A mai napokban sikeresen fellszállt Elon Musk Falcon Heavy rakéta ébresztett felbennem régen alvó emlékeket, melyeket úgy gondolom jó lenne megosztanom magyar honfitársaimmal is.

Ezerkilencszázhatvankilencre örökre emlékezni fogok. A rosszra is és a jóra is. Július hatodikán hirtelen elhúnyt szeretett édesanyám, akivel együtt éltük át a kommunizmus borzalmait és aki legjobb barátomnak bizonyult egész életemen keresztül. Sajnos nem érte meg azt amire én legbüszkébb voltam, öt nappal a születésnapja után történt holdraszállást (július 21), az Apollo 11-et, amelyen én magam is évekig dolgoztam. Fájt, hogy nem élhette át velem együtt ezt azemberiségnek jelentős eseményt és büszkén megölelte volna szeretett fiát. De amit Isten elrendelt, annak úgy kellett lenni. Itt a földön és az űrben is.

Anyámat együtt búcsuztattuk Szegedi László és (a Magyar Hirlap akkori szerkesztője) és Anni, és a Sajovich házaspárral házamnál rögtönzött kis családi összejövetellel. Aznap néztük a televizió közvetitést a holdraszállásról. Bizony eröltetni kellett a szemünket, hogy a kicsi, sötét, zavaros, a hózivatarhoz hasonlitható ernyőn kivegyük Armstrong holdralépését és hires szavait: ˝ Small step for man, a giant step for mankind.˝ Ma a kép olyan éles lenne, mintha a szomszédban vették volna a felvételt.

A holdraszállás huszonötödik évfordulóját ünnepeltük volna, mikor egy hivatalos útból visszatérésem után felhivott a Boeing North American Shuttle Program főmérnöke, mondván, hogy az irodájában beszélget egy másik Farkassal, aki ugyannem beszél angolul, de egy osztrák kozmonatával együtt (aki meg igen) látogatták meg, hogy megnézzék a legújabb Space Shuttle-t amit éppen még épitettek a Downey gyárterület egyik hatalmas épületében. Rögtön beszéltem is Farkas Bertalannal.

Barátjával, Franz Viehbock-el, együtt meghivtam őket másnap egy vacsorára, amelyet a Newport Beach egyik tengerparti vendéglőjében fogyasztottunk el feleségem és lányom társaságában. Emlékezetesen sikerült az összejövetel, amelyen angolul, németül, magyarul egyaránt folyt a jókedvü társalgás. Egész simán ment. Meg kell emlitenem, hogy Bertalan hozott magával egy igen fess tolmácsot is.

A találkozást követően magam is hozzákapcsolódtam a csoporthoz, amelyet vállalatom hivott meg a következő, július nyolcadik-i, Space Shuttle fellövés megtekintésére. Én vállakoztam Bertalannak tolmácsolni az egész ottlétünk idejére. Vállalatom alelnöke meghivott egy nagy nemzetközi csoportot, melyek között Ukrán, Kazakhsztáni, Mongol, Osztrák, Francia, Magyar kozmonaták, vagyaz emlitett államok Űrkutatás Programjainak vezető személyei vettek részt.

Útközben a buszon Bertalan morgolódott, hogy lehet ennyi túristát ilyen közeli területre beengedni, bezzeg Kazakhsztánban csak egy válogatott megfigyelőcsoportot engedtek be. Rövid gondolkodás után azt feleltem neki, hogy itt mindezazért történik mert a látogatók mindannyian adófizetők, tehát joguk van megnézni mire költi a kormány a nagy pénzt. Nem voltam benne biztos, hogy elfogadta válaszomat.

