Clevelandben idén december 21-én kezdődött a karácsony, a cserkészek ünnepi műsorával. A péntek esti programra megtelt a Szent Imre római katolikus templom, amely ekkorra már teljes karácsonyi díszítésben pompázott. A Szent Imre egyébként is a clevelandi magyarok egyik leglátogatottabb temploma, egyben központi közösségi helyszíne, köszönhetően annak is, hogy itt található a cserkészház és itt működik a magyar iskola. A város nyolc magyar temploma közül jelenleg a Szent Imréé a legaktívabb egyházközség, a cserkész karácsonyon azonban felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül ott volt mindenki, akinek fontos gyermeke tradicionális etikai és informális módszertani elveken alapuló nevelése, amely az egyéni képességek és a csoportban való együttműködés fejlesztésén túl nemzeti identitásukban és kulturális kötődésükben is megerősíti a felnövekvő generációkat. A clevelandiek azt mondják, a cserkészetben egyharmados a megoszlási arány a katolikusok, a más vallásúak és azok között, akiknek nem fontos a vallás, számomra azonban meghatározó élmény volt, hogy az ünnepi műsoron látott vendégek, ismerősök egy részével más-más felekezetű istentiszteleteken találkoztam karácsonykor.
A cserkészek betlehemes játéka
Ez az összefogás és elfogadó együttműködés jellemző a clevelandi magyarokra. Szép gesztus, hogy a cserkészek műsorán három lelkész, illetve pap is beszédet mondott, mintegy keretbe foglalva az estét. De a legfontosabb mégis az, hogy legalább száz cserkész öltözött ünneplőbe és lépett „színpadra”. Bevonulásuk után megtöltötték az első padsorokat: baloldalra ültek a fiúk, a 14. sz. Görgey Artúr csapat tagjai, jobbra a lányok, a 34. sz. Zrínyi Ilona csapat. Figyeltek egész idő alatt, s amikor sorra kerültek, ügyesen előadták az oltár előtt a műsorszámaikat. Közben a kisebbek izgatottan integettek a szüleiknek. Merthogy az egészen pici „angyaloktól” kezdve a kiskamasz pásztorokon át a most is gyönyörűen éneklő fiatalokig minden korosztály képviseltette magát. Láttunk betlehemes játékot egy emlékezetes bárányfiúval, elhangzott Ady Endre Karácsony és Kis, karácsonyi ének című verse, valamint egy mese a csillagszórós karácsonyfáról, más-más örs előadásában meghallgattuk a legszebb magyar karácsonyi énekeket, furulyaszólót és egy különleges, polifoam rudakkal xilifinozott muzsikát élvezhettünk, végül a nagyobb lányok kántálása koronázta meg a programot. Még soha nem hallottam ilyen szép, a Kisjézust altató népi énekeket, amelyek szívhez szólóan zengtek a clevelandi éjszakában. S nemcsak ezen a napon, hanem karácsony előtt városszerte, hiszen a cserkészlányok minden évben házhoz viszik az örömhírt.
Jézus eljövetelére és születésnapjára emlékeztettek bennünket felszólalásaikban az egyházi vezetők is. Nt. Tamásy Éva, a Nyugat-oldali Magyar Evangélikus Egyház lelkésze azt az ajándékot, amelyet Isten Jézus születésével adott az emberiségnek, a télvíz idején kivirágzott almafa példázatával szemléltette. Egy fiú, aki összeveszett a családjával, de karácsony idején haza vágyódott, jelet kért a szüleitől, hogy tudja, megbocsájtottak-e neki: ha igen, kössenek zsebkendőt a házuk előtti almafára. A fiút nem egy, hanem sok zsebkendő várta, mintha virágban borul volna a fa – ahogy Istenhez is mindig odafordulhatunk, visszatérhetünk. Nt. Dr. László Imre, a Nyugat-oldali Magyar Református Egyház lelkésze a gyerekeket megszólítva az újszülött baby boy-ra irányította a figyelmet, aki nem egyszerűen ajándék, hanem a születésnapján ő ad ajándékot nekünk. Hiszen ilyenkor karácsonykor oda tudunk menni hozzá, hogy megsimogassuk, megdajkáljuk. Ft. Mezei András atya, a Szent Imre és Szent Erzsébet templomok plébánosa a család fontosságáról szólt, arra emlékeztetve bennünket, hogy a cserkészet és az egyház is olyan gondoskodó család, amely mindig visszavárja a tagjait. Végül közös imával zártuk a programot.
Felvételünkön megtekinthető a clevelandi cserkészek karácsonyi műsora, amelyet 2018. december 21-én tartottak a Szent Imre templomban.Beszámolónk: https://www.bocskairadio.org/minden-sziv-legyen-betlehem-clevelandi-karacsony-videokkal/
A jól sikerült, színvonalas műsorért dicséret illeti a főszervezőket, Duna Klári és Balássy Alexandra segédtiszteket, valamint a parancsnokokat és a betanító örsvezetőket. És különlegesen szép volt a templom. Mindig csodálom a Szent Imrében az elefántcsont hatású, csipkézett fehér oltárt, felette a csillagos égboltot, a lilás-kékes falfestés kontrasztját, amit most még ünnepélyesebbé tettek a melegfényű égőkkel díszített fenyőfák, a betlehem és a zöld gyertyatartókban pislákoló mécsesek. Karácsony estére aztán az oltár előtti jászol koronás kisdedéhez „leszálltak” az angyalok, a szobrok helyét piros Mikulás-virágok terítették be, köröskörül pedig a fehér változatúak tündököltek. Nem csoda, hogy sokan maradtak még itt beszélgetni, fényképezkedni a cserkészek műsora után is. És jó volt látni, hogy mennyien részt vettek a díszteremben tartott agapén, és a messziről hazatért barátok, rokonok örvendtek egymásnak.
A Szent Imre templom ünnepi díszben (Fotó: Szent Imre Egyházközség)
Nem volt ez máshogy a karácsonyi istentiszteleteken sem. Azt terveztem, hogy az ünnep alkalmából minden felekezethez ellátogatok, de végül csak három helyre jutottam el. A Szent Imrében majdnem „teltház” volt az este 11 órakor kezdődött éjféli szentmisén, ahol András atya prédikációjából a jövőbe vetett hit üzenete ragadott meg a leginkább. Arról beszélt, hogy a betlehemi békesség utáni vágy hoz haza bennünket, ide, a templomba, ahol Jézus jászolánál otthon vagyunk. László Imre lelkész a nyugat-oldali reformátusok karácsonyi úrvacsorás istentiszteletén azt hirdette, hogy a békét senki más nem hozhatja el a Földre, csak az Isten fia, s akinek eltalálta szívét a karácsony üzenete, angyalként hirdesse az örömhírt, hogy a béke meg is valósulhasson. Először jártam a templomukban, amely a faborítású mennyezettel, a piros kárpitokkal és a színes üvegablakokkal otthonosnak hatott, annak ellenére, hogy kevesen voltunk. Pedig az előtérben kiállított fotók tanúsága szerint régen népes volt a gyülekezet, 1939-ben pl. a templomsegélyező nőegylet tablóján hatvanhatan szerepeltek. Mégis reménykeltő emlékként marad meg bennem a tágas tér az oltár előtti Kisjézussal, ahogy a szalmán fekvő testét a kalocsai mintás takaró betakarja.
Karácsonyi jászol a Nyugat-oldali Magyar Református templomban (Fotó: Szélpál Zsófia)
A Clevelandi Magyar Bethánia Baptista Közösség délutáni istentiszteletén megható volt látni a testvérek aktív közreműködését. Olyan volt, mintha egy nagy közös karácsonyi műsoron lennénk, amelyhez mindenki hozzáadta, amit tud. Volt, aki csak azzal, hogy figyelmesen hallgatta a többiek fellépését, akik zenéltek, szavaltak. A felnőtt kórus szép éneklése mellett a fiatalok gitáros dicsőítései is szívet melengetők voltak, ahogy az is, amikor a karácsonyi kívánságaikat osztották meg velünk. Amikor a kicsik hegedű- és zongoraszólóját hallgattuk, Kulcsár Sándor lelkipásztori szeretettel bátorította őket, elismerve, hogy nem könnyű kicsalni a hangokat a hangszerekből. Két Igét olvasott fel, majd elmélkedésében arról az örömről beszélt, amely Jézussal együtt mindenhol megjelent. Ennek a megélésére buzdított bennünket, és nem csak karácsonykor. Családias volt, ahogy „körbeültük” a szép, nagy élő karácsonyfát, amely fenyőillattal árasztotta el az imatermet. A „pódium” közepén, mintegy színpad- vagy oltárkép, egy festményt tárult fel: a baptisták bemerítkezését szimbolizáló folyó. Mintha maga a Jordán lenne, amelyben Krisztus megkeresztelkedett, mégis inkább egy képzeletbeli, vágyott (lelki) tájat ábrázolt, békét és harmóniát festve elénk. A ceremónia végén égő gyertyákkal a kezünkben énekeltük el a Csendes éjt, majd ajándékosztás következett a gyerekeknek, és még sokáig folyt a beszélgetés.
