A clevelandi cserkészek május hónapban nagy aktivitással működtek: tavaszi táborban vettek részt a Teleki-tanyán, majd útra keltek a központi akadályversenyre, amelyet idén Fillmore-ban rendeztek meg. Bár az időjárás egyik alkalommal sem kedvezett, a nyolcadik cserkésztörvény szellemében a cserkészek az eső és sár ellenére is vidáman és lelkesedéssel teljesítették a feladataikat. Csajka Tamás helyszíni riportjait foglaltuk össze.

A cikkhez kapcsolódó riport a Cserkész Rádió / TV 2025. június 1-i adásában az 18:43-től tekinthető meg:
YouTube player

Az akadályverseny idei témája a magyar művészet volt. A pályákon festmények, szobrok és híres alkotók elevenedtek meg. „A múlt évek történelmi tematikája után most egy kicsit szabadabban közelítettük meg a magyarságot: azt vizsgáltuk, hogyan jelenik meg a magyar lélek a művészetben – festészetben, szobrászatban, építészetben” – mondta Magyaródi Katalin parancsnokhelyettes. A három altáborban összesen mintegy 250 fiatal táborozott, Kanadából és az Egyesült Államok különböző pontjairól érkezve.

A keretmese szerint a magyar művészetet egy ellenséges műkritikus fenyegette: „Ez a figura azt állította, hogy a művészet pénzpazarlás, ezért száműzni akarta a múzeum gyűjteményét. Az átok hatására a műtárgyak életre keltek és elszöktek az erdőbe. A cserkészek feladata volt, hogy visszahozzák a magyar művészetet az erdőből”. A különféle állomásokon híres alkotókkal is találkozhattak: Van Goghhal, Munkácsyval, vagy éppen a Feszty-körképből kiugrott történelmi alakokkal lehetett eszmét cserélni.

A kreatív feladatok mellett természetesen a cserkészismeretek is nagy szerepet kaptak. „Csomózás, becslés, iránytűhasználat – mindazt, amit az év során tanultunk, most élesben is kipróbálhatták a gyerekek” – mondta Smucz Emma, a hamiltoni 59. számú Erzsébet királyné cserkészcsapat lányparancsnoka, aki a Cserkész I. altáborban segítette az őrsöket. Hasonlóan vélekedett ifj. Siket György is, az ottawai Kölcsey csapat napos tisztje: „Ez az altáborunk a legfiatalabbaké – 10–11 évesekkel –, így számukra különösen fontos ez a gyakorlás. Az időjárás nem volt könnyű, de ez csak erősítette a tapasztalatszerzést.”

ReklámTas J Nadas, Esq

Az állomásokon nemcsak tudásra, hanem kézügyességre is szükség volt. Balássy Alexandra, a clevelandi 34. számú Zrínyi Ilona csapat tagja elmondta: „Az én állomásomon képkereteket készítettek a gyerekek, mert a mese szerint a múzeum festményeket küldött, de keretek nélkül. Így segítenek a gyerekek, hogy újra teljes legyen a kiállítás.” A tábori élmények egyik kiemelkedő pontja a zászlófelvonás volt, amely után élőképek formájában elevenedtek meg a magyar művészet remekei.

A hétvége során a cserkészek mélyebben megismerhették egymást és a magyar kultúra egy számukra új szeletét. A cserkész vezetők így összegeztek: „Ez az élmény a közösséget is erősíti, a cserkésztudást és a szellemet is. És mindenekelőtt: a természetben együtt lenni, még ha hideg is van, felejthetetlen.”

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

 

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.