Főoldal Blog Page 769

Mike Pompeo: Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. szeptember 19., szerda MTI) – Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával a kétoldalú viszony átalakítása érdekében – jelentette be szerdai közleményben Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója.

A külügyminiszter közölte: találkozóra hívta az észak-koreai külügyminisztert New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának idején.
Pompeo tudatta, hogy az Egyesült Államok meghívta Észak-Korea képviselőit Bécsbe egy találkozóra az amerikai kormány különmegbízottjával, Stephen Biegunnal. A miniszter ugyanakkor leszögezte: az Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről folyó tárgyalásokat 2021-ig lezárják.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a jövő héten Észak-Koreáról rendezendő vitáját Mike Pompeo elnökli majd.
Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt, mielőtt Észak-Karolinába indult a katasztrófa sújtotta vidékeket meglátogatni, újságíróknak dicsérte Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját. Hangoztatta, hogy szerinte “fantasztikus az előrehaladás” az Észak-Koreával folytatott megbeszéléseken.
Délután Twitter-bejegyzésekben reagált arra, hogy a két Korea közös nyilatkozatot írt alá. “Nagyon izgalmasnak” nevezte, hogy a két Korea közösen nyújt be pályázatot a 2032-es olimpiai játékok megrendezéséért. A mikroblog-bejegyzésben megismételte, hogy a koreai háborúban elesett amerikai katonáknak Észak-Koreában lévő földi maradványai vissza fognak térni az Egyesült Államokba.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter: elítéli a kormány a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére tett kísérleteket

A kormány nem hagyja, hogy az ukrán vezetés tovább rontsa a kárpátaljai magyarok helyzetét, a megfélemlítésükre tett kísérleteket pedig a leghatározottabban elítéli – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően.

Szijjártó Péter „kifejezetten barátságtalan” lépésnek nevezte, hogy a beregszászi magyar főkonzulátuson rejtett kamerával készített felvételeket felhasználták az ukrán választási kampányban, a magyarellenességet szavazatszerzési célra használva. A felvételek a tárcavezető szerint megbízásból készülhettek és szivároghattak ki. Hozzátette, hogy a felvételen rögzített állampolgársági eskütétel minden jogszabálynak megfelel, így csak belpolitikai okokkal, a közelgő választással magyarázható, hogy az ukrán külügyminiszter kifogásolta azt.

A kettős állampolgárság bevett gyakorlat az EU-ban, az ukrán tiltakozások ezért nem arra utalnak, hogy Kijev komolyan gondolja az európai integrációt és a NATO-tagságot – fogalmazott a miniszter. A nemzetközi kötelezettségeket Ukrajnának is tiszteletben kell tartania, továbbá azt is tudomásul kell vennie, hogy a Kárpátalján élő 150 ezres magyar közösség jogokkal rendelkeznek akkor is, ha Ukrajna ezeket gyengíteni igyekszik – tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy a kormány barátságtalan és kockázatos lépésnek tekintené, ha Ukrajna kiutasítaná a beregszászi konzult, amint arra a kijevi külügyminiszter utalt. Egy ilyen lépés – tette hozzá – „új dimenzióba helyezné” a két ország kapcsolatait és nem maradna válaszlépés nélkül, de hivatalosan a Külgazdasági és Külügyminisztérium ilyen jelzést nem kapott.

A kárpátaljai magyarokat hátrányosan érintő intézkedések és megfélemlítési kísérletek után most újabb szintet lépett az ellenük irányuló támadássorozat – jelentette ki. Az eseményeket Magyarország folyamatosan figyelemmel kíséri és – tette hozzá – nem kizárt, hogy a jövőben is szükség lehet az Ukrajna integrációját lassító intézkedésekre. A helyzet miatt jövő kedden a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmával is „lesz miről tárgyalni” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerdán nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását, miután a YouTube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán.

A miniszter újságírókkal közölte, hogy New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében találkozik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, akinek meg fogja mutatni a beregszászi magyar konzulátuson készült videofelvételt, amely szerinte hiteles.

