A magyar néptánc, népzene és közösségi élet egyik legfontosabb észak-amerikai találkozóhelye idén már tizennyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit. A június 20. és 27. között megrendezett Csipke Tábor ezúttal is azt az örökséget vitte tovább, amely évtizedekkel ezelőtt az amerikai magyar közösségekben indult útjára: a magyar kultúra megőrzését, átadását és élő közösséggé formálását. A tábor különlegessége a tanított táncanyagokon és programokon túl abban a generációs folytonosságban rejlik, amelyben az egykori résztvevőkből mára oktatók, zenészek és közösségépítők lettek.
Hajdu-Németh Ildikó számára a Csipke Tábor mindenekelőtt hazatérés. Bár férjével és gyermekeivel együtt már tizennégy éve Magyarországon élnek, az észak-amerikai magyar közösség és a tábor mindig különleges helyet foglal el az szívében. Mint fogalmazott, számára itt találkozik az itthon és az otthon: egyszerre vannak jelen a magyarországi barátok, az amerikai közösség tagjai, és az az érzés, amely miatt minden évben visszavágyik.
Különleges élményt jelentett számára az idei táborban, hogy szülei, Magyar Kálmán és Judit saját szemükkel láthatták a táborban, hogy az 1978-ban elkezdett munka milyen messzire jutott. Ildikó szerint ez az egyik legnagyobb ajándék: látni, hogy egykori kezdeményezésüknek valódi gyümölcse lett.
A tizennyolc alkalommal megrendezett Csipke Táborból Ildikó tizenhat alkalmon vett részt, két alkalommal maradt csak távol. Mint elmondta, az egyik kihagyott év különösen nehéz volt számára, és amikor tavaly újra visszatért, eldöntötte, hogy a jövőben mindent megtesz azért, hogy szerves részese maradhasson ennek a közösségnek.
A tábor történetének megértéséhez vissza kell nyúlni az 1978-ban indult amerikai magyar néptánc-szimpóziumokhoz, amelynek egyik meghatározó alakjai Magyar Kálmán és Judit voltak. A házaspár elmondása szerint a jelenlegi pennsylvaniai helyszín már korábban is fontos szerepet játszott a magyar néptáncos közösség életében. 1994-ben kerültek ide egy házaspár segítségével, miután a korábbi, keleti parti helyszíneket elhagyták. Az új környezet hamar otthonossá vált számukra, és öt alkalommal – 1994 és 2002 között – itt rendezték meg az amerikai magyar néptánc-szimpóziumot. Azokban az években egy teljes generáció nőtt fel, amely nemcsak megtanulta a magyar táncokat és zenéket, hanem saját közösségeiben is továbbadta azokat. Magyar Kálmán szerint a legfontosabb eredmény mindig az volt, hogy a résztvevők hazatérve saját városaikban, saját csoportjaikban folytatták azt a munkát, amelyet a táborban elkezdtek. A tudás így nem egyetlen helyhez kötődött, hanem újabb és újabb közösségekben vert gyökeret, hálózattá formálódott.
Magyar Judit kiemelte: lenyűgöző látni, hogy a fiatalok mennyire magukévá tették ezt a kultúrát. Szerinte nemcsak a tánc technikai elsajátítása fontos, hanem annak megértése is, hogy a néptánc egy nagyobb egész része: hozzátartozik az ének, a zene, a népszokások, a hagyományos életmód és az a szemlélet, amely évszázadokon keresztül formálta a magyar közösségeket. A fiatalok számára ma már rengeteg kutatás, gyűjtés és felvétel áll rendelkezésre, de a legfontosabb lépést nekik kell megtenniük: használniuk és tovább élniük kell ezt a tudást.
A stafétabot továbbadásában fontos szerepet játszott Salamon Andrea és József „Sala” is, akik később átvették a Csipke Tábor szervezését. Magyar Kálmán és Magyar Judit úgy emlékeznek vissza, hogy Sala és Andrea már korábban is kötődtek a szimpózium világához, ott ismerkedtek meg ezzel a közeggel, és később saját elkötelezettségük révén vitték tovább a hagyományt. Az új szervezők nem egyszerűen folytatták a régi munkát, hanem saját energiájukkal és ötleteikkel továbbfejlesztették.
A tízéves Sarjú Banda számára a 18. Csipke Tábor különleges visszatérés és új tapasztalat is volt egyszerre. A budapesti fiatal zenészek közül Hajdu-Németh László már korábban is kötődött a táborhoz, hiszen gyermekként több alkalommal részt vett rajta. Mint mondta, különleges érzés volt most felnőttként visszatérni ugyanarra a közegre, ahol egykor még gyerekként tanult és ismerkedett a magyar néptáncos, népzenei világgal. Bár a hét végére mindenki elfáradt, az élmény számára azt mutatta meg, hogy mennyire erős és élő közösség alakult ki a Csipke körül.
Csoóri Bendegúz, a banda nagybőgőse első alkalommal vett részt a táborban, és minden várakozását felülmúlta az, amit tapasztalt. Kiemelte azt a közösségi energiát, amely a résztvevőket összeköti: azt, ahogyan az emberek szeretettel fordulnak egymás felé, és ahogyan a tánc és a zene iránti lelkesedés minden korosztályban jelen van. Horváth Áron cimbalmos szintén nagy élményként élte meg az amerikai magyar közösséggel való találkozást. Szerinte különösen értékes volt látni, hogy a népi kultúrához kapcsolódó szórakozás mennyire más alapokra épül: nem a felszínes mulatozásról szól, hanem elsősorban az egymásra figyelésről.
A hegedűs-harmonikás Hajdu-Németh Balázs nemcsak zenészként, hanem oktatóként is kipróbálhatta magát a táborban. A hegedű- és brácsaoktatás során első tanítói tapasztalatait szerezte, és megfigyelte, hogy valóban minden tanítvány más módon fejlődik. Voltak olyan gyerekek, akik gyorsabban értették a dallamokat és a ritmust, másoknak több segítségre és kitartásra volt szükségük. Különösen kedves volt számára, hogy olyan fiatalokat taníthatott, akiket már egészen kicsi koruk óta ismer. Balázs szerint a tanítás egyik legfontosabb eleme a türelem. Saját mestereitől, köztük Horváth Attilától is azt tanulta, hogy egy jó tanárnak nem csupán a szakmai tudást kell átadnia, hanem biztonságos és támogató légkört is kell teremtenie. Úgy érezte, hogy a hozzá közelebb álló korosztály miatt könnyebben megtalálta a hangot a fiatalabb tanítványokkal, és szerencsére a szülők is ezt jelezték vissza.
A Sarjú Bandához hasonló generációs folytonosság a Tükrös zenekarról is elmondható. Tagjai már negyven éve képviselik ugyanazt a küldetést: a magyar népzene hiteles továbbadását. Állandó tagjai: Halmos Attila, Koncz Gergő, Liber Bandi, Árendás Péter és Lelkes András.
A Tükrös zenekar és a Sarjú Banda kapcsolata évekkel ezelőtt kezdődött. A fiatal muzsikusok gyerekként ismerték meg a tapasztaltabb zenészeket, látták őket muzsikálni, tanultak tőlük, és idővel saját jogon váltak a népzenei élet aktív szereplőivé. A kapcsolat mára kollegiális együttműködéssé érett. A közös muzsikálás során hamar kiderült, hogy a két zenekar repertoárja, zenei gondolkodása és a hagyományhoz való viszonya sok ponton találkozik.
„Nagyon jó volt látni azt, hogy egyszer csak elkezdenek még gyerekként érdeklődni, tanulni, utat keresni, majd egyszer csak ott állnak egy zenekarként, komoly tudással és tapasztalattal” – fogalmazott Árendás Péter brácsás. Mint mondta, külön öröm számukra, hogy a Sarjú Banda tagjai példaképként tekintenek rájuk, és azt az utat szeretnék folytatni, amelyen a Tükrös évtizedek óta jár.
A tábor kiemelt célja az oktatás. A résztvevők különböző szintekről érkeztek: voltak kezdők, akik most találkoztak először komolyabban a hangszeres népzenével, és voltak haladók, akik már magas technikai tudással rendelkeztek. A hangszeres oktatás középpontjában az idei táncanyagokhoz kapcsolódó zenei világ állt, vagyis a magyarbődi és györgyfalvi anyagok dallamai és hagyományai. A haladó hegedűsökkel Kovács Marcell foglalkozott, aki a magyarbődi muzsika sajátos világát is segített megismertetni a résztvevőkkel. Halmos Attila a fiatalabb hegedűsöket tanította, Árendás Péter pedig a brácsásokkal dolgozott együtt.
A Tükrös tagjai úgy vélik, a tábor igazi értéke az együtt töltött idő, a beszélgetések, az éjszakába nyúló muzsikálások és azok a kapcsolatok, amelyek évek, évtizedek alatt alakulnak ki.
