Főoldal Blog Page 871

Így terjed az iszlám Európában

Az európai iszlám közösségek számára egyre inkább tudatosul, hogy érdekeiket a politikai színtéren is érvényesíthetik – mondta az InfoRádiónak a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

Speidl Bianka szerint a korábbi bevándorlók élethelyzete nem tudott felzárkózni a többségi társadaloméhoz.

Cikkünk témái:

  • Így kezdődött a bevándorlás
  • Kezdődő erős vallásos orientáltság
  • Az integráció szintjei
  • Az iszlám vallású európai politikusok hozzáállása
  • A lojalitás és a kettős lojalitás

Így kezdődött a bevándorlás

A bevándorlók a gyarmattartó országokba érkeztek az első nagyobb hullámban. Ebben az időben az elsődleges cél Franciaország (az észak-afrikaiak számára) és Nagy-Britannia (főként pakisztániak, indiaiak, bangladesiek) volt, valamint a Benelux államok (franciaajkú észak-afrikaiak és fekete afrikai bevándorlók).

Később, az 50-es és a 60-as években megjelentek a török közösségek Németországban – ebben az esetben már nem beszélhetünk gyarmati örökségről. Ugyanekkor megjelentek a különböző arab közösségek Nagy-Britanniában, és Franciaországba is egyre több fekete-afrikai bevándorló érkezett. Kezdetben munkavállalási céllal jöttek, később a segélyeket is kihasználták.

Erős vallásos orientáltság

A nyolcvanas évek végétől egy erős vallásos lelkület és orientáltság vette kezdetét, ami az ezredfordulótól fokozatosan erősödik a mai napig. Ezek a közösségek egyre vallásosabbak, részben a kibocsátó országokban lezajló folyamatok (például az Öböl-monarchiák és a hozzájuk kapcsolódó, meglehetősen konzervatív irányzatok megerősödése), részben pedig az “európai jólét” elmaradása miatt (vagyis 40-50 évvel később is a társadalom peremén élnek).

A helyzetük anyagilag még mindig jobb, mintha otthon maradtak volna, de a befogadó társadalomhoz képest állandósult elmaradottságban élnek. Ez viszont előtérbe helyezte az iszlámnak a szociális igazságossághoz fűződő tanításait előtérbe helyezte és ily módon a radikális, konzervatívabb irányzatok számára megnyitotta az utat a közösségekben.

Integráció egyéni vagy közösségi szinten

Szinte teljesnek mondható integrációról csak az egyének szintjén beszélhetünk, de a helyzet megértéséhez érdemes tisztázni az integráció fogalmát – mondta a szakember. Elmondása szerint

  • amennyiben a befogadó országhoz fűződő elsődleges lojalitást és a kulturális értékazonosság kialakulását a definíció részének tekintjük, akkor nagyobb közösségek esetében nem beszélhetünk integrációról.
  • Amennyiben a munkaerő-piaci alkalmazkodást és a közepesen vagy jól képzett szint elsajátítását vesszük figyelembe, akkor bizonyos fokú, munkaerő-piaci integrációról beszélhetünk.
  • A kulturális integráció az egyes emberek szintjén lehetséges, mert ők saját életükre nézve ezt eldöntötték, és így egy európai közegben, adott esetben európai házastárssal élnek, továbbá nem tekintik elsődlegesnek a származási országukkal való kapcsolatot – sorolta Speidl Bianka.

Ezen csoportok politikai aktivitása elsősorban az integráció hiányából fakad

– mondta a szakember.

Mint mondta, a közösségi érdekérvényesítés elsődlegessége mindig az integráció hiányát mutatja. Ugyanis az, hogy a közösségek élni tudnak az európai politikai és gazdasági élet nyújtotta lehetőségekkel, nem az integrációt jelzi, hanem azt, hogy ők, mint közösség, a saját érdekeiket érvényesíthetőnek tartják az európai politikai és gazdasági színtéren.

Sokféle politikai hozzáállás van

“A politikai életben szerepet vállaló emberek között sok mintát meg lehet különböztetni. Vannak olyanok, akik egyértelműen elkötelezettek a saját országuk vezetői iránt, ilyen a török származású európai politikusok nagy része. Ugyanakkor például Rotterdam marokkói származású polgármestere elkötelezett híve a szekularizmusnak, és nagyon igyekszik betartatni ezeket a játékszabályokat. Ezért ugyanakkor nagyon sok kritikát és fenyegetést is kap a muszlim közösségtől.”

