Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Voisin Éva gyerekként került Amerikába. Az 1956-os forradalom leverése után szülei sokáig gondolkodtak az ország elhagyásán, így csak több évnyi bécsi tartózkodást követően, ‘59-ben érkeztek meg Amerikába, Los Angelesbe. Francia férjével egy párizsi ösztöndíj során ismerkedett meg, San Franciscóban telepedtek le, fiuk ott született. Éva mindenhol bekapcsolódott az amerikai magyar közösségi életbe és szorosan követte a magyarországi rendszerváltás eseményeit is. Azóta a magyar-amerikai diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatok lelkes és aktív támogatója. ‘93-ban kapta tiszteletbeli konzuli megbízatását, amit a mai napig nagy lendülettel és energiával igyekszik ellátni.
A legtöbb ‘56-os magyar család Amerika keleti partján telepedett le. Ti nem… Miért?
1957. január 1-jén hagytuk el Magyarországot, közvetlenül azelőtt, hogy a kommunista hatóságok lezárták a határokat. Nagyon nehéz döntés volt, és a szüleim az utolsó pillanatig vártak. Emlékszem a hosszú, élénk beszélgetésekre otthon és a barátainkkal. Erkölcsi és személyes szempontból is nagyon nehéz döntés volt, hiszen nem akartuk elhagyni Magyarországot, a gyökereinket és a családunkat. De abban az időben Magyarországon teljesen más világ volt. Gyerekként emlékszem az elnyomásra és a világ többi részétől való elszigeteltségre. Nem utazhattunk, és nem kaphattunk híreket a külvilágról, kivéve néha titokban a Szabad Európa Rádióból, amikor az adást nem zavarták. Megtanultam, hogy a történelemnek és az igazságnak két verziója létezik: egy, amit otthon hallasz, és egy másik, amit az iskolában.
Mivel később indultunk, sok ország menekült kvótája már betelt, így két évet kellett várnunk Ausztriában, és jóval később érkeztünk az Egyesült Államokba, mint azok, akik korábban távoztak. A szüleim szerettek volna egy semleges európai országba költözni, például Svájcba, de ott hosszú volt a várakozási idő. Los Angelesben találtunk szponzorokat, ahol nagy magyar közösség is volt, így azt választották. A bécsi Schwechat kastélyt menekülttáborrá alakították, ott éltünk 1959-ig, amíg Kaliforniába nem költöztünk. Szüleim a tábor könyvtárában segítettek, én pedig a nővéremmel tiroli Iselsbergben lévő magyar iskolába jártam, amelyet alapítója, Juliana holland királynő hozott létre a magyar gyerekek számára. Később a bécsi Sacré Coeur iskolában tanultam.
Hogyan kerültél kapcsolatba a kaliforniai magyar közösséggel?
Mindig részt vettem a magyar közösség életében, bárhol is éltem. 1959-ben Los Angelesben két magyar templom és egy tánccsoport működött. Fesztori Béla cserkész volt Magyarországon, mielőtt 1949-ben a kommunisták betiltották a cserkészmozgalmat. 1959-ben, közvetlenül a megérkezésünk után, meghívott minket, hogy segítsünk neki csapatot alapítani, így Ildikó nővéremmel alapító tagjai vagyunk a 8. számú Julianus Barát cserkészcsapatnak. Nemrég kaptam egy kis emlékérmet, amely emlékeztet azokra az időkre. A nővérem ma is Los Angelesben él, a mai napig támogatja a helyi cserkészeket; a ‘60-as években tevékenykedő cserkészekkel együtt alapítottak egy öregcserkész támogató csoportot. A Covid-járvány alatt San Franciscóban én is alapítottam egy hasonló csoportot. Még mindig kapcsolatban vagyok régi a cserkészbarátaimmal, és időnként részt veszek a Los Angeles-i Cserkészbálon. San Franciscóban is támogatom az évente megrendezett Cserkészbálokat.
Nővéremmel részt vettünk a Magyar Diákszövetségben és a UCLA-n (University of California, Los Angeles) alapított magyar csoportban is. A szüleink is aktívak voltak; számos régi budapesti baráttal találkoztak, akik a második világháború vagy 1956 után Dél-Amerikában vagy Kanadában kezdték bevándorlói útjukat, majd velünk nagyjából egy időben érkeztek Kaliforniába. Párizsban a helyi magyar közösség a Magyar Szent Erzsébet katolikus templom köré szerveződött. Férjem ott találkozott először magyarokkal. 55 év elteltével is gyakran emlékeztet arra, hogy Párizs volt az egyetlen hely, ahol a magyarok mise után pálinkát és libamájat szolgáltak fel! Ő azóta is nagyon támogatta a magyar tevékenységeimet.
