Nagy Attila és Erzsébet útja az erdélyi sóvidékről indult, viszont több mint tizenhárom éve már a clevelandi diaszpórát erősítik. Gyökereiket azonban nem vesztették el, ma is szorosan kötődnek szülőföldjükhoz és ahhoz az egyházközösséghez, ami időről időre új lendületet, megújult hitet, lelki táplálékot ad számukra. Tudatosan munkálkodnak azon, hogy támogassák hazájukat, földijeiket. Látszólag hétköznapi életet élnek, ám a mindennapjaikat egy nagyon fontos misszió szövi át. Vallják: a földi életből nem viszünk el magunkkal semmit, viszont azért felelősek vagyunk, hogyan élünk az áldásként kapott anyagi javainkkal.

YouTube player

Attila Szovátai születésű, felesége, Erzsébet parajdi. Egy év híján huszonöt éve házasok. 2010 óta élnek Clevelandben, azzal a szándékkal költöztek ki, hogy családot egyesítsenek. Ugyanis Attila sógoráék már rég az Egyesült Államokban éltek. Attila tetőrestaurátor, Erzsébet pedig házvezetőnőként dolgozik. Életükben központi szerepe van protestáns hitüknek, amelynek tanításait tudatosan váltják tettekre.

Mindig vágy volt a szívünkben, hogy másoknak segítsünk – így fogalmazott Attila. Amerikai kitelepülésük után ez az érzés csak felerősödött bennük, mert testközelből megtapasztalták, hogy az anyagi biztonság Clevelandben jóval nagyobb, mint a Kárpát-medencében volt. Keresték az alkalmat, hogyan támogathatnának családokat, bajban lévő személyeket. Az a támogatás, amit Attila és Erzsébet nyújt rászorulóknak, jóval túlmutat egy banki tranzakción, mert amikor otthon vannak, Székelyföldön, oda szánják idejüket, energiájukat, szeretetüket is.  

A mostani missziós munka, amit végeznek, szorosan kapcsolódik a Közép-Kelet Európai Református Presbiteriánus Egyházban való tagságukhoz. A szovátai gyülekezet néhány fiatal tagja indította, evangelizációs céllal a missziót, hogy a gyerekeken keresztül közelítsék meg a mély szegénységben élő családokat. Látogatásaik alkalmával bizonyságot tettek és együtt dicsőítettek. Attila maga is sokáig volt istenkereső, saját elmondása szerint huszonhét éves koráig istentelen életet élt. Egyszer elkísérte a fiatalokat, és onnantól kezdve nem volt megállás: mélyen megérintette, amit látott. Később feleségével, évente utaztak haza Erdélybe, és csakhamar felkutatták azokat a családokat, akiket felkarolhatnak. Ha közeledett a tél, tűzifát vettek egy özvegy négygyermekes édesanyának, valaki másnak a rezsi számláit fizették be.

Tas J Nadas, Esq

Attila és Erzsébet Amerikából támogatnak nehéz sorsú erdélyi gyermekeket, de tevékenységükről rendkívül szerényen beszélnek. Sőt, gyakran hozzáteszik, hogy a munka java részét nem ők végzik el a misszióban, mivel személyesen csak évente egyszer-kétszer tudnak Erdélyben lenni. Ha ünnepek előtt szeretetcsomag készül, vagy gyermekprogram szerveződik, akkor ők Clevelandből vállalják a finanszírozást, Szovátán élő gyülekezeti barátaik pedig megvalósítják a bibliaórát vagy kézműves foglalkozást. Az anyagi segítség mögött nem titkolt céljuk az, hogy megismertessék Istent ezekkel a gyermekekkel, és az egyházközösség ölelő karja segítsen nekik, hogy rossz családi mintáikat ne vigyék tovább, ne kallódjanak el.

A Nagy házaspár nem nyaralni megy szabadság idején, ilyenkor mindig hazautaznak. Attila és Erzsébet ötlete alapján tavaly az egyházi nyári táborba a szervezők meghívtak több mint húsz nehézsorsú gyermeket is, idén pedig már számukra önálló, egyhetes program szerveződik. Utóbbit Attiláék szeretnék biztosítani. Úgy anyagilag, mint idejüket odaszánva. Erdélyben még mindig nagyon sok család szenved az alkoholizmus miatt, amit minden esetben gyermekeik sínylenek meg. Ezért sajnos bőven akad célközönsége az adományoknak. Erzsébet hozzáfűzte: Pénzt könnyű adni, az időnket is könnyű, de érzelmileg nagyon megvisel, mert ezek a gyerekek nagyon vágynak a szeretetre és vágynak utánunk. A Nagy házaspárnak nincs saját gyermeke, de a misszión keresztül sok gyermek szeretetét és barátságát megkapták. Az áldásért, ami lépten-nyomon éri őket, a Jóistennek mondanak köszönetet.

Krisztusi munka van minden mögött. Mindenki céllal van teremtve a földre. Ez akár a mottója is lehetne a Nagy házaspárnak, akik arra biztatják a kedves olvasókat, hogy keressék meg teremtettségüknek célját és azokat az embereket a környezetükben, akik a perifériára szorultak.

Ha kedvet kaptak ahhoz, hogy Attila és Erzsébet gyermekmisszióját segítsék, lépjenek kapcsolatba a Bocskai Rádió szerkesztőségével!

Dorgay Zsófia

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.