Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

Mint beszámoltam róla, novemberben eljutottam a clevelandi 62. Magyar Kongresszusra, ahol értékes és változatos tematikájú tudományos, gazdasági és irodalmi előadások és kulturális élményekben volt részem. A rendezvény után megkerestem a főszervezőt, Dr. Nádasné Ormay Gabriellát és kiderült: a szervezet és a rendezvény tulajdonképpen férje, dr. Nádas János családi öröksége, de neki is van ilyen hagyatéka: az erdélyi református kollégiumok támogatásának ügye. 

A Magyar Társaságot férjed családjától, az észak-amerikai diaszpóra és az erdélyi magyar közösség iránti elköteleződést saját családodtól (is) örökölted. Kérlek mesélj minderről.

Szüleim az erdélyi Érmellékről származnak, és ún. ‘45-ös menekültek. Édesanyám, dr. Ormay Józsefné Kiss Gabriella a II. világháborúban önkéntes ápolónő volt; a visszavonuló német-magyar hadsereggel elhagyta az országot és sosem tért vissza. Édesapám bombázórepülő-pilótaként amerikai fogságba esett, a háború után visszament, befejezte a Debreceni Egyetemet, majd felszólításra elhagyta az országot. Édesanyámat már korábbról ismerte, Angliában házasodtak össze és onnan vándoroltak ki Kanadába; én már ott születtem. A bátyámmal együtt a Niagara-félszigeten nőttünk fel, ahol nagyon kevés magyar élt, de édesapámat sokszor hívták szónokolni a nemzeti ünnepeken a kis magyar közösségekben, így gyerekkorunkban valamennyire mi is részt vettünk a magyar közösségi életben. Amikor a torontói gyógyszerészeti egyetemre kerültem, megnyílt előttem az ottani, akkor még óriási magyar közösség. Cserkészvezető lettem, beléptem a Helikon Ifjúsági Körbe, aminek később elnöke is lettem, ’80-ban pedig a Helikon Bál elnöke. A Helikon Társaságot magyar származású kanadaiak alapították azért, hogy a magyar nemzeti örökséget, a kultúrát, történelmet és hagyományokat ápolják és terjesszék Torontóban.

ReklámTas J Nadas, Esq

Milyen családi előzménye volt ezeknek a szerepvállalásoknak?

Amikor egyetemista lettem, a velünk élő nagyszüleim, édesanyám, a bátyám és én együtt költöztünk Torontóba; édesapám ingázott, mert Niagarában tanított mindaddig, amíg nyugdíjba nem ment, s akkor utánunk jött Torontóba. Édesanyámnak mindig nagyon fontos volt, hogy a család együtt maradjon. Torontóban a Helikon Magyar Iskola tanárnője volt hosszú éveken át, édesapám pedig a Magyar Ház elnökeként is szolgált két évig. Édesanyám volt egyébként az, aki nagyon sok munkával kijárta az ontariói tagállami kormányzatnál, hogy az oktatási rendszerben elismerjék a magyar nyelvet idegen nyelvként. Nagyon nagy hazaszeretet lángolt bennük, és a kötelességtudat, hogy a magyarságot szolgálni tartoznak. Azt hiszem, ezt sikerült belénk ültetniük, de egyébként is jó volt a torontói magyar élet része lenni. A Helikon aranykora a ‘60-as évekre tehető, de amikor én ‘70-es években odakerültem, még mindig elég nagy volt az Ifjúsági Kör. Kéthetente pénteken találkoztunk, legalább ötvenen. Általában volt egy előadás, utána tánc és ismerkedés. Főképp magyar előadókat hívtunk, de angol nyelvű előadások is voltak, mindenféle témában. Próbáltunk magunk közül is megszólaltatni embereket. Fáy Ödön repülőtiszt meghívott a filmstúdiójába is. Később a mi kb. 20 fős baráti csoportunk átvette a januárban zajló éves Helikon bál rendezését, ami nem kevés munkával járt, de nagyon szerettük. Ha az ember közösségbe tartozik, akkor nemcsak a szórakozás hozza össze a tagokat, hanem a közös célért végzett munka is. Meghívtuk az összes kanadai politikust – ez a bál tehát inkább a külvilág felé történő képviselet volt. Voltak első bálosok is, az egész rendezvény nagyon elegáns volt.