Karácsonyi istentisztelet a baptista templomban
A baptista istentiszteleten hangzott el egy csillogó szemű kislánytól, hogy azt szeretné, ha minden szív Betlehem lenne, amelyben megszületik az Úrjézus. Legyen ez a 2018-as (clevelandi) karácsony legfőbb üzenete, reménye.
A szerző rádiónk Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa.
1 of 12
Éjféli mise a Szent Imrében
Miklós Melánia, Csibi Lóránd és Simon-Benedek Zsuzsanna
A cserkész karácsony közönsége
Nt. László Imre lelkész a cserkészek műsorán
A cserkészlányok fellépése
A nagyobb cserkészlányok is figyelnek
Pillanatkép a kiscserkészekről
A legkisebb cserkészek angyalkának öltöztek
Kántálás és összekacsintás a szülőkkel
A baptista templom gyermekeinek köszöntője, jobbra Kulcsár Sándor atya
Szilágyi Borbála testvérnő verset mond
Molnár Zsolt, Molnár Erika, Szilágyi Borbála és Miklós Melánia
Napkeleti bölcsek, egy titokzatos újszülött király, hatalmát féltő uralkodó, gyermekgyilkosságok – ma van az aprószentek ünnepe.
Aprószenteknek azokat a betlehemi kisgyermekeket nevezi a keresztény kultúrkör, akiket a bibliai hagyomány szerint a hatalmát féltő Heródes mészároltatott le, amikor a napkeleti bölcsektől megtudta, hogy azok a “zsidók újszülött királyát” keresik.
Hogy az újszülöttet elveszejthesse, Heródes ráparancsolt bölcsekre, hogy miután megtalálták a gyermeket, menjenek vissza a palotájába, és ezt jelentsék neki. Ám a bölcsek álmukban jelenést láttak, amelyben arra figyelmeztették őket, hogy ne térjenek vissza Heródeshez, és ők ezt meg is fogadták. Közben Józsefnek is megjelent álmában egy angyal, azzal az üzenettel, hogy meneküljön el családjával együtt Egyiptomba.
Ezek után a haragra gerjedt Heródes, hogy bebiztosítsa a hatalmát, és biztos legyen abban, a zsidók újszülött királya nem marad életben, Betlehemben és környékén az összes kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket megölette.
Ennek a mészárlásnak az áldozatait nevezzük aprószenteknek, és rájuk emlékezünk december 28-án.
Kutatói kételyek
Egyes kutatók szerint ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy ezt a mészárlást Heródes rendelte el, sőt arra sincs, hogy egyáltalán megtörtént. A kétkedők példának hozzák fel, hogy a csecsemőgyilkosságokkal egyedül Máté evangélista vádolja Heródest, a többiek nem, ráadásul a nem bibliai kortárs források, például Josephus Flavius A zsidók története című írása sem említi a vérengzést.
A másik elem, ami kétségessé teszi a történetet az, hogy Jézus születésére is két valószínű időpontot fogadnak el a kutatók: az egyik szerint, ez a többségi vélemény, i. e. 4 és 6 közé esik, amikor Heródes még élt, vagyis elrendelhette a betlehemi mészárlást. A másik elmélet szerint azonban ez az időpont már Heródes halála utánra esik, amikor Júdea kliensállamból Szíria provincia részévé vált. Ennek legátusáról, Quiriniusról biztosan tudni lehet, hogy i. u. 7-ben elrendelte azt a népszámlálást, amivel felmérte az új területek demográfiai viszonyait, és amelynek engedelmeskedve kellett Józsefnek állapotos feleségével hazatérnie Betlehembe. Azok, akik ezt az időpontot fogadják el, úgy vélik, hogy Heródes már nem élt Jézus születésekor.
A harmadik érv a kétkedők tarsolyában, hogy egy, az Ószövetségből már ismert, és némiképp “felmelegített” történetről van szó, hiszen a legenda szerint, amikor egy másik kiválasztott, jelesül Mózes megszületett, a fáraó parancsára minden fiúval végezni kellett volna. Anyja azonban megmentette Mózest a biztos haláltól, egy gyékényládikába tette, és a folyóra bízta gyermekét.
Népszokások
Aprószentekkor szokás volt a fiúgyermekek megvesszőzése, így emlékezve a betlehemi kicsinyek szenvedéseire, de kapcsolódik ehhez egy Európa-szerte sokfelé megjelenő, Erdélyben és Moldvában pedig még ma is élő népszokás, amikor
a fiúk házról házra járva, bőséget, egészséget, szerencsét kívánó mondókákat adnak elő, és termőággal vagy fűzfavesszővel megvesszőzik a lányokat.
Itt tehát összeforr a keresztény hagyomány a pogány, termékenységi rítust idéző népszokással.
Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2018. december 24., hétfő (MTI)) – Noha sokak szerint Donald Trump elnök éve volt a 2018-as esztendő az Egyesült Államokban, a törvényhozásban hatalmi átrendeződés kezdődött a novemberben tartott félidős választások után.
Az amerikai társadalom ugyanakkor a republikánus kormányzat gazdasági sikerei ellenére is megosztott maradt, és a szavazók úgy gondolkodhattak: mondaniuk kell valamit az eltelt két évről, főként Trump stílusáról. A november 6-i félidős választásokon tudatták is elégedetlenségüket: a szövetségi képviselőházban többséget szereztek a demokraták. A mindig az elnöki ciklus félidejében tartott voksolásokon szövetségi szinten újraválasztották a képviselőház egészét, a szenátorok csaknem egyharmadát, és 36 államban kormányzót is választottak. A képviselőházban januártól 235 demokrata párti és 199 republikánus politikus lesz, a szenátusban viszont a republikánusok 42-ről 53-ra növelték bársonyszékeik számát. Ez nem meglepő: a félidős választásokon a hivatalban lévő elnök pártja csaknem mindig teret veszít, s az a ritkaság, hogy a republikánus elnököt adó pártnak többsége van a kongresszus mindkét házában. 1860 óta mindössze három alkalommal fordult elő, hogy az elnök pártja a félidős választásokon nem veszített a törvényhozói helyekből. Az idei voksolásokon szokás szerint helyreállt a fékek és egyensúlyok rendszere. Ugyanakkor a tagállamok többségének törvényhozásában továbbra is republikánus többség maradt, és a kormányzók java része is republikánus. A választásokat különösen indulatos légkörben tartották meg. Csőbombákat küldtek a demokratákat támogató Soros Györgynek és demokrata párti politikusoknak, és közterületen inzultálták a Trump-kormányzat több tagját, elüldözték őket éttermekből, megtámadták az elnök politikáját támogató újságírók lakását. Bill Nelson, floridai demokrata párti szenátorjelölt (aki végül veszített) például úgy fogalmazott, hogy “az amerikai politikai klíma olyan, mint a ruandai volt az 1994-es népirtás előtt”. Aválasztói hangulatot – az elemzők szerint – befolyásolták a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozások vizsgálatai is, amelyek középpontjában – a republikánus tábor szerint célkeresztjében – Donald Trump áll. A vizsgálatok az igazságügyi minisztérium felügyelete alá tartozó Szövetségi Nyomozó Irodánál (FBI), a törvényhozás két bizottságában és a kongresszus felhatalmazásával életre hívott, Robert Mueller vezette különleges bizottságnál folytak. A képviselőház és a szenátus republikánus politikusok elnökölte hírszerzési bizottságaiban lezárták a munkát, azzal a következtetéssel, hogy Moszkva valóban megpróbálta befolyásolni az amerikai választási folyamatot, de fő célja a békétlenség szítása volt, és nem Trump hatalomra segítése. A Robert Mueller vezette különleges bizottság még mindig tartó nyomozásainak célja annak feltárása, vajon Trump kampánycsapatának munkatársai összejátszottak-e oroszokkal a 2016-os elnökválasztás idején Trump győzelme érdekében. Erre a bizottság eddig nem terjesztett elő bizonyítékokat, de a nyomozás során feltárta Trump egykori munkatársainak gazdasági bűncselekményeit. Bűnösnek találták Paul Manafortot, a Trump-kampány első menedzserét még évekkel korábbi gazdasági bűncselekmények elkövetésében, és Michael Cohent, Trump volt ügyvédjét adó-, és banki csalások, az elnökválasztást vélhetően befolyásoló jogtalan kifizetések és a hatóságok félrevezetése miatt. Rá decemberben hároméves börtönbüntetést szabtak ki. És tart a pere Michael Flynn volt nemzetbiztonsági tanácsadónak is, akiről kiderült, hogy 2016-ban be nem jegyzett lobbistaként – tehát törvényellenesen – tevékenykedett a török kormány javára. Donald Trump 2018-ban különösen aktív volt a külpolitikában, lépései sok esetben az amerikai érdekek szempontjából sikeresek voltak. Januárban részt vett a davosi világgazdasági fórumon, csaknem húsz év után ő volt az első amerikai elnök, aki elutazott e tanácskozásra. Gary Cohn, az elnök gazdasági tanácsadó testületének akkori vezetője azt nyilatkozta: “azért megyünk Davosba, hogy megmondjuk a világnak, Amerika nyitott az üzleti életre”. Majd hozzátette: “Amerika az első nem azt jelenti, hogy Amerika egyedül”. Majd Amerika egyedül maradt döntésével, amikor májusban egyoldalúan felmondta a 2015-ben kötött, többhatalmi iráni atomalkut. Szinte egyedüliként dacolt Donald Trump az amerikai politikusok többségével, amikor júniusban Szingapúrban tárgyalóasztalhoz ült Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. S meglepetést keltett az elnök júliusban Varsóban is, ahol Európa válságáról és az új Európáról mondott beszédet. Karácsony előtt pedig azzal a bejelentéssel, hogy az Egyesült Államok megkezdi csapatainak kivonását Szíriából. A Trump-kormány külpolitikájának megítélése az Egyesült Államok külpolitikai szakértői körében nem egyértelmű. Pat Buchanan, konzervatív publicista – aki korábban Richard Nixon, majd Ronald Reagan elnök munkatársa volt a Fehér Házban – például júliusban azt írta, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök helsinki csúcstalálkozója “történelmi irányváltást jelez” az amerikai külpolitikában. Richard Haas, a Külkapcsolatok Tanácsa washingtoni agytröszt vezetője pedig a napokban azt nyilatkozta az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR), hogy a Trump-elnökség idején szétzilálódnak Washington szövetségesi kapcsolatai. Haas interjúja még a James Mattis védelmi miniszter lemondása előtti napokban hangzott el. Lemondó levelében Mattis a többi között azt írta: az Egyesült Államok nem védheti meg nemzeti érdekeit, ha nem ápolja kapcsolatait szövetségeseivel, és nem bánik velük tisztelettel.