Közlöm Szijjártóval, hogy a konzulnak semmi dolga Kárpátalján, jobban teszi, ha Budapesten osztogatja a magyar útleveleket a magyar állampolgároknak„ – mondta a külügyi tárcavezető, jelezve, hogy ”meglehetősen feszített lesz találkozójának napirendje„ magyar kollégájával.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter: Védjegyünk lett a politikai stabilitás

Gyõr, 2018. szeptember 20. Peter Mosch, az Audi AG üzemi tanácsának elnöke, Peter Kössler, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelõs igazgatótanácsi tagja, Abraham Schot, az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke, Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, Borkai Zsolt polgármester és Kelemen Imre, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke az Audi Hungária Zrt. alapításának 25. évfordulóján rendezett ünnepségen Gyõrben 2018. szeptember 20-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Magyarország európai autóipari nagyhatalom lett – mondta Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. alapításának 25. évfordulóján rendezett ünnepségen csütörtökön, ahol az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, Abraham Schot bejelentette, elektromos meghajtású járműveket is gyártanak majd Győrben.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, tavaly az autóipar termelési értéke elérte a 8 ezer milliárd forintot, az idei év első hat hónapjában pedig hét százalékkal nőtt 2017-hez képest, s ha a növekedés ilyen ütemben folytatódik, ez év végére is rekordot dönthet az autóipar a nemzetgazdaságban.

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Magyarország az elmúlt években gazdasági, politikai és emberi értékeket is fel tudott mutatni, amelyek révén versenyképes és vonzó befektetési cél lehet. „A politikai stabilitás a védjegyünk lett” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy

jelenleg Magyarországon van Európa legrugalmasabb munkaerőpiaci szabályozási rendszere, itt a legalacsonyabbak az adók és német mintára bevezették a duális képzést.

A miniszter hangoztatta, hogy „ma Magyarország erős, büszke és az európai növekedés motorját jelentő közép-európai együttműködés legfontosabb országa”, amiben szerepe van azoknak a vállalatoknak is, amelyek „a magyar emberekbe helyezték a bizalmukat”. Ilyen vállalat az Audi is, mert nélküle az ország nem járhatta volna be azt az utat, amelyet az elmúlt 25 évben bejárt.

Gyõr, 2018. szeptember 20.
Peter Mosch, az Audi AG üzemi tanácsának elnöke, Peter Kössler, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelõs igazgatótanácsi tagja, Abraham Schot, az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke, Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, Borkai Zsolt polgármester és Kelemen Imre, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke az Audi Hungária Zrt. alapításának 25. évfordulóján rendezett ünnepségen Gyõrben 2018. szeptember 20-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Abraham Schot hangsúlyozta, hogy az Audi küldetése az elektromobilitás, 2025-ig az Audi valamennyi modellje elérhető lesz elektromos változatban, amelyekbe Győrben készülnek a motorok. Az elektromos autók győri gyártásának indulására nem jelölt meg időpontot.

A jövő az önvezető autóké és a fenntartható hajtásrendszereké – jelentette ki az elnök.

Beszélt arról is, hogy

Magyarország az egyik legvonzóbb környezetet kínálja az Audi számára Közép-Európában. Itt működik a térség legnagyobb szerszámgyára, s a világ legnagyobb motorgyára, ezekkel a magyarországi vállalat erős tagja az „Audi családnak”.

A járműszereldében tartott ünnepségen Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke szólt arról, hogy a győri gyár „szilárd és szerves része a magyar gazdaságnak és stabil, megbízható része a Volkswagen konszernnek”.

Hangsúlyozta, hogy míg 1993-ban hatvanezer négyzetméteren hétszáz ember napi kétezer motort gyártott, addig ma 5,2 millió négyzetméteren több mint kilencezer motort és hétszáz járművet gyártanak naponta, s több mint 12 ezer embert foglalkoztatnak, a beszállítói körrel együtt pedig több mint harmincezer embernek biztosítanak munkát. Az elmúlt 25 évben több mint 34 millió motort és 1,2 millió autót gyártottak, a beruházások értéke pedig több mint 8,9 milliárd euró volt.

