Rádiós ballagással búcsúztak a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban címmel jelent meg tudósítás a nagyváradi Bihari Napló 2020. június 15-i számában.

– Recenzió és gondolatok a Bocskai Rádió számára.

Olvasom a neveket: Koós István Máté, Nagy Márk és Benedek Dávid Krisztián, illetve Imre Erik, Gáspár Milán és Kócs Sándor. Ők lettek a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium XII. A, valamint a XII. B osztály első három helyezettei. Szombaton búcsúztak az iskola végzős diákjai, méghozzá rendhagyó módon, rádiós ballagással – a koronavírus-járvány korlátozásai miatt a nagyváradi Plusz Fm rádió hullámhosszán – az Ady Endre Elméleti Líceum és a Művészeti Líceum után délelőtt tíz órától. Az eseményről a váradi magyar napilap, a Bihari Napló eheti, hétfői száma hozott szép tudósítást. A szöveg sok nevet említett, a megszólalások sorrendjében – közülük számosan igen jól, mások kevésbé ismertek, mint a műsorvezetők, az iskolaigazgató, a magas rangú egyházi meghívott, osztályfőnökök, iskolalelkész, a szülők képviselője. Az ünnepség végén az aligazgató dicséretben részesítette az iskola diáktanácsának búcsúzó 12 tagját. Iván Tibor, Nagy Ervin, Borsos Krisztián és a többiek is nekem, teljesen ismeretlenek.

És mégis… „Milyen szépek!” – szólal meg bennem egy hang. Majd harminc év távlatából is érzem, egy nagyon idős tanáromnak a hangja ez, a kolozsvári újságírói kurzusokról. Egyházi lapjainkból vittem neki Nagyváradról, a romániai változások után újra alakult erdélyi baptista szövetség gyülekezeti és ifjúsági kiadványait. Most is előttem van a kép, ahogy a szünetben türelmesen átnézi az oldalakat, hangosan olvassa el fentről, a cikkek elejéről a címeket, és lentről a szerzők nevét, közben pedig meg-megjegyzi, kissé mosolyogva: „Milyen szép nevek”. … Vajon miért találta szépnek? – jut eszembe most újra a kérdés. Bámulatos tudása, tapasztalata tette, hogy szinte látta a nevek mögött a szerzőt – a szöveggel, és vele együtt az önkifejezés nehézségeivel küszködő író-embert. Merthogy „Nomen est omen” – a név az ember – ahogyan ezt mondták a régiek.

A 12. A osztály

Visszatérve a Bihari Naplóhoz, a tudósító, János Piroska igen nagy hűséggel adja vissza az eseményen megszólalók gondolatait. Például a szülők képviseletében Lőrincz Matild mondott köszönetet tanároknak, szülőknek: a gyerekek „itt váltak széndarabokból csiszolt gyémánttá” – hangsúlyozta –, és ezt az értéket a fiataloknak fel kell ismerniük önmagukban.

Csűry Ágnes, a XII. B osztályfőnöke felidézte: minden pillanat értékes volt huszonhárom diákjával, egy összetartó osztályközösséggé formálódtak, amely ha összefogott, nem volt számukra lehetetlen. Thalmeiner Zoltán, a XII. A osztályfőnöke útra bocsátó jókívánságaiban azt ajánlotta diákjainak, hogy „maradjanak tiszták és gondolkodó emberek, legyenek kitartóak, kövessék és dolgozzanak meg céljaik eléréséért”.

Soós Sándor iskolaigazgató tisztségéből fakadóan egy kissé szélesebb kitekintést nyújtott az elmúlt négy évről és felidézte, hogy egy családias légkör és egy egyértelmű követelményrendszer fogadta 2016-ban az iskolájukba érkezőket, ahol aztán „megtanulhatták, hogy eredmények csak erőfeszítések árán születhetnek, ugyanakkor alkotó tagjaivá váltak az iskolaközösségnek”.

Csűry István lelkész nyitotta meg valójában az üdvözletek sorát. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az 55. Zsoltár 23. versét olvasta fel: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” Az áldást csakis úgy lehet valóra váltani, ha terheinket az Úr lábai elé tesszük le, mindennap hozzá fordulunk. Ő gondot visel rólunk, Jézus Krisztus fenntart és megtart, nem hagyja ingadozni az elbizonytalanító körülmények között azt, aki imádságban folyamatosan keresi az Istent.

A Bihari Napló újságírója is a beszámolójának a végére hagyta Szakács Zoltán felszólalását. Az iskolalelkész – úgy vélem, hogy a rádiós ballagás befejezésekor – áldást kért a diákokra, de a hallgatókra is. Gondolatait megható volt olvasni, úgyhogy idézném is teljesen: „Maradjon veled áldásával a magasságos Isten, hogy tiszta szívvel élhess, legyen mindig belső bizonyosság a szívedben, hogy az élet, amelyet ajándékba kaptunk, gyönyörű. Áldjon meg Isten gazdagon, hogy életed teremhessen emberséget, jóságot, hálát. Lelj rá mindennap egy kis darab mennyországra itt a földön, amire rácsodálkozhatsz és amit megoszthatsz másokkal. Tölts el sok bensőséges órát szeretteid körében, és Isten adjon melléd igazi barátokat, lelki társakat. Fedezz föl újabb szépségeket, találj rá új megfejtésekre, s maradj lelked mélyén mindvégig gyermek: kíváncsi, s mindig nyitott az eljövendő felé. Áldjon meg Isten szép célokkal, tervekkel, új erővel, hogy lelkesen és hálásan dolgozhass, figyelni tudj Isten útmutató szavára. Életéveidből merített tapasztalataid és bölcsességed segítsen másokat is, hogy felismerjék a szeretet valóságát, Isten hozzánk hajló irgalmasságát Krisztusban. Járj minden utadon Isten áldásával!”

Mivel zárhatnám ezen újságcikk recenzióját? Ismerős ugye a helyzet, abbahagyjuk az olvasást, de jó darabig még ott tartjuk a kezünkben a könyvet, jelen esetben a lapot, és töprengünk a friss élmények nyomán. Valami ilyesmi történt most velem, merthogy igen szívhez szóló az életnek ez a darabkája, amit az újságíró kibontott. És miért nem olvasni sok ilyenről az újságokban? – ez a sóvárgás is mindjárt odatolakszik az ember agyába.
A valamikori kedves tanárom állítása is újszerű értelmet kap: lehet, hogy nem is a tudása-tapasztalata mondatta vele, hogy „milyen szépek ezek a nevek!”, hanem egyszerűen csak a mindenkori író-ember iránti szeretete? … A Lorántffy Gimnázium patinás épülete Nagyvárad központjában csak pár lépésre fekszik az Ady-szobortól és a mögötte levő Emlékháztól. Onnan pedig már csak egy gondolatnyi járás a Sétálóutca, a két oldalán húzódó gyönyörű kis palotákkal (a Nagy Háború előtti pár békés évben épültek ezek fel, igen nagy szakértelemmel). Alig felmérhető, óriási vállalkozás az ifjú emberfők négy éves békés építése – ilyen nagy szeretettel. Talán ebből is fakad, hogy bár a nevük – a ballagásukról szóló tudósításból – az olvasónak teljesen ismeretlen, mégis szépek.

Szilágyi László

 

Szilágyi László

Cleveland, 2020. június 16.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.