Miért tanultál Párizsban? És miért költöztetek utána San Franciscóba?
Franciául tanultam a középiskolában (St. Monica’s High School), majd folytattam az UCLA-n is, ahol volt külföldi tanulmányi csereprogramja. Így egy évet a Sorbonne-on tölthettem a diploma megszerzése után. Párizsban találkoztam a férjemmel, és összeházasodtunk egy gyönyörű gótikus templomban, a Szent Severin-ben. Már korábban is ismertem és szerettem San Franciscót, hiszen csupán egy rövid repülőútra volt Los Angelestől, ahol a szüleim és a nővérem éltek. Úgy éreztük, hogy ez egy kiváló hely lenne a letelepedéshez, mind magánéleti, mind szakmai szempontból.
A fiad tehát egy magyar-francia házasságból született amerikai. Mennyire tudtad, illetve akartad bevonni őt a magyar közösségbe?
Eldöntöttem, hogy magyarul nevelem fel, miközben figyelembe vettem, hogy három kultúrában kell helytállnia. Amikor kicsi volt, nem volt magyar hétvégi iskola, cserkészprogram vagy online nyelvtanulási lehetőség, mint manapság, így az otthonról elkerült fiatalok számára nem volt alkalom máshol is gyakorolni a magyar nyelvet. Nem volt semmilyen külső megerősítés, amely támogatta volna azt, amit a gyerekek otthon megtanultak, és a szülők sem kaptak segítséget vagy megerősítést. Volt viszont a mindent átható, az USA-ban kb. 10 évvel ezelőttig évtizedeken át uralkodó ún. „olvasztótégely” mentalitás, amit azóta lassan elkezdett felváltani az „etnikai büszkeség”.
A ‘70-es évek elején egy rövid ideig Hites Kristóf atya a Magyar Katolikus Misszióban péntek esténként magyar iskolát tartott. A fiunk két évig járt oda, és a mai napig barátságban van azokkal a gyerekekkel, akikkel ott találkozott. A szülőkkel, főleg vegyes anyanyelvű házaspárokkal, mi is tartjuk a kapcsolatot. Amikor a ‘70-es évek közepén megalakult a helyi cserkészcsapat, a péntek esti magyar órákat átvette a cserkészet. Teljes mértékben támogattam őket. Egykori cserkészvezetőként ismertem Csoboth Tamás alapítót, aki a New York-i Fillmore vezetőképző táborban volt az vezetőm. Bárhová megyek, bármilyen alkalomból, világszerte, mindig összefutok jelenlegi vagy volt cserkészekkel. Úgy gondolom, hogy a cserkészet válasz nyújt a Magyarországon kívül élő magyar fiatalok nevelésére. Ma már az óvodás korúakat is fogadják, felismerve, hogy minél korábban el kell kezdeni a gyerekek bevonását. Ma már San Franciscóban is mindkét templomban vannak magyar játszócsoportok és óvodai előkészítők. A cserkészek pedagógiája megköveteli, hogy a gyerekek folyékonyan beszéljenek magyarul, amivel teljes mértékben egyetértek. Emiatt azonban az akkori péntek esti csoport nem tudta folytatni a magyar iskolát. Ezek azok a gyerekek és szüleik, akiknek különleges figyelemre lenne szükségük, egyébként eléggé magukra vannak utalva.
Gyerekként a fiam nagyon jól beszélt magyarul, mert én magyarul beszéltem hozzá, és az édesanyám is gyakran járt hozzánk, ami szintén segített. Sajnos a ‘70-’80-as években hiányzott az a lehetőség is, hogy rendszeresen Magyarországra utazzon, ott táborozzon vagy rokonainkkal töltse a nyarakat, miközben Franciaországban volt rá lehetősége. A Woodside Priory bencés iskola volt a legközelebbi magyar eredetű intézmény, ahol tanulhatott. Bár ott nem tanult magyarul, szigorú nevelést kapott magyar bencés papoktól. Később részt vett a helyi magyar közösség legfontosabb eseményein. Minden általam szervezett programon segített és önkénteskedett. Segített például a Tiszteletbeli Konzulátus megnyitóján vagy Teller Ede és a többi Corvin Lánc-díjas virtuális kommunikációjában, amikor Teller úr már nem tudott Magyarországra utazni a gyűlésekre. Jól ismeri a magyar kultúrát, hagyományokat, történelmet és konyhát. Felnőttként 1990 óta többször is járt Magyarországon, és most tervezi, hogy fiát jövő nyáron elküldi a Reconnect Hungary programra.