Kitért arra is, hogy versenyképességüket a Q3 sorozatgyártásával biztosítani tudják, és két hónapja elindult az e-motorok sorozatgyártása is Győrben.

Audi Q3 modell az Audi Hungária Zrt. gyõri jármûgyártó csarnokában
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy

nemcsak családok ezreinek ad megélhetést az Audi Győrben, hanem élen jár a társadalmi felelősségvállalásban is. A vállalat Győr stratégiai partnere, az iparág és a régió gazdaságának húzóereje.

Az Audi Hungaria Zrt. az előző évben egy százalékkal, 7,136 milliárd euróra (2220 milliárd forint) növelte árbevételét. Tavaly 1 965 165 motort gyártott, ami 1,9 százalékkal haladta meg a 2016. évit és 105 491 jármű készült Győrben, ami 16,5 százalékkal volt kevesebb, mint 2016-ban.

Az Audi AG több mint hatvanezer embert foglalkoztat, konszern szinten pedig munkavállalóik száma eléri a 90 ezret. Tavaly összesen 1 878 100 darab Audit szállítottak ki a vevőknek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Előadással tisztelegnek a pákozdi csata emléke előtt

Fotó: Esztrád Színház

Az Esztrád Színház produkciójában szeptember 29-én a csata időpontjában délután fél egykor, a Pákozdi Katonai Emlékparkban, az emlékmű körüli domboldalon 70 perces, sokszereplős zenés történelmi játékkal emlékeznek az ütközet 170. évfordulójára.

1848. szeptember 29-én a Velencei-tótól északra, Pákozd és Sukoró között a magyar csapatok visszaverték a Jellasics József báró, határőr ezredes vezetésével támadó horvát csapatokat. A pákozdi csata megmutatta, hogy a magyarságban megvan a kellő elszánás, hogy fegyverrel védje meg kivívott jogait, hogy vannak, akik a harc politikai vezetését vállalják, s hogy azokat a nép elfogadja vezetőinek.

Pákozd lehetővé tette azt, hogy a népképviseleti országgyűlés együtt maradjon, hogy a Honvédelmi Bizottmány és az ország felkészüljön az osztrák fősereg támadására, megteremtse a maga nemzeti hadseregét. A magyarok helytállása az ellenség felett aratott megsemmisítő győzelem nélkül is óriási jelentőségű volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetében.

A nagy nap győzelemének mérlegét Csány László királyi biztos így vonta meg: „Ez volt az első nap, mely meggyőzött bennünket, hogy a seregekre bízvást lehet számolni, mert seregünknek a szerencsés eredmény morális erejét nevezetesen felemelte, úgy lehangolta büszke magabiztosságát az ellenségnek.”

Fotó: Esztrád Színház

Móga János altábornagy, a magyar csapatok vezérének jelentésében a csata során halottakban és sebesültekben nagyjából 100 főre becsülte a horvátok veszteségét. A magyar erőknek a beérkezett jelentések szerint 7 halottja és 37 sebesültje volt, más adatok szerint a magyar veszteség is összesen 100 fő körül lehetett. A pákozdi csatában külön ki kell emelni a honvédek és az önkéntes nemzetőrök helytállását, akik valójában ekkor kerültek első ízben szembe az ellenséggel, ugyanis  a magyar sereg mintegy 60 százaléka újoncokból állott.

A pákozdi győzelem jelentőségét méltatva Móga János óvatosan fogalmazott: „Ámbár seregünk egy teljes győzelmet vívott ki, mégis katonai nézetből ezen ütközetnek eredménye csekély; ellenben annál nagyobb erkölcsi hatást tett az új csapatra, amennyiben helyét első ütközés alkalmával diadalmasan meg tudta tartani.” Az országgyűlési biztosok szerint „szeptember 29. kiszámíthatatlan következésű nap; e csata döntött hazánk sorsa felett, nemzeti önállásunk első alapköve tegnap tétetett le, az elesettek vérével erősítve, minden ármány és viharok ellen”.

