A Kőrösi Csoma Sándor program a diaszpóra magyarságának boldogulását, kulturális értékeinek megőrzését szolgálja. Az ösztöndíjasok minden év szeptemberétől május végéig tartózkodnak a számukra kijelölt városban. Ezekben a hetekben búcsúzik a közösségtől az a két fiatal, aki Clevelandben tevékenykedett.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Jártó-Kocsis Emőke énekművész az Egyesült Magyar Egyletek ösztöndíjasa volt. Emőke vegyes érzésekről beszélt: szomorú, mert a végéhez közeledik a program, de boldog, mert nagyon szép időszak volt. Sokféle feladata volt, tizenegy magyar szervezetnél és nyolc egyháznál segített valamilyen projektben. Voltak zenés kihívásai, marketing-feladatai, kezelt hirdetéseket és online-naptárt a Bocskai Rádiónál. Úgy érzi, mindenképp fejlődött, és egyet lépett előre az életben.

Köszönetet mondott a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak a lehetőségért, illetve clevelandi mentorának Hokky Károlynak, az Egyesült Magyarok Egylet elnökének, Dr. Szentkirályi Endrének, Szüle Évának, Györki Juditnak, Daróczy Zsuzsának, a mentorhelyettesének. Szentkirályi Juditnak, a magyar iskola igazgatójának, László Imre lelkész úrnak, Dobos Ferenc úrnak, illetve minden clevelandi magyarnak.

ReklámTas J Nadas, Esq

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

Szabó Bertalan Péter evangélikus lelkész a clevelandi Evangélikus Konferencia keretein belül működött. Úgy véli, hogy ez az időszak kellemes tapasztalat volt számára. Jó volt, hogy pozitívan fogadta a közösség. Elsősorban lelkészi munkát látott el, de kulturális rendezvények szervezésében is részt vállalt, ha pedig, arra volt szükség, kétkezi munkát végzett. Sokszor hirdetett igét a Bocskai Rádió stúdiójában, az ökumenikus lelkészkörben és a női egyletben. Tartott órákat a helyi magyar iskolában, ahol szintén nyitottak voltak a gyerekek és a tanári kar is. Minden munkának lelkesedéssel állt neki.

Hálás mentorának, Tamási Évának, aki segített neki a beilleszkedni. Név nélkül köszöni a gyülekezeti tagoknak, hogy fordulhatott hozzájuk hétköznapi gondjaival. Cleveland egész magyarságának köszönetet mond a kedves szavakért.

Megköszönve a munkájukat, további jó egészséget és sikereket kíván az ösztöndíjasoknak a Bocskai Rádió csapata!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.