Donald Trump egykori amerikai elnök rágalmazás miatt 475 millió dollárra perelte a CNN amerikai hírcsatornát hétfőn.

Trump a floridai Fort Lauderdale-ben található körzeti bíróságon nyújtotta be 29 oldalas keresetét. Ebben arra hivatkozott, hogy a CNN jelentős hírpiaci befolyását felhasználva lejárató kampányt folytat ellene.

A volt elnök jelezte:

a hírcsatorna korábban sem rokonszenvezett vele, de az elmúlt hónapokban fokozta támadásait, attól tartva, hogy Trump indul a 2024-es elnökválasztáson.

A politikus a keresetben azt állította, hogy a CNN igyekszik balra billenteni a politikai egyensúlyt, és ennek jegyében olyan „botrányos, hamis és becsmérlő” kifejezésekkel illette őt, mint „rasszista”, „az oroszok lakája”, illetve „Hitler”.

A hírcsatorna nem kívánta kommentálni az ügyet.

Donald Trump jelezte: a következő hetekben és hónapokban további pereket indít más nagyobb médiavállalatok ellen, sőt, jogi lépéseket fontolgat a Capitolium elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottság ellen.

A volt elnök korábban hasonló pereket indított nagy technológiai vállalatok ellen, kevés sikerrel. A Twitter ellen azért indított keresetet, mert a platform a Capitolium 2021. január 6-i ostromát követően letiltotta őt.

Trump ellen több eljárást indítottak az elmúlt időszakban. Az amerikai igazságügyi minisztérium azért nyomoz ellene, mert nem szolgáltatott vissza titkos kormányzati dokumentumokat, miután 2021 januárjában távozott az elnöki hivatalból. Leticia James, New York állam főügyésze szeptemberben azért perelte be a volt elnököt, mert szerinte hazudott vagyonáról a bankoknak és a biztosítóknak.

Borítókép: Donald Trump korábbi republikánus amerikai elnök (Forrás: MTI/EPA/Tannen Maury)

(Magyar Nemzet / MTI)

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.