Baranyai Barbara számára a Csipke Tábor szintén régi ismerősként tért vissza az életébe. Hivatásos táncosként korábban a Zsuráfszky Zoltán vezette Budapest Táncegyüttesben dolgozott, a Csipke Táborba pedig először 2009-ben érkezett oktatóként. Azóta számos alkalommal tért vissza, de számára nem az évek száma a legfontosabb, hanem az a fejlődés, amelyet ez alatt az idő alatt látott. Férjével, Árendás Péterrel ezúttal kislányukat is magukkal hozták. Szerették volna, hogy gyermekük saját élményként tapasztalja meg azt a közösséget, amely évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be az életükben. A család legkisebb tagja hegedült, bekapcsolódott a táncházakba és barátságokat kötött. Barbara édesanyaként különösen örült annak, hogy gyermeke megtalálta a helyét ebben a közegben, és megtapasztalhatta, milyen ereje van annak, amikor a magyar nyelv és kultúra élénken van jelen egy közösség életében.
Baranyai Barbara a legkisebbeket terelgette a tábor alatt. Közel harminc gyermek volt, akik a tánc mellett énekléssel, hangszeres foglalkozásokkal, gyermekjátékokkal és kézműves programokkal is találkozhattak. A táncoktatásban a Felvidékről érkezett Kupec család tagjai segítették őt.
A nagyidai család örökségében és generációs tapasztalatában a néptánc nem pusztán művészeti tevékenység, hanem közösségépítő erő. Kupecék az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes vezetőiként évtizedek óta dolgoznak azon, hogy a fiatalok számára olyan közeget teremtsenek, ahol természetes módon kapcsolódhatnak a magyar kultúrához. Nagyidán az Ilosvai Ház is ezt a célt szolgálja: egy olyan hely, ahol a gyerekek és fiatalok tanulhatnak és közösséghez tartozhatnak.
A Kupec család számára a néptánc családi örökség is. Andrea és Mihályi több mint harminc éve vezetik az együttest, gyermekeik pedig ebben a közegben nőttek fel. Zsófia és Zsolt nemcsak továbbvitték ezt az örökséget, hanem szakmailag is elmélyítették tudásukat: mindketten a Magyar Táncművészeti Egyetemen tanultak, és ma már maguk is tanítanak. A Csipke Táborban több generációval dolgoztak együtt: Zsófi a felnőttekkel foglalkozott, Zsolti pedig a kisebbek és a fiatalabb korosztályok tanításában vett részt. Mindketten azt tapasztalták, hogy az észak-amerikai magyar közösség tagjai rendkívüli nyitottsággal és érdeklődéssel fordulnak a hagyomány felé. „Nagyon jó volt látni, hogy mennyire éhesek az új tudásra. Nemcsak megtanulták az anyagot, hanem kérdeztek, érdeklődtek, beszélgettek róla” – mesélte Zsófi.
A felvidéki Kupec családot mind a magyarbődi, mind a györgyfalvi táncokhoz személyes kapcsolat fűzi őket. Ahogy a családfő, Mihály fogalmazott: egy táncot meg lehet tanulni felvételről is, de azt a lelki hátteret, azt a közösségi élményt és azt a miliőt, amelyből egy hagyomány megszületik, csak személyes találkozásokon keresztül lehet megérteni.
A Csipke Tábor zárásakor Salamon Andrea és Salamon József „Sala” számára egyszerre jelentett örömöt és meghatottságot a hét lezárása. Az egyik szemük nevetett, hiszen sikeres és emlékezetes táboron voltak túl, a másik pedig sírt, mert újra véget ért egy olyan közös élmény, amelyet sokáig emlegetni fognak. Az új helyszín különleges jelentőséggel bírt számukra, hiszen korábban itt rendezték meg az utolsó szimpóziumokat, ezért a visszatérés egyfajta hazatalálás is volt.
Elmondásuk szerint az idei meghívottak kiválasztásában is ez a hazatalálás volt a jeligéjük. A Tükrös és a Sarjú Banda története a generációk egymásra épülését mutatta meg, a Kupec család pedig azt a családi és közösségi szemléletet hozta el, amely szintén alapvető része a tábor szellemiségének.
A 18. Csipke Tábor megerősítette a résztvevőkben, hogy a hagyomány addig él, amíg vannak emberek, akik átadják, és vannak fiatalok, akik kíváncsian és szeretettel fogadják. A zene, a tánc és a közösség pedig olyan hidakat képes építeni, amelyek országhatárokon és generációkon át összekötik azokat, akik ennek kedvelői és részesei.
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!