Hogyan látod a magyar nyelv fenntartását a diaszpórában?
Úgy gondolom, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a magyar nyelvet továbbadjuk a következő generációknak. Ez a legfontosabb része a nemzeti identitásunknak. Ugyanakkor elengedhetetlen a nyelven túl az örökségünk, kultúránk, szokásaink és történelmünk ápolása is. Azt gondolom, magyarnak lenni több, mint a nyelvet beszélni. A nyelven kívül más módon is lehet valaki „jó magyar”. Realista és pragmatikus vagyok, mindig a legjobb megoldást keresem. Célom, hogy elérjem azokat az embereket is, akik (már) nem beszélik a magyar nyelvet. Meg kell néznünk, hogyan tudunk közülük minél többet elérni és felkelteni az érdeklődésüket Magyarország iránt. A hírlevelem információkat tartalmaz Magyarországról, az online nyelvtanfolyamokról és az elérhető ösztöndíjakról is, felnőttek és gyermekeik számára. Gondoskodom arról, hogy meglátogassák az Örly Múzeumot és néhány más kulturális rendezvényünket. Ha sikerül rávennem őket, hogy részt vegyenek egy magyar kulturális fesztiválon, vagy elküldjék gyermekeiket, unokáikat magyarországi tanulmányokra, ha létrehoznak egy ösztöndíjalapot amerikai magyar gyerekek számára, vagy egy alapítványt magyarországi műtárgyak javítására, esetleg különböző, a magyar közösséget segítő ügyek támogatására, azzal is magyarságot szolgálják, így ők is részei a ma már globális magyar diaszpórának. A diaszpóra jövője szempontjából fontosak azok is, akik bár (már) nem beszélnek magyarul, de érzelmileg kötődnek magyarságukhoz, érdeklődnek őseik iránt, hajlandóak részt venni vagy akár aktívan segíteni a magyar kezdeményezésekben. Szeretném, ha minél többen éreznék magukénak a magyar kultúrát, és aktívan részt vennének a magyar közösségek életében. A legutóbbi népszámlálás szerint 1,4 millió ember vallja magát magyar származásúnak. Magam is évente több száz emberrel találkozom jogi vagy konzuli minőségemben, akik különböző fokú nyelvtudással rendelkeznek. Vannak, akik családja három-négy generációra, vagy akár az amerikai polgárháború idejére nyúlik vissza. Én őket is igyekszem kiszolgálni. Szerintem mindenkit meg kell szólítani!
Ezért írsz konzuli hírleveleket angolul? Miért nem kétnyelvűen?
A kérdés az, kit akarunk elérni, és mi a leghatékonyabb módja ennek. A magyar közösség tájékoztatása mellett a hírlevelet az első lépésnek tekintem azügyben, hogy újra felvegyük a kapcsolatot a magyarul (már) nem tudó második, harmadik, negyedik generációs magyarokkal is. Szeretném őket is integrálni a magyar közösségünkbe. De ahhoz, hogy felkeltsük érdeklődésüket magyar identitásuk, őseik és kulturális örökségük iránt, olyan információkra van szükségük, amelyeket megértenek. Ezért írok angolul. Emellett konzulként szolgálom az amerikai közvéleményt is, akik számára szeretném Magyarország imázsát erősíteni, népszerűsíteni az országot, a magyar eseményeinket és ügyeinket. A konzulátus Magyarország arca a nagyközönség felé, akik hozzám fordulnak mindenféle kérdéssel, észrevétellel, kéréssel. A hírlevelet tehát a nagyközönség, a magyar, amerikai és más nemzetiségek tájékoztatására is írom. És persze mindez erőforrás kérdése is. Szeretném, ha magyar nyelvű hírlevél is lenne, de se időm, se energiám nincs rá. Egy ideális világban a hírlevél teljes készítését átadnám egy magyar médiaszakembernek. De 25 éve személyesen készítem. Tiszteletbeli konzulként minden munkámat, költségemet és rendezvényemet, amit szervezek vagy támogatok, önerőből finanszírozom. Ez egy csodálatos munka, amit nagyon szeretek, ezért is vállaltam és végzem 31 éve. De igyekszem maximalizálni időmet és erőforrásaimat. Folyamatosan keresek önkénteseket, akik támogatnak, akár a magyar hírlevél szerkesztésében is.
