Mi a drogfüggőség?

Drogfüggőségről akkor beszélhetünk, ha valaki állandó sóvárgást érez egy adott szer után, a szer használatát nem tudja kontrollálni, mert a drog elhagyása testi és lelki, úgynevezett elvonási tüneteket okoz nála. Ez utóbbiak miatt az illető nem tudja abbahagyni a szer használatát. Egyfajta kényszeres használatról is beszélhetünk, hiszen az is jellemző, hogy a függő annak tudatában is folytatja a szer használatát, hogy tudja, az milyen súlyosan károsítja egészségét.

A drogfüggőség előfordulása

A hazai drogfüggők számára vonatkozóan csak becslések vannak, amelyek szerint országos szinten 4-5 ezer rendszeres, problematikus, intravénás droghasználó lehet. Emellett az illegitim fogyasztók száma hétvégeken több százezer főre tehető.

Vezető drog nálunk is a cannabis (marihuána), ezt követik az amfetaminszármazékok, dizájnerdrogok, az extasy, a ketamin, a GHB, a kokain, de előfordul még a szipuzás is. A problémával a 20-25 éves korosztály a legérintettebb. Ismert az is, hogy a függők kétharmada férfi, míg egyharmada nő, bár a nők egyre inkább “feljövőben” vannak.

A drogfüggőség okai

A függőség, azaz a drogbetegség elsősorban érzelmi probléma, az érzelmi élet súlyos zavaraival jár. Kialakulásának egyik alapvető tényezője a családpatológia, azaz hogy az adott embert csecsemő- és kisgyermekkorában milyen traumák érték az anya-gyerek, illetve a későbbiekben az anya-apa-gyerek kapcsolati hálóban. A diszfunkcionálisan működő családok a későbbi drogfogyasztás fő rizikófaktorai (emiatt vannak nagyobb veszélyben az intézeti gyerekek, a csonka, apa nélküli családok).

A másik fő ok, mikor a személyiség defektusai, konfliktusai egybeesnek a drog elérhetőségével és egy krízishelyzettel (egy pubertás gyerek esetében például egy válással). Az ilyen családokban a hiány és a veszteség élményei uralkodnak, amelyek miatt a drogfüggőség könnyebben kialakulhat.

A drogfüggőség mögött komoly lelki problémák állhatnak
A drogfüggőség mögött komoly lelki problémák állhatnak
A pszichés-környezeti faktorok mellett ma már ismert az is, hogy drogfüggőknél egyfajta genetikai sebezhetőség is kimutatható. Az ilyen embereknél az úgynevezett agyi jutalmazó rendszerek működése deficites, azaz nem tudnak kellő örömöket átélni, nem tudják kellően élvezni az “élet ízét”. Ezeknél az embereknél a drogfogyasztást egy sikertelen öngyógyítási kísérleteként is felfoghatjuk. A drogfogyasztás nem csak örömszerzésre, de kín kerülésre is használható.

A drogfüggőség tünetei

Jellemző tünet az állandó sóvárgás, az addiktív keresés, mely a szenvedélybetegekre jellemzően az egész személyiséget átalakítja. Ugyancsak tipikus szimptóma a magatartásváltozás, a hazudozás, a családtól való eltávolodás, az elhanyagolt megjelenés, a sajátos öltözködés, a piercingek és tetoválások megjelenése, majd a testi leromlás, a pupillák tágulása vagy szűkülése, a visszahúzódó vagy agresszív, impulzív, paranoid megnyilvánulások. Ugyancsak intő jel lehet különböző tárgyak eladása, a pénzlopás. A folyamat rosszabbodását a rendőrségi, kriminális ügyek is jelzik.

A drogfüggőség diagnózisa

A függőnek nincs betegségbelátása, nem kér segítséget, nem motivált a kezelésre. Általában szorult helyzetben a környezet nyomására jelentkezik a drogambulancián, vagy kórházi osztályon. A diagnózist tehát a környezet állítja föl, a szakember pedig mindezt “szentesíti”.

A diagnózis felállítása mindig a szakemberrel – nem csak orvossal, hanem például addiktológiai konzulenssel – történő találkozással, esetleg drogtesztekkel történhet. A kezelést viszont csak akkor van értelme elkezdeni, ha a beteg motiválttá tehető. Kivétel, ha olyan állapotba kerül, hogy sürgősségi ellátásra szorul.

A drogfüggőség kezelése

A drogkezelés mottója, hogy a drog helyett nincs semmi, a drog van valami helyett. Ha tehát a kezelés során megtalálják a “valamit”, van remény a felépülésre. Az ugyanakkor tény, hogy szenvedélybetegségből meggyógyulni nem lehet, de absztinencia, illetve a drogfogyasztás jelentős csökkentése elérhető. Ez egy hosszadalmas folyamat, melynek első lépése lehet a környezetből való kiemelés, kórházi diverzifikálás. Ha viszont ezt nem követi speciális rehabilitáció – fél-egyéves időtartammal – akkor a visszaesés szinte 100 százalékos.

A problémára egyébként nagyon pontos “az orvos kezel, a közösség gyógyít”állítás, ugyanis a drogbetegség kezeléséhez szomato-pszicho-szociális és spirituális szintű kezelésre egyaránt szükséges. Tehát a civil szféra, az egyház, az öngyógyító közösségek szerepe rendkívül fontos, akár az, hogy családi háttér nélkül sem lehet igazán tartós felépülésről beszélni, ezért a család bevonása is alapvető.

A drogfüggőség gyógyulási esélyei

A felépülők aránya már akkor jónak mondható, ha a kezeltek felénél tartós, azaz több éves absztinencia érhető el.

A drogfüggőség megelőzése

A drogjelenség a fogyasztói társadalmak betegségének tünete, a társadalom felelőssége, hogy a drogfüggőség népbetegség. A megelőzés ezért nehéz, mert ehhez a társadalom átalakulása is szükséges lenne. Sajnos a mai társadalomra az agresszió, a depresszió, a jövő bizonytalansága, kiszámíthatatlansága, a kiszolgáltatottság, a céltalanság a főbb jellemzők, így képtelen a drogjelenség megszüntetésére, ezért alapvető a prevenció. Viszont nincsenek hatékony programok, a serdülők számára kezelőhelyek, az erre szánt anyagi források egyre jobban elapadnak.
Avatar
2012 nyarától technikai segítője a Bocskai Rádiónak, ahol 2013 márciusától adminisztratív és technikai vezetője is. Felállította és üzemelteti a Bocskai Rádió honlapját, ami jelenleg a leglátogatottabb a clevelandi magyar honlapok közül. A rádió hallgatóinak hetente internetes hírlevelet küld ki aktuális hírekkel és információkkal.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.