elet_halal

1956 október 23.-át sajátos mivoltában kell megünnepelni. Nem csupán csak megemlékezni s nem csak a nemzeti megmozdulások utáni szokásos értelmi boncolgatásra csökkenteni. Inkább meg kell próbálni azt az élő szellemi és érzelmi légkört előhívni, úgymint azt a tettrekészségre való vágyat előidézni, ami az ilyen nemzeti eggyéforrásokat létrehozza. Magyar nemzetünk lélek-tüzének a lángjait kell fellobogtatni. Legyünk ma itt mindnyájan tűzcsiholók! Szítsuk saját lelkünk egyéni szikráját újra életre és utána pedig rakjuk rá a közös októberi tábortűzre, ami 60 esztendő elteltével még mindig erősen parázslik. Idézzük fel emlékezetünkben ezeket az októberi lángokat, az októberi eszméket és gondolatokat, melyek oly rövid ideig tudták csak sugározni a fényt, a meleget, mert az erőszak hatalma és gonoszság erői szinte riadalom szerüen fojtották el azokat.

1956 októberében valóban felszállott a páva a vármegyeházra. Az egész ország szeme a vármegyeházra, azaz Budapest felé szegezte tekintetét. Ime az egész nemzet készen állt új arcokra nézni, új szelekben felfrissülni, új igékre hallgatni. Igen, az első csoda után, a forradalom váratlan de áhított kitörése után mindannyian csoda várók lettünk s bizony vártuk a többi és újabb magyar csodákat. A nép jóformán épp elkezdett gyönyörködni a “pompás napszédítő tollakban”, épp kifejezést akart adni újonnan keletkezett fogalmainak, mikor a Szovjetunió páncélosai és ágyúi széttiporták tüzünket és elkergették “pávánkat”.

Ünneplésünk keretében a forradalom tüzét felélesztve és szellemét felelevenítve, újra szemlélni tudjuk azokat a fenséges színeket, az igazság új fényben való ragyogását. E lángokat azonban delejezve lobogtassuk és igéit a tündérek nyelvén hangoztassuk, hogy gyermekeink, fiataljaink lelki szemeikkel is lássák és a hit értelmével is hallják. Hadd fogjon az ő lelkük is tüzet, legyenek ők is örökösei az ősi lángnak.

Álljon a mai napon minden ünneplő magyar közösség lángokban, mert csak is a tűz fényénél látjuk utunkat kialakulni a fensőbb valóságszintek és az időállóbb értékek felé. Válaszúton vagyunk! Vagy merünk, vagy elveszünk. Össze kell fognunk és egybe kell forrnunk minden láng-lelkű magyarral, legyen otthoni, erdélyi, felvidéki, délvidéki vagy emigráns. Dicső forradalmunk tüze és a jövőreszóló álmaink magasztossága összeforraszt minket, ha akarjuk, de végre már AKARJUK! Ha tétovázunk, ha egy anakronisztikus konzervdobozba zárkozunk, ízünket vesztjük és megsavanyodunk.

Boldogok lehetnek azok az emberek, kik lélekben szegények, mert csak az akar meggazdagodni, ki magát szegénynek tartja. Csak éhezők kivánják az élet kenyerét, csak szomjúzók epednek az igazság kelyhéért. Az új kor farizeusai és a magukat lelki kincsekben gazdagnak tartó és felfuvalkodott egyének az önmegelégedettség letargiájába esnek. Egyszerüen nem kivánnak gyarapodni lelkiekben és gazdagodni szellemiekben. Csoda hát, hogy még akkor a teve is megelőzi őket? Pedig most igazán kell, sőt muszáj is gazdagodni, mert másképpen elenyészünk. Nemzetünk sors-őrzői mind riadót fújnak strázsáikon. Ők dörömbölnek, ők állnak kint a viharban és próbálják felébreszteni a szunnyadókat és sarkallni a tétovázokat. Hervay Gizella riadója így szólt a világ magyarjaihoz: “A puszta létünkről van szó, az egész magyarság puszta létéről. Arról, hogy életünk lesz-e vagy halálunk. Mintha a Szózatban élnénk. Nem lehet ezt a kérdést megkerülni vagy hajtogatni megmaradni, megmaradni. A puszta megmaradás hátrálás. Ez a történelem logikájából nyilvánvaló. Gyarapodni kell észben, erőben, öntudatban.”

Lánglelkű testvéreink! Ifjúságunk a jövőnk. Fiataljainkat kell beoltani azzal a lelkesedéssel és szüntelen kalandvággyal, ami az igazság nyílt tengerén új vizekre evezteti ki őket a szellemi értékek és örök valóságok távolibb partjait fürkészve és kémlelve. Új elgondolások, új eszmék mind újabb kisérletekre és mind újabb kalandokra ösztökélik az embert. Fensőbb rendű ideálok és magasztosabb értékek felfedése éles meglátású, széles látókörű és kalandvágyó egyéneket igényel, olyanokat, kiknek a szellemi megújhódás valóban szívügyük és egyben képesítve is vannak arra, hogy egy újabb szellemi magaslat látókörét nekünk minduntalan bemutassák és a meglelt igazságokat elöttük feltárják.

Az újjászületett ember nem kiván többé olyan hagyományok és jelszavak igája alatt sorvadozni, amelyek visszatartják a további szellemi, értelmi, és erkölcsi fejlődéstől. Nem hajlandó tovább alsóbb rendű kultúráknak a mocsaraiból ivóvizet meríteni magának, hogy szellemi szomját enyhítse. A feltámadásban lévő emberi lélek minden tekintetben elsőséget fog követelni magának. Nem hunyászkodhat meg semmiféle politikai irányzat sem egyház előtt! A jövendő kor hírnöke csak azokat az időálló és konstruktív értékeket fogja a múltból az újkorba átmenteni, amelyeket kellő képpen szilárdnak talál arra, hogy alapzatul szolgáljanak egy jövőben felépülendő struktura részére, ami a folyvást kiszélesedő és fokozatosan gyarapodó értékrendnek és egyetemes valóságoknak majd biztosítani tudja a megfelelő férőhelyet.

Ne adja az Isten, hogy őrzőinket, látnokainkat strázsájukon kővéfagyva, sziklává meredve találjuk, miután a jövőnkbe néztek. Hát csak nem láttak gyászmenetet? Közeledő koporsót? Csitt csak!!! ……………………Mint ha mi is hallanánk:

“……….orgonák búgását.
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva, lesve, lopva
nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonás éjen
tömjén árban, lihegve mélyen.

Tagadni múltat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot, szőrnyűt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.”(*)

Jövendölés vagy csak lidérces álom? Mindenki döntse el magának.

Hargitai István
Forradalmunk és szabadbadságharcunk 60. évfordulóján

 

(*)Sírni, Sírni, Sírni, Ady Endre

1 COMMENT

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.