A produkcióban közreműködik Varga Miklós, Vadkerti Imre, Papadimitriu Athina, Sipos Imre, Makrai Pál, Varga Vivien, Varga Szabolcs és Sipos Áron, továbbá a makói Forgatós és a szegvári Dobbantó táncegyüttes 80 felnőtt és gyerektáncosa, 150 hagyományőrző gyalogos, 70 lovas és több száz Ifjú Nemzetőr.

A produkció megtekintése az érdeklődők számára ingyenes, az ülőhelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni. Az előadás élvezhetőségét két nagy méretű kivetítő is biztosítja.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző

Hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a magyar vívás egyik valaha volt legnagyobb alakja. Kulcsár Győző négyszer nyert olimpiát, háromszor csapatban, egyszer egyéniben, de edzőként és vezetőként is nagyot alkotott. Az ő tanítványa volt a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea és a 2016-ban, Rióban győztes Szász Emese.

Hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Kulcsár Győző az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es ötkarikás játékokon csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is diadalmaskodott. Az 1972-es müncheni játékokon és négy évvel később Montrealban egyéniben bronzérmet nyert. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, többszörös országos bajnok.

A kiváló sportoló mérnöki diplomát szerzett, ám csak rövid ideig hasznosította ezen tudását. Sportolói pályafutását követően, 1979-ben már főtitkárként irányította a Magyar Vívószövetséget, majd hat éven keresztül szövetségi kapitányként dolgozott. 1985-től mesteredző.

Kapitánykodása után, 1986-ban Olaszországba vállalt munkát. Vercelliben 2001-ig dolgozott sikeresen, tanítványai közül Maurizio Randazzo olimpiát (is) nyert, míg Elis Uga ötkarikás ezüstérmet, illetve Európa-bajnoki aranyat szerzett.

A sydneyi olimpia után hazatért, s 2001 és 2008 között a Bp. Honvéd szakosztályának mestereként többek között az ő tanítványa volt Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó. 2000-ben tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok klubjának. 2006-tól 2012-ig a párbajtőrözők szövetségi kapitánya volt. Legutóbbi nagy sikerét Szász Emesével érte el, aki Rióban nyert aranyérmet.

2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. 2010 októberében világszerte nagyra becsült sportolói pályafutása, olimpiai és világbajnokokat nevelő edzői-nevelői tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. 2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2016-ban Magyar Érdemrend Középkeresztje, a csillaggal kitüntetést vehetett át. 2016-ban Pro Urbe Budapest díjat kapott. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) és a MOB életműdíját 2017-ben kapta meg.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Tizenkét éves az őszödi beszéd, amelyre a választók ötöde már nem is emlékszik

Tizenkét éve szivárgott ki Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök őszödi beszéde, amely után egy hónapig tartó országos tüntetéssorozat kezdődött. A felvétel egy hónappal azután készült, hogy az MSZP megnyerte a 2006-os parlament választást. Gyurcsány az őszödi beszédben elismerte, végighazudták az utolsó másfél-két évet; a költségvetési adatokat meghamisították; hazudtak reggel, éjjel, meg este. A PestiSrácok.hu az őszödi beszéd tíz éves évfordulóján, Gyurcsány trágár szónoklatának jubileumán rendezett performanszt a fővárosban, amelyről PS-Mozit is készítettünk és amelyet most ismét bemutatunk. A videó fent megtekinthető, amely már csak azért is ajánlott, mert mai hír, hogy a magyar választók 19 százaléka már nem emlékszik, mi is történt akkor, kihez is köthető az őszödi beszéd. 

Akkori performanszunkon egy erre az alkalomra kidekorált, Ikarus 180-as típusú veterán csuklós autóbusszal ment végig Budapest belvárosán; az őszödi járatra Alexa Károly író, kritikus, Dézsy Zoltán filmrendező, az Elment az őszöd rendezője, Pesty László dokumentumfilm-rendező, a Megsebzett ünnep rendezője, Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgatója és Stefka István újságíró, a PestiSrácok.hu lapigazgatója is felült, hogy együtt elevenítsük fel, 2006-ban milyen politikai döntések és rendőri akciók maradtak következmények nélkül.

Gyurcsány Ferenc kijelentései miatt már szeptember 17-én spontán tüntetések szerveződtek a fővárosban és több vidéki városban. Szeptember 18-án pedig, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a miniszerelnök nem kíván lemondani, elszabadultak az indulatok. A demonstrálók az MTV Szabadság téri székháza elé vonultak, majd benyomultak az épületbe. Azon az éjszakán 191 rendőr sérült meg, és később egy hatósági vizsgálóbizottság arra jutott, hogy a rendőröket szakszerűtlenül irányították, és a védőfelszerelésük hiányos volt. Az őszi tüntetések legvéresebb napja épp az 1956-os forradalom 50. évfordulójára esett, emlékeztet a Magyar Idők. Október 23-án a kormányellenes tüntetés résztvevőit a rendőrség a Fidesz és a KDNP ünnepi nagygyűlése felé terelte. Ezzel óriási káoszt okoztak a belvárosban. A brutális tömegoszlatás közben az azonosító jelzést nem viselő rendőrök többek között gumilövedékes fegyvereket is alkalmaztak, súlyos, maradandó sérüléseket okozva sok civilnek: volt, akinek a szemét lőtték ki, másoknak a csontját törték, és számosan voltak olyanok is, akiket a rendőrségi fogdán bántalmaztak vagy aláztak meg. A korabeli híradások szerint 167 tüntető és rendőr sérült meg, 33-an kórházba kerültek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Potápi: minden magyar gyermek számára biztosítani kell a magyar oktatási intézményt

A magyar kormány és a külhoni magyar közösségek közös célja az, hogy minden magyar gyermek számára biztosítsák, hogy magyar oktatási intézménybe járjon – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Csallóközcsütörtökben, ahol átadta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát szerdán.

“Az óvoda és bölcsőde fejlesztési program a nemzetpolitika egyik legfontosabb programja, mert a következő években szeretnénk azt elérni, hogy a Kárpát-medencében minden magyar- vagy vegyes házasságban született gyermek magyar oktatási intézménybe tudjon járni” – szögezte le Potápi Árpád János. Hozzátette: fontos, hogy a magyar gyerekek magyar óvodában kezdjék, mert bizonyított tény, hogy amennyiben a gyerekek magyar óvodába jártak, akkor, ha van erre lehetőség, akkor magyar iskolába mennek továbbtanulni, ami pedig az identitás megőrzésének és a közösség megtartásának az alapja.

Az államtitkár kiemelte: azt szeretnék, hogy az óvodafejlesztési program keretében felújított intézmények ne csak külsejükben újuljanak meg, hanem olyan többletet tudjanak nyújtani, hogy a szülőknek megérje oda íratni a gyermekeiket. Rámutatott: már megvannak az első eredmények, egyértelműen láthatóvá vált, hogy nagyobb számban íratják gyermekeiket magyar óvodákba a szülők.

“A magyar kormány nemzetpolitikájának köszönhetően mára megdőltek azok az egyesek által korábban gyakran hangoztatott nézetek, hogy a felvidéki magyar közösséget érintő problémák megoldásában az anyaországgal nem kell kapcsolatot tartani. A mai nap és a felújított felvidéki óvodák egész sora olyan eredmények, amelyek ezt egyértelműen bizonyítják” – hangsúlyozta az ünnepélyes átadón Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke. Rámutatott: a település önkormányzata eddig már öt alkalommal próbált szlovák vagy európai uniós forrásra pályázni az óvoda felújításra, de támogatást egy alkalommal sem kaptak.

