A keresztény hit alaptanításai rovatunk következő részében a megtérés lényegén és jelentőségén gondolkodott Deák Zsolt, a Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztora Erdélyi Áronnal, a Bocskai Rádió KCSP-ösztöndíjasával.

Az első emberpárral, Ádám és Éva bűnével vétkeztünk, elszakadtunk Istentől és a tökéletes paradicsomi állapottól. Onnantól kedve mindannyiunknak szükségünk van a megtérésre, vagyis az Úrhoz való visszafordulásra. Erre a tudatos döntésre mind máskor érünk meg, valakinél lassú folyamat, míg másoknál egy esemény is képes pálfordulást okozni. Vannak, akik vitatják, hogy az embernek vagy Istennek kell megtennie az első lépést. A clevelandi baptista lelkipásztor szerint egyértelmű, hogy nekünk, és Isten csak erre vár. Érdekesség csupán, ami még jobban aláhúzza az előző gondolatot: az Ószövetségben a megtérés szó 1050-szer fordul elő. Az Újszövetség pedig a következőképpen szól a megtérésről: Ne igazodjatok e világhoz, változzatok meg értelmetek megújulásával (Róma 2,12)

A megtérés természetesen nem jelenti, hogy a hívő embert nem érik kísértések, nem lép bele újra és újra a bűn csapdáiba. Azt viszont jelenti, hogy ha elesett, akkor is pontosan tudja, hová kell visszakanyarodnia.  Nem lett szent, de tudja, hogy szoros istenkapcsolatát veszítheti el, ha enged a gonosz további csábításának. 

Azt sem tudtam, mi az a megtérés, ameddig meg nem tértem. Egészen másról szólt az én életem, majd aztán 18 évesen romokban hevertem, amikor láttam, hogy a vágyaim, céljaim nem fognak teljesülni. Abban az időszakban Isten nagyon közel jött hozzám. Megszólított, rámutatott a bűneimre. Rájöttem, Ő az, aki egy új életet adhat nekem. Deák Zsolt lelkipásztor személyes bizonyságtételt is tett a Bocskai Rádió adásában.

ReklámTas J Nadas, Esq

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

YouTube player

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.