A Kárpát-medence legnagyobb gálaműsoraként immár tizenegyedik alkalommal köszönti az új esztendőt Mága Zoltán hegedűművész 2019. január 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában. A Szeretet hegedűsének exkluzív, grandiózus show-műsorában a Nemzet Színészei, Kossuth-díjas művészek lépnek színpadra, a műsor repertoárjában pedig korábban nem hallott, újrahangszerelt meglepetésművek hangzanak el. A világ magyarságának ajánlott XI. Budapesti Újévi Koncerten kerül megnyitásra a 2019-ben tartandó izraeli-magyar évad is. Az év első estéjén rendezendő koncerttel kapcsolatban kérdeztük a hagyományt teremtett Prima Primissima-díjas hegedűművészt.
A beszámolók és a sajtóvisszhangok alapján egy valóban világszínvonalú, exkluzív gálaműsort tartott az Arénában 2018 első estéjén, ahol világsztárok, Grammy-díjas művészek léphettek színpadra. Így, egy év távlatából milyen volt a tavalyi koncert, az ön számára melyek voltak a legkedvesebb, legjobb pillanatok?
Nagyon büszke vagyok, hogy a 2018-as évet a világ egyik legnagyobb producerével, a tizenhatszoros Grammy-díjas művésszel, David Fosterrel közösen indíthattuk el, és szerezhettünk örömet a magyar közönségnek. Számomra ez az est feledhetetlen élmény volt, mert a tradícióvá nemesült gálakoncert ünnepi előadásának sztárvendége, a zenei világ egyik legnagyobb producere és zenésze mellett milliós rajongótáborral rendelkező hollywoodi művészek is felléphettek, mint például Katharine McPhee amerikai énekes, Sheléa Frazier, a huszonhétszeres Grammy-díjas Quincy Jones művésztársa, a tatár származású orosz operaszoprán, Aida Garifullina, és az amerikai crossover tenor, Fernando Varela. Magyarországon először szerepelt művészekkel egy olyan műsort állíthattunk össze, amely méltó megkoronázása volt a Budapesti Újévi Koncert tizedik születésnapjának. A jubileum gálaestről az Egyesült Államok legnagyobb közszolgálati televíziótársasága, a PBS két részes önálló show-műsort is készített, amelynek premierje júniusban volt Los Angelesben. A csatorna főműsoridőben mutatta be 120 milliós nézőközönségének a gálakoncertet, népszerűsítve ezzel egész Magyarországot. A show-műsorunk a csatorna egyik legsikeresebb műsorává vált. Azt gondolom, erre méltán lehetünk büszkék mi mindannyian.
Mága Zoltán a közönséggel a bécsi koncertenFORRÁS: ORIGO
Idehaza a legnagyobb figyelmet az újévi koncertek kapják. Viszont Bécsben is hagyományt teremtett. A két gálakoncert között van különbség, vagy ugyanazt a műsort viszi tovább az osztrák fővárosba, amit Budapesten láthatott a közönség?
A budapesti ünnepei koncert után néhány nappal Bécsben folytatódik az újévi koncert, és eddig már négy alkalommal telt ház előtt ünnepelhettünk. Megjegyzem, a már nyolc évtizedes múltra visszatekintő Bécsi Újévi Koncert „hazájában” nem kis kihívás volt újévköszöntő gálát színpadra állítani a zeneértő nagyérdeműnek, ezért megtisztelő, hogy Európa egyik legszebb koncerttermében, a klasszikus zene géniuszainak, a legnagyobb és leghíresebb zeneszerzők szülővárosában sikerült hagyományt teremtenünk. Az elmúlt fél évtized sikeressége számomra azt mutatja, hogy a hagyományos bécsi újévi gála – amely a világ legpatinásabb újévköszöntő koncertje – mellett jól elfér Magyarország és fővárosunk, Budapest szeretettel teli üzenete, és Bécs közönsége is megmutatta, hogy a Budapesti Újévi Koncert világsztárokat felsorakoztató igényes és kifinomult színvonala méltó arra, hogy a zene fővárosában is hagyományt teremtsen. Eddig három koncertet a Wiener Konzerthausban tarthattunk, és a 2018-as évet köszöntő gálánkat a világ egyik legrangosabb koncerttermében, a bécsi Musikverein Aranytermében rendezhettük meg – ahol 1939-től rendezik a hagyományos újévi gálát a Bécsi Filharmonikusokkal. Január 4-én visszatérünk a Wiener Konzerthausba, rangos előadókkal, operaénekesekkel és meglepetésvendégekkel fogunk színpadra lépni. A két koncert teljesen más. Az Arénában nagyon fontos a látványvilág, a díszlet, és tekintettel a 13 ezer fős közönség korosztályi összetételére, szórakoztató műsort kell adni. Éppen ezért a klasszikus zene, az opera mellett könnyedebb műfaj és a popzene is teret kap. Törekednem kell arra, hogy mindenki jól érezze magát. Bécsben viszont csak klasszikus zenét játszom, mindenféle hangosítás nélkül. Egy évvel ezelőtt például a két világhírű hegedűművésszel, Shlomo Mintzel és Zachar Bronnal Bach kettős hegedűversenyét játszottam, de a repertoárban Bach, Mozart, Sarasate, Csajkovszkij művei csendültek fel, és híres operaáriák hangzottak el. A két koncert teljesen más felkészülést igényel, és a fellépő művészek személye is éppen ezért más.
Hogyan telik az éve az újévi koncertek között? Számos hazai és külföldi koncertjéről hallani év közben, ahol szerepel. Melyek voltak a legfontosabb állomások?
Ebben az évben az elmúlt másfél-két évtizedhez viszonyítva sokkal kevesebb külföldi fellépést vállaltam, mert az év elején megszületett a harmadik gyermekem. Szerettem volna az apaság minden pillanatát kiélvezni, ott lennyi kislányom minden fontos pillanatánál, és minden segítséget megadni a feleségemnek. Felelősségteljes dolog szülőnek lenni, éppen ezért el is halasztottam két nagyobb turnét. Idén csak néhány napos utazással járó koncertet vállaltam, így többek között Athénban, a – Mítoszok és Hősök címmel a Herodes Atticus odeon színházában tartott előadáson világhírű görög tenor, Mario Frangoulis gálaműsorának vendégművészeként szerepeltem Görögországban, immáron második alkalommal. Idén márciusban másodszor indítottam útjára a 100 templomi jótékonysági koncertemet, melynek első kilenc állomása Erdélyben volt.