A közel ezernyolcszáz lelket számláló, lakosságát tekintve mintegy háromnegyedében magyarok lakta Csallóközcsütörtök az utolsó magyar többségű település a Csallóköz és Pozsony között található nyelvhatáron. A csallóközcsütörtöki óvoda még múlt század hatvanas éveiben épült és most először esett át felújításon, az épületet közel 86 millió forint támogatásból modernizálták, gyakorlatilag minden részletében. Az intézmény, amelyet közel félszáz magyar gyermek látogat, már a harminchatodik óvoda a Felvidéken, amelyet a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében újítottak fel és adtak át. Szerdán összesen három – a magyar kormány támogatásának köszönhetően – megújult felvidéki magyar óvodát adtak át a többségében magyarok lakta Csallóközben, a csallóközcsütörtöki intézmény megelőzően még Békén és Deákiban is. A három intézmény felújítását együttesen mintegy 156 millió forinttal segítette a magyar kormány.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda és bölcsőde fejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program két ütemében 38 és fél milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence szerte. A program keretében a Felvidéken közel másfél száz intézményt újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.

MTI
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szankciókat javasol a román oktatási minisztérium ellenőrző testülete egy nemzeti összetartozás napi megemlékezés miatt

A román oktatási minisztérium ellenőrző testülete szankciókat javasolt a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola vezetőségével és tanáraival szemben egy nemzeti összetartozás napi megemlékezés miatt – közölte Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, akit az Agerpres hírügynökség idézett szerdán.

A minisztérium ellenőrző testülete azt követően vizsgálódott július végén, hogy Hargita megye prefektusa bírálta a székelyudvarhelyi iskolát amiatt, hogy a diákok állítólag Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.

A minisztérium ellenőrző testülete a főtanfelügyelő beszámolója szerint megállapította, hogy a rendezvény “politikai-szeparatista” jellegű volt, ami sérti az oktatási törvény 7-es cikkelyét, amely egyebek mellett kimondja, az iskolákban tilos politikai rendezvényeket tartani.

Megállapították, hogy mind a programon résztvett tanárok, mind az iskola vezetői felelősek azért, hogy a diákokat politikai jellegű tevékenységbe vonták be, és úgy vélik, ilyen rendezvényeknek az iskolában való megtartása törvényes és erkölcsi szempontból egyaránt kifogásolható.

Javasolták a tanfelügyelőségnek, vegye figyelembe az igazgató és aligazgató tevékenységének kiértékelésekor, hogy engedélyezték a diákoknak “politikai-szeparatista” jellegű rendezvényen való részvételét. Az ellenőrző testület azt is javasolja a tanfelügyelőségnek, utasítsa az iskola igazgatótanácsát fegyelmi eljárás indítására a résztvevő tanárok ellen.

A főtanfelügyelő korábban az MTI-nek elmondta: a székelyudvarhelyi tanintézmény vendégül látta a Határtalanul program keretében a magyarországi testvériskoláját, június 4-én az volt az egyik feladata a diákoknak, hogy rajzolják le az udvarra azokat a területeket, ahol jelenetős számú magyar közösségek élnek. A főtanfelügyelő szerint így rajzolódott ki a Nagy-Magyarország térképe.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Miniszterelnökség: össznemzeti ügy a hétvégi magyar iskolák megerősítése

A diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák a magyar oktatási hálózat részei, fenntartásuk és megerősítésük ezért nem csak a helyi közösségek feladata, hanem össznemzeti ügy – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos vasárnap a Bécsi Magyar Iskola tanévnyitó ünnepségén.

A Miniszterelnökség közleménye szerint Szilágyi Péter a bécsi Collegium Hungaricumban tartott rendezvényen hangsúlyozta, hogy a hétvégi magyar iskolák az anyanyelv átadásával hordozható hazát adnak az anyaországon kívül élők gyermekeinek. Otthonai egyúttal a magyar családoknak, tanévkezdetük pedig üzenet a közösségek életerejéről – tette hozzá.

