Híven őrzik a karácsonyi lángot a chicagói cserkészek

Kevés varázslatosabb időszak van egy évben, mint a december és az adventi várakozás időszaka, a maga meghittségével, izgalmával és apró csodáival együtt. Az elmúlt másfél évben rengeteg ilyen apró csodában volt részem, amelyekből jó párat a Kőrösi Csoma Sándor Programnak és az Amerikában élő külhoni magyar közösségeknek köszönhetek.  Több legelső karácsonyi élményem is az itt élő magyarokhoz kapcsolódik; egy évvel ezelőtt a portlandi Bóbita Magyar Iskolában sütöttem meg életem első mákos bejglijét, idén pedig a 19. számú Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat cserkészeivel vettem részt életem első karácsonyi kántálásán és betlehemezésén Chicagóban.

Az évről-évre növekvő chicagói magyar cserkészcsapat minden évben megszervezi a karácsonyi kántálást és betlehemezést, amellyel több, Chicago környéken lakó családhoz ellátogatnak. A cserkészcsapat parancsnoka, Jókay Jutka, és vezetői már az ünnepi műsor előtt egy hónappal megkezdték a felkészülést, hogy a gyerekeknek elég idejük legyen szövegeik megtanulására. A dátumhoz közeledve a csapat tagjai egyre növekvő izgalommal és lelkesedéssel gyakorolták az énekeket, válogatták a jelmezeket és készítettek mindent elő a nagy napra, december 9-re.

Idén a cserkészek először Des Plaines-ben gyűltek össze, ahol kántáló körútjuk első állomásaként a Kürti Ildikó által szervezett karácsonyi koncerten adták elő a karácsonyi énekeket és betlehemes játékot. A magyar népszokások ápolásán felül, a betlehemezéssel a csapat parancsnokának célja, hogy a cserkészek olyan idősebb magyarokhoz is eljuttathassák a karácsony üzenetét, akiknek már nincs lehetőségük a magyar közösség által szervezett karácsonyi programokon részt venni. Ennek a küldetésnek a szellemében, a koncertet követően a cserkészek látogatást tettek egy cserkészcsaládnál, a Bicok Teréz és Pál által vezetett idősek otthonában. Az otthonban lakók megható lelkesedéssel fogadták a vidám gyereksereget, a kántálás során felcsendült a Kiskarácsony, Nagykarácsony; a Csendes éj és még megannyi ismerős magyar karácsonyi dallam. Megható volt látni, ahogy a legfiatalabb generáció a legidősebbeknek énekelt magyar karácsonyi énekeket a lobogó kandalló mellett, sokaknak könnyek gyűltek a szemében a karácsonyi emlékeket felidézve. Vidám műsorukkal a cserkészek életet és vidámságot vittek az öreg otthon napjába.

A cserkészcsapat kántálási körútjának utolsó állomása, a csapat egyik vezetőjének, Dragan-Chirila Júlia és férje Marshall Donnak a hétvégi háza volt, ahol hatalmas szeretetvendégség fogadott minden cserkészt és családjukat. Az igazi kántáló hangulatot megidézve a cserkészek itt már kint az utcán énekeltek, gyertyákkal a kezükben, betlehemes játékukat pedig bent a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa előtt adták elő. A záróének után mindenki felmelegedhetett és kedvére falatozhatott a sokféle ételből és desszertből, a gyerekek estig játszhattak a karácsonyfa körül, a felnőttek pedig egy kis forralt bor társaságában beszélgethettek az elmúlt évről és a közelgő ünnepekről.

Ahogy elnéztem a körülöttem zsongó angyalokat, pásztorokat és királyokat, Reményik Sándor Örök Tűz című versének egy részlete jutott eszembe: „Egy lángot adok Neked, ápold, add tovább és őrizd híven.” Arra gondoltam, hogy ebben az évben, az otthonomtól távol egy kicsit jobban megértettem, hogy miről szól ez a vers és mit jelent lángot gyújtani a szívekben. Arra gondoltam, hogy milyen különleges élmény magyar karácsonyi énekeket zengeni a havas chicagói utcákon. Arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy tanúja lehetek annak, hogyan adják tovább a magyarság és a karácsony szellemének lángját Chicagóban a cserkészek.

A csapat vezetőinek nevében ezúton is köszönjük minden házigazdának, hogy ilyen kedvesen vendégül látták cserkészcsapatunkat.

Nekik és minden kedves olvasónak áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk Chicagóból szerte a nagyvilágba!

A 19. számú Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat Facebook itt tekintheti meg.

A betlehemezésről és kántálásról készült képeket ide kattintva találja.

A cikket írta: Ivanics Anikó, KCSP ösztöndíjas

Nincs hozzászólás még.

Hozzászólás