A külföldi magyar cserkészetben is sokáig aktív voltál.

A cserkészetbe viszonylag későn, 15 éves koromban léptem be, de mivel a többiekhez képest nagyon jól beszéltem magyarul, édesapám pedig cserkész volt még Magyarországon, cserkészkörökben ismert volt a családunk, így engem tárt karokkal fogadtak viszonylag idősen is. Később,‘89-től  2006-ig részt vettem a Külföldi Magyar Cserkész (KMCSSZ) segédtisztképző táboraiban is kiképzőként. Fiaimmal együtt ‘90-ben csatlakoztam a clevelandi magyar cserkészethez, ahol 2000-től 2006-ig voltam a 34-es Zrínyi Ilona lánycsapat parancsnoka, utána a központi vezetőképzésben továbbra is részt vettem kiképzőként, majd kiképző vezetőtisztként is, emellett az öt évente rendezett Jubileumi tábornak 2005-ben és 2010-ben programtörzs parancsnoka, 2015-ben helyettese voltam. Utána visszavonultam.

A férjeddel mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

Amikor ‘80-ban eljöttem a clevelandi Magyar Társaság találkozójára, újból találkoztam Nádas Jánossal, akit már ismertem, hiszen az amerikai magyar ifjúsági közösség akkoriban olyan volt, mint egy kis falu, ahol mindenki ismert mindenkit a különböző tevékenységeken, találkozókon keresztül. János Innsbruckban született, a menekülttáborban, kisgyerekként érkezett Amerikába, belekerült a clevelandi magyar közösségbe, nagyon kedvelte a cserkészetet. Clevelandben járt egyetemre és minden előnye megvolt a magyar közösségből: volt magyar vívó tanára, magyar úszó edzője, magyar hegedű tanárja. Magyar edzőinek köszönhetően  ‘70-ben megnyerte az amerikai egyetemi NCAA (National Collegiate Athletic Association) párbajtőr-vívóbajnokságot, ami akkor nagyon nagy dolognak számított. Amikor elkerült a Duke orvosi egyetemre, semmilyen magyar közösségben nem vett részt, mindaddig, amíg Chicagóba nem került pszichiáterként, és akkor ismét becsöppent a cserkészetbe, bár nagyon el volt foglalva. ‘81-ben házasodtunk össze, így kerültem Amerikába és lettem a kiterjedt Nádas család része. Akkoriban Indiana államban laktunk, nagyon messze a magyar közösségektől és a Torontóban élő szüleimtől, ezért közelebb költözünk. Clevelandtől egy órára délre lakunk, így be tudtunk kapcsolódni a clevelandi magyar közösségbe, Jancsi a Magyar Társaságba is.

Férjeddel együtt kaptad örökül a Magyar Társaságot is, igaz? Kérlek mesélj az ő családjáról is.
Apósom és két testvére Kecskeméten született, középiskolai tanulmányaikat a Kolozsvári Református Kollégiumban, közgazdasági egyetemi tanulmányaikat többek között Budapesten végezték. Ötéves ausztriai tartózkodás után, ‘50-ben kerültek Clevelandba. János bácsi már ‘48-ban, Innsbruckban megalapozta a Magyar Társaságot, és amikor Amerikába kerültek, ‘52-ben újrakezdte. Főképp ő és Rózsa néni vezették; nekik nem voltak gyerekeik, a Magyar Társaság jelentette számukra a családot. Apósom, Gyula is a Magyar Társaság alapító tagja volt, a Magyar Találkozók évi könyvkiállításának főrendezője; üzleti vállalkozásként magyar könyvek, képző-, ipar- és népművészeti alkotások terjesztője, könyvkiadóként pedig magyar tankönyveket és a diaszpórában élő magyar írók műveit jelentette meg.

A fő motor tehát dr. Nádas János, férjed nagybátyja volt. Milyen ember volt?