A fellövés megfigyelési pontja, kb három mérföldre a hatalmas fellövési állványtól, ahonnan a felszállást nemcsak kitünően látni, hanem hallani is lehetett, ami magában egy felejthetetlen élmény volt. Mivel késő este volt a fellövés, nemcsak a napnál fényesebb lángra csak sötét szemüveggel lehetett nézni, azt is csak pár másodpercre, de a bennünket elválasztó víz felületén gördülő és egyre hangosabb zaj a mellkasunkat is az összeroppanásig nyomkodta. Látszólag mindenki meg volt hatva a látványtól bár a csoportunkból többen már szemtanui voltak saját fellövéseiknek. Feleségem Judith ide oda volt az örömtől, hogy a későesti fellövésnek tanuja lehetett, de szerencséjére egy nappali fellövést is láthatott. Azt ugyan már távolabbról, úgy mint túrista. E kirándulások alkalmából ő is megismerkedhetett John Young (holdraszállás és Space Shuttle) és Bob Crippen(Space Shuttle) hires asztronatákkal, akik a Tibor nevet jól ismerték és jó véleménnyel voltak róla. Persze nem voltunk sokan Tiborok, bár időnként összetévesztettek jóbarátom, munkatársam, nemzetközileg elismert rakétamérnök, Lak Tiborral, akivel egy csoportban de más szerkezeteken dolgoztunk felelős poziciókban..

Útunk másik fénypontja az ünnepi vacsora volt, ahol az emlitett országok képviselői rövid köszöntőt mondtak, dicsérve élményüket és az amerikai Shuttle Program sikereit. Mikor Bertalanra került a sor, megkért, hogy tolmácsoljam rövid köszöntőjét. Nagy izgalmamban a szöveget először magyarul ismételtem meg, a társaság nagy derüjére. Aztán végre kapcsoltam, hogy min nevetnek, a többi már nagyszerűen ment. Később a Kazakhsztáni kozmonata fia, aki jól beszélt angolul, megismételte a hibát. Mivel a vodkás üveget addigra többször körbe küldték, a jókedvű társaság már nem is figyelt a szónokokra.

Másnap Bertalan, Franz, feleségeik és más kozmonaták társaságában propelleres csónakkal száguldottunk a sűrű és sekélyvizü nádas felszinén, alligátort nézni. Nem sikerült. Útunk végén megkóstoltuk a sült alligátor húst, amelyre azt mondták olyan mint a csirkehús, Judithal ugyan megpróbáltuk, de elhatároztuk, hogy a jövőben inkább csirkehúst rendelünk.

Mint jóbarátok váltunk el a Farkas és Viehbock házaspároktól, megigérve, hogy a jövőben is fogunk találkozni. Erre 2000 májusában került sor, amikor Bertalan űrrepülésének huszadik évfordulóját ünnepelték. Bertalan repülése 1980 májusában történt Bajkonurból, a Csillagvárosból. A Széchenyi TudományosAkadémia épületében voltak az előadások, megemlékezve Bertalanról. A sok soviet eredetű oroszul beszélő felszólaló után Franz Viehbock, Lak Tibor és magam is felszólaltunk, ők ketten angolul, én pedig magyarul, hogy egy kicsit megbosszuljam az orosz jelenlévőket a kommunista elnyomásért és ötvenhatért. Egy szót sem értettek beszédemből. Gondoltam, belőlem se lesz diplomata. Bertalan meg is orrolt érte. De mivel ő Kádár Jánost is nagyon kedvelte, engem nem hatott meg komor arcával. Az este a Stefániai Palotában egy fogadáson is megjelentünk és sorba álltunk Göncz Árpáddal, akkori Államelnökkel, beszélgetni. Ő sem volt családom kedvence, de mivel kaliforniai jóbarátaim esküvőjén ő volt a tanu, gondoltam eltársalgunk vele, ami nagyon is jól és hosszúra sikerült az Elnök Úr örömére és a mögöttünk sorbanállók bosszantására.

Kettőjük közül csak a Viehbockékkel maradt fenn a jóbarátság, nagy sajnálatomra Bertalan egy kissé visszavonultan élt.

Talán rövid mondanivalóm illusztrálja, hogy az űrprogramban mindkét oldalon többen magyarok is sikeresen résztvettek, a kaliforniai nagyokat mint Bejczy Antalt (Telerobotika atyja), Pavlics Ferencet (a holdjáró tervezője), Izsák Imrét (Nasa Chief Scientist) stb., nem is emlitve, köszönhetve szerencséjüknek, kemény munkájuknak, és kiváló tehetségüknek. Szép idők voltak.

Farkas Tibor

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.