Ismét gond volt egy kormánygéppel Németországban
Ezúttal Heiko Maas külügyminiszter nem tudott időben elindulni hivatalos külföldi útjára A német diplomácia vezetőjével fél éven belül hatodszor fordult elő, hogy a szállítására kijelölt...
Angela Merkel: A németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak
A németek mindig hálásak lesznek Magyarországnak a német újraegyesítéshez nyújtott hozzájárulásért – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton megjelent szokásos hétvégi videóüzenetében, amelyben ezúttal...
A Liverpool nyerte a tizenegyespárbajt és a Szuperkupát
Isztambulban trófeát nyer a Liverpool, ha döntőt játszhat, mégpedig tizenegyesekkel. Akárcsak a 2005-ös BL-döntőben, most is szétlövésben diadalmaskodott. A Chelsea elleni Szuperkupa-döntő 2-2-re végződött,...
Német politikusok továbbra is a kötelező betelepítésen dolgoznak
Német politikusok a brüsszeli eurokratákkal együtt továbbra is a migránsok kötelező betelepítésén dolgoznak - jelentette ki a XXI. Század Intézet regionális igazgatója szombaton az...
A keresztények nem számíthatnak az ENSZ-re
Közel-keleti keresztények ezrei rekedtek Jordániában, már évek óta próbálják túlélni az otthonukban zajló polgárháborút, hogy annak végeztével hazatérhessenek. A körülmények azonban egyre romlanak, és...
Belebukott a román gyilkosságba a belügyminiszter
Bejelentette lemondását Nicole Moga román belügyminiszter a nemi erőszak és gyilkosság áldozatává lett 15 éves lány ügye miatt. A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető...
Folyamatosan énekelték, hogy döglött magyar a jó magyar
Folyamatosan ment a trianonozás, töméntelen hanggránátot dobáltak – mondta az Indexnek a Budapesti Honvéd biztonsági vezetője, aki a magyar csapat szektorában töltötte a káoszba...
Az egész világra komoly fenyegetést jelentenek az északi tüzek
Alig másfél év alatt százezer hektárnál is nagyobb területen pusztult ki az erdő Németországban a meleg és száraz időjárás miatt. Oroszországban azonban az elmúlt...
Boris Johnson az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
A volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét II. Erzsébet királynő szerda délután bízta meg kormányalakítással. Miniszterelnökként tartott első beszédében Johnson megerősítette azt az álláspontját, hogy...
22 millió dollárt öntenek a britek az álhírek elleni közép-európai háborúba
Az Egyesült Királyság kormánya a következő három év folyamán 18 millió fonttal, azaz több mint 22 millió dollárral erősíti a nyugat-balkáni „független” médiát, és...
Milák Kristóf negyedik lett 100 méter pillangón
Milák Kristóf negyedik lett 100 méter pillangón szombaton, a kvangdzsui világbajnokságon. A 19 éves magyar úszó szerdán 200 méter pillangón a 23-szoros olimpiai bajnok Michael...
London nem tervez katonai akciót, de követeli Irántól a lefoglalt tartályhajó elengedését
Jeremy Hunt brit külügyminiszter szerint London nem tervez katonai akciót az Irán által pénteken lefoglalt brit tartályhajó kiszabadítására, de követeli az iráni hatóságoktól a...
Új korszak kezdődhet hazánk és Brüsszel kapcsolatában
A LEENDŐ ELNÖK SZAKÍTANA JEAN-CLAUDE JUNCKER ERŐSZAKOS POLITIKÁJÁVAL Visszafogottságra intett Magyarországgal kapcsolatban az Európai Bizottság leendő elnöke, Ursula von der Leyen. Egy interjúban a német...
Angela Merkel megszólalt a remegéseiről
Angela Merkel német kancellár megtartotta hagyományos nyári sajtóértekezletét, amelyen igyekezett megnyugtatni mindenkit az egészségi állapota felől. A 65 éves kancellárt az utóbbi időben háromszor is...



