Ő már otthon is nagyon aktív életet élt: ‘28-ban, az amerikai Kossuth zarándoklaton ő képviselte a magyar ifjúságot. A Közgazdaságtudományi Egyetem Ifjúsági Egyesületének elnöke, a Magyar Egyetemi Főiskolák Hallgatónak Országos szövetségének elnöke volt, mindkét helyen tiszteletbeli elnöknek választották. Az újpesti „Igaz Szó” című hetilap szerkesztője és tulajdonosa, a Magyar Sajtókamara titkára, a Magyar Élet Pártja országos főtitkára, a Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye tiszteletbeli főszolgabírója. Az ‘50-es években Clevelandbe újonnan érkező magyarokat a régiek szeretettel fogadták és bevezették a már meglévő magyar egyházközségekbe, gyülekezetekbe, egyesületekbe és intézményekbe, ezért az újonnan érkezett magyarok eleinte a meglevő keretekben igyekeztek magyar közösségi munkát vállalni. Jelentősebb szervezetek voltak a Magyar Önképzőkör, az Amerikai Magyar Szövetség (ÁMSZ) Kossuth-osztálya (amelynek János bácsi szintén elnöke, majd az országos tisztikar tagja volt sok-sok éven át), a Szent István Kör és a Verhovay Testvérsegítő Egylet. Akkoriban az új bevándorlók egyik leglelkesebb támogatója, a „régi amerikás” (a II. világháborút megelőzően Amerikába vándorolt magyar) Olexo Imre vezetésével az új bevándorlók egyik csoportja ‘52-ben „Magyar Segély-és Kultúregylet” néven, de az Egyesült Magyar Egyletek keretében (amelynek nyolc éven át szintén János volt a titkára) önállósult. Egy másik csoport a Verhovay Testvérsegítő Egylet fiókjaként dr. Somogyi Ferenc elnökletével lépett önálló útra. A Magyar Társaságot 1952. november 18-án jegyezték be.

Mivel foglalkoztak eredeti céljuk szerint?

Felhívásuk szerint „hívnak minden magyart, hogy csatlakozzanak a magyar testvéri közösséghez, a magyar kultúra ápolására, saját sorsuk jobbra fordítására, a nagy magyar célok előmozdítására. Otthont, klubhelyiséget kívánunk biztosítani, ahol legalább minden héten egyszer, vasárnap délután és este minden, elsősorban új bevándorló, magyar egyén és család zavartalanul, meghitt körben, külön költség nélkül találkozhat egymással”. Rendszeresen szerveztek társasági eseményeket (sakk, bridge- és tarokkjáték klubokat, társalgó és táncos esteket), valamint szabadegyetemi előadás sorozatokat. Az előadásokkal párhuzamosan folyt az irodalmi és művészestek, emlékünnepélyek és évfordulók rendezése. A szervezet bár konzervatív értékrendű, de politikamentes volt. Ha tiltakozni kellett a kommunista rendszer ellen, például ‘56 okán, akkor felszólaltak, tiltakozásokat szerveztek, sőt például 1956. december 27-én dr. Nádas János elnök és Burgyán Aladár főtitkár aláírásával angol nyelvű levélben hívták fel az illetékes amerikai döntéshozók figyelmét a magyar szabadságharc elnyomására.

Emellett különös gondot fordítottak az ifjúság magyarságának megőrzésére: nemcsak a szülőket buzdították gyermekeik magyar nemzeti szellemben történő nevelésére, nemcsak a külföldi magyar cserkészmozgalmat támogatták, hanem a tagok gyermekei részére – mivel akkor még más hétvégi magyar nyelvű iskola nem volt – külön nyelviskolát is szerveztek. Az ifjúságnak szánt pályázatokból fejlődött ki ‘62-ben az évente ismétlődő, általános jellegű és a legmagasabb igényeket támasztó tudományos, irodalmi és művészeti Árpád-pályázatok sorozata. De a Magyar Társaság ezzel sem elégedett meg: ‘61. november 5-én dr. Somogyi Ferenc közművelődési elnök vezetésével „Magyarságismereti Akadémia” létesült. A kétéves magyarságismereti tanfolyam 1963. novemberében ért véget külön záróvizsgával. Az akadémia sikere a Western Reserve University Cleveland College vezetőségét arra késztette, hogy magyar nyelven heti két órás magyar művelődéstörténeti tanfolyamot indítson, melynek előadója szintén dr. Somogyi Ferenc volt, aki tiszteletdíját ösztöndíjak adományozására fordította. Az akadémia számos tagja elvégezte az említett tanfolyamot is; nekik a Magyar Társaság félévenként 3-3 fél ösztöndíjat adományozott.

