Június 29-­én került megrendezésre a Szent Imre templomban a Szent László Rend találkozója. Az ünnepélyes összejövetel köszöntője során Falk Viktor szólalt fel, aki a rendnek a működését röviden fel is vázolta a hallgatóság előtt. Ezt követve tartotta meg beszédét Somogyi Lél. Az előadásában ismertette, hogy miért is fontos számukra a védőszentjük. I. László király törvényhozásai révén megszilárdította az országot, ezzel is erősítve a magyar emberben a nemzeti érzését, amely cselekedet az aktuális jelenben is igen fontos, hiszen ezzel befolyásolható a jövő képe. Munkájának eredményessége megmutatkozott, hogy az általa elindított szentéavatásokat követően évekkel később ő is belépet a szentek soraiba. Bogárdy Imre művei László királyról és a hazáról szóltak. Szerzeményeit elszavalta a közönségnek majd fellépését követően érkezett el az ünnepség fénypontja, amikor ifju Peller Miklóst bevették a rend tagjai közé. A lovaggáavatás után a Himnusz eléneklésével zárult az esemény. Minden kedves résztvevőt szeretettel fogadtak egy közös ebédre.SzentLaszloLovagrendTalalkozo

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.