Egy harmadik kategóriára lehet példa Speidl Bianka szerint a londoni polgármester, Sadiq Khan, akinek a múltjában vannak ugyan tisztázatlan dolgok, amelyekre az ellenfelei igyekeztek felhívni a figyelmet (például bizonyos szélsőségesnek tekinthető személyekhez és szervezetekhez való múltbeli kapcsolatai), de mindennek a munkájában eddig semmi jelét nem láthattuk. Ugyanakkor a muszlim szavazatok aránya olyannyira nyomós ma már Nagy-Britanniában, hogy a londoni polgármesteri székbe is egy muszlim származású ember kerülhetett.

Hogy jön össze a német demokrácia és az Erdogan-rendszer támogatása?

Ez az úgynevezett kettős lojalitás. “Az, aki részt vesz a politikai életben – legyen szó németországi törökökről vagy Nagy-Britanniában élő pakisztániakról -, elfogadja a demokrácia játékszabályait, annyiban, amennyiben ez a saját és a közösségük boldogulását segíti. Amikor azonban az országnak az érdekeiről és a befogadó országhoz fűződő elsődleges lojalitásról van szó, akkor vannak köztük különbségek” – mondja a szakember.

A törökök körében például, főleg az AKP (az Igazság és Fejlődés Pártja, a török kormányzó párt) nyomán egy nagyon erős nacionalista iszlámista gondolatrendszer hódít, ami a kibontakozó, Németországhoz fűződő kötődéseket most már felülmúlja.

A briteknél például ez nem válik el olyan élesen, ott a politikai rendszerben bizonyos részben elfogadottnak számít, ezt a kettős lojalitást a mulitkulturalizmus részének tekintik.

Vallási felmérés

Koábban írtunk arról, hogy ha a jelenlegi demográfiai trendek folytatódnak, a század végéig a muszlimok száma várhatóan meghaladja a keresztények számát.

A Pew Research Center kutatóintézet legfrissebb vallási jelentésében szereplő megállapításokról itt olvashat.

Muszlimok Európában, 2010-ben:

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szájába rágjuk a szót

Még a mai napig is szokásunk azt mondani, mikor valamit alaposan megmagyarázunk, szorgalmasan kioktatunk vagy a fejébe verünk valakinek, hogy a “szájába rágjuk a szót.” Ennek a mondásnak az eredetét próbáljuk a következő percekben kifürkészni O. Nagy Gábor Mi fán terem című könyvének segítségével. Elmondja Hargitai István

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Rakott spárga

Egy igazi tavaszi egytálétel. Először is készítünk egy ragut…

Hozzávalók:

  • 1 font darált hús (sertéscomb, marhahús)
  • 1 csésze főzőtejszín
  • 1 csésze rejföl
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 teáskanál őrölt kurkuma
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 2 csipet őrölt feketebors
  • 2 teáskanál morzsolt oregánó
  • 1 teáskanál őrölt szerecsendió
  • 3 evőkanál kókuszolaj
  1. Vágjuk fel apró kockákra a hagymát és a fokhagymát, pirítsuk meg a kókuszolajon, majd hozzáadjuk a darált húst.
  2. Fehéredésig pörköljük a húst, hozzáadjuk az oregánót, majd kevergessük pár percig, majd hozzá adjuk a többi fűszert: először a sót, majd a borsot, aztán jöhet a gyömbér, szerecsendió, és a végén a kurkuma.
  3. Rottyantsuk össze az egészet, és adjuk hozzá a tejszínt. A végén még egyszer összefőzzük, majd levesszük a tűzhelyről, és fedő alatt pihentetjük.

 

Ekkor megfőzhetjük a rizset…

Hozzávalók:

  • 1 bögre jázminrizs
  • 2 bögre víz
  • 1 csipet só
  • 1 marék mazsola (opcionális)
  1. A rizst és a mazsolát egy lábosban jó magas hőfokon megfőzzük.  Levesszük a tűzről.
  2. Ezután lefedjük fedővel, és 10-15 percig hagyjuk, hadd szívja magába a rizs a vizet.

Ekkor jöjjhet a spárga…

A vastagabb, fás végét csak simán törjük le. Egyszerű nagyon, adni fogja magát, ott törik, ahol fás. Ezután mossuk meg, és mehet is a vízbe.