Miért volt szükség a Magyar Találkozókra?

Magyarország a II. világháború végén elvesztette tanult középosztályának egy jelentős részét. A jellemzően ausztriai menekülttáborokban összebarátkozott magyar értelmiségiek szétszóródtak a nagyvilágban, és amikor a Magyar Társaság, azaz dr. Nádas János dr. Béldy Bélával és dr. Somogyi Ferenccel ‘61-től elkezdte megrendezni a találkozókat, akkor hosszú éveken keresztül eljöttek sokfelől: Ausztráliából, Argentínából, Brazíliából, Venezuelából, Kanadából – így próbálták egymással tartani a kapcsolatot és túlélni is a mostoha körülményeket. Hiszen ezek az értelmiségiek gyárakban dolgoztak reggeltől estig, nagyon nehéz munkát végezve, mostoha megélhetési körülmények között, és ezért különösen jó volt nekik összejönni hasonló műveltségű társaikkal, barátaikkal. dr. Nádas János vetette fel először azt a gondolatot, hogy a magyar emigráció vezetőit széles körű tanácskozásra kellene meghívni, amelynek keretein belül az egyesületi korlátoktól függetlenül, szabadon vitathatják meg a magyar emigrációra váró feladatokat. Meghívást csak személyek, nem egyesületek kaptak, hogy azok – a kommunisták kivételével – pártállásra való tekintet nélkül megjelenhessenek és őszinte eszmecserét folytathassanak. Az összejövetelt először Magyar Találkozónak nevezték, amely ‘73 óta a kifejezőbb Magyar Kongresszus névre változott. Az irodalmi és művészestek, díszvacsorák és Magyar Bálok az évek során országos eseményekké váltak. A háromnapos találkozók anyaga, az elhangzott vagy írásban beküldött előadásokkal és hozzászólásokkal, a társadalmi események ismertetésével együtt külön kötetben is megjelent, Krónika címmel, így anyagát azok is megismerhették, akik a távolság és a költségek miatt nem tudtak rajtuk részt venni. Az előadások mindig a legidőszerűbb magyar kérdésekkel foglalkoztak, akadémiai színvonalúak, rendkívül érdekesek és tanulságosak voltak.

És azok ma is. Mondom ezt úgy, hogy részt vettem a legutóbbin és hiánypótlónak éreztem.

Az idei Kongresszuson egy kitüntetést is átadtak. Hogyan alakult meg az Árpád Akadémia?

A Magyar Találkozó – annak az eredeti célkitűzésének megfelelően, hogy a száműzetésben élő magyar szellemi elit munkásságát ösztönözze és annak érvényesülését, valamint méltó elismerését biztosítsa –, követte a Magyar Társaság példáját, és már ‘62-ben éves pályázatot hirdetett és a legkiválóbb szellemi alkotások jutalmazására évről évre kiosztásra kerülő díjakat rendszeresített. Árpád fejedelemről elnevezett, és ötvösművészeti kivitelben készített arany, ezüst és bronz érmeket és díszokleveleket adományozottt, amelyeket ugyanazon a díszvacsorán adtak át, amelyiken a pályázati eredmény kihirdetése megtörtént. Az Árpád Akadémia első elnöke Gábriel Asztrik, alelnöke Szász Béla, második alelnöke D’Albert Ferenc, a művészeti főosztály elnöke Szeleczky Zita, főtitkára dr. Somogyi Ferenc, akinek fia, Somogyi Lél ma a szervezet főtitkára, az igazgatótanács elnöke pedig haláláig dr. Nádas János volt. Tagjai között volt Gyékényesi Gy. László, aki az idei díjazott édesapja, dr. Nádas Gyula apósom is. A pályaműveket elbíráló bizottság elnökének dr. Somogyi Ferencet kérték fel. Az első arany Árpád-érem a magyar Aranybulla stilizált mását ábrázolta, felhívva a figyelmet arra a történeti tényre, hogy a magyar alkotmánybiztosító szabadságlevél kiadása 1222-ben csupán hét évvel később követte az angol Magna Carta 1215-ben történt kiadását. Az első arany Árpád-érem rajza később minden további Árpád-érem dísze maradt. Az Árpád Akadémia megalakítását az ‘65-ös V. Magyar Találkozó után határozták el, akkor a tudományos, irodalmi és művészeti Árpád-pályázatokon kitüntetett pályaművek szerzőit „Árpád Akadémia” néven külön szervezetbe tömörítették és a Magyar Társaság örökös tiszteletbeli tagjainak nyilvánították. Céljuk a magyar szellem kimagasló értékű alkotásainak és azok szerzőinek felkutatása, számbavétele,szakszerű értékelése, megörökítése, valamint azok megismertetésének és elismertetésének előmozdítása. Feladatuknak tekintették a magyar szellem alkotó-kedvének ébrentartását és fokozását is.

