A Clevelandi Magyar Múzeum az egyetlen olyan magyar civil szervezet a városban, amely saját helyiséggel rendelkezik. Ez már önmagában többletköltségekkel jár. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. évente meghirdetett felhívása nagy lehetőség számukra, amellyel már többször is sikeresen éltek. Mészáros Andrea nem panaszkodik, hálás minden segítségért úgy Magyarországnak, mint a clevelandi adományozóiknak.

 

Amerikában nagyon nehéz pályázati támogatásokhoz hozzájutni, ha fenntartási költségekről van szó. Viszont a rezsi, a lakbér, az internet-szolgáltatás befizetése nem kis terhet ró rájuk a programok költségei mellett. Dr. Bencsik Zita, a nemrég leköszönt chicagói főkonzul hívta fel először a múzeum vezetőségének figyelmét a BGA által nyújtott lehetőségekre.

Az Anyaország 2020-as segítségnyújtásából fedezni tudták az évi rezsiköltség 8-10 százalékát. Ebben nincs benne a múzeumon kívüli raktárhelyiség költsége. 2019-ben egy különleges szoftverre pályáztak, hogy a kiállításaikat gazdagítsák és modernizálják. Az interaktív képernyőkön megjelenő információkból kiegészítő tudást szerezhetnek jelenleg a látogatók.

A járványügyi intézkedések értelmében már március óta zárva tart a múzeum, de ez nem jelenti, hogy nem lett volna benne élet. Előzetes egyeztetés alapján fogadtak érdeklődőket, és több zártkörű online eseményt, előadássorozatot közvetítettek a publikumnak. Az egyik legkülönlegesebb volt ezek között a virtuális borkóstoló, amiről mi is hírt adtunk a Bocskai Rádió hullámain. De közvetítésükkel keretet adtak az Amerikai Magyar Koalíció Mikulás-napi ünnepének is.

A múzeumban üzemeltetnek egy kis ajándékboltot, amely a karácsonyi időszakban hosszabb nyitvatartással és karácsonyi vásárral kedveskedett a közösségnek. Magyar motívumú díszeket, szaloncukrokat szereztek be. A vásárlók pedig a kellemest a hasznossal összekötve, – ha már ott voltak-, a kiállítást is megtekintették.

A hálájukat a Clevelandi Magyar Múzeum vezetősége felé – az elmúlt évben nyújtott kreativitásukért és virtuális térbe áthelyezett programjaikért-, úgy tudják leginkább kifejezni, ha továbbra is aktívan kiveszik a részüket az intézmény életéből, és amint lehetséges, személyesen is minél többen látogatják kiállításaikat. Akik szeretnének segíteni a múzeum vezetőségének megszerezni a  rezsire fordítandó hiányzó összeget, azok adományozhatnak a weboldalon vagy hagyományosan postán, illeve tagjaivá válhatnak a múzeumnak, hogy a tagsági díjjal rendszeresen hozzájáruljanak a gördülékeny működéshez. Támogassa Ön is a magyar kultúrának otthont adó központot!

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

Dorgay Zsófia
Kárpátalján születettem, jelenleg is itt élek. Igyekszem aktív és hasznos tagja lenni a közösségemnek. Hamar felismertem a kisebbségi életben rejlő értékeket és előnyöket. Az írást még gimnáziumban elkezdtem, majd az egyetemi magyar diákszervezet sajtósa voltam. A Bocskai Rádióval egészen friss a kapcsolatom. Boldog vagyok, hogy cikkeimmel segíthetem a munkájukat.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.