Hozzávalók:

  • 1 font spárga
  • 1 evőkanál nádcukor
  • 1 csipet só

Tegyünk kevés vizet, sót és nádcukrot egy lábosba, és forraljuk fel a vizet. Amikor a víz forr, tegyük bele a spárgákat. Fedjük le, vegyük felére a hőmérsékletet, és lefedve pároljuk 6 (!) percig. Ezután gyorsan vegyük ki a vízből a spárgákat, hogy ne főjön ki az íze, és ne essenek szét!

Ekkor már csak a rétegezés van hátra…

Oszlassuk el a tepsiben a rizst, arra jöhet a hús, és a végén a spárgák. A tetejére simítsunk rá a tejfölt, és a reszelt füstölt sajtot.

A előmelegített sütőbe süssük 20 percig (vagy addig, amíg a sajt megpirul a tetején). Ha meg tudjuk várni, hogy kihűljön, szépen lehet szeletelni.

 

Jó étvágyat kívánunk hozzá.

 

Forrás – Dívány.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kosztolányi Dezső : Úgy írom néked, kisfiam, e verset

Kosztolányi arcképe és aláírása. 1935
Kosztolányi arcképe és aláírása. 1935
Kosztolányi arcképe és aláírása. 1935
Kosztolányi arcképe és aláírása. 1935

Úgy írom néked, kisfiam, e verset,
míg életemnek asszú fája korhad,
minden nap egy sort, lassan és szelíden,
hogy nemesítsen a rímes gyakorlat.
Halkabbra vált már a szívem verése,
a vérem néha pezsgett, de lehűlten,
s ha futni kellett volna a futókkal,
egy utcapadra csüggeteg leültem.

Egy képet akarok tenéked adni,
olyant, mely nékem kiskoromba tetszett,
hogy életünk, melyet ma könnyel élünk,
úgy hasson rád, mint egy ódon fametszet.
A háború kalandor üstökössét
rajzolgatom a vígasztalan égen,
te egykor rátekintesz majd e képre,
s ámulva szólsz, rég lehetett, de régen.

Mert mostan éltél. A magyar igére
alig nyitottad gyönge, drága szádat,
tejről beszéltél, mézről és anyádról,
s csizmák tiporták ártatlan hazádat.
Jaj, kismagyar. Te bénák közt tipegtél
a jodoform és karbol illatában,
mankókkal játszottál budai kertben,
s szegény rokkantak néztek haloványan.

Akik ma éltek, azok porba rogytak,
a krisztusi-szelídek nem beszéltek.
Akik ma sírtak, száraz szemmel álltak,
s ájult szavakat mondtak el a szélnek.
Aggastyán sem tud szólni így a múltról,
se pókhálós könyv, mely bölcs és hideg lesz.
Figyelj reánk, akik ma vérben állunk,
hajolj hozzánk, a ma-verő szivekhez.

Aranyt neked, aranyt, tömjént és mirrhát,
a kisdednek, a dacosan növőnek,
ki fölkanyarodsz új koroknak ormán,
aranyt tenéked s az arany jövőnek.
Legyen tiéd a föld, mit megtagadtam,
az ősi birtok szálljon reád újra,
az ember álma, az erő, a minden,
a föld, a föld, a szent föld hallelujja.

Én, éhenkórász, rímelő apostol,
a mélyből a magasba epedek fel,
és látlak téged, biztosan, a földön,
fehér villába, hófehér ebekkel.
Vagy gépkocsiban, autó-szemüveggel,
mintha az egész világ ura volnál,
vagy erkélyen, az ordító tömegben,
párnás ajtók mögött, a telefonnál.

Mikor e látnok verset befejeztem,
az áprilisi szél borzolta lanyhán
a bokrokat, s nehéz-sötét sohajjal
nézett anyád reád a kisverandán.
Még nem csüggedt le az idők özönje,
és egyre nőtt az ár és nőtt az átok,
s mint járvány-cédulák halotti házon,
rikítottak a bús, skárlát plakátok.

Most tudd meg ezt és tudd meg, merre mentek
testvéreid, az emberek, szegények.
De azt parancsolom neked utólszor,
halál helyett kiáltsd ujjongva, élet.
Mi elveszünk mind. Én is cihelődöm
és csomagolom csöndesen a ládám.
De te maradj itt és beszélj helyettem,
kit embernek neveztelek, kis Ádám.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

511. honismereti rejtvényjáték – 2017.04.16.

