Az világmagyarság nevében a Magyar Baráti Közösség emléket állított a monroe-i temetőben (Ohio) azoknak a bányász családoknak a tiszteletére, akik a szebb jövő reményében érkeztek Magyarországról az Újvilágba, és a congói bányákban lelték halálukat. Ezekben a sorsokban forr össze véglegesen a magyar-amerikai sors. A Bocskai Rádió ott volt az eseményen.

YouTube player

Deák Nóra emigrációkutató, az ITT-OTT Találkozó rendszeres előadója. Budapesten tagja a Magyar Emlékekért a Világban Egyesületnek (MEVE), szívügyének tekinti a hasonló történetek megismertetését nagyobb nyilvánossággal. Amikor egy évvel ezelőtt járt a monroe-i temetőben, rendkívül meghatódott a hely szellemétől. A Magyar Baráti Közösség (MBK) tagjainak javasolta, állítsanak emléket a helyen. Meglepetés volt számára, amikor kiderült, hogy az ITT-OTT Találkozó tagjai több alkalommal jártak már a temetőben, valamint Fülöp Lászlónak és feleségének, Ágnesnek birtokában még gyűjtőmunka is van. A házaspár jó szívvel ajánlotta fel kutatásának eredményét a következő generáció számára, feldolgozásra. 

Almási János, Hajnal Sándor, Kertész András, Lajos Sándor – csak néhány név azok közül a férfiak közül, akiknek sírkövén magyarul jelzi a felirat, hogy itt nyugszik, béke hamvaira. Az 1880-as évek végétől érkeztek Congóba és a környező bányászvárosokba ezek a magyar családok. Az 1870-es évektől kezdve – többek között a vasút megjelenése miatt – rohamos fejlődésnek indult a környék. A feliratok tanúsága szerint főleg Ung és Zemplén megyékből érkeztek a családok a bizonytalan jövőbe, reménykedve. Nem világot látni akartak, csak boldogulni. Volt, aki vasútépítésen dolgozott, volt, aki bányában. A kitermelt szénnel táplálták a gyors ütemben gyarapodó gyárakat. Egy 1901-es forrás szerint: Congo lakosságának egy része tiszta magyar, ez a magyar lakosság közbecsülésben áll az egész környéken. A hungarian szónak azon a vidéken nincs az a keserű mellékíze, mint annyi más helyen. (…) A magyarok meg is érdemlik a közbecsülést, mert magukat is megbecsülik. (…) A magyarok gondosan őrködnek afölött, hogy a kivívott jó hírnevet senki meg ne ronthassa!

Kiváltságok vagyunk, ez az emlék felszenteli a temetőt, sokat jelent nekünk. – Todd Pierce, az Ohió-i Perry megye temetőinek biztosa köszönetet mondott az amerikaiak nevében és kifejezte, hogy rendkívül különleges és ritka dolog az, hogy egy közösség így érdeklődjön az öröksége iránt. Ha ezek az emberek nem tették volna, amit tettek, akkor nem tartanánk ott, ahol ma vagyunk. Szerintem nincs elég fiatal ahhoz, hogy ezt megértse, és ez szomorú. Ti hosszú útról jöttek, hogy ezt megtegyétek, ez önmagában odaadás, és sokat elmond arról, hogy milyen emberek vagytok, bárcsak több ilyen lenne a világon. 

ReklámGolden Anniversary Tas J Nadas, Esq

A munkánknak ez az egyik alapja, hogy a múltat tudjuk ünnepelni, együtt megemlékezni azokra, akik előttünk mentek. – Ludányi András vezetőségi tag (MBK) szerint a múlt, a jelen és a jövő összefügg, ezért fontosnak érzi, hogy az idősebb nemzedék tovább tudja adni a stafétát, legalább a történelmi emlékezetben. Nyomot hagytak a bányászok, nem csak a sírfeliratokban, de a felépített templomokban is: Központi volt az életükben a hitük, avval bírtak előre menni egy olyan helyzetben, ami ismeretlen és veszélyes volt. – fogalmazott Nt. Ludwig Kálmán református lelkész.

Megyeri József, a Magyar Baráti Közösség gondnoka elmondta, hogy az emléktábla-avatás csak az első lépés. Az MBK reménye, hogy a diaszpóra fiatalabb generációi – látva az esemény hírét és magát az emléktáblát – esetleg felkarolják a monroe-i magyar sírok ügyét, és a lassan olvashatatlanná porladó neveket megmentik ezeken a sírköveken. 

Az MBK vezetősége közül különös köszönet illeti Somogyi Balázst és Csillát, akik felkarolták az emléktábla-elkészítésével járó projektet. Köszönet illeti az adakozókat, akik anyagi támogatása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az ötlet megvalósuljon, és egyszer ez a temető magyar zarándokhellyé váljon.

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.