A miniszteri biztos üdvözölte, hogy az osztrák főváros magyar közössége nem vesztette el a jövőbe vetett hitet és ragaszkodik a magyarságához.

Szilágyi Péter kiemelte egyúttal az iskolák támogatására indított pályázati programot. Ebben az évben 100 millió forintból 67 diaszpórában működő oktatási intézmény megújulását, programjainak megvalósítását támogatta a kormány.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kárpátaljai rászorulóknak gyűjt az Ökumenikus Segélyszervezet

A 1353-as adományvonalra várják a hívásokat. Akár hetven hívás is elég ahhoz, hogy egy-egy családnak megvegyék a teljes téli tüzelőjét.

A beérkező adományokat a téli élelmiszer- és tűzifa-segélyakciójára, valamint az egész évben működő rászoruló gyerekek felzárkóztatását elősegítő programjának finanszírozására fordítja a segélyszervezet.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában kifejtette, két évtizede segítik Kárpátalján a legszegényebbeket élelmiszerrel, tűzifával. Tapasztalataik szerint egyre nagyobb szükség van a segítségükre, hiszen az áremelkedések, valamint a támogatások csökkenése miatt különösen nehéz helyzetbe kerültek a családok, az egyedülálló idősek és a nyugdíjasok.

Hozzátette: idén több mint kétszáz családnak segítettek tűzifával, több ezer családnak segítettek élelmiszerrel, gyakorlatilag folyamatos a segítségnyújtás.

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a műsorban elmondta, évek óta részt vesz a segélyszervezet kezdeményezéseiben. Az adománygyűjtéshez idén két futóverseny is kapcsolódik: szeptember 22-én lesz a hagyományos beregszászi félmaraton, amely a Beregszásztól néhány kilométerre fekvő Makkosjánosiból indul.

A futóversenyen több száz gyerek áll rajthoz különböző távokon, a ruháján viselve az adományvonal 1353-as hívószámát. A futást Gyurta Dániel vezeti majd.

A segélyszervezet kedden indította el húsznapos adománygyűjtési akcióját, amely október 7-éig tart. A pénzadományokat a 1353-as adományvonalon várják, a hívás díja 250 forint. Emellett a segelyszervezet.hu oldalon és a 11705008-20464565-ös számlaszámon folyamatosan fogadják az adományokat, kérve, hogy a közlemény rovatban a „Kárpátalja” megjelölést tüntessék fel az adományozók.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

EU-csúcs: Visszadobták a határőrizeti javaslatot, és a Fideszt sem sikerült kizáratni a Néppártból

Visszadobták a tagállami vezetők az uniós határőrizeti javaslat Magyarország által is kifigásolt részét – nyilatkozta telefonon csütörtökön az MTI-nek Rogán Antal. De a Fideszt sem sikerült kizáratni a Néppártból.

Orbán Viktor azzal a szándékkal érkezett, hogy világossá tegye, Magyarország nem engedi át a határőrizet jogát Brüsszelnek és a Frontexnek – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal az MTI-nek elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból (EPP) Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították. A miniszterelnök kabinetfőnöke felidézte, hogy két esemény zajlott le egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. Utóbbi az elmúlt órákban ért véget – jegyezte meg. Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből.

NEM ZÁRTÁK KI A NÉPPÁRTBÓL A FIDESZT

A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben,mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt. Jean-Claude Juncker tehát megvárta, amíg a magyar miniszterelnök elhagyja a termet – emelte ki Rogán Antal. Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására.

