A felvétel meghallgatható a vasárnapi élőadás után itt is.

A két világháború közötti Magyarország mindennapi élete sokszínű képet mutat. Az arisztokrácia tagjai magas, de még a felső középosztály családjai is jó életnívón éltek. A középosztály alsó része már kevésbé jól, az alul lévő széles tömegek még szerényebben, a szegényparasztság pedig nem egyszer nyomorogva tengődött. A társadalmi helyzet alapvetően befolyásolta a szokásokat és hatott az életmódra. Divatozás, külföldi- vagy balatoni nyaralás csak a kevesek kiváltsága lehetett, a lakosság többsége hétköznapi gondokkal küszködött. A mindennapi élet a Horthy korszak Magyarországán.

Arisztokraták a lóversenypályán a 30-as években - Forrás: mek.oszk.hu
Arisztokraták a lóversenypályán a 30-as években – Forrás: mek.oszk.hu

A társadalmi piramis csúcsán a nagybirtokosok, a történelmi arisztokrata-családok tagjai és a korszakban fokozatosan melléjük emelkedő új nagypolgárság helyezkedett el. A századelőn még mintegy kétezernyire becsülhető nagybirtokosok száma a harmincas évekre a harmadára – körülbelül 750 főre, az arisztokratáké pedig a felére – mintegy 350 főre – csappant. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az elcsatolt területekről származó nagybirtokosok elveszítették több ezer holdra rúgó birtokaikat. Ezt követően a trianoni Magyarországon vásároltak, vagy béreltek földeket, esetleg különleges érdemeik és magas pressztízsük miatt – mint például Apponyi Albert gróf esetében – az állam vásárolt földbirtokot a számukra. Akik nem volt pénzük elvett földbirtokaik helyett Magyarországon újat vásárolni sokszor a középosztály tagjai közé süllyedtek. A nagy földbirtok-tulajdonosok és a történelmi arisztokrácia mellett néhány száz főre tehető azoknak a nagypolgároknak a száma, akik felemelkedésüket hatalmas vagyonuknak köszönhették. Amíg az arisztokrácia tagjai döntően katolikusok – kisebb részben reformátusok – voltak, az új bankigazgatók, gyárosok és más nagytőkések nem kis részben a zsidósághoz tartoztak, többen pedig gazdasági sikereiknek köszönhetően magas rangokhoz is jutottak. Előfordult, hogy a földbirtok és kastélyvásárlások mellett valamely történelmi családba való beházasodással igyekeztek az arisztokrácia irányából érkező ellenszenvet és fitymálást ellensúlyozni.

Korzózók Abbáziában egy két világháború közötti képeslapon - Forrás: mazsike.hu
Korzózók Abbáziában egy két világháború közötti képeslapon – Forrás: mazsike.hu

A felső tízezer életnívója jelentősen eltért az alacsonyabb társadalmi pozíciókban levőkétől. Az arisztokraták az évet általában kastélyaik között ingázva töltötték, amelyeket nagy park és uradalom vett körül, a falakon belül pedig nagyszámú személyzet gondoskodott a kényelemről. Az arisztokraták legfeljebb uradalmaikat igazgatták, de többnyire csak reprezentáltak, klasszikus pénzkereső munkát nem végeztek. Egy-egy család a hazai mecenatúrában komoly szerepet játszott, a kastélyokon belül pedig többnyire gazdag könyvtárak is voltak, amelyek megalapozták a tulajdonos klasszikus műveltségét. Budapesten kívül gyakran rendelkeztek palotával az ország más részein, de az osztrák fővárosban is. Az év különböző szakaszaiban „körbelátogatták” birtokaikat, és gyakran tartózkodtak külföldön is. Kedvelt helyszínnek számított a francia és az olasz riviéra, vagy az országhoz közel az Adria partvidéke. Különösen Abbázia számított felkapott helynek. A századfordulón a balatoni nyaralás az arisztokrácia körében kevésbé volt elterjedt. A „magyar tenger” csak az igazi tengeri kijárat elvesztését követően értékelődött fel. 1923 nyarán Bethlen István miniszterelnök, Gödöllőn, Horthy Miklós kormányzónál vendégeskedett. Egy fővárosi lap a miniszterelnök kikapcsolódásáról így számolt be: „A park bejárata előtt csendőr áll, a közönségnek teljesen szabad bejárata van, a nagy fák mint természetes és hatalmas nagy védőgátak visszatartják a sűrű port és a profán hűhót.[…] A gödöllői nyaralás semmit sem változtat a kormányzó életmódján. Kora reggeli óráktól egész ebédideig intézi a sulyos államügyeket, üdülése mindannyi, hogy délután egy-két órára kimegy az évszázados parkba friss levegőt szivni. Most vasárnap szórakozott. Vendége van: az ország miniszterelnöke. A park belsejében felállított teniszpályán Bethlen István gróf miniszterelnök őfőméltóságos családjával teniszezik.[…] Természetesen ebből mit sem lát a parkban sétáló közönség. Ők csak a titokzatos, kastélyt bámulják vágyó szemmel, mindenkinek a lelkében ott settenkedik az a titkos gondolat: Be jó volna itt nyaralni! Csak a park pompáját látják és a környezet ünnepies csendjét érzik.”

Horthy Miklós, kormányzó, sikeres vadászat után - Forrás: http://tortenelemportal.hu
Horthy Miklós, kormányzó, sikeres vadászat után – Forrás: http://tortenelemportal.hu

A pénzarisztokrácia tagjai néha maguk is – a történelmi családokhoz hasonlóan – az újonnan vásárolt kastélyba költöztek, leginkább azonban villákban vagy nagypolgári lakásban éltek. Ez utóbbinak általában 7–8 szobája volt, és a főváros valamely exkluzív környékén helyezkedett el. Egy-egy nagypolgári család kiszolgálását ugyanúgy cselédek és inasok látták el, mint az arisztokratákét. Az arisztokratákkal szemben ugyanakkor politikai tevékenységgel csak ritkán foglalkoztak, többnyire gyárigazgatóként, vagy a bankszektor valamely vezető pozíciójának birtokosaként dolgoztak. Műveltségeszményük általában eltért az arisztokraták klasszikusokra alapozott sekélyebb tudásától, és nyitottabbak voltak a tudományok, az irodalom, a kultúra és a divat új-, modernebb formái iránt. Körükben is megtalálhatók azok, akik kultúraszervezőként, az irodalom és a tudományok támogatóiként tevékenykedtek. Ezek egyike volt a Hatvany család is.

Weiss Manfréd villája az Andrássy úton - Forrás: index.hu
Weiss Manfréd villája az Andrássy úton – Forrás: index.hu

Az arisztokraták és nagypolgárok 1–1,5 ezres száma mellett a középosztály sem számított igazán széles társadalmi rétegnek: tagjai közé az összlakosság 9%-a tartozott, de ez a réteg is roppant differenciált volt. Lecsúszott és elszegényedett arisztokratákat, polgárokat, köznemeseket, középbirtokosokat, papokat, hivatalnokokat, katonatiszteket és értelmiségieket – tudósokat, mérnököket, orvosokat, írókat – is találunk a középosztálybeliek heterogén táborában. Azok, akik az úri középosztály felső részén helyezkedtek el, életvitelükben sokszor csak alig különböztek a nagypolgárságtól. Egy-egy jónevű orvos, író, festőművész, vagy zeneszerző pedig maga is megengedhette az évenkénti külföldi tengerparti nyaralást. A középosztály mintaadó szerepe a társadalom szélesebb rétegei számára is meghatározó volt: a korszak filmjeiben és irodalmában középosztálybeli szereplők hangsúlyosan vannak jelen. Aki csak tehette közülük, a romló életkörülmények ellenére igyekezett lépést tartani a legújabb párizsi divattal, és ruhatárát az újságokban gyakran hirdetett darabokkal kiegészíteni. Ahogy egy 1936-os magazinban az öltözködés várható újdonságairól olvashatjuk: A politika, irodalom, művészet, öltözködés nagy változáson ment keresztül a háború óta[…] A háború előtt talán nem lehetett volna jobban megbántani egy divatdámát, mint azzal, hogy készen veszi kabátját, ruháját és az nem valamely előkelő szalón, hanem a konfekció produktuma. Ezek az idők elmúltak és ma már a konfekció szónak egészen más jelentősége van.[…] [A] ruhatermelés az olcsóság mellett az ízlés, a csinosság elveit is felvette programjába.” A külföldi divat és reklámozott termékek propagálásában építettek a korszak ismert színészeire is, akiknek az ázsiója jelentősen megnőtt. Az egyik ismert filmcsillagról, Muráti Liliről 1943-ban ezt írták: „Mindenki tudja, hogy Muráti úgy diktálja Pesten a divatot, mint Párizsban a Vogue vagy New-Yorkban a Harpers Bazar. Ő az eleven divatlap”

Polgári lakásbelső „szalonjának” kellékei - Forrás: bibl.u-szeged.hu
Polgári lakásbelső „szalonjának” kellékei – Forrás: bibl.u-szeged.hu