Emellett létezik az Árpád Szövetség is. Annak mi a feladata?

Már a kezdetekkor felmerült az a gondolat, hogy a világ minden táján szétszórtan működő magyar egyházak, egyesületek, testületek, szervezetek életében magyarságszolgálatukkal kitűnő magyarokat is valamilyen összefogó szervezetbe kellene tömöríteni. A gondolat ‘71-ben vált valóra: Magyar Társaság mindazokat, akik hűségesen szolgálják a keresztény magyar nemzeti célokat és munkásságukkal hírnevet, megbecsülést szereznek a magyarságnak, meghívta tiszteletbeli tagjai sorába és önálló csoportba tömörítette őket, mint a magyar hivatás nemes értelemben vett lovagjait; ez lett az„Árpád Szövetség”, pontosabban „Az Árpád Szövetség Hűség és Hivatásrendje”, ami a Magyar Társaság szerves része.

Amikor annak idején összepakoltam az összes Árpád Akadémia pályázatot, hogy elküldjem az Országos Széchenyi Könyvtárba megőrzésre, 260 doboznyi anyag gyűlt össze. Nádasék semmit sem dobtak ki, minden levél, amit ők írtak, illetve nekik küldtek, aktákba volt rendezve. János bácsi minden emigrációban kiadott újság egy-egy példányát is félretette. Ráadásul a szintén clevelandi Amerikai Erdélyi Világszövetség (amelynek elnöke volt egy időben Wass Albert író is) alapítójaként és főtitkáraként, továbbá a Lengyel-Magyar Világszövetség társelnökeként is rengeteg irat ment át a kezei között. Rózsa néni – aki a háborút követő menekülésig a Kereskedelmi és Iparkamara főkönyvtárosa volt – a Magyar Társaság, majd a Magyar Találkozók, és az Árpád Akadémia könyv-, levél és irattárának őre volt, amellett, hogy a szervezetek üléseinek, előadásainak, irodalmi és művészestjeinek legfőbb rendezője, a találkozók krónikájának és az Árpád Akadémia évkönyveinek kiadását is irányította. Egy egész kor történelme került Magyarországra a Mikes Kelemen Program (Országos Széchenyi Könyvtár, Dányi Éva irányításával) és Gyombolai Zsolt KCSP-s (Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjas) által.

Mikor és hogyan kerültetek a Magyar Társaság vezetőségébe?

Férjem bátyja, Nádas Gyuszi, minden évben az egész családdal (négy gyereke van) ellátogatott hozzánk Chicagóból, könyveket hoztak a kongresszus kiállítására, Jancsi általában ott segédkezett. Amikor pedig a Magyar Társaság elindította az orvosi előadássorozatot – régen ugyanis párhuzamosan zajlottak az előadások: voltak orvosi, történelmi, újságírói stb.csoportok -, Jancsi szervezte az orvosi előadókat, elintézte, hogy elismerjék az előadást, az orvosszövetségtől részvételi pontokat kapjanak, stb. Ő így kapcsolódott be a szervezésbe. Én csak a ‘90-es évek végén, amikor az előző generáció tagjai elhunytak vagy idős koruk miatt már nem tudták tovább vinni a rendezvényeket. Volt egy működő tisztikar, amibe lassan behoztunk olyanokat, akik szülei is a Magyar Társasághoz tartoztak, mint például a mostani alelnök dr. Pereszlényi Márta, vagy Somogyi Lél, Ludányi Nádas Panni sógornőm. Apósom, Gyula bácsi (aki János bácsi agyvérzése után átvette tőle az elnökséget) 2006-ban, 100 évesen halt meg, de azt megelőzően kb. két évre öregek otthonába került. Így 2004-től gyakorlatilag már mi vezettük a szervezetet, de volt egy átmenet, amikor a régi tisztikar tagok még segítettek. 2006 óta vagyok ügyvezető elnök. Az egyéb rendezvények sajnos idővel elmaradtak, de ma is minden novemberben megrendezzük a Magyar Kongresszust, az Árpád Akadémia gyűlését  és a Magyar Bált.