MAGYAR HATÁRT A MAGYAROK ŐRZIK

Másrészt lezajlott az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelyre azzal a szándékkal érkezett Orbán Viktor és a magyar delegáció, hogy világossá tegye a határőrizet ügyében előterjesztett brüsszeli javaslatnál: Magyarország semmilyen körülmények között nem mond le a határőrizet jogáról. A magyar határt magyar katonák és rendőrök fogják védeni – nyomatékosította. A javaslatot megvitatták az uniós állam- és kormányfők, és az eredmény az lett, hogy “visszadobták” az indítvány azon részét, amely hatásköröket vont volna el a nemzeti szuverenitásból, például a magyar határőrségtől és rendőrségtől. A csata azonban nem ért véget, a javaslatot év végéig újra napirendre veszik a tagállamok vezetői – közölte Rogán Antal.

Forrás: MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Zrínyi Ilonával nyitotta meg őszi előadássorozatát a Magyar Múzeum [VIDEÓVAL]

Azaz a róla szóló angol nyelvű előadással, amelyet Pigniczky Eszti, a Külföldi Magyar Cserkészvezetők Fejlesztésének és Oktatásának igazgatója tartott a Clevelandi Magyar Múzeumban szeptember 15-én. Közel ötven érdeklődő jelent meg ezen a szép szombat délutánon a múzeum clevelandi, illetve amerikai magyar és magyarországi vonatkozású dokumentumaival, tárgyaival díszített, impozáns kiállítótermében, hogy meghallgassa a várvédő hős asszony történetét.

Pigniczky Eszti előadása a Magyar Múzeumban

Pigniczky Eszti vetített fotók, festmények, térképek segítségével illusztrálta mondandóját II. Rákóczi Ferenc édesanyjának életéről, részletezve a korszak eseményeit, történelmi előzményeit. A témaválasztás apropóját az adta, hogy Zrínyi Ilona nevét viseli a nemsokára 70 éves clevelandi 34. számú leánycserkészcsapat. Az előadás felvezetőjében Eszti elénekelte a csapat himnuszát, majd a közönség soraiból jelentkező ifjú és felnőtt hölgyeknek átadott egy pártát és egy menyasszonyi fátyolt, amelyek a Zrínyi Ilona sorsát meghatározó eseményeket szimbolizálták.

Szó esett a Zrínyiekről, a Rákóczi család történetéről, Ilona első, majd a Thököly Imrével kötött második házasságáról, de legfőképpen arról a kitartó küzdelemről, amelyet a Habsburgok ellenében gyermeke gyámságáért, s ezzel együtt a családi vagyon és az ősi birtokok megőrzéséért folytatott. Legendás személyiségét Munkács várának védelmezőjeként őrizte meg az emlékezet: úgy tartják, ő maga is harcolt a falakon, mielőtt három év után feladni kényszerült a család utolsó mentsvárát. Zrínyi Ilona szellemisége azonban tovább élt fia, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem szabadságharc küzdelmében, a magyarság függetlenségéért vívott elszánt harcuk pedig a mai generációk számára is példaértékű.

A Magyar Múzeumban megrendezett összejövetelt most is fogadás zárta, az előtérben frissítőt, kávét, édes és sós süteményt kínáltak a résztvevőknek.

A sorozat következő része Mátyás király édesanyját, Szilágyi Erzsébetet mutatja be október 13-án, előadója Peller (Falk) Ildikó, a Cuyahoga Community College nyugalmazott egyetemi docense. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Az előadás után fogadás várta a látogatókat

A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

585. honismereti rejtvényjáték – 2018.09.16.

A BOCSKAI RÁDIÓ
585. honismereti rejtvényjátéka – 2018. szeptember 16.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Megszavazta az EP a Sargentini-jelentést

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.

A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.

Szükség volt a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatására is, s sajtóhírek szerint a belga, a finn, a görög, a holland, a lengyel, a luxemburgi, az osztrák, a portugál és a svéd tagpártok képviselői is igennel szavazhattak.

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

A magyar jogállamiság ügye a szavazás nyomán az uniós tagországok kormányainak tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az Európai Unió alapértékei.

A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsoroltak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval kapcsolatban, ahogy a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságával, a kisebbségek és a menedékkérők jogaival, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,419FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe