Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Berke László 2024. március 17-én, vasárnap reggel, visszaadta lelkét teremtőjének.

László, 1926. május 13-án, Szegeden született és nevelkedett. Felső tanulmányait Budapesten végezte a Budapesti Műegyetemen, ahol építőmérnök szakon tanult. Az 1956-os forradalom budapesti bölcsője a Műegyetem volt, így ő is aktívan részt vett a diák tüntetéseken.

A forradalom leverésével, feleségével, Melindával, Amerikába menekültek, szüleik javaslatára. Amerikában folytatta tanulmányait az Ohio State University-n, ahol egy kétéves mester fokozatot végzett. Rezidensként a Stanford University-n járt, ahol majd megkapta a PhD fokozatát repüléstechnika mérnöki szakterületen.

Az University of Dayton Kutató Intézetében, mint egyetemi docens dolgozott. Párhuzamosan a Patterson Air Force katonai bázison kutatómunkát is végzett, ahol a mesterséges intelligencia (AI) korai fejlesztője és népszerűsítője volt, mellyel gyorsabb számításokat tudtak végezni, mint a logarlécen (mechanikus működésű analóg számológép).

ReklámTas J Nadas, Esq

Egy idő után vezetőpozíciót ajánlottak a NASA clevelandi Glenn Kutató Intézetében, ezt elfogadva Clevelandbe költözött családjával, ahol az Anyagok és Szerkezetek részlegének (Materials and Structures division) igazgatója lett. 1997-ben, 39 évnyi professzori és kutatói munka után, nyugdíjba vonult.

László kedvenc szabadidős foglalkozásai az úszás, kajakozás, síelés, korcsolyázás, vitorlázás, repülés, festés, rajzolás, olvasás és fényképezés voltak. 97 éves volt, de bizakodva várta a 100-at. László a Szent Imre Egyházközség tagja volt, melyet míg egészsége engedte rendszeresen látogatott.

Gyászolja családja: felesége Melinda, leánya Andrea, veje Dale McLaughlin, valamint unokái Josh és Ian. Temetése szűkkörű, családi búcsúztatás lesz. „Celebration of Life” visszaemlékezést egy későbbi időpontban tartanak, melyről értesítést ad a család.

László nyugodalma legyen csendes, emléke áldott!

Dr. Berke László – 1926. május 13. – 2024. március 17.

Áprily Lajos: Vadlúd voltam 

Valamikor vadlúd voltam,
Vadludakkal vándoroltam.
Nagy tavakért lelkesültem,
Tengeren is átrepültem.

Őszi fényben és homályban,
Fel-feltámad régi vágyam:
Társaimmal útra kelni,
Fényt és felhőt úszva szelni.

Majd ha végem itt elérem,
Vadlúd formám vissza kérem.
Jó barátok, ismerősök,
Hogyha jönnek bíbor őszök.

Nézzetek fel majd az égre,
Égen úszó vadlúd-ékre,
S azt mondjátok eltűnődve:
Újra vadlúd lett belőle,
S most ott száll a V-seregben,

Hangja szól a fellegekben.

Dr. Laszlo Berke

May 13, 1926 – March 17, 2024.

It is with regret that we announce the death of Laszlo Berke on Sunday morning March 17. Laszlo emigrated to the US, leaving Hungary with his wife, Melinda, in 1956, when even their parents advised finding safety. His education and professional career are impressive. Born in Szeged, Hungary, he graduated from the Technical University of Budapest as an engineer. In the US he attended the Ohio State University for the PhD program for two years. He was admitted for the residency program to Stanford University, where he earned a Ph. D. in engineering.

Dr. Berke was named associate professor at the University of Dayton Research Institute. He worked in research at the Patterson Air Force Base in Dayton, Ohio. He was an early developer and advocate of Artificial Intelligence in calculating, bypassing the slower slide rule. After a time, he moved to Cleveland to accept a position as branch chief at NASA Glenn in the Materials and Structures division.

Laszlo retired after 39 years. He leaves behind his wife, Melinda, daughter, Andrea, son-in-law, Dale McLaughlin, and grandsons Josh and Ian.

Laszlo‘s hobbies include kayaking, swimming butterfly strokes, downhill skiing, ice skating, sailing, surfing, kite flying, model airplane design, watercolor painting, sketching, attending plays, and movies, bridge, reading, photography, lectures, and travel. Laszlo was 97 years old and aiming for 100. May he rest in peace.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.