Mága Zoltán az Operaházban FORRÁS: ORIGO
A nyitóelőadást március 19-én Marosvásárhelyen, a „fekete március” néven elhíresült pogrom évfordulóján tartottuk, arra emlékezve, hogy a három évtizeddel ezelőtti nap megmutatta, vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként tudtunk kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért. Az elmúlt másfél-két évtizedben megvalósult karitatív misszióim sikeressége alapján meggyőződéssel mondhatom: a magyarság olyan lelki összeköttetésben és akarategységben él a Kárpát-medencében, amely példamutató lehet minden nemzet számára. A mérhetetlen szeretet és tenni akarás, az önzetlenség azt mutatja: a magyarság itt Európa közepén olyan erőt sugároz, olyan egyesítésre képes, amelynek nincsenek határai. Ország- és közigazgatási határok nem fogják, és nem is tudják szétválasztani a több mint 15 milliós nemzetünket, mert a magyarság bátorságból és értékteremtésből mindig élenjáró és példamutató volt. Az erdélyi magyar városokat érintő jótékonysági koncertkörút előadásain több mint tizenötezer ember vett részt, és közel 15 millió forintot gyűjtve tudtunk segítséget nyújtani gyógyulásra váró gyermeknek, felnőtteknek, köztük a Magyar Rádió szatmárnémeti tudósítójának, valamint kórházaknak, hátrányos helyzetű gyermekeknek, árváknak. A karitatív missziósorozat ünnepi díszelőadását augusztus 21-én a Bazilika előtti Szent István téren tartottuk, mintegy nyolcezer ember előtt. Az ezer hátrányos helyzetű iskolát kezdő gyermek megsegítése mellett a Kárpátalján, Nagydobronyban felgyújtott református imaház és óvoda újjáépítéséért hirdettünk összefogást. Mivel mindig a gyermekek oktatását tartottam az elsődleges és legfontosabb feladatnak, kötelességnek, ezért szerettem volna elősegíteni, hogy a kárpátaljai település romák által lakott részén megsemmisült óvoda újjáépüljön, hogy a magyarajkú gyermekek megfelelő környezetben tudjanak felkészülni az életre. A nagydobronyi református templomban tartott koncerten az est teljes bevétele mellett magánadományunkként Bajkai Istvánnal közösen 5 millió forintot ajánlottunk fel az imaház és óvoda újjáépítéséhez. A képviselő úr a felajánlását magánemberként tette, és azt gondolom, ez üzenetértékű mind a határon túli magyarság, mind pedig az anyaországban élő honfitársaink számára.
Mága Zoltán és David Foster a 2018-as újévi koncerten az ArénábanFORRÁS: ORIGO
Miért lesz emlékezetes ön számára 2018 szakmailag, zeneileg, magánéletileg?
Mint említettem, megszületett a kislányom, ez számomra a legfontosabb, és legemlékezetesebb esemény ebben az évben. Az is nagy és fontos esemény volt az életemben, hogy a 12 éves fiam, Zolika ettől a tanévtől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének hallgatója lett, és az elmúlt években több hazai és nemzetközi hegedűverseny díjazottja és nyertese volt. Tavasszal a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny első díját nyerte el. Szakmailag a PBS-en bemutatott show-műsoromat említeném elsőként, ami immáron a második volt az amerikai televíziós-csatornán. Zeneileg pedig életem fontos eseményeként említhetem, hogy a háromszoros Grammy-díjas világszár dzsesszénekes, Michael Bublé legújabb nagylemezén hegedűszólistaként közreműködhettem.
A következő újévi koncertet miért várja? Miért lesz különleges?
A 2018-as évet köszöntő gálakoncertünk a televíziós felvétel miatt főként az amerikai közönségnek szólt, most viszont olyan előadással szeretnénk megörvendeztetni a közönséget, amely méltón reprezentálja Magyarország kulturális kincseit, és a nemzet kiválóságaival folytathatjuk azt a hagyományt, amelyet itt Európa közepén teremtettünk. A 2019-es koncert mottója: Ami magyar, az magyar, és a koncertet a Kárpát-medencében élő magyarság összefogása jegyében rendezzük.
Mága Zoltán és sztárvendégei, köztük a Nemzet SzínészeiFORRÁS: SCHUMY CSABA/DFP.HU
Hogyan állt össze a koncert műsora? Mely szerzeményeket várja a legjobban?
A Vajdaságot, Felvidéket, Erdélyt, Kárpátalját és Magyarországot képviselő kórusok és rangos előadók szerepelnek majd az Aréna színpadán. Magyarország fővárosának újévi koncertjén a Nemzet Színészei, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Tordy Géza, Haumann Péter és Szacsvay László közösen köszönti majd az Aréna színpadáról a közönséget és az új esztendőt. A gálakoncerten Kossuth-díjas művészeink közül Sümegi Eszter, Kiss-B. Atilla operaénekesek, Szakcsi Lakatos Béla és Balázs Fecó előadóművészek, valamint Eperjes Károly színművész is szerepel majd. A koncert meghívott sztárvendége lesz a fiatal korosztály egyik legkedveltebb és legsikeresebb előadója, Molnár Ferenc Caramel. A gálaest műsorában színpadra lép Nyerges Attila énekes is, és egy különleges feldolgozásban és előadásban elhangzik majd az Ismerős arcok nevű zenekarának az a dala, amelyet a határainkon túl élő magyarság himnuszaként is gyakorta emlegetnek. A jövőre 20. jubileumi évét ünneplő zenekar frontembere először áll majd az Aréna színpadára, és dalával is erősíti a 2019. január elsejei, a világ magyarságának ajánlott koncertjének fő üzenetét, ami szinte egybecseng Nyerges Attila dalának legfőbb mondanivalójával: „Mi egy vérből valók vagyunk!”
Hogyan folytatódik az év a koncert után 2019-ben?
Az év közben elhalasztott, és már lekötött előadásaim miatt a legzsúfoltabb évem következik 2019-ben. A bécsi újévi gálakoncert után az Egyesült Államokban lesz 15 állomásos turném. Nagy megtiszteltetés, hogy a meghívásnak eleget téve áprilisában újra koncertet adhatok a New York-i Carnegie Hall nagytermében, majd Izraelben, Dél-Koreában, Japánban, Indiában, Új-Zélandon és Ausztráliában lesznek koncertjeim. És természetesen mindezek mellett már készülök a VI. Bécsi és a XII. Budapesti Újévi Koncertre is, hogy egy még látványosabb produkcióval köszönthessük a 2020-as évet.
Látható eredményei vannak a sportban elindított támogatási rendszernek. Idén több több mint húsz sportágban jeleskedtek a magyarok, akik számos világeseményen arattak sikereket – mondta Szabó Tünde az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában. A sportért felelős államtitkár beszélt a sportolás fontosságáról is, amelyet érdemes már a gyermekkorban elkezdeni, játékos formában. Mint mondta: a sport közösségteremtő ereje nagyban hozzájárul a fiatalok céltudatosságához, a napi rutin kialakulásához, nem beszélve az egészségről, amelynek ez az egyetlen eszköze.
Volt sportolóként mindent látott, amiért most dolgozik – fogalmazott. Hozzátette: az ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Balog Zoltán államtitkári felkérésén nem kellett gondolkodnia. Ügyvédként dolgozott, amikor megkereste őt az akkori emberi erőforrás miniszter és egyértelmű volt számára, hogy elfogadja azt, így segítve tovább a magyar sportot.
Fontos volt számára, hogy volt sportolók is legyenek a stábjában, mert ők látják azt, hogyan zajlik egy-egy sportágnál a belső munkafolyamat.
Tóth Kriszta kérdésére elmondta: az állami támogatások egy része nemzetközi sporteseményekre megy.
Idén több mint 130 nemzetközi eseményt – köztük világ- és Európa bajnokságokat, világkupákat – támogatott a magyar kormány és a jövő évre vonatkozóan is már több mint 150 kérelem érkezett.
Az idei év legnagyobb sikerének azt tartja, hogy kijutottunk a téli olimpiára, ahol megszületett az első aranyérem. Ez sporttörténelmi időszakot jelent – tette hozzá. Ezután számos felnőtt és junior világesemény volt, és részt vettünk minden idők legsikeresebb ifjúsági olimpiáján is, amelyet tizenkét első hellyel zártunk – mutatott rá.
Már mutatkozik az elmúlt években elindult támogatási rendszer hatása, hiszen több mint 20 sportágban jeleskedtek a mieink 2018-ban – emelte ki Szabó Tünde.
Anyaként arról beszélt: egy gyereknél az a legfontosabb, hogy szeresse, amit csinál. Ha gyermekkorban kialakul a mozgás szeretete, akkor felnőttként is megmarad a sport. Nem az az elsődleges, hogy valakiből élsportoló legyen, hanem hogy egészségesen éljünk. Ehhez pedig az egyetlen eszköz a kezünkben a sport – fűzte hozzá.
A mai felgyorsult világban, amikor mindenki kezében ott van a mobiltelefon, elveszítjük azokat a kapcsolatokat, amit a sport tud adni.
