„Azt tartom fontosnak, hogy minden magyar közösségbe elvigyem a csángók hírét.” – interjú Missura Gáborral

A Georgia-i XII. Magyar Farsangi Bál – a diaszpóra egyik nagyon fontos hagyományőrző eseménye – február 20-án, szűk körben valósult meg. Az est díszvendége Missura Gábor, a csángó-magyar együttműködésért felelős miniszterelnöki megbízott titkárság vezetője volt. Atlantai látogatása egyben küldetés is volt: kapcsolatépítések, eszmecserék által előremozdítani a magyar nemzetpolitika egyik szívügyét, a moldvai csángók felkarolását.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Az immár 700 éve történelmi határokon kívül rekedt közösségről nem sokat tudunk. Életükről nem tanulunk az iskolában, magánéletünkben pedig nem találkozunk a problémáikkal. A dolgos, de inkább visszahúzódó népcsoportra a magyar államigazgatásban is csak a rendszerváltás óta fordítanak külön figyelmet. Az elmúlt években végzett statisztikák szerint az egy főre jutó külhoni támogatásból a csángók kevesebbet kaptak eddig, mint bárhol máshol élő honfitársaink. Ezért alakult meg a Missura úr által vezetett titkárság 2019 májusában. A jelenlegi kormány fontosnak tarja, hogy az elmaradt segítséget utólag is megadja nekik.

Reklám

Történelmi visszatekintés nélkül lehetetlen megértenünk, hogy kik is a csángók, és miért élnek ma úgy, ahogy. Első írásos említések róluk a honfoglalás korából származnak, földrajzilag pedig az ezeréves magyar határ keleti oldalán elhelyezkedő hegytetőket kell magunk elé képzelnünk. Határvédelmet láttak el magyar őseik. A 14. században magyar falvaikat említik a források, míg száz évvel később már csángó településekről találhatunk feljegyzéseket a krónikákban. A 16. század folyamán, illetve később költözési folyamatok jellemezték a csoportot. A feudalizmus korában a szabadon költöző jobbágy továbbállhatott, és másik földesúrhoz szegődhetett. További népességbeli keveredést okozott Mária Terézia uralkodása is. Ugyanis amikor székelyekkel szerette volna feltölteni a Habsburg hadsereget, azok a férfiak menekülés céljából Csángóföldre vették az irányt. Tízezrek költöztek az addig főleg csángók által lakott vidékre.

Jelenleg körülbelül 60 ezer, magyarul beszélő főt számlál közösségük. Továbbá 250 ezer csángóról tudunk, aki a római katolikus vallást gyakorolja. Róluk feltételezni lehet, hogy nyugat felől érkeztek, mivel a területen ortodox vallásúak domináltak. Ezek a magyar nemzettársaink mindig egy másik közösség berkein belül léteztek, más nyelven beszélő, más valláshoz tartozó úrnak dolgoztak. A 60-80 csángó falvak a lakói a mezőgazdaságban tevékenykedtek. Trianont követően az erős román asszimiláció hatására nincs olyan település, amelyet teljes mértékben csángók „birtokolnának”. Szétszórva élnek, a magyart egyre kevesebben beszélik, politikai erővel vagy közigazgatási döntéshozatallal nem rendelkeznek Bákó megyében. Önerőből nem tudnák megoldani problémáikat, sem fékezni a beolvadást.

A csángók sosem tanulhattak magyarul, a szentmisét is románul hallgatták. A magyar állam megvizsgálva a problémát úgy döntött, hogy a fiatal generációra kell a legnagyobb hatást gyakorolni. Az Anyaország kitűzött célja a magyar nyelvet úgy terjeszteni, hogy az megférjen a román tannyelven működő iskolák napirendje mellett. Délutáni foglalkozásokat hoztak létre, csak az elmúlt évben húszat. Ez a szám kiemelkedő eredménynek mondható 2020-ban, amikor is a járvány számos korlátozást hozott az életünkbe. Egy csángó gyerek napja tehát úgy néz ki az iskolában, hogy délig részt vesz a szokásos, kötelező iskolai tanórákon, majd pedig magyar nyelvtant, történelmet és irodalmat hallgat. Magyarország jóvoltából ebédet is kapnak a tanulók a kiegészítő magyar foglalkozás előtt. Azért számít ez nagy dolognak, mivel Románia legszegényebb régiójában nem megoldott a gyermekek étkeztetésének kérdése. Eddig 89, túlnyomóan erdélyi pedagógus, illetve 1760 iskolást vontak be a programba. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy még több szülőnek legyen szándéka gyermekét magyarul taníttatni, egy modern és felzárkóztató oktatásba bekapcsolni. A nagyobb motiváció érdekében egy szerény havi ösztöndíjat is kiutalt a kormány.

A hagyományőrzés területén is történtek lépések: az Anyaország olyan pedagógusokat, zene- és táncművészeket foglalkoztat, akik énekelni, táncolni, hangszereken játszani tanítják a következő csángó generációt. Ugyanakkor támogatják őket abban, hogy a meglévő saját összejöveteleiket továbbra is megtartsák, legyen az táncház, vásár vagy kézműveskedés.

Egy közösség életének felvirágoztatásához nem elegendő az aktív kulturális élet, ezért a csángó vállalkozók is kapnak segítséget adóügyi kérdésekben, valamint gazdasági pályázatok megírásában.

Felmerülhet a gondolat, hogy mind erről miért egy amerikai magyar bálon beszélt a csángó-magyar együttműködésért felelős miniszterelnöki megbízott titkárság vezetője. Missura úr ugyanazt a nyitottságot tapasztalta az amerikai diaszpóra részéről a csángók felé, mint amilyen nyitottak a csángók a tengerentúli magyarok irányába. Ha jobban megnézzük, van közös bennük: a magyarság megtartása Amerikában is központi kérdés, asszimilációval küzdenek idegenben, a kultúrát tudatosan megélik, nyelvüket át akarják adni gyermekeiknek, hogy az egy-két generáció múlva ne tűnjön el. Sokat adhat tehát a folyamatos kommunikáció és tapasztalatcsere ennek a két nagyon távol élő, de nemzetpolitikai szempontból hasonló problémákkal együtt élő közösségnek.

Dorgay Zsófia
Kárpátalja