A Kolozs megyei Nagyiklód határában zajló feltárás nemcsak látványos leleteket hozott felszínre, hanem a régészek szerint több korábbi elképzelést is átírhat a hatezer éves településről. Ballai Álmos, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum régésze a különleges sírokról, a monumentális körárkokról, a nagyiklódi ásatás eddigi eredményeiről beszélt a Krónikának.
Több korábbi elképzelést is átírhat a Nagyiklódon zajló régészeti feltárás, ahol a kutatók ezúttal a korábbi ásatásoknál jóval nagyobb, összefüggő területet vizsgálnak. Bár a Kolozs megyei lelőhelyet már az 1970-es évek óta kutatják,
a mostani feltárás olyan összefüggésekre világít rá, amelyek a kisebb kutatószelvényekből eddig nem voltak felismerhetők.
Egy több száz éven át lakott település szerkezetét nagyon nehéz kisebb felületekből értelmezni. Most először tárunk fel egyszerre egy ekkora területet, gyakorlatilag egy egész településnegyedet, így több korábbi elképzelést is át kell értékelnünk” – mondta a Krónikának Ballai Álmos, az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum régésze.
Felidézte, hogy a mostani kutatás nem egy tudományos program részeként indult, hanem egy közel két hektárt érintő beruházást megelőző régészeti feltárásként. Mivel a terület egy ismert régészeti lelőhely része, a romániai jogszabályok értelmében az építkezés előtt kötelező a teljes régészeti kutatás elvégzése.
A lelőhely legfontosabb korszakát a késő neolitikum jelenti.
A szakember szerint maga a település valószínűleg Krisztus előtt 4850 és 4600 között létezett, vagyis több mint hatezer éves.
A régész emlékeztetett: bár ez számunkra rendkívül távoli múltnak tűnik, valójában a neolitikum utolsó szakaszáról beszélünk. A földművelést, állattenyésztést és kerámiakészítést meghonosító első közösségek mintegy kétezer évvel korábban érkeztek Anatólia (Kis-Ázsia) felől a Balkánon keresztül a Kárpát-medencébe, majd idővel jelentős társadalmi átalakulás ment végbe. #A korábbi, néhány házból álló települések helyett több száz házas, akár másfél-kétezer lakosú központok jöttek létre. A mai Nagyiklód határában feltárt késő neolitikus település is egy ilyen jelentős központ lehetett” – mutatott rá.
A feltárás egyik legizgalmasabb kérdése a települést övező körárkok rendszere. Korábban ezeket erődítésnek tartották, ma azonban a régészek ennél jóval összetettebb szerepet tulajdonítanak nekik. A lelőhelyen legalább három, V keresztmetszetű, három-négy méter széles és három méter mély árok húzódik,
de az ásatás során egy ennél is jóval nagyobb, mintegy huszonöt méter széles és négy méter mély szakaszt is sikerült azonosítani.
Az árkokat kívül és belül paliszádok (cölöpfalak) szegélyezték, ugyanakkor nem kapcsolódnak hozzájuk olyan földsáncok vagy védművek, amelyek valódi katonai erődítményre utalnának. #Ma már inkább úgy gondoljuk, hogy ezek nem elsősorban védelmi célt szolgáltak, hanem szimbolikusan határoltak le egy különleges teret. Az árkok kiásása óriási közösségi vállalkozás lehetett: fa- és kőeszközökkel több ezer köbméter földet kellett megmozgatni. Ez önmagában is azt mutatja, hogy valamilyen közös identitást, összetartozást fejeztek ki velük” – magyarázta Ballai Álmos.
A kolozsvári múzeum régésze szerint valószínűleg nemcsak a település lakói, hanem a környék közösségei is részt vehettek ezekben a munkákban.
- Elképzelhető, hogy évszakváltásokhoz
- vagy más fontos alkalmakhoz kapcsolódó ünnepek, rituálék során közösen ásták az árkokat, majd lakomákat tartottak.
Erre utal, hogy az árkokból nagy mennyiségű, szándékosan odadobott kerámiaedény és állatcsont került elő.
A mostani kutatás különlegessége, hogy több temetkezést is sikerült feltárni.
Ez azért kiemelkedően fontos, mert ebből a korszakból rendkívül ritkák a sírok.
#A késő neolitikumban még nem külön temetőkbe temetkeztek. A halottakat gyakran a településen belül, olykor a házak közelében vagy azokban helyezték örök nyugalomra. Ez arra utal, hogy az ősök kultusza szorosan kapcsolódott a mindennapi élethez” – részletezte a régész.
A sírmellékletek egyúttal arról is tanúskodnak, milyen kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeztek ezek a közösségek. Egy női sírban talált kagylódíszek például kizárólag Dél-Görögország vagy az Adriai-tenger térségéből származhatnak, míg a pattintott kőeszközök alapanyagai között Tokaj környékéről, Moldvából, sőt Nyugat-Ukrajnából érkezett nyersanyagok is azonosíthatók.
„Ez azt mutatja, hogy ezek az emberek nem elszigetelten éltek a Szamos partján.”
Egy rendkívül pezsgő, több száz kilométeres kapcsolatrendszer részei voltak, ahol az ajándékozásnak és a cserekereskedelemnek fontos szerepe volt” – hangsúlyozta.
A neolitikus településre évszázadokkal később egy vaskori, kelta hamvasztásos temető települt. A régészek eddig mintegy harminc-negyven sírt tártak fel, köztük egy gazdag harcos sírját karddal, lándzsával, késsel és más vasfegyverekkel. #Ennek a temetőnek semmi köze a neolitikus településhez, egyszerűen ugyanazt a helyet választották temetkezésre.
„A sírokban ép kerámiaedények, ételmellékletek és fegyverek kerültek elő, amelyek önmagukban is egy külön monográfiát érdemelnének”
– jegyezte meg Ballai Álmos.
A régész arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyközönség által látványosnak tartott ásatás valójában csupán a régészeti munka kisebb részét jelenti. #Az ásatás tulajdonképpen adatgyűjtés. A régészet körülbelül húsz százaléka zajlik a terepen, a munka nagy része csak ezután kezdődik” – mondta. A feltárt leleteket megtisztítják, konzerválják, dokumentálják, majd a tervek szerint hosszú éveken át tartó vizsgálatok következnek. Különösen fontosak lesznek az emberi maradványokon végzett elemzések, amelyekből kiderülhet, hogy az eltemetettek helyben születtek-e, milyen étrendet követtek, milyen betegségeik voltak, illetve milyen fizikai munkát végeztek.
A feltárás várhatóan két-három hónapon belül befejeződik, ezt követően a kutatócsoport elkészíti a több száz oldalas záródokumentációt. A részletes tudományos feldolgozás azonban Ballai Álmos szerint még hosszú éveket vesz igénybe.
A leletek ugyanakkor a jövőben a nagyközönség számára is láthatók lesznek. A kutatás során ugyanis olyan tárgyak – például ember- és állatalakos agyagszobrocskák – is előkerültek, amelyekről a szakirodalom eddig úgy tartotta, hogy az iklódi kultúrában nem fordulnak elő.
„Már most tervezzük, hogy a leggazdagabb sírok leletei bekerüljenek a készülő Erdélyi Történeti Galéria állandó kiállításába.”
Előbb azonban be kell fejeznünk az ásatást, és csak utána kezdődhet meg a leletek részletes tudományos feldolgozása” – mondta Ballai Álmos.
(Krónika)
Borítókép: A régészek eddig mintegy harminc-negyven kelta sírt tártak fel a nagyiklódi lelőhelyen, Fotó: Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum
