Böjte Csaba ferences szerzetes június 25-én ünnepelte pappá szentelésének harmincadik évfordulóját. Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk Böjte Csaba írását.
„…szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják!” (Mt 7,12)
Ma reggel próbáltam felidézni azt a napot, a harminc évvel ezelőtti gyulafehérvári szentmisét, melyben engem is szent életű Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök pappá szentelt! Felkeltem és arra gondoltam, hogy mivel is ajándékozhatnám meg magamat ezen az áldott szép napon! Elővettem a rózsafüzért és le-fel sétálva szobámban, elkezdtem imádkozni! Jólesett az imádság csendjében Istenhez emelni a lelkemet, jó volt érezni, hogy én e napon sem akarok ennél több, szebb ajándékot, más ünnepet, mint teremtő Istenem áldott jelenlétében dolgozni!
Hálatelt szívvel köszönetet mondok, mert harminc év papi szolgálattal ajándékozott meg az Isten, méltónak talált arra, hogy egyszerű papjaként hirdessem a nagyvilágban az evangéliumot. Az elmúlt évek minden – imában, munkában, gyermekekkel, felnőttekkel vesződve, kacagva – eltöltött percéért hála és köszönet van a szívemben! Minden egyes kicsi vagy nagy emberkéért hálát adok Teremtőmnek, azokért is, akik kérték, elfogadták a szeretetemet, azokért is, akik átkaroltak, felemeltek a maguk szeretetével. Természetesen azokért is hálát adok, akik őszinte víruskeresőként ráirányították figyelmemet a hibáimra, bűneimre, hiányosságaimra, a nehéz percekben, a kísértésekben derül ki, hogy mi is lakik az ember fiában.
E napon megállva, az elmúlt évekre visszanézve, ha valami fáj, akkor az az, hogy ebbe a harminc évbe a szeretet, munka mellé milyen sok lim-lom fecsegés, lötyögés is belekerült az életembe! Az Úr elvetette a jó magot, de esténként jön a gonosz és konkolyt hint az élet legcsodálatosabb termőföldjébe, a lelkünkbe, a szeretet szülőföldjébe, hisz onnan nő ki minden szó, cselekedet, érték! Hordozom magamban a konkolyt, olyan gyarlóságokat, bűnöket, melyektől azt hittem, hogy sokkal könnyebb lesz megszabadulni, de melyek kérlelhetetlen potyautasként velem tartanak. Bűneink mohó paraziták, melyek felfalják az Isten és ember szeretetre kapott drága időt, energiát.
A harmincas kilométerkőnél előrenézve egy dolgot szeretnék kérni Megváltótól: Isten gyermekeinek szabadságát, békéjét, teremtő, alkotó erejét kérem, hogy a rám bízott nagycsalád apraját, nagyját testi-lelki épségben ne csak meg tudjam őrizni, hanem a növekedésben, kibontakozásban eredményesen szolgálni is tudjam!
Számomra ez a keskeny, meredek út az öröm, az élet útja, gyarlóságaim ellenére is ez a csodák földje, hol nap mint nap gyermekeink életében, környezetemben bármerre is nézek, megtapasztalhatom Teremtő Istenem hozzánk lehajló jóságát, gondoskodó szeretetét, azt a hatalmas életerőt, mely virágba borítja, termővé teszi a világunkat.
Alázattal az úton tovább menve,
Csaba testvér
* * *
Evangélium
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne vessétek oda a szent dolgokat a kutyáknak, és ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé, hogy lábukkal el ne tapossák azokat, és megfordulva, szét ne tépjenek titeket is. Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása. A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják! (Mt 7,6.12–14)
Forrás: Magnificat.ro
Fotó: Merényi Zita