Miért szűntek meg az egyéb programok?

Nekünk már csak erre van energiánk, de ez is elég sok munkával jár, egy éven át tervezzük. Nem tudjuk azt csinálni, mint a János bácsiék: akik minden hónapban legalább egy programot szerveztek. És megmondom őszintén, nem tudom, ez is mennyire szükséges, mert Clevelandban ma már a Magyar Múzeum is sok programot rendez, az Egyesült Egyletek átvették a március 15-i és október 23-i ünnepélyek szervezését, nagyon sok templomi és cserkészprogram van. Őszintén nem tudom, mennyire volna a magyar közösségnek szüksége arra, hogy a Magyar Társaságnak legyen havi programja. Régen háromnapos volt a Kongresszus, de mi ejtettük a vasárnapot, mert annak idején a helyszínéül szolgáló szálloda közel volt a Szent Imre templomhoz, és felajánlottuk, hogy akik részt vesznek, menjenek el misére vasárnap reggel. Ma már vasárnap reggel hazaindulnak a távolról érkezők.

Mi lehet a fő oka a változásoknak a rendszerváltáson kívül?

Az idő és a világ változása. Nagyrészt meghaltak azok az emberek, akinek ezek a találkozók életük szerves részét képezték. Tavaly volt itt egy nagyon idős ember Kaliforniából, kilencven valahány éves, aki elhatározta, hogy még egyszer utoljára eljön közénk, de azok, akik korábban minden évben jöttek, már mind meghaltak. A másik gond, hogy a rendezvény hálaadás hétvégéjén van, ami Amerikában egy nagyon komoly családi program. Mi azért nem változtatjuk a dátumot, mert ilyenkor nagyon sok egyetemista hazajön, és lehetőséget akarunk neki adni, hogy találkozzanak. Ebben az évben a család volt a fő témánk, és most először vezettünk be családi programot, gyerekjátékokkal. Tavaly már volt táncház, de most kifejezetten gyerekjátékos alkalmakat nyújtottunk, ami nagyon jól sikerült, mert jött egy harmincas-negyvenes korcsoport, akik elhozták a gyerekeiket, és amíg a gyerekek játszottak, ők tudtak beszélgetni egymással. Ez a korcsoport a három fiamé, tehát jól ismerem őket. Annak idején, amikor beléptem, a ‘90-es években, és a fiaim még középiskolások voltak, rendeztem programokat a fiataloknak is, például meghívtam Béjczy Antalt, aki a Mars kutatásával foglalkozott, Csere Csabát, a Car and Driver Magazin főszerkesztőjét, akik rövid előadásokat tartottak a középiskolás korosztálynak. Amikor fiaim egyetemre mentek, elmaradtak ezek az ifjúsági programok, pedig nem kellett volna. Sajnos ma már nem divat az első bálozás, pedig az ember azt hinné, annyi királynős-herceges műsor van például a mozikban… De nem, így ez is elmaradt, viszont a Regös Csoportra még számíthatunk a palotás előadásával, ami egy bizonyos szépséget kölcsönöz a bálnak. Dömötörffy Éva gyönyörűen megrendezte a kiállítást, nagyon sok embert hozott be vele. Gulden Ilona és Szabó Jani KCSP-s szervezték a táncházat, hálás vagyok nekik is.

Hányan vagytok szervezők?

Túl kevesen. Megpróbálunk behozni fiatalabbakat a szervezők közé; már belépett hozzánk a férjem unokahúga, Nádas Krisztina, pénztárosként. A lánya, Sundem Réka és sógornője, Nádas Tímea Klára előadtak. A bálon ott volt az egész Nádas család. Nádas Nagy Kata jövőre magyar művészeti programot tervez összeállítani, reméljük, sikerül. És minden évben ott van velünk Somogyi Ferenc, Lél fia, Ferenc unokája. De nem elég az, hogy egy-két család nagy erőkkel besegít, ez nem egy családi szervezet. Szeretnénk, ha minél többen jönnének, minden korosztályra szükség van, sok a feladat. Például virágot vagy ajándékot rendelni, tárgyalni a szállodával, stb. Ez utóbbival kezdtem én még 2004-ben, de ma már nagyon igénybe vesz. Viszont nagyon erős tiszti karunk van, megértjük és tiszteljük egymást, nincsenek hatalmi játszmák. Ez főképp férjem hatása; az ő magatartása besugározza a tisztikart.