Miért és hogyan lettél tiszteletbeli konzul?
1968 áprilisában tértem először vissza Magyarországra. Párizsban tanultam, a sorbonne-i húsvéti szünetben a férjemmel együtt tettük meg az elsőt, a sok magyarországi utunk közül. Fiatal voltam mikor eljöttem, de mindenre emlékeztem, a villamosjáratokra, a hidak nevére, a Nemzeti Színházra, az Emke és a New York kávézókra, a Bábszínházra, az Állatkertre és a Sztálin szobor helyére… Azóta mindig a lehető legszorosabban követem a magyarországi eseményeket, és sokszor arra gondolok: milyen lenne az életem, ki lennék, ha a családom otthon maradt volna 1956-ban? Akkoriban korlátozottak voltak az információink az ottani politikai helyzetről, hírforrásaink kizárólag az otthoni látogatóink voltak, mint például a németországi magyar újságot szerkesztő Tollas Tibor újságíró, költő, aki a ‘80-as évek egész szamizdatmozgalmáról hozott hírt. Évekig vezettem irodalmi esteket Tibornak, hogy híreit megosszam a helyi közösségünkkel.
’89 márciusában sejtettük, hogy történni fog valami, amikor Grósz Károly miniszterelnök érkezett Amerikába, felszólalni a Világügyi Tanácson. Korábban senki sem járt itt a kommunista Magyarországról, és nem szólt közel 300 emberhez San Franciscóban. A kommunista rendszer bukása ’89-ben varázslatos időszak volt. Magyarország végre szabad lett, és megnyílt minden lehetőség, hogy közvetlen és nyílt kapcsolatot ápoljunk az országgal. Tanúja akartam lenni ennek a változásnak, a történelemnek. Támogatni akartam az új Magyarországot 1990-ben. Nem tudtam visszaköltözni, ezért Amerikából vettem részt és járultam hozzá az átmenethez. Úgy éreztem, megvan hozzá a képességem: több nyelven beszéltem, és a jogi szakmám megadta a diplomáciához szükséges készségeket is. Elhatároztam, hogy részt veszek az első szabad választásokon, amelyeket a magyar Országgyűlés 1990. március 10-re tűzött ki. A magyar törvényi változásokról terveztem cikkeket írni. Találkoztam egy újságíróval, aki a Christian Science Monitor nevű lapnak írt, ezért önként vállaltam, hogy fordítok neki. Volt sajtós belépőm, így közvetlenül is be tudtunk kapcsolódni az akkori politikai-történelmi eseményekbe. Azalatt a két hét alatt rengeteg interjút készítettünk mindenkivel, aki a választásokra készült, köztük Orbán Viktorral és Rubik Ernővel, a Rubik-kocka világhírű megalkotójával is. Magyarországon járva, rájöttem, mennyire fontos, hogy az ország gazdaságilag is integrálódjon a nyugati világba, így hazatérve megalapítottam a Magyar Amerikai Kereskedelmi Kamarát, a MAKK-ot (angolul: Hungarian American Chamber of Commerce, HACC), egy nonprofit szervezetet, amely segíti a két ország közötti üzleti kapcsolatokat.
A változások lehetővé tették azt is, hogy Magyarország kiterjessze diplomáciai képviseletét a USA nyugati partjára is, és új konzulátust nyisson. Keményen lobbiztam azért, hogy az San Franciscóban legyen, vagy legalább a kereskedelmi, tudományos és technológiai iroda legyen itt. Amikor végül úgy döntöttek, hogy Los Angelesben helyezik el, a nagykövetség felkért, hogy legyek tiszteletbeli konzul San Franciscóban. 1992 márciusában részt vettem Los Angeles-i főkonzulátus nagy hírverés közepette, Gábor Zsazsa és Éva jelenlétében zajló megnyitóján. Kinevezési levelemet Jeszenszky Géza külügyminiszter írta alá 1993-ban, amit az Egyesült Államok Külügyminisztériuma is elismert. Örömmel vállaltam el a felkérést, ami nem csak egy titulus, hanem azt jelenti: ingyen végzem a diplomáciai munkát és hivatalosan képviselem Magyarországot. Az Alkonzulátus csak 26 évvel később, 2016 márciusában nyílt meg Santa Claraban. A tiszteletbeli konzuli hálózat azóta kibővült es támogatja Magyarországot anélkül, hogy anyagi terhet róna a kormányra. Munkám során sok egyedi élményben, felejthetetlen tapasztalatban volt részem. Például jelen lehettem Palo Altóban, amikor Dr. Teller Ede megkapta a Corvin Láncot, amit személyesen vittem vissza Budapestre, miután ő elhunyt. Máskor például az volt az egyik feladatom, hogy visszajuttassam a Posta Múzeumba Dr. Békéssy György mikroszkópját, aki audiológiáért Nobel-díjat kapott. Sokszor felhúztam a zászlót a San Francisco-i városházán. Egyedülálló tapasztalat volt találkozni a magyar köztársasági elnökkel a Parlamentben, vagy épp a miniszterelnöki autókaravánban ülni.
Milyen kérdésekkel, feladatokkal foglalkozol?
Hatáskörünk a Bécsi Konzuli Egyezményen alapul. Elsődleges és legfontosabb feladatunk, hogy támogassuk az itt élő, dolgozó, tanuló, vagy éppen turistaként élő magyar közösséget. Vannak bizonyos kötelező konzuli feladatok, mint például az iratok közjegyzői hitelesítése. A rendszeres konzuli hírlevél mellett “Kávé a konzullal” című kötetlen témájú beszélgetéseket szervezek.
Magyarországot képviselem számos diplomáciai, kulturális és gazdasági területen. Részt veszek az Egyesült Államok külügyminisztériumának, Kalifornia állam kormányzói hivatalának, a városi önkormányzatok és az Európai Unió irodájának minden fórumán, fogadásain és tájékoztatóin, amelyen gyakran foglalkoznak például a mesterséges intelligenciával vagy a digitális piactérrel kapcsolatos hatályos törvényekkel. Kapcsolatot tartok fenn a másik 65 San Franciscó-i konzulátussal is, illetve a civil szervezetekkel, például a múzeumokkal, a Rotary Klubbal és a Vöröskereszttel. Legtöbb programjukon részt veszek, hogy naprakészen tartsam a kapcsolatrendszeremet, és hasznosítani tudjam akkor, amikor szükség van rá: amikor kapcsolatokat építek, rendezvényeket vagy programokat szervezek a Magyarországról érkező látogatók számára.
Számos kulturális programot szervezek magam is. Például 1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulóján három nagy rendezvényt: egy ökumenikus szertartást, ahol öt vallás képviselői voltak jelen a Szent Mária Katedrálisban, egy augusztus 20-i fogadást a Szépművészeti Múzeumban; és egy nagy bált. Más alkalommal, augusztus 20-i fogadást rendeztem a Fairmont Hotelben. Ilyenkor mindig célom meghívni magyar, amerikai és külföldi vendégeket is. Én szervezem az október 23-i forradalom éves és nagyobb évfordulós megemlékezéseit a híres Gloria Victis szobrunknál, valamint a War Memorial Operában is szervezek programokat. Az itteni földrengések gyakorisága miatt társultam a Vöröskereszttel, akik az irodámban végzik a helyi közösség sürgősségi kiképzését.
Egyik személyes prioritásom az üzleti kapcsolatok. Úgy érzem, ki kell használnunk, hogy a Szilícium-völgyben élünk, közel a Google, az Apple, a Tesla, az Airbnb stb. székhelyéhez. Nincs itt olyan sok magyar vállalkozás, inkább csak kisebb tanácsadó cégek vannak, stb., de nagy szellemi tőkével rendelkeznek. Lehetőségünk van összehozni a potenciális startupokat a Szilícium-völgyi tőkével. Feladatomnak tartom a magyar innováció előmozdítását is. Széles szakértői hálózat fenntartását szeretném biztosítani. Nagyon izgalmas a MAKK és a Magyar Tudósok és Innovátorok Klubjának (Tudós Klub) tevékenysége is, akik rendszeresen komoly szakmai előadásokat tartanak.
Egy saját konferenciateremmel rendelkezni hatalmas előny, mivel sok diaszpóra rendezvényt azért nem tudnak megtartani, mert a bérleti költségek erősen megdobják a költségvetést…
Azt hiszem, ez az oka annak, hogy olyan embereket választanak tiszteletbeli konzulnak, akiknek saját szakmai hálózatuk és irodájuk van, ahol rendezvényeket is tarthatnak, tehát sok mindennel hozzá tudnak járulni a tiszteletbeli konzuli hálózathoz. Amikor kineveztek, elhatároztam, hogy a munkámat a képességeim és a képességeim által nyújtott lehetőségekhez mérten fogom végezni. Saját sikeres ügyvédi irodám volt, amely anyagi támogatást és egy nagy konferenciatermet biztosított számtalan közösségi rendezvényhez. Rendszeresen szponzorálom a MAKK-ot és Tudós Klubot. Több száz találkozót tartottunk már itt. Vendégül láttam az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) HATOG (Hungarian Americans Getting Together) konferenciáit, borkóstolókat, nagyköveti látogatásokat, számos szervezet küldöttségét, bírákat, rendőrségi delegációkat, tudományos csoportokat és vállalkozói szemináriumokat.
Végül beszéljünk röviden a helyi magyar közösségekről. Hány ember és szervezet tartozik a „joghatóságához”?
Joghatóságom San Francisco és Észak-Kalifornia 34 megyéje. Ha összeadjuk a lakosaikat, ez kb. egy millió főt jelent, ami eléggé elfoglal, de nem jelenti azt, hogy más államokból ne hívnának. Eredetileg Nevada is hozzám tartozott, de pár év után Los Angeles átvette. Sajnos a magyar közösséget illetően nincsenek pontos adatok. Sok magyar érkezik az itteni egyetemekre tanulni, tanítani vagy kutatni, de nem tudjuk hányan, mert nem feltétlenül kapcsolódnak be a helyi magyar közösségekbe. A korábban említett 1,4 millió magyar származású emberből feltételezésem szerint 120,000 él Kaliforniában, és kb. 6-8,000 San Franciscóban.
Hihetetlenül büszke vagyok kicsi, de tehetséges, kreatív és eredményes magyar közösségünkre, amelynek 17 egyedülálló szervezete van, akiknek kemény és odaadó munkája lehetővé teszi, hogy megőrizzük magyar gyökereinket, örökségünket, és továbbadjuk az újabb nemzedékeknek. Évente egyszer találkozunk, hogy összehangoljuk naptárainkat, amiben egyre több a program. A Magyar Katolikus Misszió és a San Francisco és Környéki Magyar Református Egyház mellett itt működik a Magyar Örökség Alapítvány, az Örly Magyar Múzeum, az Eszterlánc és a Mazsola Néptáncegyüttes, valamint az új Magyar Kulturális Központ, amely idén október 19-én nyílik meg. Két iskolánk van: a cserkészekkel együtt Woodside Priory-ban a Kányádi Sándor Magyar Iskola, és a Walnut Creek Magyar Iskola. A Kodály Alapítvány a Zeneoktatásért küldetése a zenei nevelés előmozdítása Kodály Zoltán magyar zeneszerző, tudós és pedagógus víziója alapján, a kaliforniai Oaklandben, az 1969-ben alapított Kodály Központ támogatásával, amelynek programjait tavaly átvette a Redlandsi Egyetem. A Berkeley és a Stanford Egyetemeken is tanítják a magyar nyelvet. Meg kell említenem még a Bakonyi (Frank) Ferenc ezredes által 2001-ben alapított Első Kaliforniai Huszárregimentet, amely a Magyar Hagyományőrző Szövetség tagja; tevékenységük a magyaros huszár kultúra megőrzése és felelevenítése, a szabadidős lovaglás és a lovasság aranykorának romantikus újraélése. Nagyon különleges, tudtommal ilyen nincs más államban. A már említett MAKK és a Tudós Klub a gazdasági szakértők , magyar tudósok és innovátorok legkiválóbb képviselői. Végül megemlítenék két gyümölcsöző testvérvárosi kapcsolatot: Tokaj-Sonoma, akik remek szakmai gyakorlati és csereprogramokat vezetnek a borászatban, illetve Siófok-Walnut Creek, akik szintén remek csereprogramokat szerveznek ifjúsági nagyköveteik számára. E szervezetek egy része bemutatkozik majd a pécsi egyetemen működő Diaszpóra Projekt Hálózat szeptember 27-i és október 25-i online konferenciáin.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
A képek Voisin Éva családi archívumából származnak.
