Ami a clevelandi útinaplómból kimaradt: Bóna Richárd atyától, a clevelandi Szent Imre és Szent Erzsébet Templomok plébánosától megkaptam első jótékonysági megbízatásomat, amit immár tiszteletbeli clevelandi magyar díszpolgárként hajthatok végre.

YouTube player

Az előzményekről és a részletekről:

Szent László ünnepén, június végén jótékonysági csirkepaprikás ebédet főztek a clevelandi katolikus hívek a Kárpátalján élő magyarok megsegítésére. A Szent Imre Templom egyházközsége, azon belül is az Oltáregylet Asszonyai készítették el a vásárra bocsájtott ebédeket. A magyaros főétel nokedlivel és uborkasalátával, házi süteménnyel és frissítő italokkal egészült ki, a felnőtteknek 20, a diákoknak 10 dollárba került a menü. Az adakozás ott kezdődik, hogy elismerjük: mindent, ami az enyém, ajándékba kaptam. – valahogy így lehetnek ezzel a clevelandi magyarok is, akik fontosnak tartották, hogy részt vegyenek az akcióban, és egy ebéd árával hozzájáruljanak távol élő magyar nemzettársaik boldogulásához, kihívásokkal teli mindennapjaihoz. A Szent Imre Templom közösségének hála 200 ebédet adtak el. Ennek a jótékonysági projektnek a bevételét küldte el Bóna atya karácsony alkalmával szülőfalumba, az Ungvár közeli Szürtére.

Tas J Nadas, Esq

Lassan egy éve tört ki az ukrán-orosz háború. Bár támadás és közvetlen veszély nem érte Kárpátalját, a mindennapi élet rendkívül átalakult: megemelkedtek az élelmiszer- és üzemanyagárak, a fizetésekből egyre nagyobb adókat vonnak le a hadsereg javára, az iskolák napi oktatását légiriadók szakítják félbe, a sokszor félnapos áramkimaradások megbénítják a munkahelyek működését, családok életét. Kívülről furcsának tűnhet elképzelni, hogy még az internetelérés is ritka. Tavaly tavasz óta megannyi család kényszerült nehéz döntéseket meghozni, a bizonytalan otthonmaradás vagy a teljes ismeretlen külföld között választani. Talán nem túlzok, ha azt mondom, nincs olyan család Kárpátalján, amelyiknek az életét ne bolygatta volna meg valamiképp a jelenlegi helyzet. Az biztos, hogy az idei advent és karácsony alatt sok minden át- és feltértékelődött az itt élők szívében. Az egyházközségek legidősebb tagjai olyan történeteket mesélnek a fiataloknak, amelyek rávilágítanak: felmenőik súlyosabb helyzeteket is túléltek. Bár most nagyon sötétnek és hidegnek tűnik a tél, a Kárpátalján maradt emberek hálát adnak az Istennek, hogy életveszély továbbra sincs.

Az ünnepek alkalmával különösen haza vágyik mindenki, ezzel én sem voltam másképp. Az idei karácsonyi hazautazásomnak azonban nem csupán az volt a célja, hogy meglátogathassam a családtagjaimat. Bóna atya felhatalmazására átadhattam a szürtei római katolikus egyházközség plébánosának, Pohareczky Róbert atyának a clevelandi hívek 2500 dolláros adományát. Pohareczky plébános úrral egyeztetve az összeg azon családok között kerül kiosztásra, akik tagjai között nyugdíjasok, özvegyek vannak, vagy a közösség életéből legnagyobb mértékben kiveszik részüket: legyen ez kétkezi munka, oltár körüli szolgálat, imacsoport vezetés, vagy rendszeres szentmiselátogatás. Több mint 50 személy részesül a clevelandi támogatásból, fejenként körülbelül 50 dollárnak megfelelő ukrán hrivnyában. Az Amerikában élő hívek számára csekélynek tűnhet ez az összeg, ám tudni kell, hogy egy Kárpátalján élő idős ember számára plusz egy havi nyugdíjat jelent. Mondanom sem kell, hogy hihetetlen beosztás, spórolás, sakkozás és sok nélkülözés kell ahhoz, hogy ekkora jövedelemből jusson élelemre, rezsire és gyógyszerekre is.

Egy szó mint száz: szeretettel és tisztelettel tolmácsolom a Szent Imre egyházközség tagjainak a kárpátaljai Szürte római katolikus híveinek háláját és köszönetét. Nagyon megható volt számukra, hogy még a világ a másik végén is gondolnak rájuk és ezt tettekkel is kifejezik.

Én pedig személyesen köszönöm Bóna Richárd atyának a bizalmat és a felelősségteljes küldetést. Nagy öröm számomra, hogy amerikai látogatásom nem csak nekem és a szűk családomnak okozott életreszóló élményt, hanem ajándékkal térhettem haza abba az egyházközségbe, ahol felnőttem, és ahol gyerekként mindig én kaptam. 

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.