Mi a helyzet most a gyerekeitekkel?

János Torontóban él, felesége másodgenerációs magyar és nagyon szépen beszéli a nyelvet, így a három unokánk tökéletesen beszél magyarul, sőt a legidősebb addig nem is beszélt angolul, amíg iskolába nem ment. Miklós Clevelandon él, az ő nyelvész felesége nem beszél magyarul, viszont tud svédül és németül, spanyolul tanul és nem veszi rossz néven, ha magyarul beszélünk a gyerekekkel. Lőrinc unokám már mindent ért, amit mondok és olvasok neki magyarul. Ilonával már nem tudtam annyi időt tölteni, mert dolgoztam, így ő nem beszél olyan jól magyarul, de most, hogy kicsit javultak a munkakörülményeim, újra fogok tudni vele többet foglalkozni. Nem hiszem, hogy nekik sikerülni fog a magyar nyelv magas szintű elsajátítása, hacsak nem mennek el a Balassi Intézet ösztöndíjával Magyarországra, ahogy például Sundem Réka. Egyik unokahúgom egy év alatt szinte nulláról indulva megtanult ott magyarul. Harmadik fiam New Yorkban dolgozik, befektetésekkel foglalkozik, nagyon sikeres, de nem ér rá semmire.

Végül beszéljünk a te családi örökségedről, az erdélyi református iskolákról. Hogy kezdődött?

A rendszerváltás után, ‘90-ben elvállaltam az erdélyi református iskolák támogatásának szervezését a Kálvin Szinódus missziójaként. Először a Kolozsvári Kollégium bentlakásának építésére, az iskola fenntartására és diákok támogatására gyűjtöttem, utóbbit keresztszülői akciók által. A marosvásárhelyi diakonissza épületen belül egy bentlakás megépítésére, majd a Bolyai Líceum meglévő épületének felújtására is szerveztem gyűjtést. Mára már sikerült kiterjeszteni a támogatást a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumra és a Baczkamadarasi Református Székelyudvarhelyi Kollégiumra is. Összesen több mint két és fél millió dollárt sikerült eljuttatni ezeknek az intézményeknek. Nem teljesen pontosak az adatok, de a pénzből, amit gyűjtöttünk, nagyrészt sikerült megépíteni a bentlakást Kolozsváron. Az egész onnan indult, hogy édesanyám unokatestvére volt dr. Csiha Kálmán kolozsvári püspök. ‘90-ben édesanyám és dr. Havadtőy Sándor, egy itteni református lelkész kihozatta őt Amerikába és Kanadába egy előadássorozatra, hogy elmondhassa, mi a helyzet Kolozsváron. A román állam visszaadta a kollégium működési engedélyét – nem az épületet, csak az engedélyt – és Csiha Kálmán arra gyűjtött, hogy működhessen az iskola, és bentlakásra is szükség volt. ‘91-ben meghívta a Kolozsvári Református Kórust egy előadói körútra, és mindenhol kihirdették dr. Csiha Kálmán ötletét, a jelképes keresztszülői akciót.

Jól értem, hogy te koordinálod az egészet? Miért vállaltad el?

