Különleges eseménnyé sikeredett április 7-én a Lajkó – Cigány az űrben című film bemutatója a Bocskai Filmklubban. A közönség egyrészt jól fogadta a film sajátos humorát, másrészt a vetítésen jelen volt egy űrkutatás témában jártas szakértő is, aki a helyi magyar közösség tagja, és a film után mesélt a tapasztalatairól.

Gyékényesi Pál családja ’56 után vándorolt ki Amerikába, ahol Cleveland híres magyar negyedében, a Buckeye-on telepedtek le. A tudományok iránt érdeklődő tehetséges fiú mérnöknek tanult, és hamar elhelyezkedett a NASA clevelandi Kutató Központjában, amelyet 1940-ben hoztak létre a világűrkutatás repülésdinamikai és -technikai fejlesztéseinek kutatására. Mai nevét 1999-ben kapta, amikor is John H. Glenn amerikai űrhajósról, pilótáról és politikusról nevezték el. A központ a NASA legfontosabb tíz kutatóintézményeinek egyike, amely mára közel 2000 főt alkalmaz, és csaknem ugyanennyi helyi vállalkozással áll kapcsolatban. Az 50-es, 60-as években, amikor a Bocskai Filmklubban vetített Lajkó – Cigány az űrben film cselekménye játszódik, főként a folyékony rakétamotorok égési folyamatait vizsgálták.

A film plakátja

Ma a világ egyetlen olyan kutatóközpontja, ahol a legtökéletesebben tudják szimulálni extrém körülmények között a rakéták, űrhajók, anyagok és egyéb hordozók teszteléséhez, de rendelkezik a légköri jegesedés vizsgálatára kifejlesztett alagúttal, valamint a zéró- és mikrogravitációs kutatásokhoz használt vákuumkamrával is, amelynek üzembe helyezése 1985-ben nagy technológiai újdonságnak számított. Az intézmény ismeretterjesztő és oktató tevékenységet is folytat (vezetett túrák, hírlevelek, utazó kiállítások, szakmai gyakorlatok formájában és a közösségi média felületein), weboldalán hírt ad a NASA legfrissebb kutatásairól, átlinkel az űrkamerák és a NASA TV adásaihoz, valamint működtet egy látogató központot (egyike az USA 11 ilyen intézményének) és egy kamarakiállítást a női pilótákról és űrhajósokról. A NASA Visitor Center 10 évvel ezelőtt költözött át az Erie tó partján található Great Lakes Science Centerbe, ahol az interaktív kiállítások mellett egyéb programok is segítik az űrkutatás népszerűsítését. Ezt a cél szolgálja az International Women’s Air & Space Museum is, amely egy ingyenesen látogatható kamarakiállítás a Burke Lakefront reptér előcsarnokában.

Azt is mondhatnánk, hogy hozzáértő közegben került tehát bemutatásra Clevelandben Lengyel Balázs 2018-as filmje, amely inkább társadalomkritikai szatíra, semmint a hidegháborús űrversenyt bemutató korhű mozi. Fiktív mese a történelem folyását és a jelent is meghatározó űrkutatás hajnaláról, középpontjában a hatalmi-politikai-ideológia játszmáknak, illetve a felsőbb hatalmaknak kiszolgáltatott (kis)emberek / (kis)nemzetek sorsával. A szórakoztatás és az elgondolkodtatás között egyensúlyoz, és ezt szolgálja minden filmnyelvi elem. Az előzetes nézői elvárásokat már a nyitó jelenetben kibillenti, amikor a cigány folklór elbeszélői stílusából a túldíszítés, a nagyot mondás, a szókimondás, a túlzás eszközeivel él. Földhözragadtság, ugyanakkor metafizikai távlatok jellemzik az abszurd történetet, aminek kontrasztjában keveredik az irónia és a búskomorság, a vaskos poénok tabudöntögetése és a sorok közötti dráma. Miközben a forgatókönyvírók, a rendező és Lovas Balázs, mindent beleszőnek a cselekménybe, ami eszükbe jutott (ez önmagában nagyon is szórakoztató), a film politikailag inkorrekt, és „kijátszik minden kártyát”. Van benne cigány főhős, összecsókolózó politikusok, férfiszerelem, nemek és fajok közötti megkülönböztetés, a náci és kommunista diktatúrák közötti áthallás, Holokauszt-téma stb.

A Bocskai Filmklub nézői jól fogadták a Lajkó – Cigány az űrbent, s hol felszabadult nevetés, hol meglepetésből fakadó kacagás hangzott fel a teremben. Pedig a szélsőségekig elvitt, direkt humorizálás vékony jég, amelyen könnyen elcsúszhatnak az alkotók. Hiszen nagyon változó, és egyéni preferencia kérdése, hogy ki mit tart viccesnek és mi sérti az érzékenységét. A film a paródia, a karikatúra, a morbid témákkal való fekete humor, a szó- és faviccek, a szituációkból vagy jellemkomikumból adódó poénok egész tárházát sorakoztatja fel, a mélyén azonban ott munkál a melankólia. „A lét elviselhetetlen könnyűsége” az emberi sors kiszámíthatatlanságával, szépségével és végességével együtt. A primer humorhoz könnyű kapcsolódni, s ha nem is nevetünk mindenen, illetve látszólag eltereli a figyelmünket a komoly mondanivalóról, mégis a film „mélyrétegére” fogunk jobban emlékezni: a társadalmi korrajzra, a politikai szatírára vagy a mesére az ember égbe vágyódásáról.

Bár a több kritikus elmarasztalta a stábot, amiért archív felvételekkel és low budget-módra épített díszletekkel ábrázolja az űrkutatás jeleneteit, Gyékényesi Pali bácsi a vetítés után megerősítette, hogy az valóban így zajlott. A NASA látogatói központjaiban is rácsodálkozhatunk a technikai fejlődésre, s a jelenből visszatekintve ugyanúgy „játékszernek” tűnnek a régi eszközök, mint a filmben. Sőt, még inkább kiszolgáltatottnak látjuk bennük az ember, aki vállalja a kísérleti alany szerepét a tudomány céljaira, amelyek mögött nagyon is materiális, hatalmi harcok állnak. Közben pedig milyen abszurd a magasra törő vágy, hogy uraljuk a fizikai törvényszerűségeket és a világűrt, amelyről gyarapodó tudásunk ellenére is legalább olyan keveset tudunk, mint a lélek és a láthatón túli világ létezéséről!

A film egyik érdeme, hogy meg tudja mutatni ezeket az ellentmondásokat, ami nagyrészt a színészek teljesítményének köszönhető. Az érzelmeket elfedő faarccal, ún. deadpan stílusban megformált karakterek szinte mindegyike kiváló. Különösen a címszereplő, illetve Karmazsin elvtárs: Keresztes Tamás és Gyabronka József alakításában, akiket színészi díjra jelöltek április végén a Magyar Filmdíjon. De versenyben volt a film a legjobb elsőfilmes kategóriában is, továbbá jelölték a zenéjét és a jelmezt is. Múlt év novemberében pedig Triesztben nyert közönségdíjat a 18. Science+Fiction fesztiválon.

Gyabronka József és Keresztes Tamás egyik közös jelenete a filmben

A clevelandiek néhol „soknak” érezték a film humorát, mégis „hatásosnak” jellemezték. Értékelték, ahogy játékba hozza ismereteinket a történelemről, a kommunizmus hőskoráról és a hidegháborús versengésről, amit innen, Amerikából nézve egészen máshogy éltek meg. Évtizedeken át nagy volt a tétje, hogy ki nyeri meg az űrversenyt az első Holdra lépéssel. A szovjet Jurij Gagarin 1961. április 12-én startolt el a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén a kazahsztáni bajkonuri űrállomásról (ahol a film cselekménye is játszódik), és első emberként 108 perc alatt kerülte meg a Földet. Előtte Lajka kutya volt az első élőlény (a címszereplő Lajkó „névtestvére”), aki 1957. november 3-án feljutott a világűrbe a Szputnyik-2-vel, de nem tért vissza, elpusztult a kilövés után néhány órával.

Az amerikaiak a 40-es évektől majmokkal kísérleteztek, és számos technikai fejlesztésben előrébb jártak az oroszoknál. Végül ők jutottak el először a Holdra, éppen 50 évvel ezelőtt, 1969. július 20-án, amikor az Apollo-11 három fős legénysége 2 és fél órás sétát tett a bolygón, és kitűzte rá az amerikai zászlót. A NASA az évforduló alkalmából egészen 2022-ig különleges programokkal emlékezik meg a nagy eseményről, amely után mérséklődött az űrverseny. Noha az ENSZ Világűrbizottságának döntése szerint már 1967-ben életbe lépett az űrtevékenység nemzetközi jogait szabályzó, Outer Space Treaty néven ismertté vált alapszerződés, a hidegháború végét a szuperhatalmak között 1972-ben és ’79-ben létrejött SALT1 és SALT2 fegyverkorlátozási egyezményekhez kötik.

A Lajkó – Cigány az űrben műfajtörténeti előképe Bacsó Péter 1969-ben forgatott A tanú című alkotása, amelyet viszont csak 1981-ben mutathattak be a Cannes-i filmfesztiválon. Az 50-es években játszódó film a szocializmus politikai szatírájaként kultuszfilmmé vált, idézetei pedig szállóigévé. Az egyik ilyen a záró jelenete, amikor a villamosra felugró Pelikánnak azt mondja Virág elvtárs, hogy „Visszasírnak még maguk engem!”, amire a válasz, hogy „Erre azért nem mernék megesküdni.” Az elmúlt hetekben jelent meg a hír, hogy A tanút a rendszerváltás 30. évfordulójára restaurálták, és 50 év után először az eredeti, cenzúrázatlan változatában mutatják be az idei Cannes-i fesztiválon, majd novembertől a magyar mozikban. A Magyar Nemzeti Filmalap közleményéből kiderül az is, hogy ez az utolsó jelenet, amit a cenzúra kérésére illesztettek a filmbe, kikerül az „új” verzióból, a záró Marx-idézettel együtt. „Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg a múltjától” – olvashattuk az ambivalens feliratot A tanú végén, amely minden ellentmondásosságával együtt a Lajkó-film mottója is lehetne. S hogy ez feloldást jelent-e, vagy sem? Nézzék meg a filmeket, és döntsék el önök.

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.