A BOCSKAI RÁDIÓ
511. honismereti rejtvényjátéka. 2017. április 16.

 

A kérdéseket Veress Sándor állította össze.

Minden helyes megfejtést beküldő személy a Clevelandi Magyar Múzeum felajánlásából:

  1. Hetente egy könyv ajándékhoz jogosult.
  2. A könyvet saját maga választhatja ki az erre felajánlott könyvek közül.
  3. Ajándékát 30 napon belül fel kell vegye a Magyar Múzeumban.

Cím:
Magyar Múzeum, Galéria
1301 East 9th Street
(földszint)
Cleveland, Ohio 44114

Telefon:
(216) 523-3900

Nyitvatartási idők:
Keddtől Péntekig de. 11-től du. 3 ig.
Szombaton csak rendezvények alkalmával.

Műsoridő: KELET-ÉSZAK AMERIKAI idő szerint vasárnap du. 2-5 óráig

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Először nyilatkozott a frissen kinevezett chicagói főkonzul

Dr. Bencsik Zita interjú közben. Fotó: Dávid Csaba

Dr. Bencsik Zita Magyarország chicagói főkonzulátusának frissen kinevezett főkonzuljával beszélgettünk élőben az április 9-ei élő adásunkban, aki csupán pár napja érkezett az Egyesült Államokba. Mint azt már hírül adtuk néhány adásunkkal ezelőtt, kicserélődnek a magyar diplomaták különböző amerikai városokba a nyár folyamán, van aki már most távozott, van aki néhány hónap múlva.

Dr. Bencsik Zita interjú közben. Fotó: Dávid Csaba – 2014

A főkonzul elmondása szerint még egyelőre ismerkedik a helyzettel, a külképviseleti személyzet is részben kicserélődik, de nagy figyelemmel tartja szem előtt a legfontosabb problémák megoldását. A külföldön élő magyarok külképviseleten intézhető ügyes-bajos dolgainak megoldása nem idegen a főkonzulnak, mivel az Egyesült Államokban már végzett diplomáciai tevékenységet, három éve Magyarország New York-i főkonzulátusának volt a vezető konzulja. Onnan költözött vissza Magyarországra, ahol szintén felelős munkakörben tevékenykedett mindaddig, amíg a világ legszebb és legnagyobb örömét megtapasztalta. Kisfia született aki természetesen itt van vele úgyszintén a kedves férje is.

Amint a legsürgősebb problémák a főkonzulátuson megoldásra kerülnek, terveik szerint folytatódnak a kihelyezett konzuli napok a főkonzulátus szervezésében. Ezekre a napokra mindig nagy az igény, változatos a sok kérdés, kérés és még mindig akad állampolgársági kérelem is.

A beígért május 6-7 közötti kihelyezett konzuli napokon való személyes találkozás reményében búcsúztunk el dr. Bencsik Zita chicagói főkonzultól,  a teljes beszélgetést az alábbi linken meghallgathatják.

Az interjút teljes egészében a itt hallgathatják meg:

  

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Baptista gyülekezet 2017. április 16.-i adása

Igét hirdet id. Kulcsár Sándor a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Bemutatjuk Jakab Ritát #KCSP ösztöndíjast

Jakab Rita – Forrás: korosiprogram.hu

Jakab Rita szeptemberben érkezett az Egyesült Államokba és a Dél-Californiában lévő San Diego város Magyar Házába tevékenykedik, illetve az ottani magyar közösséget szolgálja a lehető legjobb tudásával.

Feladatai közt szerepel, hogy a helyi magyar iskolában tanít a gyermekeknek magyar nyelvet, illetve a különálló felnőtt nyelvtanfolyamon a felnőttek számára is az anyanyelvünket oktatja a haladó csoportnak.

Mivel néptáncos múltja is van az ösztondíjasnak, így a helyi néptáncoktatásban is segít és a cserkészek munkásságában is tevékenyen részt vesz.

Ezen kívül a saját ötleteinek megvalósítására is van lehetősége, több új klubbot is beindított. Így például egy nyelvművelő klubot alapított, ahol a kreatív nyelvhasználat kap fő hangsúlyt.

Továbbá a gyönyörű  idő és a környezet adta lehetőségekkel élve kiránduló klubbot is alapított az ösztöndíjas.

Lelkes munkájának köszönhető, hogy beindult egy felnőtt társasjáték klub és egy fitness klub is.

