Pogány-vár

“A néprege óriások által épitteti e várat; mindenesetre egyiránt óriási volt az eszme és a kivitel is, mert figyelemmel vizsgálva e romtöredékeket, ha gondolatban egykori épségükbe visszaépitjük, bámulnunk kell az ott volt épitkezés cyclopsi nagyszerüségét, fel kell ismernünk azon épitészeti képzettséget s hadtani fejlettséget, mely ily megközelithetlen és bevehetetlen hely hadászati fontosságát felfogni, átérteni s a megfogamzott eszmét létesiteni tudta. Midőn pedig egy ily rom korának nagyságáról regél, egyszersmind tanuskodik e kor műveltségi fejlettségéről is, mert a mely nép ily nagyszerü művet létesite, annak bizonnyal már e távol korban is nagy értelmi fejlettséggel s hadtani ismeretekkel kell birnia.

A nép itt is, mint csaknem minden régi romnál, kincscsel tölt pinczét hiszen; e hit alapján itt is vannak a rabonbánok elrejtve hitt kincse után ásogatók. Egy pásztor egykor e pinczékbe bevetődött – mond a néprege – nagy ezüstasztalon arany kereszt állott, mit midőn érinte, a belső ajtó is felpattant, ott volt kádakba, bivalbőrökbe halmozva, emberszem soha nem látta temérdek kincs, meg is rakodott jó terüvel a pásztor, de az ajtó közeledtével becsapódott, s szózat hallatszott, mely mondá: Rakd le, mert addig ki nem mehetsz, és az ajtó csak is akkor nyilt fel, midőn felpakolt kincsét mind lerakta; sőt még azt is hozzáteszi a néprege, hogy ezen országot érő kincset csak is a rákos templomban elrejtett vasfű segélyével lehetne onnan kihozni.”

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása

A mese meghallgatható a legendarium.ro weboldalon

Nincs hozzászólás még.

Hozzászólás