Románia magyarázatot követel Irántól
Románia teljességgel elfogadhatatlannak tartja, és határozottan elítéli a Mercer Street tartályhajó ellen szándékosan elkövetett, két emberéletet követelő dróntámadást, amelyért Iránt teszi felelőssé – közölte...
Földi László: Támadunk!
Fel kell venni a harcot a globalizmus nem kívánt és romboló kísérőjelenségei ellen – írta Földi László titkosszolgálati szakértő azzal kapcsolatban, hogy megalakult a...
Szlovákia oltáslottót indít
Szlovákiában útjára indították vasárnap azt a lottójátékot, amely az oltási hajlandóság növelését hivatott szolgálni a parlament júliusi jóváhagyásával. Az országban állandó lakhellyel rendelkező, az...
Akik az iskolatáborban cseperedtek érett felnőtté – Avagy négy cserkészlány átvette a vezetői stafétát
Pigniczky Enese, Túróczy Kinga, Vágó Vivien és Radványi Evelyn kisgyerekként jártak először az Iskolatáborban, idén pedig már a törzstagok közé tartoztak. Akkor ők csodálták...
„A következő napok még hozhatnak magyar érmeket, magyar himnuszokat.” – Újabb olimpiai összefoglaló Faragó...
A víváson és a vízilabdán kívül melyik sportágakban vagyunk még igazán esélyesek? Miért pont egy magyar stáb irányítja 25 éve a vívás olimpiai közvetítéseit?...
Véget ért az idei KMCSSZ Nyári Magyar Iskolatábor – Kukkantsunk be együtt a kulisszák...
Az élet újraindult, ez a nyár már a cserkészek énekétől hangos a Sík Sándor Cserkészparkban. Az örömöt kissé beárnyékolta, hogy a tervezett csapatparancsnok, Siket...
A Clevelandi Magyar Kultúrkert története és legújabb ékessége – Somogyi Lél volt a vendégünk
A kultúrát sokféleképpen megélhetjük. Az identitástudatot erősíti a nyelv, az egyház hagyományaink, az apró generációról generációra átadott szokásaink. Cleveland közössége épített, tárgyi emlékekkel is...
Hogyan alkotnak a magyar fiatalok 1956 jegyében – A Memory Projekt újdonságai Pigniczky Réka...
Filmes szakember, a vizuális történetmesélés a fő területe, a Memory Project egyik koordinátora. Pigniczky Réka 1956-ban kivándorolt szülők gyermeke, aki külföldön nőtt fel, de...
Ötszáz Kárpát-medencei középiskolás táborozik a Rákóczi Táborban
Ötszáz Kárpát-medencei középiskolás táborozik a Rákóczi Táborban, Sátoraljaújhelyen vasárnaptól jövő hét péntekig. A nyékládházi vitorlástáborba hétfőn Szatmárnémetiből 40 felső tagozatos diák érkezik. A Rákóczi Szövetség...
Amerika elkezdte kimenekíteni afgán szövetségeseit a tálibok elől
Megérkezett pénteken az Egyesült Államokba az amerikai erőkkel együttműködő afgán állampolgárok első, több mint 200 fős csoportja, akiket üdvözölt Joe Biden amerikai elnök is. Az...
Kovászna az egyetlen megye, ahol nulla a fertőzési arány
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) adatai szerint az elmúlt 14 napban regisztrált új koronavírusos esetek ezer lakosra vetített száma gyakorlatilag nulla, további nyolc megyében...
Magabiztosan győztük le az amerikaiakat férfi vízilabdában
Második igazán éles meccsére készülhetett férfi pólóválogatottunk a velünk azonos pontszámmal álló amerikaiak ellen. A magyar válogatott magabiztos, talán a vártnál egyértelműbb győzelmet aratott,...
Dressel: Milák Kristóf egy nap kiüt engem a nyeregből
Caeleb Dressel nemcsak úszóként, sportemberként sportszerűségből is jelesre vizsgázott. A 100 méteres pillangóúszás befutója után ő emelte a magasba Milák Kristóf kezét – pedig...
Milák Kristóf olimpiai bajnok
Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021....



