Az erdélyiek mindig is a családom szíve mélyén voltak. Emlékszem, amikor dr. Csiha Kálmán politikai okból börtönbe került, édesanyám és nagymamám felvették a fekete ruhát. Gyerekként nem értettem, mi történik, csak éreztem, valami nagyon súlyos dolog történt, védeni kell a Csihákat. Ez bennem nagyon megmaradt, és azt hiszem, az én generációmban többen is ragaszkodnak Erdélyhez. Igen, én koordinálom, és Lauer K. Edith barátnőmmel időnként megbeszélem. A legelején két református pap is az ügy mellé állt: Szigethy Béla, akinek dél-Bukarestben volt egy gyülekezete, ő maga épített ott templomot még a ‘30-as években, és Babos Sándor, aki a református egyház egyetlen missziós papja, még Kínában is járt és végül Kaliforniában telepedett le. Ők nyújtottak lelki támaszt, rendszeresen felhívtam őket és elbeszélgettünk. De mindkettő már régen elhunyt, és egyedül maradtam. Az Edith által alapított és sokáig vezetett Amerikai Magyar Koalíció egyik alapítója, Szekeres Zsolt Magyarországon él és segít a magyarországi támogatások koordinálásában. És maga Edith is mindvégig támogatta anyagilag a gyűjtést, és ő volt azt, aki kikutatta azt román politikusi címet, ahova panaszleveleket írtunk az Kolozsvári Kollégium épületének visszaszolgáltatásáért. Én is mozgósítottam az adakozóinkat, hogy írjanak, ami sosem könnyű, de az akció sikeres volt, visszakapták az épületet. Az igazat megvallva, én nem vagyok egy olyan jó pénzgyűjtő, mint például Edith. Neki ebben nagy tapasztalata van; például ő javasolta még ‘92-ben, hogy kérjek konkrétan 1000 dollárt az iskola fenntartására, vagy a kollégium épületére. Nekem eszembe se jutott, de javaslatára beleírtuk a levélbe és valóban sokan adományoztak. Az én dolgom tehát az aprólékos háttérmunka: ismerem az embereket, tartom velük a kapcsolatot, rendszeresen küldök körleveleket, személyre szólóan megköszönöm az adományokat, megemlékezem az elhunyt adakozókról is; így az egész adományozói közösség hasonló egy baráti körhöz, amely egy közös célért dolgozik.

Jellemzően kik adakoznak?

‘91-ben tíz diákot támogatott a gyűjtés, ma már 130-at. A támogatók általában idősebbek, de nagyon sokan már elhunytak az eredeti adományozói körből. ‘91-től kezdve minden adakozónak minden évben küldtem két körlevelet: egyikben tájékoztattam őket a támogatások felhasználásáról és a diákok életéről, a másikban diákok írtak levelet a jelképes keresztszüleiknek. Amikor a diák befejezte a középiskolát, akkor a keresztszülő új diákot kapott. A létszám folyamatosan nőtt az évek folyamán, volt idő, amikor több mint 90-en támogatták az ügyet. Volt, aki csak száz dollárt adományozott, de volt, aki 150 ezret; attól függően, ki mennyi pénzt tudott erre szánni és érzelmileg mennyire kötődött az ügyhöz. Azok, akik meghaltak, általában hagytak ránk egy kis hagyatékot, egy-egy nagyobb adományt. Sajnos nem léptek be új adományozók az elhunyt régiek helyébe, ezért idén már csak huszonheten adományoztak, de így is 118 ezer dollárt, ami egy óriási összeg. Egyébként sokan úgy adakoznak, hogy családi emlékeket ápolnak vele, például megkeresett valaki azzal, hogy édesanyja Nagyenyedre járt, és az ő emléke miatt szeretné támogatni az ottani iskolát. Vagy egyik másik adakozónk édesapja Székelyudvarhelyre járt, ezért ő kifizette az ottani új tornaterem építését. Tehát nem mindig én irányítom az adományokat, sokszor az emberek veszik kézbe, mert kapcsolódnak valamilyen módon az adott intézményhez. Én csak négy iskolával tartom a kapcsolatot: Kolozsváron Székely Árpád nyugalmazott igazgatóval, Nagyenyeden Szőcsi Ildikó igazgatóval, Székelyudvarhelyen Tőkés Zsolt igazgatóval, Marosvásárhelyen Benedek Zsolt igazgatóval. Ezeket az embereket személyesen ismerem, ezért nem tudom, mi fog történni, ha én már nem tudom folytatni a gyűjtést. Talán még öt évig csinálom. Remélem, a következő református püspök is támogatni fogja a gyűjtést, ahogy most Ft. Krasznai Csaba. Minden egyházközösségnek megvannak a saját anyagi gondjai, és bár szívesen támogatnak missziókat, nekik sem könnyű a helyzetük. Szerencsére ma már a magyar kormány is támogatja az erdélyieket, így nincs már az a korábbi érzésem, hogy rajtam múlna a sorsuk.

Antal-Ferencz Ildikó

Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.