Két hét kint a természetben, magyar szóval, népdallal, zenével és sok-sok szeretettel kiegészítve. A KMCSSZ Nyári Magyar Iskolatábor idén 54. alkalommal gyűjtött össze kicsiket és nagyokat a diaszpóra szórvány vidékeiről. Elsősorban olyan gyermekek magyar tudását igyekeztek az oktatók feltornázni, akik a lakóhelyükön nem járhatnak magyar iskolába. A délelőttök a nyelvtan, földrajz, történelem, néprajz és irodalom körül forogtak, délután pedig a nyári szórakozás dominált. A Sík Sándor Cserkészpark július első két hetében adott otthont az iskolatábornak, aminek keretein belül egy új épület is átadásra került.  

A magyar kormány öt évvel ezelőtt hirdette meg a magyar iskolák évét. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség ebből az apropóból készítette el az iskolatábor projektet. Most, amikor számot vetettek az elmúlt időszak sikereiről, örömmel konstatálták, hogy huszonhárom helyszínen sikerült már megszervezniük a közösségépítő nyelvtábort. Elérték, hogy a nyugati diaszpóra minden nagyobb közösségének saját iskolatábora legyen, de büszkeséggel tekintenek vissza a Vancouver, Manchester, Sao Pauló, Argentína, Izrael, Ausztrália, Új-Zéland területén megrendezett programra is. Szimbolikus egységet teremt a táborok között, hogy minden évben azonos kerettörténet szerint tanulnak a gyermekek. Az idei tábor a népmesék világának bűvöletében zajlott. Az iskolatábor tehát nem csak az ifjúság tudását növeli, de elmélyíti bennük az érzést, hogy a magyarok – bárhol éljenek is a világban – mind együvé tartoznak.

A Sík Sándor Cserkészpark egész évben a cserkészek rendelkezésre áll. A gyakori események és terület nagy igénybevétele bizony időnként felújítást, karbantartást igényelnek. A tábori gyengélkedő már negyvenöt éve szolgálta a táborlakókat, de mára kicsinek és elavultnak bizonyult. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a cserkészprogramok, a részvevők növekvő száma komolyabb egészségügyi szolgálatot igényel. Javarészt a Mészáros család bőkezű adományainak jóvoltából tudott felépülni az a vadonatúj épület, amit az Iskolatábor ideje alatt adtak át. A gyengélkedőt dr. Vareska Györgyről, Mészáros Andrea édesapjáról nevezték el, aki még a 60-as években – Sík Sándor Cserkészpark megnyitásának idején – volt a cserkésztáborok főszakácsa és az egészségügyi szolgálatának vezetője. Olyan ember volt, aki csendben szolgált másokat. A cserkészek hálásak mindazoknak, akik bármilyen összeggel hozzájárultak az új egészségügyi ház megépítéséhez, és azoknak a csekészvezetőknek is, akik az építkezésnél és a berendezésnél adták idejüket és energiájukat.

Közérdekű hirdetés

A Vareska Gyengélkedő korszerű és gazdag berendezése egy virginiai kórházból került a cserkészekhez. A beszerzésért és az elszállításért Harangozó Iván orvos és cserkésztiszt érdemel köszönetet. A gyermekek fizikai biztonsága mindenek előtt fontos a vezetőik számára, erre a járvány két éve különösen is ráerősített. Ezért nagyon megnyugtató számukra, hogy a jövőben egy modern egészségügyi ház áll majd a táborlakók rendelkezésére – foglalta össze a beruházás történetét a KMCSSZ elnöke. Egy rövid házszentelési szertartás keretein belül az épületet Balogh László atya, a Passaic, NJ-i Szent István Római Katolikus Templom plébánosa áldotta meg.

„Édesapám nekem nagy példa volt. Ő egy szerető édesapa volt, mindig támogatta a gyerekei terveit, kiváló tudós volt, szakember,  ő nevelte belénk a cserkészetet. Ízig-vérig cserkész, és olyan példa volt, aki mindenkit testvérnek tekintett. Ezt tanultam tőle.” Ezeket a gondolatokat osztotta meg édesapjáról Mészáros Andrea, a projekt fő támogatója és az iskolatábor egyik oktatója. Férjével szívügyüknek tekintik a cserkészet ügyét, ezért természetesnek tekintették, hogy a gyengélkedő felépülését támogassák. Andrea különösen fontosnak érezte, hogy segítsen, mert az édesapja volt az egyik, aki anno forszírozta, hogy a park első gyengélkedője megépüljön. Meglepetésként érte, hogy az új épület édesapja nevét kapta, meghatónak és ugyanakkor méltó emlékezésnek tartotta. Andrea egy rövid és velős üzenetet fogalmazott meg a cserkész közösség számára:  Jó lélekkel és készségesen végezzék a feladatukat. Aki magyar közösségben él és cserkészkedik, az ölelje át a cserkészetet, éljen kint a természetben, táborozzon, kiránduljon; ami pedig az iskolatáborban számtalanszor elhangzott: beszéljen magyarul!

További beszámolók a 2022-es iskolatáborról:

https://www.bocskairadio.org/felvideki-es-magyarorszagi-osztondijas-az-iskolataborban-beszelgetes-suto-zsuzsannaval-es-juhasz-arpaddal/

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

Budapesten élek és dolgozom, de az otthon Kárpátalját jelenti. A Duna Televízió szerkesztő-riportere vagyok főállásban, emellett - legjobb tudásom szerint - szívvel és lélekkel segítem a Bocskai Rádió munkáját.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.