Nem véletlen, hogy a hirami piknik klub a clevelandi és a környékbeli magyarok kedvenc közösségi kirándulóhelye. A korábbi két szervezet egyesüléséből 2001-ben megalakult Észak-kelet Ohioi Magyar Kulturális Központ tulajdonában lévő létesítmény évről évre szépül. Az idei szezonra befejeződött a kiszolgáló épületek, a mosdók és a konyhai részleg átépítése, s bár most jártam itt először, indokoltnak tűnt a bővítés. Hiszen a szabadtéri rendezvényeknek helyet adó központ évi 4-5 piknikjére és az itt szervezett egyéb programokra is rendszeresen több száz vendég látogat ki. Hiram nincs közel a városhoz, mégis megéri autózni, egyrészt a gyönyörű, erdős természeti környezet miatt, másrészt az ennek szívében, egy folyó holtágának közelében található magyar közösségi hely miatt, ahol mindig sok ismerőssel találkozhatunk. Az érkezőknek az útelágazásoknál tábla jelzi az irányt, s miután a mező mellett, illetve rajta leparkoltak, egy autentikus székelykapun keresztül léphetnek be a helyszínre.
Érdemes egy pillanatra megállni ezen a ponton, s szétnézni kicsit. Rögtön balra egy Buckeye Road útjelző tábla emlékeztet a clevelandi magyarok egykori, virágzó negyedére, amelynek híres-neves főutcája régen sok közösségi esemény helyszíne volt. (A júniusi piknik rendszerint egy Buckeye-i reunion-találkozó, amelyen az egykori szomszédos nemzetiségek is képviseltetik magukat.) A kaputól jobbra egy fatornyos kisharang áll, mellette lobog a magyar és az amerikai zászló, előtte csipkés kispad piros-fehér-zöld primulákkal körbe ültetve – jó innen a kilátás a helyre s a mulatságra. A lábunk alatti járda tégláin azoknak a neve olvasható, akik adományaikkal segítették a klub megújítását, s a hírek szerint még nem is készült el teljesen, így az adományozók köréhez is lehet még csatlakozni. Egy márványtáblán angol nyelvű vers üdvözli a látogatót „e szent helyen”, ahol a világba szétszóródott magyarok összejöhetnek, ünnepelhetnek. Szimbólumaival és szellemiségével ez a hely az anyaországot jelképezi, s átjárja a magyar lélek, muzsika, élet- és vendégszeretet.
S valóban, a fehérre meszelt, tornácos „présház” a szüreti pikniken italmérésként üzemelt. A szőlőfürttel díszített pavilonban magyar nótákra táncoltak a párok. A cimbalmos, brácsás, nagybőgős, harmonikás összetételű Harmonia zenekar – amely bármely otthoni rendezvényen is megállná a helyét –, szinte szünet nélkül játszotta ízlésesen a lakodalmast, a tánczenét. A fedett vendégfogadó már kora délután megtelt elégedetten fogyasztó vendégekkel. A hagyományos menü most is népszerű volt, s nemcsak a töltött káposzta, lángos, lacipecsenye fogyott nagy mennyiségben, de a kürtőskalács, dobostorta, rétesek, sütemények is. Folyamatosan érkeztek a látogatók – így több mint ötszázan vettünk részt az eseményen –, hiszen szép volt az idő. Nem hiába halasztották el az összejövetelt szeptember 23-ára a hónap elején jött esős vihar miatt. Most száz ágra sütött a nap, s hamar lekerültek a pulcsik, a kabátok, s aki hozzám hasonlóan hidegebb időre számított, annak jól jöttek a Magyar Apparel cég magyar mintás pólói a bazársoron.
A programot ebben az évben is a Cserkész Regös Csoport és a Szent Erzsébet templom felnőtt táncosainak fellépése színesítette. De nemcsak a bemutatóval varázsoltak ünnepi hangulatot, hanem azzal is, hogy egész nap a szebbnél szebb hímzett ruhákban, népviseletekben jártak köztünk, példát mutatva a hagyományőrzés, illetve az ismeretterjesztés látványos és szép módjára.
Az őszi szüreti pikniket idén is a tombola zárta. Kétféle formában nevezhettek a látogatók: egy „kínainak” nevezett tombolán, ahol ajándéktárgyakért lehetett játszani, illetve a hagyományos, pénzjutalmas játékon. Bevallom, én az előbbivel most találkoztam először, s meglepett, milyen sokan próbáltak vele szerencsét. A megvásárolt jegyeket a játszók annak az ajándéknak a dobozába dobják be, amit szeretnének megnyerni. Rengeteg felajánlás érkezett, így majd egy órán át tartott a sorsolás. Mary Jane Molnar, az egyesület elnöke és a piknik fáradhatatlan munkabírású háziasszonya hangosbeszélőn olvasta fel a gyerekek által kihúzott nyertes számokat, s jó volt nézni azt a felszabadult örömöt és drukkot, amely rövid idő alatt még családiasabbá tette a hangulatot. Én az esélytelenek nyugalmával vártam a hagyományos tombolát, mivel mentorom adományként előzetesen vett néhány szelvényt, miközben a tömeg nagy része az ajándékokkal gyorsan szétszéledt. Annál nagyobb volt az öröm, amikor név szerint szólítottak: a Bocskai Rádióhoz került a főnyeremény! Úgy éreztem, ezáltal megerősítést kaptam a helytől, amely engem is sajátjaként fogadott.
A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.
