Speidl Bianka szerint a korábbi bevándorlók élethelyzete nem tudott felzárkózni a többségi társadaloméhoz.
Cikkünk témái:
- Így kezdődött a bevándorlás
- Kezdődő erős vallásos orientáltság
- Az integráció szintjei
- Az iszlám vallású európai politikusok hozzáállása
- A lojalitás és a kettős lojalitás
Így kezdődött a bevándorlás
A bevándorlók a gyarmattartó országokba érkeztek az első nagyobb hullámban. Ebben az időben az elsődleges cél Franciaország (az észak-afrikaiak számára) és Nagy-Britannia (főként pakisztániak, indiaiak, bangladesiek) volt, valamint a Benelux államok (franciaajkú észak-afrikaiak és fekete afrikai bevándorlók).
Később, az 50-es és a 60-as években megjelentek a török közösségek Németországban – ebben az esetben már nem beszélhetünk gyarmati örökségről. Ugyanekkor megjelentek a különböző arab közösségek Nagy-Britanniában, és Franciaországba is egyre több fekete-afrikai bevándorló érkezett. Kezdetben munkavállalási céllal jöttek, később a segélyeket is kihasználták.
Erős vallásos orientáltság
A nyolcvanas évek végétől egy erős vallásos lelkület és orientáltság vette kezdetét, ami az ezredfordulótól fokozatosan erősödik a mai napig. Ezek a közösségek egyre vallásosabbak, részben a kibocsátó országokban lezajló folyamatok (például az Öböl-monarchiák és a hozzájuk kapcsolódó, meglehetősen konzervatív irányzatok megerősödése), részben pedig az “európai jólét” elmaradása miatt (vagyis 40-50 évvel később is a társadalom peremén élnek).
A helyzetük anyagilag még mindig jobb, mintha otthon maradtak volna, de a befogadó társadalomhoz képest állandósult elmaradottságban élnek. Ez viszont előtérbe helyezte az iszlámnak a szociális igazságossághoz fűződő tanításait előtérbe helyezte és ily módon a radikális, konzervatívabb irányzatok számára megnyitotta az utat a közösségekben.
Integráció egyéni vagy közösségi szinten
Szinte teljesnek mondható integrációról csak az egyének szintjén beszélhetünk, de a helyzet megértéséhez érdemes tisztázni az integráció fogalmát – mondta a szakember. Elmondása szerint
- amennyiben a befogadó országhoz fűződő elsődleges lojalitást és a kulturális értékazonosság kialakulását a definíció részének tekintjük, akkor nagyobb közösségek esetében nem beszélhetünk integrációról.
- Amennyiben a munkaerő-piaci alkalmazkodást és a közepesen vagy jól képzett szint elsajátítását vesszük figyelembe, akkor bizonyos fokú, munkaerő-piaci integrációról beszélhetünk.
- A kulturális integráció az egyes emberek szintjén lehetséges, mert ők saját életükre nézve ezt eldöntötték, és így egy európai közegben, adott esetben európai házastárssal élnek, továbbá nem tekintik elsődlegesnek a származási országukkal való kapcsolatot – sorolta Speidl Bianka.
Ezen csoportok politikai aktivitása elsősorban az integráció hiányából fakad
– mondta a szakember.
Mint mondta, a közösségi érdekérvényesítés elsődlegessége mindig az integráció hiányát mutatja. Ugyanis az, hogy a közösségek élni tudnak az európai politikai és gazdasági élet nyújtotta lehetőségekkel, nem az integrációt jelzi, hanem azt, hogy ők, mint közösség, a saját érdekeiket érvényesíthetőnek tartják az európai politikai és gazdasági színtéren.
Sokféle politikai hozzáállás van
“A politikai életben szerepet vállaló emberek között sok mintát meg lehet különböztetni. Vannak olyanok, akik egyértelműen elkötelezettek a saját országuk vezetői iránt, ilyen a török származású európai politikusok nagy része. Ugyanakkor például Rotterdam marokkói származású polgármestere elkötelezett híve a szekularizmusnak, és nagyon igyekszik betartatni ezeket a játékszabályokat. Ezért ugyanakkor nagyon sok kritikát és fenyegetést is kap a muszlim közösségtől.”
Egy harmadik kategóriára lehet példa Speidl Bianka szerint a londoni polgármester, Sadiq Khan, akinek a múltjában vannak ugyan tisztázatlan dolgok, amelyekre az ellenfelei igyekeztek felhívni a figyelmet (például bizonyos szélsőségesnek tekinthető személyekhez és szervezetekhez való múltbeli kapcsolatai), de mindennek a munkájában eddig semmi jelét nem láthattuk. Ugyanakkor a muszlim szavazatok aránya olyannyira nyomós ma már Nagy-Britanniában, hogy a londoni polgármesteri székbe is egy muszlim származású ember kerülhetett.
Hogy jön össze a német demokrácia és az Erdogan-rendszer támogatása?
Ez az úgynevezett kettős lojalitás. “Az, aki részt vesz a politikai életben – legyen szó németországi törökökről vagy Nagy-Britanniában élő pakisztániakról -, elfogadja a demokrácia játékszabályait, annyiban, amennyiben ez a saját és a közösségük boldogulását segíti. Amikor azonban az országnak az érdekeiről és a befogadó országhoz fűződő elsődleges lojalitásról van szó, akkor vannak köztük különbségek” – mondja a szakember.
A törökök körében például, főleg az AKP (az Igazság és Fejlődés Pártja, a török kormányzó párt) nyomán egy nagyon erős nacionalista iszlámista gondolatrendszer hódít, ami a kibontakozó, Németországhoz fűződő kötődéseket most már felülmúlja.
A briteknél például ez nem válik el olyan élesen, ott a politikai rendszerben bizonyos részben elfogadottnak számít, ezt a kettős lojalitást a mulitkulturalizmus részének tekintik.
Vallási felmérés
Koábban írtunk arról, hogy ha a jelenlegi demográfiai trendek folytatódnak, a század végéig a muszlimok száma várhatóan meghaladja a keresztények számát.
A Pew Research Center kutatóintézet legfrissebb vallási jelentésében szereplő megállapításokról itt olvashat.
Muszlimok Európában, 2010-ben:
Forrás: inforadio.hu