Kiemelkedő rendezvények szervezésében és lebonyolításában és aktív szerepet játszik, ilynek mint a cserkészek vacsorája, amelyen a helyi cserkészcsapat megkapta új nevét is, mely Mindszenty József püspök előtt tiszteleg. De a nemzeti ünnepek kapcsán rendezett ünnepségeken is kiemelkedő értékteremtő munkája.

Régebbi tervek közt szerepelt és most újra előtérbe került a Márai Sándor házára tervezett emlékplakett, amely a neves írónk ottlétének helyét jelezné az oda látogatóknak.

Ahogy kiderül a következő interjúból, nagyon széleskörű tevékenységet folytat az ösztöndíjas a kb. kétezer fős, több generációs  san-diegói magyar közösségben. Sok sikert és kitartást !

Az ösztöndíjassal készült teljes interjút az alábbi hivatkozásra kattintva hallgathatják meg.

Jakab Rita és a cserkészek – Forrás: korosiprogram.hu
Reklám
Tas J Nadas, Esq

Aláírta az államfő a felsőoktatási törvény módosítását

Elrendelte az államfő a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését – áll Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában, amelyet hétfőn küldött el hivatala az MTI-nek.

A nyilatkozat szerint „az Országgyűlés 2017. április 4-én elfogadta a T/14686 számon benyújtott, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló javaslatot.”

Az elmúlt napokban a törvényjavaslattal kapcsolatban különböző alkotmányos aggályok merültek fel.

 „A rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti”

– olvasható a nyilatkozatban.

„Hasonlóan nem sérül az Alaptörvény azon rendelkezése, amely önállóságot biztosít a felsőoktatási intézmények számára a kutatás és a tanítás tartalmát és módszereit illetően.”

A törvény két új feltételt támaszt a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységével kapcsolatban.

Ezek alkotmányos szabályt nem sértenek, nemzetközi szerződésbe, európai uniós irányelvbe nem ütköznek.

A Magyarországon államilag elismert és akkreditált egyetemeken a kutatói és oktatói munka folyamatosságát a törvényjavaslat nem érinti. A már megkezdett magyarországi képzések változatlan feltételekkel folytathatóak.

„Ezért mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését”

– olvasható a nyilatkozatban.

A törvény gyors – bár a házszabályi rendelkezéseknek megfelelő – elfogadása, a két új törvényi feltétel előírása sokakban ellenérzést váltott ki. Jó néhányan egyetemük jövőjéért aggódnak.

Azért, hogy senkiben szemernyi kétség se maradjon az iránt, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó magas színvonalú munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek,

felkérem Magyarország Kormányát, hogy az érintettekkel haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében.

„Meggyőződésem, hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható. Mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék” – olvasható Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában.

 

MTI / magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Szijjártó Péter: Komolyan kell venni a terrorfenyegetettséget

szijjarto peter 2015.09.14
Szíjjártó Péter

Európának komolyan kell vennie a terrorfenyegetettséget, politikájának a biztonság helyreállítását kell céloznia – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban, utalva a Borussia Dortmund labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merényletre.

  • Magyarország a lehető leghatározottabban elítéli a terrorizmus minden formáját.
  • A külgazdasági és külügyminiszter kifejezte szolidaritását a Borussia Dortmund labdarúgócsapatával.
  • Európában minden politikának az európai emberek és az európai kontinens biztonságának helyreállítását kell céloznia.

A visegrádi csoport (V4) és a Keleti Partnerség hat országa külügyminisztereinek varsói tanácskozásán részt vevő magyar miniszter az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: Magyarország „a lehető leghatározottabban elítéli a terrorizmus minden formáját”. Kifejezte szolidaritását a Borussia Dortmund (BVB) labdarúgócsapatával, a sérült sportolónak mielőbbi gyógyulást kívánt, és reményének adott hangot, hogy „a mai nap már csak a sportról fog szólni”.

Egyúttal hangsúlyozta:

Európának „igenis komolyan kell vennie a terrorfenyegetettséget, soha ilyen súlyos fenyegetettség nem volt Európában, mint jelenleg”.

Rámutatott: korábban békésnek hitt helyeken is „az embereknek azzal kell szembesülniük, hogy terroristák nem átallják veszélyeztetni az életünket, testi épségünket, a mindennapjainkat”.

Ezért

az eddiginél határozottabban fel kell lépni a terrorizmussal szemben

– szorgalmazta Szijjártó.

Úgy értékelte: Európában „minden politikának az európai emberek és az európai kontinens biztonságának helyreállítását” kell céloznia, hogy a jövőben az ilyen események ne fordulhassanak elő.

Forrás: magyaridok.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Április 11 a költészet napja

Országszerte színes programokkal, maratoni versfelolvasásokkal, fényfestéssel, könyvbemutatókkal és más rendezvényekkel ünneplik ma a magyar költészet napját.
József Attila (1905-1937)

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

A költő Fiumei úti sírkertben található nyughelyénél a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében Földes László Hobo ad műsort József Attilára emlékezve.

Immáron hetedik alkalommal rendezik meg a Versmaratont a Magyar Rádió Márványtermében, ahol tizenkét órán át egymást váltva olvassák fel verseiket kortárs magyar költők. A rendezvény egyben Az év versei 2017 antológia élő bemutatója, a kötetben szereplő 103 költőből 65 személyesen és többen telefonon is részt vesznek a felolvasáson.

Délutántól éjfélig megállás nélkül lesz hallható a kétszáz éve született Arany János csaknem kétszáz költeménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak tolmácsolásában az egyetem Padlás színpadán.

A Magyar Írószövetség budapesti székházánál este a szervezet, a magyar irodalom és költészet múltját és az 1956-os forradalomban játszott szerepét felelevenítő, Kodály Zoltán zenéjével kísért fényfestészeti épületvetítéssel várják az érdeklődőket. Az 1956-os emlékév programjai közé illeszkedő ingyenes produkció Bordos László Zsolt munkája.

A ferencvárosi József Attila Emlékhelyen okostelefonos versenyt rendeznek a kerületi iskolásoknak, majd délben koszorúzással és a kerület József Attila nevét viselő díjának átadásával emlékeznek meg a költő szobránál. A Ferencvárosi Művelődési Központban ötödik alkalommal rendezik meg a József Attila Versfesztivál gálaműsorát, valamint kiosztják a József Attila MindenkiNET elnevezésű online videopályázat díjait is.

Szintén maratoni versfolyammal készül a költészet napjára a békéscsabai Jókai Színház, valamint a szarvasi könyvtár is. Szegeden kora délután a Dugonics téren József Attila szobránál a költő műveit hallgathatják meg az arra járók Tóth Péter Lóránt “versvándor” tolmácsolásában.

Salgótarjánban öt “versmegállót” járhatnak be közösen az érdeklődők kedd délelőtt a Balassi Bálint Megyei Könyvtár főbejáratától indulva. Érintik a Förster Kálmán teret és a Radnóti-szobrot, és végül a Fő téri József Attila-domborműhöz érkeznek meg. Bács-Kiskun megyében versvonat viszi az utasokat Kiskunhalasról Kiskunmajsára, útközben a kiskunhalasi József Attila irodalmi kör tagjainak szavalatait hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Kiskunmajsára érkezőket kisvasúttal viszik a központba, a költészet napi piknikre.

Színházjegyet kapnak versmondásért azok a vállalkozó kedvű nézők, akik elmondanak egy általuk választott verset a Veszprémi Petőfi Színház dolgozóiból álló néhány fős nézőközönség előtt. Szombathelyen “versfalat” állítanak, Kőszegen pedig nyolcszáz általános iskolás és középiskolás diák szavalja együtt Arany János Szondi két apródja című versét.

Michal Walczak kortárs lengyel drámaíró Homokozó című színművét mutatják be Kaj Ádám rendezésében a zalaegerszegi Keresztury művelődési központban. Az előadást követően Utassy Józsefre (1941-2010) emlékező műsort tartanak és átadják a József Attila-díjas és Kossuth-díjas költő tiszteletére alapított díjat.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Különleges magyar raktárakkal védik a jövőnket

Az utóbbi száz évben az emberiség elveszítette a mezőgazdasági fajták mintegy 75 százalékát. Íme a magyar megoldás.

A génmegőrzésbe vont állat- és növényfajtákról, az ezek megőrzését szolgáló génbank hálózat szükségességéről és szerepéről, valamint a második nemzeti éghajlatvédelmi stratégiáról tárgyaltak a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki ülésén Budapesten.

Egyszer volt fajtagazdagság

Az ország genetikai erőforrásai a nemzeti örökség és a magyar identitás részét képezik, és összegyűjtésük, fenntartásuk és felhasználásuk élelmezési és élelmiszerbiztonsági szempontból is stratégiai kérdés.

A Kárpát-medence sajátos klimatikus viszonyai, ökológiai adottságai, valamint a termesztésben, tenyésztésben eltöltött hosszú idő és az ezzel együtt járó szelekció “elképesztő” fajta- és formagazdagságot eredményezett, a haszonállatoknál és növényeknél egyaránt. Egyebek mellett a klímaváltozás miatt is fontos ezeknek a fajoknak a megőrzése, amelyek a hazai természetföldrajzi körülmények között alakultak ki – mondta V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára.

A génmegőrzésre pedig azért is szükség van, mert az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) becslése szerint

az utóbbi száz évben az emberiség elveszítette a mezőgazdasági fajták mintegy 75 százalékát, a világ élelmiszer ellátásának 60 százalékát három növény (a búza, a rizs, a kukorica) adja

– fejtette ki az államtitkár.

Több tízezer különleges növényt őriznek

Mezőszentgyörgyi Dávid, kiemelt génmegőrzési feladatokért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy az állami génbank hálózat kiépítéséről szóló, 2022-ig tartó stratégiai programot terjesztenek majd a kormány elé. Az előzetes vizsgálatok szerint a hálózat kialakításához szükséges beruházások 1 milliárd forintot tesznek majd ki.

A tervek szerint a génmegőrzéssel összefüggő feladatokat az FM háttér intézményeként a Haszonállat-génmegőrzési Központ (HáGK) és a Növényi Diverzitás Központ koordinálja majd. A hatósági jogköröket pedig vélhetően az FM és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal gyakorolja majd.

Mezőszentgyörgyi Dávid a két központ bemutatásánál szólt arról is, hogy a Növényi Diverzitás Központban 50 ezer növényfajtát őriznek, köztük olyat is, amelyek bár honosak a Kárpát-medencében már 100 éve nem termesztik azokat.

Az állati génmegőrzésbe 35 védett őshonos fajtát és 2 mezőgazdasági állatfajtát vontak be, ezek közül példaként említette a 9 magyar kutyafajtát, az erdélyi szálas kecskét és a kárpáti borzderes szarvasmarhát is.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: a jövőben kérdésessé válhat a víz- és az élelmiszerellátás, ezért szerinte minden felelősen gondolkodó nemzetállamnak szüksége van egy olyan génbankra, amely például Magyarország esetében megőrzi a Kárpát-medencében található honos fajták genetikai állományát.

Épületek és hulladék

Makai Martina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a második nemzeti éghajlatvédelmi stratégia az egyes iparágakon keresztül vizsgálja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. A vizsgálat megállapította, hogy az épületenergetika és a hulladékgazdálkodás terén tudja az ország leginkább mérsékelni kibocsátásait.

Magyarországon az egy emberre jutó károsanyag-kibocsátás 6 tonna, jóval alacsonyabb a 8,5 tonnás uniós átlagnál.

Az Országgyűlés 2007-ben döntött az NFFT felállításáról. A tanács elnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Enyhébb civil törvényt terveznek, mint az amerikai

Néhány napja mutatták be a kormánypártok a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot. Az a terv, hogy egy bizonyos összeghatár felett regisztrálniuk kelljen azoknak a szervezeteknek, amelyek külföldről kapnak támogatást. De ettől még tovább működhetnének. A kormány szerint a javaslat egy amerikai törvény alapján készült, sőt, még enyhébb is annál.

Az elmúlt két évben számtalan bevándorláspárti civil szervezet mindent megtesz azért, hogy a kormány ne tudja megfelelően ellátni a magyar és európai uniós jogi és határvédelmi feladatait – mondta Gulyás Gergely.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese arról beszélt: ezeknek a szervezeteknek többsége az Európai Unión kívülről, nagyrészt Soros Györgytől kap jelentős összegeket. Hozzátette: a kormány senkit sem akar megbélyegezni, de elvárható, hogy az átláthatóság rájuk nézve is érvényesíthető legyen.

hogy az átláthatóság rájuk nézve is érvényesíthető legyen.

