Az öt évvel ezelőtt hatalomra került Iszlám Államnak sikerült elérnie, hogy a több ezer éve Szíriában és Irakban élő keresztény és zsidó vallású népesség mára gyakorlatilag a teljes eltűnés szélére került. Az iraki Moszulban öt év alatt 15 ezerről 40-re csökkent a keresztények száma. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy Nyugat-Európának sokkal határozottabban kellene fellépnie az érintett közösségek védelmében.

Áttérsz, fizetsz, vagy meghalsz – öt évvel ezelőtt az Iszlám Állam felemelkedése idején ez volt a választási lehetőségük a moszuli keresztényeknek, amikor szembesültek az új hatalom brutalitásával.

Az ISIS terroristái az általuk elfoglalt területeken megjelölték a keresztények házait, így szinte biztosra lehetett venni, hogy idővel vagy elűzik, vagy megölik őket. Ebben a helyzetben a keresztények sok esetben nem tehettek mást a menekülésen kívül, így vesztette el Moszul az 1700 éve ott élő Krisztus-hívő közösségét.

Közel a teljes eltűnés

Két évvel ezelőtt, amikor az ISIS csapatait sikerült Moszul városából kiűzni, világossá vált mindenki előtt, hogy a dzsihadistáknak sikerült a keresztény közösséget felszámolnia a városban.

Míg az ISIS felemelkedése előtt 15 ezer keresztény élt az iraki városban, addig 2019 júliusában egy helyi segélyszervezet azt közölte, hogy csupán 40 keresztény tért vissza a településre.

Ez a kulturális népirtás egyértelműen az európaiak közömbösségének, és azon nyugati keresztényeknek köszönhető, akik inkább attól féltek, hogy iszlamofóbnak tűnnek majd, nemhogy a testvéreiken segítettek volna. Ragheed Ganni atya, moszuli katolikus pap, akit egy mise után gyilkoltak meg a dzsihadisták, még 2007-ben írta azt, hogy a közel-keleti keresztény közösségek az összeomlás szélén állnak.

Nemcsak a keresztény, hanem a több ezer éve Moszulban élő zsidó közösséget is elüldözték az iszlám fundamentalisták. A két közösség gyakorlatilag 2000 évig élt a városban, mára gyakorlatilag nyomuk veszett.

A múltat végképp eltörölni

Az ISIS rémuralma alatt 45 templomot rongáltak, vagy éppen semmisítettek meg, így mára csupán egy működő keresztény templom van az iraki városban. Az iszlamisták tehát nemcsak a keresztény embereket akarták megsemmisíteni, elüldözni a településről, hanem a keresztény múltra utaló jeleket is el akarták tüntetni. Egyik legnagyobb célpontjuk egy negyedik században alapított monostor volt, amiben bár sikerült súlyos károkat tenniük, de nem tudták végképp eltörölni a föld színéről. Maaloula szíriai keresztény városban és több más helyen a korábbiakban bemutatott szörnyűségeket hajtottak végre a szélsőségesek a keresztény temetők, más emlékekkel szemben.

Az elmúlt években az iraki keresztények száma 83 százalékkal csökkent.

Mindez azt jelenti, hogy ez a népesség a kritikusan veszélyeztetett kategóriába került, és nagyban fennáll a veszélye a teljes eltűnésüknek. Ezt a folyamatot Nyugat-Európában pont a különféle emberi szabadságjogok mellett kiállók teljes tétlenségben figyelik, miközben egyesek az állatok jogainak a fontosságáról beszélnek, addig nem szólnak semmit a térségben zajló keresztényüldözésről – minderről Nicodemus, moszuli ortodox érsek beszélt. Az érsek felhívta a figyelmet arra, hogy ők barátságosan fogadták a korábban odaérkező idegeneket, majd kisebbségbe kerültek az adott területen, és végül csak a menekülés maradt a számukra. Ez fog történni Nyugaton is, ha nem ébrednek fel időben.

Magyarország nagyon sokat segít

A közel-keleti keresztények megsegítésében egyébként Magyarország az élen jár. A Breibart nevű meghatározó konzervatív amerikai sajtóorgánum is kiemelte, hogy Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára az amerikai külügyminisztériumnak Washingtonban, a vallásszabadság előmozdításáról szóló második miniszteri szintű konferenciáján (2019 Ministerial to Advance Religious Freedom) kijelentette, hogy noha globális szinten üldözik a keresztényeket, a téma körül mégis „felemelték a csend falát”, elhallgatva ezáltal az elnyomott keresztények problémáit.

Forrás: magyarnemzet.hu

Reklám

A G7 országok ( az Egyesült Államok, Japán, Németország, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Kanada) az elmúlt napokban többek között az amazonasi esőerdőt sújtó tűzvészről, az iráni atomalkuról, az észak-koreai rakétakísérletekről, a Brexitről és a klímaváltozásról is értekeztek, de nagyon fontos téma volt a világkereskedelemben egyre élesebben kirajzolódó konfliktusok is – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint Donald Trump amerikai elnök a találkozón felvetett ötlete nagyon jó, miszerint a gazdaságokat élénkíteni kell, mert vannak jelei annak, hogy egy esetleges gazdasági válságnak nézünk elébe.

Trump úgy képzeli a gazdaság élénkítését, hogy az országoknak meg kellene nyitniuk piacaikat az amerikaiak mezőgazdasági termékei előtt, viszont az importcikkek vámjaival kapcsolatban már nem annyira engedékeny az amerikai elnök.

Japántól például azt várja, hogy a mezőgazdasági termékeket alacsony vámon, vagy vámmentesen fogadja be, ám a japánok is hasonló feltételekkel juttatnák be az Egyesült Államokba elektronikai ipari és gépjárműgyártási termékeiket, azonban Trump ebben nem teljesen partner.

Az Amerikai Egyesült Államok és más országok között jelenleg feszültség tapasztalható. Az amerikai-francia viszonnyal kapcsolatban például meg kell említeni Emmanuel Macron francia elnök bejelentését, miszerint a telekommunikációs online cégekre többletvámot szeretne kivetni, azért, mert ezek a cégek óriási nyereséget termelnek az EU-ban, viszont

arányaiban nagyon keveset adóznak.

Macron mellett a brit miniszterelnök, Boris Johnson is beszélt arról, hogy ezeket a többségében amerikai cégeket meg fogja adóztatni. Mivel ezt Trump nem nézi jó szemmel, így ő válaszként a francia borokra vagy a német autókra vetne ki vámot.

Mindezekből az látható, bár elhangzik a globális mondat, hogy „nyissuk meg a piacokat”, valójában kicsinyes alkudozás zajlik adott termékekről az országok között.

Az igazság az, hogy Trumpnak azért is lenne fontos a mezőgazdasági termékek exportálása minél nagyobb mennyiségben, mert az ezeket „előállító” farmerek egy komoly szavazóbázist jelenthetnek számára, így természetesen

kedvezni szeretne nekik azzal, hogy produktumukat értékesíti.

A piacok bővítése azért szükségszerű, mert mindenki tart egy válságtól. A bővítés viszont nem egyszerű, hiszen azok jóformán szűkülnek jelenleg a Kínában fellépő gazdasági növekedés csökkenése miatt.

Forrás: hirado.hu

Reklám

Lángoló esőerdők képeivel és a brazil elnök bizarrnak ható nyilatkozataival vannak tele az újságok címlapjai. Zömében értetlenség és felháborodás a reakció a brazilok látszólagos közönye miatt, és a megszólalók nemzetközi beavatkozást sürgetnek. Egy olyan korban, amikor a klímaváltozás egyre fontosabb téma, a brazil fejlemények globális közügynek számítanak. Legalábbis így tekint rá a közvélemény jelentős része. De mit kezdjünk a lángoló Amazóniával? A támogatás megvonásától, a nemzetközi kooperációban végrehajtott gerilla-tűzoltásig sok minden felmerült, egy lehetőségről viszont kevés szó esik: fizessük Brazíliának. Sokat. Nagyon sokat. Provokatív tartalom következik.

Menjünk oda, oltsuk el!

A tűzben álló brazil dzsungel látványa tapasztalataink szerint az alábbi hirtelen reakciókat váltja a közvéleményből:

• A brazil elnök felelőtlen, korrupt, tisztességtelen.
• Oltsák el a gazdag országok a tüzet.
• Ha Brazília nem hagyja, akkor a világ lépjen fel szelíd erőszakkal.

Két probléma van ezzel: 1. Brazília szuverén állam, nagyjából azt csinál a területén, amit akar. 2. Brazília esőerdőt akar irtani, mert úgy gondolja (nem megalapozatlanul), hogy ezzel élénkíteni tudja a gazdaságát, és javítani tudja a brazil emberek életszínvonalát. “Brazília first.”

Hogy a kihívást magunkénak érezzük, egy pillanatra képzeljünk el egy alternatív Magyarországot. Ebben az Alföldet teljes egészében egy áthatolhatatlan, művetlen dzsungel borítja, amit sokan “Európa tüdejének” hívnak. Most képzeletben felezzük el a havi jövedelmünket a mostanihoz hasonló árak mellett. Ebben a szegény, 40%-ban erdővel borított országban jön egy politikus, aki azt mondja: irtsuk ki erdők egy részét, a fát adjuk el, a területen folytassunk agrárgazdálkodást, mert ezzel jövedelem nélkül tengődő százezreknek tudnánk értelmes munkát biztosítani. Vajon népszerű gondolat lenne-e? Egészen biztosan. Nem nagyon ismerünk olyan országot, amelyik a földterületének 40%-át önként és ingyen (sőt, költséget felvállalva) az emberiség boldogulásának szolgálatába ajánlotta volna.

Most már csak azt képzeljük el, hogy az erdőirtásra a nemzetközi közösség felháborodása a válasz. A klímaváltozástól való félelem légkörében a politika megváltoztatását követeli és beavatkozást sürget. Micsoda kényelmes, cinikus gondolkodásnak tűnik ez belülről nézve! Lássuk el tiszta levegővel a világot, fékezzük a felmelegedést, óvjuk a bioszférát ingyen, sőt, ennek haszonáldozatát viseljük el.

Ha esetleg valaki félreértette volna: a gondolatkísérlet nem azt bizonyítja, hogy Brazília a globális jövő szempontjából nem felelőtlen. Nyilván az. De legalább rövid távon (de talán hosszú távon is) a saját önös érdeke szempontjából racionálisan viselkedik, amikor kihasználatlan kapacitásokat próbál termelésbe vonni. Tiszta levegővel és biodiverzitással nem lehet embereket jóllakatni.

A tiszta levegőt nem lehet eladni

A kiirtott erdő területén értéket lehet előállítani például bányászattal, földműveléssel. De ahogy a felperzselődő brazil esőerdő nemzetközi fogadtatásából látjuk, értéke most is van az Amazonas-medencének. Az emberiségnek fontos a fenntartása és az általa biztosított termék, a tiszta levegő. Valójában azért a termékért, amit Brazília előállít a világnak fizetnie kellene. Ahogy megvesszük az ausztrál bauxitot, az arab olajat, az orosz gázt, a dél-afrikai gyémántot, a kínai foszfátot, az argentin marhát úgy kellene megvásárolnunk a brazil szénlekötést, biodiverzitást, klímavédelmet.

Ennek nagyjából a fordítottját csinálta Norvégia és Németország, amikor a napokban megvonta a brazil támogatást. Természetesen a két gazdag országnak igaza volt, hiszen Brazília nem teljesítette a vállalását (az erdőirtás megfékezését), tehát furcsa is lett volna folytatni az utalást. Ám ez egy segély jellegű transzfer volt, nem pedig áru- (vagy szolgáltatás-) kereskedelem. Az események bizonyítják, hogy a segély összege piaci alapon nem volt elegendő arra, hogy Brazíliát eltántorítsa attól, hogy erőforrásait más módon hasznosítsa.

A brazil fejlemények a legalapvetőbb, legismertebb közgazdasági problémákat, a piaci és kormányzati kudarcokat idézik fel. Hiába értékes Amazónia, azt sem a saját hasznuk alapján döntéseket hozó magánszereplők, sem pedig az állam nem képes hatékonyan megvédeni. Ennek egyik oka, hogy brazil őserők hasznából messze több ember részesül, mint amennyi a költségeit (elmaradt hasznait) viseli. A tiszta levegő az egyik legtipikusabb közjószág, pontosabban amerre a világ halad, egyre inkább csak közös készletű áru, ami nem áll korlátlanul rendelkezésre. De ettől még Brazília nem tud pénzt kérni a termékért. A terméknek nincs piaci ára, csak potyautasai vannak.

Ez nem azért van, mert bárki bűnös vagy hibás lenne: ez a Föld nevű bolygó természetéből adódó kihívás. Elméleti megoldás persze most is van: az országok fogjanak össze, számolják ki, mennyit érnek a bolygó erdői, és fizessenek az ezt birtokló országoknak. Mivel elég nyilvánvaló, nem megyünk bele annak a fejtegetésébe, hogy ez a megoldás miért elméleti, és hogy a gyakorlatban hány helyen vérzik el.

Az elméleti megoldás mellett létezik egy másik is, ez pedig a sci-fi világába sorolandó. Ez a Világkormány. A piaci kudarcokat általában a nemzetállami kormányok végzik. Nem állít elő a közjóhoz elegendő utat, iskolát, kórházat a magánszektor? Akkor az állam adó formájában elveszi a jövedelmet a magánszektortól és megcsinálja. Mivel az 5,5 millió négyzetkilométernyi őserdő nem egy országnak, hanem az egész világnak a kincse és problémája, intézményi megoldás csak az lehetne, ha egy legitim, globális szervezet felügyelhetné és kezelhetné a Föld egyre értékesebb (és szűkösebb) erőforrásait.

Van tehát egy elméleti és egy sci-fi megoldásunk. Ki kellene találni egy harmadikat. Ennek bizonyára a józan belátáson, a kooperáción, a szimpla önérdekkövetésen túllépő kompromisszumkeresésen kellene alapulnia. A három megoldásnak viszont biztosan van egy közös pontja: Brazíliát az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben kompenzálni kell.

Forrás: portfolio.hu

Reklám