2019-es életrajzi dokumentumfilm vetítésével indult a Bocskai Filmklub második évada, 2019. november 3-án a Szent Imre templom melletti Cserkészházban.

A születés jogán! – életrajzi dokumentumfilm Czene Ferencről, akinek a keze munkája ma is fent van a Holdon.

A Bocskai Filmklub 2019 márciusában indult, Miklós Melánia akkori KCSP ösztöndíjas szervezésében. Hiátustöltő szerepe hamar beigazolódott. A clevelandi magyarok szerették és várták a folytatást.

ReklámTas J Nadas, Esq

Legfeljebb egy éves magyar filmeket, a diaszpóra egyik legnagyobb amerikai-magyar közössége körében levetíteni, nem kis feladat. Célkitűzéseket egyeztetni elvárásokkal, korosztályhoz, hangulathoz, érdeklődési körhöz, eseményhez kapcsolni, igen komoly kihívás. De én szeretem a kihívásokat. Az alapvető feladataim felsorolásakor, Molnár Zsolt elsőként emelte ki a filmklub jelentőségét. Két hónap clevelandi tartózkodás után, kezdem érteni miért.

Szabó Éva

Miután ezeken átrágtam magam, csak azt kellett kitalálni, hogy a következő kilenc hónapban milyen filmeket fogunk vetíteni és mikor. Az elhatározás megszületett: havonta egy-egy filmmel jelentkezünk. Minden korosztályt és igényt igyekszünk kiszolgálni. Váltakoztatjuk a műfajokat, témákat. Egyetlen dolog lesz állandó: a cél, hogy kikapcsolódást, szórakozást, együttlétet generáljunk, miközben magyar kultúrát, magyarságtudatot, közösséget igyekszünk ápolni, mindezek megtartásához hozzájárulni.

A születés jogán! – szembejött velem és azonnal éreztem helye van, helye lesz. Joggal gondolhatja a kedves olvasó, “Már megint egy 56-os film!”

YouTube player

Van kockázat, hiszen Ötvenhatosok, sajnos egyre kevesebben vannak közöttünk. A fiatalok jellemzően inkább előre néznek, mint vissza. Egy perces összevágott beharangozót láttam a filmből és tudtam, hogy bevállalom, nemcsak Clevelandben a Bocskai Filmklubban, hanem Kaliforniában, a legújabb magyar múzeumban is (Orly Múzeum a Magyar Kultúráért), amelynek szintén programszervezője vagyok.

Czene Ferenc lányával, Czene Gizellával többször beszéltünk telefonon és számtalan e-mailt is váltottunk. Szavaiból minden alkalommal olyan sok szeretetet, hazaszeretetet hallottam ki, hogy azt éreztem ismeretlenül is, nagyszerű ember lehetett az édesapja, és én tudni akarom ki volt.

Aztán a 108 perces Portré dokumentumfilmből megtudtam. Pont annyit amennyi kellett, pont annyit, amire szükségem volt, hogy biztosan tudjam, meg akarom osztani másokkal is.

Czene Ferenc

Így kerül bele a programszervező akaratlanul is egy család életébe, válik részesévé egy hazáját nagyon szerető, évekig elhagyni kényszerülő, végül hazatérő ember életének. Czene Ferenc a hontalanság évei alatt (soha nem volt amerikai állampolgár) folyamatosan a magyarságért dolgozott. Saját bevallása szerint, sokszor a családnál is előbbre helyezte a “magyar ügyet”.

Szeretett szülőföldjére, hazájába, úgy ment vissza, ahogy annak idején elhagyni kényszerült, a határon át.

Saját kezével építette meg “A szabad gondolatok otthonát”, amely Gyulán kulturális központként működött.

A szabad gondolatok otthona

2018. június 28-án búcsúztatták szerettei és helyezték el hamvait a háza alapzatában, saját kívánsága szerint.

Varga Árpád Zsolt, a film rendezője, “jó barátja volt édesapámnak”- mondogatta többször is Czene Gizella, és ez érződik. Erőteljes kameraképek, hihetetlenül gazdag 56-os film- és fotóanyag, megmozgatott feketén-fehéren rögzített pillanatok segítenek benne.

Drónos felvételek: pont annyi, amennyi kell, hogy a szem gyönyörködni tudjon időnként a tájban, és így könnyebben tudja befogadni a szavak, gesztusok mögötti érzelemdús világot.

A Bocskai Filmklub nézői

Ritka, hogy majdnem két óra alatt közel ötven ember, “levegőt ne vegyen”, ne járkáljon, ne egyen-igyon. Ritka és számomra pont ezért, igen értékes. A Czene film alatt, éppen erre lettem figyelmes. Köszönet érte minden résztvevőnek! Köszönet és hála a teremért, a segítségért, az apró gesztusokért, de legfőképpen az együtt megélt pillanatokért!

 

Szabó Éva, programszervező, KCSP-ösztöndíjas
2019. november 4.
Cleveland

Previous articleFélárbócra engedték a nemzeti lobogót
Next articleHatalmas összeget adományoz az Apple a lakhatási válság enyhítéséhez
Szabó Éva
Észrevétlenül vált életcélommá igaz-magyar közösségek felkutatása, megismerése, majd bemutatása. Erdélybe születve, életem első tizennyolc évét kisebbségi magyarként élve kaptam útravalót a nehéz feladathoz. A nagy székely-magyar vándor, Kőrösi Csoma Sándor fogta a kezem ezen az úton, hiszen neve mindegyre figyelmeztetésül bukkant fel életemben. Az elmúlt tizenegy évem a szórványmagyarságban, illetve diaszpórában élő magyar közösségek segítésével, hétköznapjainak, hitéletének bemutatásával telt. Tettem ezt televíziós szerkesztő-műsorvezetőként és ezt szándékozom folytatni a clevelandi Bocskai Rádiónál is a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.