A sport közösségteremtő ereje által sokkal többek lesznek a gyerekek, nem beszélve a céltudatosságról, a napi rutin kialakulásáról és az egészségről
U.S. President Donald Trump takes a selfie with U.S. troops at Ramstein Air Force Base, Germany, December 27, 2018. REUTERS/Jonathan Ernst - RC1626980400
Egyelőre még csak találgatások vannak azzal kapcsolatban, milyen következményekkel jár Donald Trumpnak az amerikai katonák Szíriából történő kivonására vonatkozó döntése, elemzők azonban abban egyetértenek, hogy az amerikai elnök váratlan bejelentése alaposan felkavarhatja az erőviszonyokat a polgárháború sújtotta ország területén zajló – sokszereplős – hatalmi játszmában. Trump azzal indokolta döntését, hogy az Egyesült Államok legyőzte az Iszlám Államot Szíriában, a dzsihadista csoport elleni küzdelem pedig az egyetlen oka volt az amerikai csapatok jelenlétének az ő elnöksége idején, eljött hát az idő, hogy mások harcoljanak az amerikai katonák helyett.
Az elnök állításával, miszerint Amerika győzelmet aratott az Iszlám Állam felett, még a Fehér Házon belül sem ért egyet mindenki, Washington szövetségesei pedig egyenesen úgy érzik, magukra maradtak a terrorellenes harcban, a hirtelen lépés mindazonáltal arra késztette a szíriai polgárháborúban aktívan részt vevő regionális hatalmakat, hogy erőfeszítéseik fokozásával átvegyék a mindeddig amerikai ellenőrzés alatt álló területeket.
Az al-Dzsazíra hírportál elemzése szerint az Egyesült Államok – kurd szövetségesein keresztül – Szíriának körülbelül egyharmadát tartja ellenőrzése alatt a jelen pillanatban, a szóban forgó területeket azonban szakértők leginkább „hasznos Szíriaként” emlegetik, mivel az az ország fő olaj- és gázmezőit, erőműveit és hasznos földjeit is magában foglalja. Éppen emiatt Oroszországnak kulcsfontosságú, hogy saját ellenőrzése alá vonja ezeket a területeket, egyrészt a Szíriában folytatott jelentős újjáépítési erőfeszítések fenntartására, másrészt pedig a költséges katonai beavatkozások ellensúlyozása érdekében. Nem lesz azonban könnyű dolga, hiszen Irán is hosszú ideje vár arra, hogy az amerikaiak végre elhagyják Szíriát. A perzsa állam régóta munkálkodik egy síita félhold létrehozásán, amely Kuvaiton, Irakon, Szírián és Libanonon keresztül lehetővé tenné Teheránnak, hogy tengertől tengerig felügyelete alatt tartsa az olajszállítást.
Trump utalt arra, hogy az amerikai kivonulás után átadja a terepet térségbeli szövetségeseinek, a terrorellenes koalícióban részt vevő Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek azonban aligha örül ennek: előbbi például óriási erőfeszítéseket tett azért az elmúlt évben, hogy meggyőzze az amerikai elnököt az Észak-Szíriában való jelentős katonai erő fenntartásának szükségességéről, mégpedig Irán és Törökország ellensúlyozása érdekében. Izraelnek szintén rossz hír az amerikaiak távozása, a zsidó állam ugyanis így kénytelen a saját kezébe venni Irán fokozatos térnyerésének visszaszorítását.
Recep Tayyip Erdogan török elnök azonban aligha kaphatott volna szebb karácsonyi ajándékot az amerikai elnöktől, Ankara elől ugyanis elhárul az akadály, hogy hadműveletet indítson azok ellen a kurd fegyveres csoportok ellen, amelyek az Iszlám Állam elleni szárazföldi küzdelem éllovasaiként vívták ki a nyugati közvélemény elismerését.
U.S. President Donald Trump takes a selfie with U.S. troops at Ramstein Air Force Base, Germany, December 27, 2018. REUTERS/Jonathan Ernst – RC1626980400
TRUMP VILLÁMLÁTOGATÁSAI
Tegnap hajnalban váratlanul a ramsteini amerikai katonai bázisra érkezett Donald Trump amerikai elnök, akit felesége, Melania is elkísért. Az elnök Irakból érkezett a németországi támaszpontra, ahol feltankolták az elnöki különgépet, közben Trump és felesége egy hangárban találkozott az összegyűlt katonákkal, akikkel fényképezkedtek. Irakban egyébként felháborodással fogadták Donald Trump szintén előre be nem jelentett szerdai látogatását egyes síita és Irán-barát politikusok, s az ország szuverenitásának megsértésével vádolták az amerikai elnököt. Trump az Egyesült Államok hadseregének Irakban állomásozó katonáit a Bagdad melletti el-Aszad légi támaszponton látogatta meg. Ádil Abdel Mahdi iraki kormányfő nem találkozott Trumppal, helyette telefonon tárgyaltak. Az MTI szerint Trump inkább a Szíriából történő amerikai csapatkivonásról beszélt rövid vizitje alatt. Irakra kitérve azt mondta, Washingtonnak nincsenek tervei arra, hogy kivonuljon Irakból. (MA)
Pénteken a reggeli órákban elszállították az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről a Nagy Imre szoborkompozíciót.
Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően megkezdte a Vértanúk terének rehabilitációját. Ennek első lépéseként a Nagy Imre szoborkompozíciót újrafelállítás előtti restaurálásra elszállították. Közlése szerint az alkotóval folytatott egyeztetés, a szükséges hozzájárulások beszerzése, valamint a terület előkészítése után kerülhet a mártír miniszterelnök emlékműve a Jászai Mari térre, a tervek szerint még 2019. június 16. előtt.
A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) 2018. december 7-én adta előzetes hozzájárulását a Vértanúk terének átépítéséhez. Wachsler Tamás, a terveket előterjesztő Steindl Imre Program (SIP) Nonprofit Zrt. vezetője akkor azt mondta, a szobor helyén a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza. A Nagy Imre-emlékművet pedig a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában tervezik felállítani. A szobor áthelyezése ellen korábban Nagy Imre unokája Jánosi Katalin, valamint Nagy Imre Társaság is tiltakozott.
Nagy Imre szobrát 1996. június 6-án, a mártír miniszterelnök születésének 100. évfordulóján avatták fel az V. kerületi Vértanúk terén. Az emlékmű, amely Varga Tamás szobrászművész alkotása, három üzletember kezdeményezésére, anyagi hozzájárulásával készülhetett el.
Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda. Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:
– Aztán tudjátok-é – kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
– Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.
– Ez igaz – mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.
Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.
– Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki:
“Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.”
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot. A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.
Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.
“Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.”
“Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.”
Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt. Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
“Édesanyám, éhes vagyok…” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.
“Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal. – Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.”
“Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam.”
S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe. A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:
“Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!”
Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.
S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszűntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.
– Ez a karácsony igazi meséje – fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.
Meg is halhattunk volna. Bármelyikünk, aki akkor, azokban a zavaros decemberi napokban kint volt az utcán. Márpedig, aki élt és mozogni tudott akkoriban az kint is volt.
Forradalmárok voltunk, eufóriában lengettük a likas zászlókat, ordítottunk szavakat, verseket, dalokat, amelyekért néhány nappal azelőtt kemény börtönévek vártak volna. Hideg volt, de tüzet raktunk a kommunista propaganda gyűlölt eszközeiből. Melegedtünk, világ kincséért nem mentünk volna haza. Itt ott, repkedtek a golyók, lőttek a „terroristák”, de mi nem féltük a halált. Pedig meg is halhattunk volna… Ezernél többen meg is haltak. Lánctalpak alatt, gépfegyvertűzben.
A szabadságot drágán adták Romániában. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjünk, megloptak. Aljas manipulátorok, tolvaj gazemberek orozták el tőlünk azokat a napokat és éjszakákat, amikor lánglelkű forradalmárként, halált megvetve álltunk a tereken-barikádokon. A forradalommal együtt ellopták a szebb jövőnket, a szabadságot, az ország vagyonát.
Ma már csak „fordulat”-ként, „gengszterváltás”-ként emlegetjük azokat a forró napokat, szánkra nem merjük venni a szót: „Forradalom”. Erről szerettem volna leírni pár gondolatot, azonban az interneten szembejött velem egy román nyelven megírt szöveg, egy édesanya levele, aki egyetlen fiát veszítette el azokban a napokban. Annál mélyebb fájdalommal, úgy érzem, nem lehet kifejezni azt a végtelen szomorúságot, amit magam is érzek forradalmat csináló generációm ellopott jövője, megnyomorított élete miatt. Az eredeti szerzőt nem sikerült azonosítani, annyit tudtunk meg róla, „egy bukaresti hölgy”. Az ismeretlen szerző iránti maximális tisztelettel, mégis úgy döntöttem magyarba ültetem a levelet.
Drága gyermekem, azóta már 29 év telt el…
Több mint ahány éves voltál akkor, amikor egy fagyos decemberi reggelen elmentél itthonról, mert, mint mondtad „harcolni akarok a szabadságért, a boldogságért”. Éppen ma 29 éve, hogy kiléptél az ajtón. Soha nem tértél vissza. Megtalált egy eltévedt golyó, és kioltotta fiatal életed.
Emberek jöttek, mondták, egy bátor férfinak, hős vértanúnak adtam életet, de én sokkal jobban szerettem volna egy hétköznapi, de élő fiatalember anyja lenni.
