Nem minden idős magányos, mégis talán az ő korosztályuk a legveszélyeztetettebb ebből a szempontból. Márpedig a krónikus magány ugyanúgy lehet a korai halál okozója, mint naponta tizenöt szál cigaretta elszívása, úgyhogy érdemes tenni ellene. De vajon mit tehet egy idős ember az elmagányosodás ellen?
A magányosság kellemetlen érzése szubjektív. A kutatók azt tapasztalták, hogy a magányosság nem függ attól az időmennyiségtől, amit valaki másokkal vagy egyedül tölt. Inkább a kapcsolatok minősége, semmint a mennyisége a meghatározó. A magányos ember úgy érzi, hogy mások nem értik meg őt, és úgy gondolja, hogy nincsenek igazán jelentős kapcsolatai. Egyetért ezzel a Kopacz Imola pszichológus is, aki mondhatni a magányosok szakértője, miután 28 évvel ezelőtt életre hívta a Magányosok Klubját Marosvásárhelyen.
– állítja a szakember, aki szerint éppen ezért nem lehet egyenlőségjelet tenni az egyedüllét és a magányosság közé. Magányos lehet ugyanis olyan nagy csoportban élő ember is, aki akaratlanul a perifériára sodródik, elhatárolódik a többi csoporttársától, értve ezalatt egy munkaközösséget, egy családot, egy baráti társaságot akár. A pszichológus szerint ez az elidegenedés eddig a nyugati társadalmak betegsége volt, de egyre inkább az manapság nálunk is, amikor a napi hajszában az ember nem törődik családjával, barátaival, eltávolodik tőlük, miközben fut a minél jobb megélhetés után.
A szakember szerint általában a magányosság fogalmát a közbeszédben azzal szokták egyenlővé tenni, hogy társtalan, vagyis nem férjezett, nem nős, nincs élettársa, azért, mert elvált, mert megözvegyült vagy soha nem is élt ilyen kapcsolatban, de a valóság az, hogy egyre inkább létező fogalom a társas magány is.
Márpedig a magány lelki érzése egy idő után fizikailag is betegségekhez vezethet,
depresszióhoz, szorongáshoz, de magas vérnyomást, gyomorfekélyt is okoz a kóros egyedüllét, amelyet mostanság a korai halállal is összekapcsolnak.
„A magányt néhány személy rendkívül jól tolerálja, szüksége van rá, hogy csak a legszűkebb körrel tartsa a kapcsolatot, másokban azonban akár pszichoszomatikus elváltozásokat is hozhat a depresszióig elmenően” – nyomatékosítja Kopacz Imola, aki annak idején saját praxisából merítette annak az ötletét, hogy összegyűjtse egy helyre azokat az embereket, akik magányosságuk miatt fordultak hozzá pszichológiai segítségért.
– mondja az immár 28 éve működő Magányosok Klubjáról az alapító, akinek az ötlete hiánypótló volt annak idején, amikor megpróbálta szociálisan érdekeltté tenni a közösséghez tartozókat.
„Az elmagányosodott személyeknek ez egyfajta segítségnyújtás volt, de tulajdonképpen a fő gondolata és motivációja az egésznek, hogy valahova mindenkinek tartozni kell, az embernek szüksége van rá, hogy őt valahol kövessék, megkérdezzék, hogy van, megjegyezzék, hogy ma jól néz ki. Erre manapság számtalan lehetőség van a nőszövetségtől elkezdve a kutyakedvelők klubjáig, a zöldekig. Valami közösséghez csatlakozni kell, nyilván mindenkinek az érdeklődési körének megfelelően” – hangsúlyozza a szakember, akinek az a tapasztalata, hogy inkább a nők hajlandók ilyen szervezett közösségekbe járni, a férfiaknak másfajta szocializációjuk létezik: kiülnek egy padra, sakkoznak, beülnek egy ivóba s egy sör mellett barátkoznak, s nem is akarják felvállalni azt, hogy igényük lehet egy nagyobb közösséghez való csatlakozáshoz.
Kopacz Imola szerint
a magány még eltelik a hétköznapokban, de a hétvégéken és az ünnepnapokon a legkínzóbb, a legfeltűnőbb,
amikor mások párjuk, családjuk, barátaik körében ünnepelnek, míg egyesek teljesen egyedül.
„Ilyenkor azt szoktam tanácsolni, hogy nem kell otthon azt várni, hogy valaki rám nyissa az ajtó, nyissam ki én az ajtómat, hívjak meg valakit egy sütire, egy ebédre, egy beszélgetésre, egy römipartira, kinek mi az érdeklődése. Egyszerűen nyitni kell, ami sok esetben nem könnyű, mert a kor előrehaladtával az új kapcsolatok kialakítása nehezebb és nehezebb. Fenntartásokkal vagyunk a másik felé, befele fordulóbbá válunk. Tudatosan kell tenni ez ellen” – véli a marosvásárhelyi pszichológus.
- Keressünk közösséget, ahová tartozhatunk, ahová eljárhatunk! Legyen ez egy bibliacsoport, egy tornacsoport, egy kiránduló vagy gombásztársaság. Valahová tartozni kell!
- Tájékozódjunk, például olvassunk újságot: napi- vagy hetilapot, igényes folyóiratot. Amellett, hogy nagyszerű érzés témában lenni a környezetünkkel, az olvasottak jó alapot nyújthatnak egy beszélgetésre.
- Kezdjünk el nyelvet tanulni, számítógépes tanfolyamra járni! Ez amellett, hogy napi tevékenységet jelent, közösségben történik, ugyanakkor lehetőséget ad a jövőre nézve is, hogy például internetes programok segítségével.
- Kezdeményezni kell találkozókat, menjünk színházba, közös vacsorákra!
- Ne hanyagoljuk el a már meglévő kapcsolatainkat, a régi ismeretségeket könnyebb felújítani, mint újakat kötni. S ha ma felhívunk valakit, és megkérdezzük, hogy van, lehet, holnap ő hív fel minket.
- Nyissuk ki az ajtónkat! Hívjunk meg magunkhoz másokat, családtagokat, ismerőst, szomszédot egy kávéra, egy beszélgetésre.
- Keressünk nekünk való feladatokat! Segítsünk az unoka felvigyázásában, az őszi eltevésben, a főzésben.
- Önkénteskedjünk valamilyen szervezetnél, legyünk hasznosak a társadalom számára is.
- Az életben mindenre készülni kell, az iskolára, a házasságra, a munkára. Készüljünk arra is, hogy egy idő után már nem lesz szükség az unokákat óvodába, iskolába vinni, a betegségek alatt vigyázni rájuk. Készüljünk rá, hogy ne essen rosszul, amikor ez megtörténik.
- Mozogjunk! Amellett, hogy a séta vagy társas mozgás lehetőség arra, hogy emberekkel találkozzunk, a fizikumunk karbantartása mellett a lelki egészségünkre is hatással van a mozgás.
Forrás: kronika.ro
