2023. november 18-án kerül sor a clevelandi regös csoport fennállásának 50. évfordulóját megünneplő gálaműsorra.

Az Aranylakodalom címet viselő műsor szervezőinek célja, hogy méltó módon emlékezzenek meg a regös csoport alapítóiról, a mindenkori regös vezetők és csoporttagok elhivatottságáról és kitartásáról. Az est során betekintést adnak az elmúlt 50 év alatt felhalmozott tudásba, így a színpadon látható lesz szentiványi tűzugrás, galgamácsi gyermeklakodalmas, erdélyi, rábaközi, palóc és moldvai táncfűzér. A széki és szatmári táncok pedig a generációk és a sokéves hagyomány összefonódásáról tesznek tanúbizonyságot.

Ezekben a táncokban jelentős részt szánnak azoknak a regöscserkészeknek, akik az elmúlt 50 év folyamán tagjai voltak a csoportnak. A moldvai tánc első próbája március 16-án volt, amin viszonylag szép számban jelentek meg a lelkes táncosok. Ebben a koreográfiában csak hölgyek vesznek részt, ami különleges hangulatot ad a gyakorló óráknak és a színpadi jelenlétnek is. A következő csütörtökön, március 23-án ismét felhangzott a zene a cserkészházban. Ez alkalommal öt pár vállalkozott arra, hogy együtt felidézik a lelkükben és az izmaikban a mezőségi tánc mozdulatait. A szatmári tánc próbái még ősszel elkezdődtek, másfél havonta kerül sor ezekre az eseményekre. Öröm látni, hogy szívesen jönnek az elmúlt idők regösei, hogy újra rendszeresen találkozzanak egymással a táncszőnyegen, és átadják magukat a zene és a mozgás örömének. Van aki 20 év után vette elő újra a tánccipőt, hogy részt vegyen ebben a készületben.

Tas J Nadas, Esq

A próbákat Balássy Béres Anikó, Tihanyi László, Kovács Viola és Szanyó Gábor vezetik nagy szakértelemmel és odaadással.

Az Aranylakodalom egy közös ünnep lesz a közösség számára, melynek során lehetőség lesz bekapcsolódni a műsor pezsgésébe, és szívvel-lélekkel befogadni a csodát, ami aznap a színpadon történik majd.

Pásztor Orsolya

a szerző a Cserkész Barátok Köre Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.