Egyedül maradtam drága gyermekem! Mind elmentek… Egyesek meghaltak, mások elhagyták az országot. Én mindig arra gondoltam, hogy Te értük, a boldogságukért, szabadságukért haltál meg azon a decemberi napon. Ők azonban azt mondták, hogy itt se nem boldogok, se nem szabadok. Inkább elmentek.
Lassacskán felnőtté vált az összes gyerek, akikkel egykor a tömbházak között játszottál, és elmentek. Már senki nem maradt, akivel emlékeket idézve, Rólad beszélhetnék. Mintha, soha nem is léteztél volna…
Mi van a szerelmeddel? A lánnyal, akivel rajongtatok egymásért, akkor decemberben? Akivel szépen és fiatalon, csillogó szemekkel azt ígértétek, hogy soha nem hagyjátok el egymást. Amerikából hívott fel, úgy húsz éve. Férjhez ment, három gyereke van, és mint mondta boldog…
Nekem nincs már gyermekem… Csak az a vékony kis sportdzseki maradt nekem, amelyikben elmentél. Akkor szép és makulátlan fehér volt, de én vérfoltosan, sárosan kaptam vissza tőlük.
Eleinte még néztem a tévét, láttam, hogyan fogott neki lopni mindenki, aki közel került a tűzhöz. Döbbenten néztem, mint teszik tönkre az Országot, amelyért hősi halált haltál. Nagyon fájt látnom ezt gyermekem, úgyhogy nem is néztem többé. Miféle hatalmam maradt volna a gazemberek ellen? Hiszen minden erőm és reménységem benned volt drága Gyermekem…
Az utóbbi években, csak decemberben kapcsoltam be a tévét, tudtam olyankor Rólad és a társaidról beszélnek a képernyőn, azokról, akik életüket nem kímélve utcára mentek a „szabadságért és boldogságért”. Néha, pár másodpercre a Te fényképed is mutatták. Néztem és nyeltem a könnyeket.
Azóta elmúlt 29 év, ismét itt a december. Bekapcsoltam hát a tévét. De nem mondanak már semmit Rólad. Arról beszéltek, akik halálod óta pusztítják az országot, törvényt tettek, hogy menthessék tolvaj bőrüket.
Drága Gyermekem! Ha akkor, azon a hideg, decemberi reggelen, amikor elmentél és halált megvető bátorsággal álltál fegyvertelenül a repkedő golyók között, tudtad volna, hogy ezek lopnak, csalnak, rabolnak majd közel harminc évig és végül megússzák, vajon indultál volna-e? Mondtad volna-e nekem, hogy muszáj harcolni a szabadságért? Gyermekem, jobb lett volna, ha itthon maradsz. Be kellett volna zárnom az ajtót és a kulcsot kidobni az ablakon…
Kikapcsolom a tévét, gombóccal a torkomban meghalni készülök. És, ha majd én sem leszek, akkor már senki nem fog emlékezni Rád és arra a hideg decemberi reggelre.
Mintha soha nem is éltél volna drága Gyermekem…
Egy édesanya levele, aki elveszítette fiát a romániai, 1989-es Decemberi Forradalomban.
Vajon mennyivel jártunk jobban mi, akik túléltük? Akik, azóta variációk végtelen sorozatával – buta, kegyetlen rendszerben, keserves küzdelemben, kiszolgáltatva mindenkinek, patronnak, hivatalban ücsörgő bürokratának, multinacionális cégek pénzéhségének – teremtjük elő a kenyérrevalót? Húzzuk a cérnát vékonyra, fizetéstől fizetésig. Közben látjuk, még karban tartani sem sikerül, amit attól az átkos rendszertől örökölt az új hatalom.
Lassan keserű vénemberek lettünk, közben elárasztott bennünket a mocsok, a szenny, – erkölcsileg és gyakorlatilag is – de eltűnt az ipar, szétlopták, rohad vasút, egészségügy, tanügy. Halljuk pufogni az üres frázisokat minden oldalról, de azt látjuk, harminc éve mindegy ki van éppen a bársonyszékben, mi egyre nehezebben cipeljük az életet.
Sok mindent akartunk azokban a decemberi napokban, de ami teljesen biztos, hogy nem ezt! A parlament és közintézmények csúcsvezetése korrupt bűnöző, vagy opportunista akarnok, pénzéhes bohócok gyülekezete. Nincs közöttük talán egy sem, aki tisztelettel, főhajtással emlékezne azokra, akik tizennyolc évesen lánctalpak és golyók között polcra segítették.
Remélem a fiaink nemcsak bátrak lesznek – a fiatalok, mindig halált megvető-bátrak –, amikor majd forradalommal seprik el ezeket a gazembereket, de bölcsebbek állhatatosabbak és sokkal kevésbé naivak mint mi.
Tanulnak majd apáik hibáiból és megvédik azt, amit, ha kell, vérrel vívnak ki maguknak, nem hagyják tolvaj gazemberek kezére a forradalmukat. Ha nem így lesz, akkor nemcsak a decemberi hősök, a román kommunizmus megtörésének vértanúi, de mi is, túlélők, úgy simulunk bele a nemlétbe, mintha soha nem is éltünk volna…
Kolozsvár az impériumváltás előtt. (forrás: Román Akadémiai Könyvtár)
Száz évvel ezelőtt, 1918. december 24-én Kolozsvár lakosai, nemzetiségi összetételüktől függően[1] történelmi pillanatot éltek meg. A Román Királyi Hadsereg egységei a magyar csapatok visszavonulása után bevonultak a városba.
A magyar lakosság természetesen tragédiaként, a világháború elvesztése utáni sorscsapásként élte meg az eseményeket, míg a román lakosság a felszabadulás, az öröm érzésében tobzódott. A továbbiakban a román hadsereg kolozsvári bevonulásának előzményeit, valamint magát a bevonulást ismertetem Janovics Jenő visszaemlékezéseire támaszkodva.
Janovics Jenő Kolozsvár egyik ismert személye, a város kulturális életének meghatározó alakja volt. A Hunyadi téri Nemzeti Színház igazgatójaként, mozi tulajdonosként és filmkészítőként a város közéletében fontos helyet foglalt el. A román hadsereg kolozsvári bevonulására az alábbiak szerint emlékezett vissza:
Janovics Jenő fiatalon (forrás: wikipédia)
„Az 1918. év karácsonyi ünnepének estéjén jöttek be a románok Kolozsvárra. Emlékezetes, fájdalmas, soha el nem felejthető Karácsony. Román nők a bevonult, hiányos öltözetű katonákkal horát lejtettek az igazságos Mátyás szobra előtt. A magyarok szíve pedig majd megszakadt a fájdalomtól, a Megváltó születésének örömünnepén. A szemekből omló könnyek tengerré dagadtak. Árvaságra jutott magyarok ezen a világnak ujjongást hirdető szent éjszakán nem hunyták le a szemüket. Virrasztottam én is a színház irodájában, ahová besikoltott a lövöldözés zaja, az eszeveszett kurjongatás furcsa, idegenszerű hangja. A fejem majd szétpattant az egymást kergető gondolatok forgatagától. Hajnalra elfogyott a töltény a puskákból, lehervadtak a dáridózók, a virrasztók lelkét pedig furcsa nyomasztó csend ülte meg. Hajnalra bennem is fogadalommá erősödött a gondolatok áradata, acéllá keményedett az akarat, hitté magasodott a kötelesség szava: bármi törjön reánk, nem szabad elhagynom őrhelyemet, ahová engem a legtisztábban látó magyar vezér, Tisza István állított tizennégy évvel azelőtt. Jön az áldozathozatal szent kötelessége, – vállalom boldogan, minden javammal. Felszegett fejjel, kitárt mellel fogom védeni a magyar színészek jogait ezen a földön. Reánk szakadnak majd a szenvedések órái, – viselem őket feljajdulás nélkül. Szívünkbe fúródnak a megalázás nyilai, tudom, hogy kegyetlenek és istentelenek lesznek, – meghajtom fejemet, de őrhelyemről el nem mozdulok. Ha üldöznek, szembefordulok velük, de meg nem futamodom. Ha odaátról hívnak javadalmasabb és előkelőbb helyre, – nem megyek. Belefúrom lábamat Erdély szikláiba, ha jön majd a zivataros orkán, engem el ne fújhasson. Ahová a magyar sors kegyelme állított, itt maradok fedetlen fővel, erős szívvel, bízó lélekkel.”[2]
A gyulafehérvári nagygyűlés
A katonai helyzet változását követően az erdélyi magyaroknak szembe kellett nézni az impériumváltás hosszabb és összetettebb folyamatával.[3] Először is a bizonytalan helyzetben a különböző nemzetiségű lakosság saját nemzetiségének megfelelő nemzeti tanácsokat hozott létre. Majd ezt követően nagygyűléseket hívott össze, ahol saját jövőképüket tudatták a közvéleménnyel.
Így a november végi marosvásárhelyi és a december 22-i kolozsvári nagygyűléseken a megjelentek a történelmi Magyarország fennmaradását hangoztatták.
