A reggeli sokak életében a legnagyobb mumus az étkezések között. az arany középutat ugyanis nehéz megtalálni: a legtöbben vagy teljesen figyelmen kívül hagyják a nap első étkezését, vagy annyira túllőnek vele a célon, hogy már hajnalban megpecsételik a diétájukat. Na de milyen reggeli-tévhitekkel ártasz a legtöbbet magadnak?

Sajnos már régen tudjuk, hogy reggel sem kell úgy étkeznünk, mint egy királynak! Bár valóban a délelőtti időszak az, amikor lazábbra engedheted az étkezésedet, de a legtöbben ezt a kiskaput alaposan félreértelmezik.

Nincs értelme reggel teljesen leterhelned a gyomrodat, még feleslegesebb annyira sokat enned, hogy meg se bírj mozdulni! Ezzel alaposan felborítod a napi étrendedet, hiszen nem fogsz tudni tízóraizni, és jóval később kívánod majd az ebédet, végül pedig a vacsorát. Ráadásul mindez a vércukrodra sincs jó hatással…

A „bűnözést” illetve a jelentősebb étkezéseket 11-13 óra közé érdemes időzítened, tehát leginkább a tízórai alkalmas a nassolásra, az ebéded pedig akkor jó, ha az összes étkezésed közül az a legkiadósabb.

Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy reggeli nélkül többet fogyhatsz, de arra sem, hogy kevesebbet – bár mindkét véglet bizonyítására születtek már kutatások. Az mindenesetre biztos, hogy ha kávéval töltöd ki a délelőttöt, és először délben eszel, akkor nem viszel be annyi kalóriát a szervezetedbe, mint a normális és kiegyensúlyozott étkezésekkel.

Az már más kérdés, hogy délután vagy éppen éjszaka pótolod-e a hiányt (erre nagyon erős késztetést fogsz érezni), illetve hogy a hibás étrend következtében mikor jelentkeznek nálad a különféle egészségügyi problémák… Reggeli nélkül tehát kizárólag akkor fogyhatsz gyorsabban, ha nem helyettesíted az elvesztett kalóriákat (ebből a szempontból viszont szerencsésebb inkább a vacsorán spórolnod).

A reggeli sokak életében a legnagyobb mumus az étkezések között. az arany középutat ugyanis nehéz megtalálni: a legtöbben vagy teljesen figyelmen kívül hagyják a nap első étkezését, vagy annyira túllőnek vele a célon, hogy már hajnalban megpecsételik a diétájukat. Na de milyen reggeli-tévhitekkel ártasz a legtöbbet magadnak?

Logikusnak tűnhet, hogy reggelire olyan ételt válassz, ami pillanatok alatt ellát energiával, pedig ez így önmagában nem feltétlenül állja meg a helyét. Sőt, kifejezetten rosszat teszel a vércukrodnak, ha reggel határok nélkül engedsz a csábításnak és kakaós csigát eszel tejeskávéval…

A napot ehelyett lassan felszívódó szénhidrátokkal és komplett fehérjékkel kell kezdened, amihez fogyaszthatsz némi inzulinérzékenységet fokozó ételt, de a nagy mennyiségű, gyors szénhidrátot ekkor is kerülnöd kell. Mit is jelent ez?

Ha édességre vágysz, válassz pl. zablepénytbanánpalacsintát, zabpelyhet aszalt gyümölcsökkel, magvakkal, de kiváló ötlet a selyemsonkás szendvics is, frissen vágott zöldségekkel.

A fenti állítás is téves, hiszen csak akkor leszel éhesebb a nap folyamán, ha helytelenül választottad meg a napindító menüdet, és nagyon megdobtad a vércukrodat!

Az persze biztos, hogy ha éveken keresztül semmit sem vettél magadhoz a korai órákban, akkor nehéz lehet átállni az új rendszerre. Ilyenkor éppúgy előfordulhat, hogy alig megy le egy-két falat a torkodon, mint az, hogy hirtelen átesel a ló túloldalára és egész nap éhesnek érzed magadat.

De ne aggódj, ez átmeneti! Ha tartod magadat a minőséghez és a megfelelő mennyiséghez, akkor az egészséges életmódhoz gyorsan alkalmazkodik majd a szervezeted és az étvágyad is újra visszaáll a normál szintre.

Forrás: bien.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.