Amerikai minta

A civil szervezetek átláthatóságáról szóló magyar törvényjavaslat az amerikai FARA, vagyis a külföldi szervezetek regisztrációjáról szóló törvény alapján készült. Az Egyesült Államokban ezeknek a szervezeteknek nem csak a finanszírozásukról, hanem a tevékenységükről is be kell számolniuk. A törvény arra kötelezi a politikai, vagy politika közeli tevékenységet végző szervezeteket, hogy:

  • rendszeres időközönként hozzák nyilvánosságra a megbízóikkal fenntartott kapcsolatukat,
  • és, hogy mutassák be tevékenységüket, valamint a finanszírozásukat bizonyító számlákat és az azokon szereplő összegeket is.

Ráadásul csak akkor tevékenykedhetnek az Egyesült Államokban, ha a teljes regisztrációjukat és az ahhoz kapcsolódó minden dokumentumot a Legfőbb Ügyész hitelesít. Ha pedig egy szervezet nem tartja be, vagy szándékosan megsérti a FARA bármely rendelkezését, akár 10 ezer dolláros bírsággal, tagjai pedig 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők.

Enyhébb lenne a hazai

Gulyás Gergely hangsúlyozta: az amerikai jogszabály sokkal szigorúbb, mint a magyar tervezet. Voltak a Fideszben olyanok, akik szerint az amerikai törvényt kellett volna szó szerint lefordítani, és elfogadni, a többség azonban puhább álláspontot képviselt. A törvényjavaslat így csak azt segít világossá tenni, hogy a szervezetek kitől és milyen támogatásokhoz jutnak hozzá külföldről.

– Nagyon fontos, hogy egyértelművé tegyük, senkit semmilyen szankcióval nem kívánunk súlytani, ez a törvény semmi mást nem ír elő, mint azt, hogy mindenki hozza nyilvánosságra azokat az adatokat, amelyek a külföldről érkezett finanszírozásával kapcsolatosak. Egyébként ugyanolyan alkotmányos keretek között a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos védelmét élvezve működhet Magyarországon – fogalmazott.

Hozzátette: a külföldről finanszírozott civil szervezetek részéről látszólagos és eltúlzott sérelem, hogy egy évben egyszer be kell számolniuk a támogatásaikról.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Durva! A fiatalok magányosságát használja ki a Kék Bálna

Virtuális szektának nevezte az InfoRádió által megkérdezett internetes tartalmakkal foglalkozó szakember a fiatalokra nagyon veszélyes Kék Bálna mozgalmat. Elindítója, egy orosz férfi már börtönben van.

Célkeresztben a magányos tinédzserek

„Egy zárt, közösségi csoportként indult, az alkalmazás csak később indult el. A terv az volt, hogy ötven feladaton keresztül az öngyilkosságig vezesse a felhasználókat.”

Azért tudott jól működni, mert kevesen kerültek be, akik hencegtek azzal, hogy olyan klub tagjai, amibe nem jut be akárki – mondta az IT-Café főszerkesztője.

„Az orosz férfi olyan fiatalokat választott ki, akik magányosak, csalódottak. Nagyon sokat beszélgetett velük,

ettől úgy érezték, végre valaki odafigyel rájuk.”

A kedvesség fenyegetéssé válik

Az elején egyszerűek a feladatok, például „rajzolj le egy bálnát”, majd „karcold egy tűvel az alkarodba”, aztán egyre nehezednek a feladatok – mondta Szűcs Péter. Hozzátette, a tinédzserek folyamatos visszajelzést kapnak arról, hogyan teljesítenek, dicséretet kapnak, ha pedig nem teljesítik határidőre a feladatokat, változik a beszélgetés hangneme: a kedvesség fenyegetéssé válik.

„Mivel sokat elárultak magukról a fiatalok, lehet is mivel zsarolni vagy fenyegetni.”

Ez egy modernkori, internetes szekta – hangsúlyozta az IT-Café főszerkesztője. A csoport vezetője a jelentkezők közül moderátorokat választott ki, ezért a csoport a letartóztatása után „önjáróvá” vált – tette hozzá Szűcs Péter.

„Az orosz férfi a letartóztatásakor azzal védekezett, semmilyen jogsértést nem követett el, senkit nem ölt meg, igazából segített ezeknek a fiataloknak, meghallgatta őket, törődött velük, foglalkozott velük és kiutat mutatott nekik. Ők választották ezt az utat.

Ezzel a rendőrség sem tud mit kezdeni.”

magányosság

A szülők felelőssége, hogy beszélgessenek a gyerekkel és figyeljenek oda, mit csinál az interneten – hangsúlyozta az IT-Café főszerkesztője.

Forrás: inforadio.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe