A hagyománynak ereje és nemzetet összetartó funkciója van. Minden közösség fel tudna néhányat eleveníteni. Nincs ezzel másképp a clevelandi magyarság sem, akik 1956 óta ragaszkodnak a cserkészbáljukhoz. Idén lett volna a 64. adománygyűjtő alkalom, amit most személyes találkozások nélkül a körülményekhez kellett igazítani.

A Cserkész Barátok Körét Horváth Mihály vezeti, ő a némabál főszervező is. Találékonyságról és elszántságról tanúskodik a cserkészek némabál-ötlete. A cserkészmozgalom programjait fedező kiadások 35 ezer dollárt tesznek ki évente. A forrást ehhez három rendezvényen gyűjtik össze: a cserkészebéden, bálon és a cserkésznapon. Nagyon fontos az Önök támogatása, mert a programokon kívül költeniük kell a fenntartásra és beruházásokra is. A 30 éves cserkészháznál új lépcsőre lenne szükség, a cserkésztanyán pedig traktorra.

Egy kis ízelítő a némabálból: nyitótánc, elsőbálozók bemutatása, Csodaszarvas-díjkiosztó, regös-palotás előadás, ételek és italok. Ez a bál, azoknak kedvez, akik nem szeretnek táncolni. Idén nem is lenne rá lehetőség. Viszont lehet segíteni! Aki tudja, tegye meg a jegy megvásárlásával, és lépjen be képzeletben az elegáns bálterembe. A belépő felnőtteknek 95, az ifjúságnak 45 dollár lett volna. Aki tervezett részt venni, és megteheti, ezt az összeget küldje el adományban. Ezután vegyék fel legszebb ruhájukat, készítsenek egy finom vacsorát és koccintsanak otthonaikban a clevelandi cserkészet megmaradására.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Reklám

Tas J Nadas, Esq

Gulden Juliannát nosztalgia tölti el, ha az első báljára gondol. A CSBK titkára és a program PR felelőse beavatott minket legkedvesebb cserkészbálhoz fűződő emlékeibe. 1979-ben volt az ünnepély egy kétszintes szállodában, annak lépcsőjén vonult ő is fiatal lányként. Édesanyja készítette akkor is, és azóta is a clevelandi bálozó lányok fejére a gyöngykoszorút. Régen akár 400-600-an is részt vettek a bálon. Szerinte ma is mindenki szereti és várja ezt az alkalmat.  A Jó munkát című újság nyári számának címlapján már postára kerültek a meghívók a némabálba.

Fontosnak tartja büszkeséggel megmutatni a clevelandi cserkészek tevékenységét a külvilágnak: „lássák, hogyan neveljük a gyerekeket jó cserkésszé és jó magyarrá”. Gulden Julianna azt üzeni Önöknek, hogy akinek fontos a magyarság és a magyarságtudat megmaradása Clevelandben, támogassa a cserkészeket.  Mert ha nincs cserkészet, nincs Magyarországon kívül magyarság.

Ha Ön is felelősséget érez a clevelandi cserkészmozgalom működése iránt, kétféle módon tud adakozni: a csbk.org honlapon keresztül, illetve az alábbi telefonszám hívásával: (216) 801-4222. Köszönjük!

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.