dsc01279-2

Szombat délután fél egy után pár perccel egyre szaporábban kezdtek megérkezni az Első Magyar Református Egyház által megrendezett szüreti mulatságra a bejelentkezett vendégek, kiknek létszáma túlhaladta a 220-at.  Szép számmal jöttek a gyerekes családok is, kiknek gyermekei szép magyaros ruhában sorakoztak a szüleik társaságában.

Rövidesen egy óra után Galgány Ilona és Nt. Krasznai Csaba  üdvözölték az összegyűlt vendégeket s az asztali áldás után mindjárt meg is kezdődött az ebéd tálalása. A menüből kolbászos vagy sült-húsos szendvicsből választhattak a vendégek de körítésből mindenki kapott káposztás tésztát és egy kis savanyúságot. Az ebédhez ezenkívül mindenkinek kijárt a kávé vagy tea egy finom házi-készítésű fánkkal.

Rövidesen az étkezés után a Hungarians zenekar elkezdte húzni a talp alá valót, ami táncra perdítette a vendégek egy részét. Ismerős magyar dalokat nagy rutinnal és előszeretettel játszotta a háromtagú zenekar, mely dalok szövegét egyesek nagy kedvvel dúdolták vagy énekelték. A mulatozás közben az egyház lelkipásztora, Nt. Krasznai Csaba körbe ment a teremben és szívélyesen üdvözölt minden egyes asztaltársaságot és ismerőst.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Ezután Galgány Ilona vezetésével megkezdődött a magyar ruhás gyermekek felsorakoztatása a szüreti csoportképre és lehetett látni a szülők büszkeségét. Utána megmutatták a gyerekek mily ügyesek a tánc terén, amit szemünk láttára ügyesen és nagy lelkesedéssel elroptak. Galgány Ilona már 34 éve végzi ezt a munkát az egyháznál és sok gyermeknek a szüleit is ő tanította be.

A jó hangulatot és a vendégek jókedvét igazolta az a tény, hogy a vendégsereg nem oszlott szét mindjárt a program után, hanem szívesen maradt még és kellemesen töltötte el a délután hátralevő részét. Mindez köszönhető a lelkes rendezőknek.

dsc01280-2



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.