Az „átlagpolgár” minimálisan 2, leginkább azonban 3–4 szobás lakásban lakott, amelyhez hall és cselédszoba is dukált. A szalonban 8–10 személyes ebédlőasztal, tálaló, esetenként kártyaasztal is el volt helyezve, az asztalon vázák, a vitrinben porcelánedények, a falakon pedig festmények voltak. Sok lakásban pedig már megjelent a rádió, de legtöbb fővárosi lakásban már vezetékes víz és áram is volt, a polgári lakásokba pedig fürdőszobát is berendeztek, és vízöblítéses wc-t is felszereltek. Egy átlagos hivatalnok többnyire reggel 9 és délután kettő között dolgozott, és ha nem tudott hazajutni, akkor valamely közeli étterembe, járt ebédelni. A társadalmi réteg anyagi helyzetének differenciáltságát jelzi, hogy amíg egy elemi iskolai tanár fizetése 160 pengő volt, egy középiskolaié már 220, egyetemi tanáré közel 600. Az elképzelt anyagi határ, ami fölött viszonylag könnyebben lehetett élni a 200 pengő volt. Az olyan ember, akinek legalább ennyi fizetése volt – ahogy a korszak slágere fogalmazott –  már „könnyen viccelt.”

Polgári lakás fürdőszobája a harmincas években - Forrás: szombat.org
Polgári lakás fürdőszobája a harmincas években – Forrás: szombat.org

A középosztálybeliek étkezése változatos volt: a drágaság, az infláció és a gazdasági válság miatt a húsfogyasztást heti 1–2 alkalomra redukálták, és gyakran ettek főzelékeket és leveseket. Még a régi dzsentri hagyományból fakadt, hogy körükben gyakori volt a vendéglátás, amit egyre nehezebb volt fenntartani, és ez a szokás hovatovább a régi „jó világ” látszatának őrzésére szolgált. Ugyan „papíron” a középosztálybeliekhez tartoztak azok a menekültek is, akik az elcsatolt terültekeről kerültek Magyarországra, a többnyire középosztálybeli- és tisztviselőcsaládok sokszor még évekig tengődtek valamelyik vasúti pályaudvar külső vágányára tolt szerelvényben úgy, hogy az egyik vasúti kocsiban laktak, holmijaik pedig a másikba voltak bepakolva.

Többnyire középosztálybeliek látogatták az információ- és véleménycsere, valamint a szórakozás egyik kedvelt helyszínét: a kávéházat. Ha drágább árakon és szűkösebb kínálattal, a kávéházi kultúra másodvirágzását élte. A két világháború között több, mint száz új kávéház nyílt. Ekkor élte fénykorát a Nyugat írói által gyakran látogatott Centrál és a Hadik, és Rejtő Jenő kedvencei a Japán kávéház, és az Abbázia is. A harmincas években terjed el a hétvégi nyaralás a Dunántúl gyógyfürdőibe, a Mátra vidékére, vagy a Balatonhoz. Ekkortól épülnek ki a szervezett turistaútvonalak is az országban.

Két, a magyar idegenforgalmi hivatal által készíttetett az erdélyi turizmust népszerűsítő plakát, 1940-ből - Forrás: erdelyikepek.blogspot.hu
Két, a magyar idegenforgalmi hivatal által készíttetett az erdélyi turizmust népszerűsítő plakát, 1940-ből – Forrás: erdelyikepek.blogspot.hu

A korszak kispolgársága is sokféle csoportot foglalt magába. Tanítók, kiskereskedők, vasúti altisztek, kisiparosok, tanítók és az ápolónők sorolhatók közéjük. Életkörülményeik sokkal szerényebbek voltak a középosztály felsőbb csoportjainál. Általában egy-, legfeljebb két szobakonyhás bérlakásban éltek. Fürdőszoba alig volt, – többnyire lavórból mosakodtak –  wc pedig a folyosón volt, amit az emelet lakói közösen használtak. A lakások berendezése is szegényesebb volt, így nagyobb szerepe volt a funckiónak. Az ágy, és a ruhásszekrény mellett többnyire csak egy asztal négy székkel jelentette a berendezést. A lakások, ha nem a város bérházában, akkor a külvárosok kisebb kertes magánházaiban voltak.

Budapesti bérház udvara - Forrás: cultiris.com
Budapesti bérház udvara – Forrás: cultiris.com

