1919. január 27-én, száz éve halt meg Ady Endre. A korabeli lapok természetesen rengeteget foglalkoztak a személyével, búcsúztatásának a körülményeivel, mint ahogy sokat cikkeztek róla a kortársak, íróbarátok is. Az Arcanum adatbázisában elérhető korabeli lapok, tudósítások segítségével idézi fel a Könyves Blog portál a korabeli híradásokat – részletek következnek Kiss Orsi cikkéből.

„Fáradt szive megállott, – csodálatos fényű szemei örökre lecsukódtak, Ady Endrével nagy költőjét veszítette el ma az ország. Sirály volt a bus magyar vizeken, csodálatos hangszer, ki a költői lelke titokzatos nyugtalanságával már akkor megérezte a véres és gyászos idők közeledését, midőn még tunyán terpeszkedett a régi Magyarország s a világ közeledő katasztrófájáról, gyászáról és felszabadulásáról álmodni se mertek, a régi rendszer” – ezekkel a szavakkal búcsúzott címlapján a kor egyik legolvasottabb lapja, Az Est. A Friss Ujság ugyanaznap arról írt, hogy utolsó nyilvános szereplése a Vörösmarty Akadémia alakuló ülésén volt, majd ágynak esett, felesége unszolására pedig szanatóriumba vonult: „A szanatóriumban állapota meglehetősen javult, jól táplálkozott, erősödött, míg ma reggel fél kilenc órakor egy hirtelen szivszélhüdés véget vetett életének”. Ady Endrét a Berinkey-kormány a nemzet halottjának nyilvánította, búcsúztatásán a kabinet nevében Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter mondott gyászbeszédet.

Ady temetése 1919. január 29-én. Müllner János fényképe. (Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, Fényképtár)

A temetésről a lapok viszonylag nagy terjedelemben tudósítottak, és ami – az utókor szempontjából a ritkasága miatt – még érdekesebb, filmfelvétel is készült arról, ahogy a Nemzeti Múzeumból elszállították a koporsót. „A Nemzeti Muzeum környékét ezrek és ezrek lepték el, hogy hódoljanak a fiatalon elhunyt nagy költő emlékének” – írta január 30-i számában a Friss Ujság, hozzátéve: „A diszes koporsó körül ott láttuk az irodalom, művészet és politika minden jelességét”. A ravatalnál Kunfin kívül beszédet mondott még Móricz Zsigmond, Bíró Lajos, Babits Mihály és Jászi Oszkár is. (…)

Ady temetése kapcsán szinte minden lap megemlíti ugyanakkor, hogy aznap kisebb botrány kerekedett: a kultuszminiszter ugyanis „az ifjúság kezdeményezésére” tanítási szünetet rendelt el a budapesti középiskolákban. Az Ujság beszámolója szerint a kultuszminiszter közölte azt is, „miután Ady Endrét a maga halottjának tekinti a nemzet, kívánatosnak tartja, hogy az iskolák hetedik és nyolczadik osztályú tanulói testületileg, tanáraik vezetésével vegyenek részt a forradalom elhunyt nagynevű dalnokának vég tisztességén”. Csakhogy a hír a jelek szerint nem jutott el mindenhová, és akadt olyan iskola, ahol a temetés napján is tanítás volt. (…)

A napilapok mellett az egyéb periodikák is megemlékeztek Ady haláláról. Az Ország-Világ című kéthetente megjelenő lap február 9-i számában pátoszos cikkben idézte meg alakját: „Az irodalomnak halottja van. Ligetszanatóriumi kórágyán, hosszú, kínos szenvedés után a szíve, ez a nyugtalan, forrongó, örökké vágyódó szíve ölte meg Ady Endrét, negyvenegy éves korában, akkor, mikor dicsőségének zenitjén állott.”

A Néptanítók Lapjában Schöpflin Aladár búcsúzott a költőtől. 1919. február 6-án megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy a huszadik században Ady halála a legnagyobb veszteség, amely a magyar irodalmat érte. Felemlegette az Ady személye és költészete elleni támadásokat, hogy hazafiatlansággal vádolták, erkölcsellenesnek, felforgatónak bélyegezték. Szerinte ennek elsősorban az volt az oka, hogy az írók közül Ady emelte fel először a szavát „a világnak ama rendje ellen, amelyet Magyarország hatalmai örökkévalónak szerettek volna konzerválni ebben az országban”.

Ady Endre a halálos ágyon a Liget Szanatóriumban. 1919. január 27. Szőnyi Lajos felvétele (Forrás: PIM)

Ady jóformán föllépése pillanatától fogva megszólaltatta az ősi magyar protestálás harsonáját a magyar mágnás és püspök-uralom, a munkás és parasztnyúzás, a vármegyei despotizmus, a tunyán kérődző kulturátlanság ellen, és kétségbeesett jajveszékeléssel hirdette únosúntig, hogy a magyarságnak el kell pusztulni abban a szennyben, amelyet urai körülötte mindenütt felhalmoztak. Az ő költészete volt a leghangosabb és legmesszebbre eljutó kritika az ellen az egész uralmi rendszer ellen, amely megmételyezte a magyar levegőt, lehetetlenné tette a magyarban rejlő őstehetségeknek kifejtését s a nemzet legjobbjait csaknem megfullasztotta fülledtségével.

Természetesen a Nyugat is megemlékezett a költőről, és 4-5. számában Kosztolányi Dezsőtől Móricz Zsigmondig rengetegen felidézték alakját, munkásságát (ITT végig lehet pörgetni a teljes számot). Halhatatlan Ady című írásában Ignotus például a következőt írta róla: „Ady Endre óriás volt. Nemcsak hogy újat hozott, de az újban mindjárt a netovábbot is. Hogy mennyire, azt akkor lehetett megmérni, mikor játékos kedvében néha elvirtuskodott és virtuózkodott valami régi formával, hanggal vagy stílussal, egy sapphicum fordításával, stanzás regénnyel, kurucz nóta variálásával. (…) Mindent tudott, amit akart, és legjobban tudta. S ezzel a tökéletességgel tudta világgá alakítani a magával hozottat. Ezért lefordíthatatlan és utánozhatatlan. Az Ady-korszak vele kezdődik és vele zárul le.”

Cikkünk borítóképe Ady halálának 100. évfordulóján készült, a 2019. január 27-i hivatalos megemlékezésen és koszorúzáson, Ady sírjánál, a Fiumei úti temetőben. Fotó: MTI

Forrás: https://konyves.blog.hu/2019/01/26/_siraly_volt_a_bus_magyar_vizeken_igy_bucsuztattak_a_lapok_szaz_eve_ady_endret?fbclid=IwAR12lqGp9xobaLJVwEylO68mJIHmbOJ2BLnyCiRY7ZhGN6qXdsCuGd7xWac

A cikket Miklós Melánia, KCSP-ösztöndíjasunk választotta.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.