– A múlt héten állapodott meg Magyarország és Oroszország közös űrkutatási projektek indításáról, valamint a 2024–2025-ben a Nemzetközi Űrállomásra felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának és kiképzésének megkezdéséről. A tárgyalódelegációban ön is részt vett. Nehéz volt képviselni a magyar álláspontot?
– Kifejezetten előremutató és konstruktív tárgyalás volt. A két ország között évtizedekre visszamenően hatékony az együttműködés az űrkutatásban, így a magyar álláspont jól illeszkedik az orosz prioritásokhoz ezen a területen. Hazánknak kedvező, hogy nem kizárólag pénzben kell állnia a részvétel költségeit, az orosz fél beszámítja a magyar kutatási és tudományos eredményeket és a műszereket, amelyeket a közös munka során fel tudunk ajánlani. A program főbb kutatási területei az anyagtudományok, az űrélettan, valamint a Föld környezetének vizsgálata lesz. Mindhárom terület fontos az orosz kutatóknak is, ám emellett az űrállomáson kívüli kutatásokban is felajánlották a magyar részvétel lehetőségét.

– Az ellenzéki média hevesen támadta a magyar űrkutatási ambíciókat. Valóban luxusnak minősül ezzel a területtel foglalkozni?
– Távolról sem. Az emberes űrrepülés legfeljebb egyes DK-s és hasonlóan szélsőséges politikusok fejében luxus­utazás. Rendkívül erős torzítás bizonyos baloldali médiumok részéről, hogy nemzeti érdekeket képvi­selő programokon kérik számon pél­dául az egészségügy infrastruktúrájában elvégzendő feladatokat. Ráadásul egyebek mellett kiemelkedően fontos orvosi kutatások is végezhetők az űrben, ahol olyan kémiai reakciók zajlanak le, amelyek a gyógyszerfejlesztésben nélkülözhetetlen ismeretanyag megszerzését teszik lehetővé. Rengeteg, a mindennapjaink részévé vált szolgáltatás elképzelhetetlen lenne űreszközök nélkül, és mindannyiunk életét szerteágazóan érinti a világűrre is kiterjesztett technoszféra.

– A Roszkoszmosszal kötött megállapodásnak miben áll a jelentősége, milyen lehetőség ez a magyar űrkutatásnak?
– Az emberiség egy olyan különlegesen felszerelt laboratórium birtokában van, amelyhez hasonló nincs a bolygónkon. Ez a Nemzetközi Űrállomás, amely az egyik legjobb példája annak, hogy a világűrben a nemzetek milyen komolyan kooperálnak egymással. Az űrállomás közös projektje többek között Oroszországnak, az Egyesült Államoknak, Japánnak és az Európai Űrügynökségnek (ESA). Ezt a különleges laboratóriumot egészen szűk klub használhatja, hiszen egy évben 9-12, egész működési időtartama alatt mindössze néhány száz kutató tud oda belépni. A súlytalanság, vagyis mikrogravitációs környezet, a kozmikus sugárzás, valamint a különleges hőmérsékleti és egyéb viszonyok olyan fizikai, kémiai, biológiai folyamatok tanulmányozására adnak lehetőséget, amelyekre a Földön elvileg sincs mód. A folyadékok fizikájától kezdve a lángok terjedésén keresztül, az emberi fizioló­giáig olyan folyamatok figyelhetők meg, amelyek a bolygónk felszínén létre sem tudnak jönni. Önmagában az is nagy eredmény, ha egy nemzet csak a műszereivel képviseltetheti magát egy űrkutatási projektben az űrállomáson.

– Más járulékos hasznunk is származhat az együttműködésből?
– Óriási eredmény a kutatóintézetek, a részt vevő tudósoknak, de az egyetemi hallgatóknak is fontos pályaorientációs tényező lehet a program, és bizonyosan számos diplomamunka és doktori értekezés születik majd belőle. Ezentúl az egész magyar természettudományos és műszaki élet is évtizedekre töltekezhet a programból, ahogy Farkas Bertalan repüléséből is tette, és arra is jó esélyt kap, hogy a világ élvonalába kerüljön. A projektben részt vevő kutatóintézeteink és egyetemeink várhatóan jelentősen előrelépnek a nemzetközi rangsorban. A szűken vett magyar űrszektor mellett a természettudományos, az orvostudományi és a mérnöki tudományokkal foglalkozó intézetek presztízse is emelkedhet, hiszen Magyarország teljes értelmiségi, tudományos vertikuma lehetőséget kap, hogy bekapcsolódjon az aktuális kutatásokba.

– Említette, hogy a magyar–orosz együttműködés az űrkutatásban évtizedekre nyúlik vissza. Melyek a legjelentősebb eddigi eredményeink?
– Számos magyar műszer van a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, amelyek egyebek mellett a plazmafizika és az elektromágneses jelenségek vizsgálatát szolgálják. Az űrállomás életfenntartó rendszereinek része például a hazai fejlesztésű Pille doziméter, amely a világon az egyetlen, az űrállomáson kiolvasást lehetővé tévő dózismérő. Ezzel a golyóstoll méretű eszközzel az űrséta után kiértékelhető a kozmikus sugárzás, és az amerikaiak is referencia- adatbázisnak használják az így mért adatokat. Egy üstökös magját elsőként felkutató és lefilmező Vega-misszió sikere is elképesztő eredmény volt. Ez az együttműködés nyithatta meg az utat a magyar mérnököknek, kutatóknak az Euró­pai Űrügynökséghez. Azóta az ESA által indított missziókban is több sikeres magyar berendezést, műszert vagy szoftvert fejlesztettünk. Így a világhírű Ro­setta-misszió Csurjumov–Geraszimenko-üstökösre leszálló egysége is azért tudott a Földre adatokat továbbítani – annak ellenére, hogy nem a kijelölt helyen érte el az aszteroida felszínét –, mert kiváló munkát végeztek a magyar mérnökök. De említhetem a jelenleg is a Merkúr felé tartó BepiColombo küldetés két szondájába beépített magyar műszereket is. A közelmúlt hatalmas sikere, hogy a hónap elején a ­Rocket Lab Új-Zélandról fellőtt rakétájával elstartolt két magyar, rendkívül kis méretű, 5×5×5 centiméteres úgynevezett pikoműhold. A magyar mérnökök elsőként bizonyították be a világ tudományos közvéleményének, hogy a pesszimista jóslatok ellenére igenis lehet méréseket végezni ilyen apró eszközökkel.

(Kárpáti András / Magyar Nemzet)