Legrosszabb helyzetben a városban dolgozó szakmunkások, kocsisok, varrónők, inasok, mosónők és cselédek voltak. A sokszor a paraszti munka elől cselédnek szegődöttek helyzetéről Márai Sándor, az 1934-ben megjelent Egy polgár vallomásaiban így írt: a konyhában aludtak. […]Reggel ott mosakodtak a konyha vízcsapjánál, melynek leöntőjébe a moslékot és a szennyvizet is öntötték. Ocsmány és érthetetlen helyzet volt ez, de senki nem törte a fejét rajta, a társadalom így rendezkedett be.[…] Nagyon rosszul fizették[…], agyondolgoztatták, s a legelső veszekedésnél kitették a szűrét […]A kvártély az a fiókos láda volt, mely a konyhában állott, megrakva vörös és csíkos-cihás “cselédágyneművel” – éjszakára kinyitották a láda tetejét, kihúzták az alsó fiókot, s ebben aludtak a cselédek. […][A] legtöbb helyen a cselédeknek, megjelölték a falatokat, melyeket elfogyaszthatnak a tálak maradékaiból, levágták számukra a napi karaj kenyeret, kimérték a tejet, kávét- persze csak frankosat kaptak a cselédek -, s kiszámolták hozzá a cukordarabkákat. Ha a cselédet kidobták, a jó háziasszony utolsó pillanatban számba vette a távozó holmiját, valóságos testi motozást tartottak, a becsomagolt cselédmotyót apróra megvizsgálták, törülköző, ezüstkanál után kutattak, mert köztudomású volt, hogy “minden cseléd lop”.

Cseléd, konyhában. - Forrás: mindennapoktortenete.blog.hu
Cseléd, konyhában. – Forrás: mindennapoktortenete.blog.hu

A magyar társadalom jelentős része – több mint 60%-a – a parasztsághoz tartozott. Ugyanakkor az alapján, hogy kinek volt, és ha igen, akkor mennyi földje, további éles különbségek voltak. A gazdagparasztok szinte már a polgárok életszínvonalán éltek, földjeikből tisztes jövedelmük volt, megtehették, hogy gyermekeiket iskoláztassák. A szegényparasztok sárból tapasztott – az utcára többnyire merőleges – vályogházakban laktak, amelyeknek kicsi ablakai voltak, zsúpfedelét pedig csak lassan szorította ki a cseréptető. A házakban többnyire egy szobában aludtak, ezen kívül volt a központi helységnek számító konyha és még egy „tisztaszoba”. Fürdőszoba nem volt, az udvaron lévő kútból húzott vízben mosakodtak. A falusi házak berendezéséhez faragott bútorok, petróleumlémpa, ruhatárolásra szolgáló láda, asztal és székek tartoztak, néha pedig tükör is volt a falon. A paraszti élet munkarendjét az évszakok határozták meg. Kora tavasztól őszig a mezőn dolgoztak, télen pedig a házkörüli munkákat látták el. A szórakozási lehetőséget a – leginkább a férfiaknak fenntartott – kocsma, vagy egy-egy lakodalom, bál szolgáltatta, de volt, hogy hetente mozielőadást is levetítettek.

Kisparaszti ház belseje - Forrás: mek.niif.hu
Kisparaszti ház belseje – Forrás: mek.niif.hu

A legsanyarúbb élete még a falvaktól is távolabb élő tanyavidéki lakosságnak volt. Az ő sorsuk és mindennapi életük a korszak végére is csak alig változott. Weis István a tanyavilág lakosságának megrendítő viszonyait így festette le: “mindenki oda épít, ahová akar; kivétel nélküli szabály a földeletes szoba; a hatóság távollétében teljesen túlteszik magukat a kút és istállótávolságokon, az illemhelyekre vonatkozó szabályokon. A télére gondosan bedugaszolt ablakon át friss levegő nem hatol be, pedig a többnyire egyetlen szobát nemcsak a számos kisebb- nagyobb családtag, esetleg cseléd kigőzölgése és kapadohányfüstje, hanem a behozott aprójószág és az eltüzelt “magyar tőzeg” bűze teszi illatossá.”

Gyula környéki tanya - Forrás: gyulaanno.hu
Gyula környéki tanya – Forrás: gyulaanno.hu

Felhasznált irodalom:

  1. Gyáni Gábor: Hétköznapi élet Horthy Miklós korában. Budapest, Corvina Kiadó, 2006.
  2. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, 3. kiadás, Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 206–222.
  3. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, 3. kiadás, Budapest, Osiris Kiadó, 2001. 188–206.
  4. Mindennapi élet a 30-as években.
  5. Társadalom, életmód és életviszonyok a Horthy-korszakban.

A felvétel meghallgatható a vasárnapi élőadás után itt is.

Avatar
1983-ban született Dunaszerdahelyen. A révkomáromi Selye János Gimnáziumban 2001-ben tett érettségit követően egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte történelem-politológia szakon. 2012-től az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza. Érdeklődési területe az első világháború hatása, a magyarországi vörös-és fehérterror, a Magyarországi Tanácsköztársaság és a huszadik század első felének magyar történelme. Tanulmányai a Kommentár, a Múltunk, a Limes és a Rubicon folyóiratban jelentek meg, ez év nyarától a www.mandiner.hu internetes portálon is publikál. 2015 novemberétől a Mikes Kelemen Program clevelandi ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.