A december 1-i gyulafehérvári nagygyűlésen a megjelent 1228 (más források szerint 1450) küldött elfogadta a korábbi napon, hosszú vita után megszövegezett határozatot, melyet végül felolvastak a Gyulafehérváron összegyűlt sok ezres tömeg előtt. Ebben kijelentették feltétel nélküli csatlakozásukat[4] a Román Királysághoz.
Az első világháború végét jelentő padovai fegyverszünetet követően[5] a Károlyi Mihály vezette magyar kormány egy delegációt küldött Belgrádba.
A delegációt az új Magyarország képviselői alkották és Franchet d’Esperey[6] főparancsnokkal tárgyaltak, hogy konkretizálják a Padovában kihagyott magyarországi demarkációs vonalat.
A tárgyaló feleket különböző érdekek vezették, így Károlyi Mihály azért kívánt külön konvenciót kötni, hogy ezzel saját kormányát elismertesse és esetlegesen védelmet szerezzen a cseh, szerb és román betörés veszélyével szemben.
D’Esperey pedig szabad kezet akart, hogy felvonulhasson a Monarchia területein az ekkor még harcoló Németország ellen (Németország csak november 11-én írta alá a fegyverszünetet).
Károlyi Mihály telefonálás közben (forrás: cultura.hu)
Az 1918. november 13-án aláírt belgrádi katonai konvenció értelmében a magyar kormánynak ki kellett üríteni a Szamos felső folyásától keletre fekvő, valamint a Maros vonalától délre fekvő területeket.[7]
Károlyi Mihály mindezt ideiglenes megoldásként elfogadta és a magyar állam későbbi határainak méltányos kijelölését az összeülő békekonferenciától várta.
A megállapodás arról is szólt, hogy a megszállt területen a polgári közigazgatás (csendőrség, rendőrség) és igazságszolgáltatás minden ágazatában, az összes állami törvényhatósági és községi hatóságok és közegek működésüket az addigi jogszabályok szerint változatlanul folytathatják, illetve, hogy a közalkalmazottak állásaikban megmaradnak.
A megszálló három román hadosztály a Keleti-és Déli-Kárpátok szorosai után 1918. december 2–12. között elérte a Marost, mint demarkációs vonalat, amelyet néhány helyen át is lépett.[8] A román csapatok ellentmondásos viselkedése a egymásnak ellentmondó parancsokból származott, Moșoiu tábornok egyszer azt nyilatkozta, hogy „ők demarkációs vonalat nem ismernek,” máskor pedig azt, hogy a felsőbb parancsnak engedelmeskedve csak a „demarkációs vonalig szállják meg az erdélyi területeket.”[9]
Sisakban Traian Mosoiu tábornok
Tovább bonyolította a helyzetet Berthelot[10] távirata, amelyben azt közölte a magyar kormánnyal, hogy amíg nem sikerül francia csapatokkal megszállni Kolozsvárt, addig a román csapatok, mint Antant hadsereg fogják ezt a feladatot ellátni.[11]
Henri Mathias Berthelot (forrás: radioromaniacultural.ro)
Végül az ellentmondásos helyzetnek Berthelot tábornok vetett véget, amikor is 1918. december 12-én engedélyt adott – a román tábornokok kérését teljesítve – a Maros-vonal átlépésére. Berthelot önhatalmú döntését a román igények irányába tanúsított szimpátia, illetve az a törekvése magyarázza, amelynek értelmében minél korábban meg kell szállni a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad vonalat, hogy így a román területi követelések megvalósulhassanak.
A demarkációs vonalon túllépő román csapatok Naszód térségében és Aranyosgyéres, Torda felé nyomulva nem ütköztek ellenállásba.
Apáthy István (forrás: SZTE Egyetemi Gyűjtemény)
A budapesti kormány a belgrádi konvenció rendelkezéseinek megszegését látva 1918 decemberében két fontos belpolitikai döntést hozott.
Először is 1918. december 6-án elhatározták a Kelet-magyarországi Főkormánybiztosság megalakítását, amelynek élére a kolozsvári professzor, Apáthy István került.[12] A hatóság elsősorban a magyar területek igazgatásáért és budapesti kormány és a megszálló román csapatok közötti kapcsolatért felelt.
Másodsorban elrendelte az 1898–1900 között született legfiatalabb hadra fogható korosztály sorozását.[13]
Az erdélyi területek védelmére felállított egységek parancsnoka, Kratochvil Károly[14] ezredes miután szembesült azzal a ténnyel, hogy az erdélyi frontvonal egészén képtelenség védekezni, december 18-án parancsba adta a lassú visszavonulást.
Ekkor a támadó román hadsereg létszáma mintegy 15.000 főt tett ki, viszont számolni kellett a több ezer felfegyverzett erdélyi románnal is.
Itt elsősorban azokra a forradalom napjaiban alakult nemzetőrökre kell gondolni, akik először közösen a magyar nemzetőrséggel együtt tartották fenn a közrendet, később pedig a bevonuló román hadsereg kötelékeibe integrálódtak.[15]
A kolozsvári magyar alakulatok tehát a december 18-át követő napokban elhagyták a várost. Egy kisebb, 400 fős csoportot Kratochvil Bánffyhunyadra irányított, abból a célból, hogy a Kolozsvár–Nagyvárad vasúti vonalat biztosítsák, míg egy másik kisebb – nagyrészt csíki székelyekből álló – csoportot hazaengedett.
Szentkereszthegyi Kratochvil Károly, magyar katonatiszt, a Székely Hadosztály parancsnoka. (forrás: wikipédia)
A többi erdélyi egység a Szilágyságban tartózkodott, az 1700 főt számláló Székely Hadosztályt pedig Nagyváradra, majd Szatmárnémetibe vezényelték. Kolozsvárt elhagyta a Verbőczy Kálmán százados vezette magyar nemzetőrök egy része is.[16]
A román bevonulást hátráltatta azonban a december 22-re kitűzött magyar nemzetgyűlés[17] és a nyugatabbra található magyar csapatok esetleges ellentámadása. Napokon keresztül üzengetett egymásnak Traian Moșoiu tábornok és a magyar kormány.
Moșoiu tábornok közölte, hogy a magyar kormány a Nagyvárad és Kolozsvár között a csapatösszevonásokat szüntesse be, és intézkedjék a vasárnapra összehívott kolozsvári nagygyűlés betiltása iránt”.
Ha ez nem történik meg, akkor azt is kilátásba helyezte, hogy a várost övező dombokról a „kolozsvári gyűlést ágyúkkal fogja üdvözölni”.[18] A román beavatkozás nélkül megrendezett nagygyűlés után végül december 23-án jelentek meg az első román járőrök a város szélén.
Janovics Jenő tolmácsolásában ez az alábbiak szerint történt: „Az egyetemi menzában székelő főkormánybiztossághoz román futár érkezik. Neculcea[19] tábornok közli, hogy másnap, 24-én, megszállják a román csapatok Kolozsvárt és ha ellenállásra találnak, ő lövetni fogja a várost. Apáthy István, főkormánybiztos úgy határozott, hogy futár útján kérni fogja a tábornokot, halasza el pár nappal a bevonulást, ne rontsa el a magyarok karácsonyi ünnepét. Sejtve, hogy mi lesz a válasz, igyekszem Apáthyt lebeszélni erről a tervéről. Hasztalanul.
Verbőczy Kálmán (forrás: MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár)
A futár elment, s estére tért vissza a tábornok üzenetével: ő nem ünnepet rontani jön, hanem örömöt és felszabadítást hoz.
Csapatai élén tehát bevonul a kitűzött időben és követeli, hogy a szamosfalvi vámnál a város polgármestere fogadja és üdvözölje őt. Az engedetlenséget a magyar lakosságon torolja meg. Apáthy magához kéreti Haller Gusztáv polgármestert, aki azonban hallani sem akar róla, hogy kimenjen a román tábornok fogadására.
Hivatkozni kellett arra, hogy konoksága vérontást okoz, mire hajlandónak mutatkozott a szomorú útra. De mit mondjon? A feje zúg, a szíve fáj, nem tudja koncentrálni gondolatait. Általános volt a fejetlenség és zűrzavar. Esterházy László városi főjegyző hozzám fordul:
‒ Janókám, te vagy a leghiggadtabb, írd megy Gusztinak az üdvözlő beszédet.
Megígértem. Nem tudtam mire vállalkozom. Egész éjjel fel s alá sétálgatva a színházi irodámban s ceruzám végét rágva, töprenkedem, mivel is tudja üdvözölni a magyar polgármester a bevonuló román csapatokat? Máskor elég könnyen fogalmazok, vagy rögtönzők beszédeket, most egy gondolat-töredék sem ötlik eszembe. Világosság szűrődik be már az ablakon, az órára nézek: hét óra. S a papíron még egy betű sincs.”
A Szamos politikai napilap 1918. december 22-ei számának címlapja (via Juhász József).
A kolozsvári nagygyűlésről készült felvétel
A Kolozsvári Nemzeti Színház, Janovics Jenő működésének egyik helyszíne (forrás: RAK)
Miután különböző kisebb ügyek miatt súrlódások keletkeztek a felek között – többek között a románok a teljes rendőrség, csendőrség, nemzetőrség lefegyverzését és átvételét követelték – egy kompromisszumos megoldással álltak elő. Ennek értemében mintegy 100 főnyi magyar rendőr, 15 főnyi csendőr és mintegy 50 magyar nemzetőr megtarthatta a fegyverét. A többiek leszereltek és a várost már elhagyott magyar csapatok után indultak, később hozzájuk csatlakoztak.
Így kialakult a megszállást követően az a rövid ideig tartó gyakorlat, hogy a város rendjét olyan 6 fős csapatok irányították, amelyek 2 román katonából, 2 román gárdistából (nemzetőr), valamint 1 magyar nemzetőrből és 1 magyar csendőrből vagy rendőrből álltak. A parancsnok minden esetben román volt.[20] Végül a mintegy 3–4000 főt számláló két román egység pár tüzérüteggel december 24-én vonult be Kolozsvárra. A helyi román lakosság a környékbeli falvak román lakosai természetesen örömünnepként élték meg, zászlókat lengetve és kokárdákat viselve.
A román hadsereg bevonulása Kolozsvárra
Haller Gusztáv polgármester Szamosfalva határában fogadta a román csapatokat. Rövid beszéde után román beszédek következtek, elsősorban az egyházi méltóságok részéről. Pár kisebb incidens kivételével – itt-ott magyar nemzeti szimbólumokat távolítottak el, egy-két lakást kifosztottak – a bevonulás békésen folyt le.
A Népszava tudósítása szerint, míg mindezek az események a szamosfalvi részen zajlottak, addig maga a város teljesen kihalt volt. Csupán a Fő tér és környéke mutatott életjelt, ahol a korábban a magyar nemzetőrség kötelékébe tartozó román gárdák sorakoztak fel. Továbbá a bevonuló román egységek itt fogadták a Román Nemzeti Tanács üdvözletét.
Haller Gusztáv, Kolozsvár akkori polgármestere (forrás: Nemzeti Portrétár)
A román nemzeti gárda, a román egyetemi hallgatók és a román asszonyok nevében külön szónokok üdvözölték a bevonuló csapatokat.[21] Adjuk át a szót ismét Janovicsnak az események leírására:
„Reggel nyolckor már fent vagyok a főkormánybiztosságnál. Haller és Esterházy várnak rám. Röstelkedve mutatom az üres papírlapot, nem tudtam a beszédet megírni. Most mi legyen? Haller zokon vette, hogy vállaltam és nem csináltam meg. Így hát ő nem is megy ki, menjen Esterházy egyedül, s mondjon amit akar. Éles, rikácsoló hang veri fel a főkormánybiztosság levert, gyászoló csöndjét. Egy körszakállas, ellenszenves külsejű, bicegő, hangoskodó, szürkeruhás idegen ember szeli szélvészként a szobákat, intézkedik a fejveszett zűrzavarban. Parancsokol, mindenbe beleszól. A hangja nemcsak fületsértő, de lélekbenyilaló is. Ki ez az ember? Magyarul beszél, tehát még nem a román hódítók előfutárja. Apáthy összeroppanva, fakó arccal ül az íróasztal előtt, a hangoskodó ember minden szavára idegesen vonaglik ajka. Szíve tájára szorítja a kezét. Mereven néz a levegőbe. A szeme alatt mély, kék árkok. Látszik, hogy napok óta nem aludt. Lélegzése kihagyó. Arcán valami kimondhatatlan fájdalom. Kérdem tőle:
‒ Ki ez a kellemetlen idegen?
Legyint a kezével:
‒ Fényes László.[22] A pesti kormány küldte, hogy rendet csináljon. Lent járt már Székelykocsárdon is. Napok óta Erdélyben van. Izgat, destruál, parancsokat oszt a magyar hadügyi kormány nevében, intézkedik, hogy katonáink sietve vonuljanak vissza Bánffyhunyadra s kerüljék a románokkal az összecsapást. Én semmit nem tehetek, hiszen ő a magyar kormány megbízottja, én már nem vagyok az.
Fényes László most Hallerhez lép, s kérdi min tanakodunk? Haller ösztönszerűleg elfordul tőle, Esterházy pedig elmondja, mert kétségbe van esve, hogy egyedül kell kimennie a román csapatok elé. Fényes László fölényesen int:
‒ Ennyi az egész? Írja kérem!
S gondolkodás nélkül lediktálja Esterházynak a fogadó beszédet.
Haller és Esterházy elindulnak. Látom az ablakból, hogy a város díszfogatába ülnek. Fényes László pedig tovább rendelkezik, ide-oda cikázik. Szegény Apáthyt nagyon sajnálom. Ilyen szélkakast küldenek a nyakára, ezekben a borzalmas pillanatokban. Fényes László hangosan búcsúzik mindenkitől. Azt mondja telefonon sürgősen Pestre szólították. Nekem az a benyomásom, hogy menekül a közeledő veszedelem elől. Egyszerre eltűnt, mint a benzin.
Haller polgármester és Esterházy László délfelé érkeznek vissza a szamosfalvi vámtól. Haller sápadt volt, levert és a szívét fájlalta. Halkan beszél Apáthyval. Esterházy mondja, hogy a polgármester kezében reszketett a papírlap, amig a nyolc sort felolvasta. Alig tudott a végére érni, Geherescu ezredes azonban, aki a román csapatok élén jött, az egész idő alatt feszes vigyázzállásban, tisztelegve hallgatta a beszédet. A román csapatok egész nap özönlenek a városba. Szánalmas a fölszerelésük, siralmasan hiányos az öltözetük. Ilyenek a győzelemtől ittas hódítók?”
Janovics szövegéből többek között a helyzet bizonytalansága, a tétlenség tükröződik. A város vezetősége szembesült azzal, hogy a világháború elvesztését követően a Rákosi Jenő-féle 30 milliós Magyarország[23] és balkáni birodalom/nagyhatalom ábrándja elveszett. Sőt mi több, színmagyar területek kerültek idegen fennhatóság alá. Tehát a katonai helyzet 1918. december 24-ét követően változatlan maradt. Kolozsvár román megszállás alá került, kezdetben a polgármester és a tisztviselők megtarthatták állásukat. Az impériumváltás fázisai ezt követően a megszokott utat követték, vagyis hűségeskü letételét követelték Ferdinánd román királyra még a békeszerződés aláírása előtt. Ha ezt a felek nem tették meg, akkor állásukból elbocsájthatták őket. A román állampolgárság megszerzése évekig tartó folyamatnak bizonyult, intézményesült a cenzúra, átvettek különböző állami intézményeket (egyetem, kórházak, laktanyák, iskolák stb.). A kolozsvári és erdélyi magyar lakosság pedig egy új államban találta magát, ahol idővel meg kellett szervezze társadalmát, politikai érdekképviseletét, kulturális életét.
Jegyzetek
[1] Kolozsvár 60. 808 fős lakosságának nemzetiségi összetétele az 1910-es népszámlálás adatai szerint: 8886 (12,4%) román, 51192 (83,4%) magyar, 1678 (2,8%) német, 977 (1,4%) egyéb. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002 között. https://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm [letöltve: 2018.12.12].
[2] A kézirat lelőhelye: Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Kézirattára, Jordáky Lajos hagyatéka, Janovics Jenő kéziratai, III/81.
[4] A delegáltak egy része – így a szociáldemokraták – ideiglenes autonómiában és demokratizálásban gondolkodott. Vasile Goldiș az 1867-es magyar kiegezéshez hasonlóan képzelte el a terület jövőjét, külön törvényhozással és végrehajtással, csupán a külügy és a biztonság és az azt szavatoló pénzügy közösségével. A vitáknak Iuliu Maniu és Alexandru Vaida-Voevod vetett véget, amikor arra hivatkoztak, hogy Besszarábia és Bukovina feltételek nélkül csatalkoztak a Román Királysághoz. Valamint azt is kijelentették, hogy az erdélyiek, bukovinaiak és regátiak önmagukban is elégséges garanciát jelentenek a demokratikusabb viszonyok kialakítására.
[5] 1918. november 3-án Padova mellett Weber tábornok az Osztrák-Magyar Monarchia nevében aláírta a fegyverszünetet az olasz féllel. Mindezzel csak az volt a probléma, hogy a Monarchia több területén ekkor már a szuverenitásra igényt tartó különböző Nemzeti Tanácsok alakultak, amelyekről vagy nem szólt a fegyverszünet vagy pedig nem fogadták el –a jogfolytonosságot a Monarchiával.
[6] Louis Franchet d’Espèrey (1856–1942) francia tábornok. Az első világháború alatt a nyugati fronton szolgált, majd később a Balkáni csoportok főparancsnoka lett, innen irányította az előrenyomulást észak felé.
[7] Csak utalásszerűen fontos megemlíteni, hogy a román fél az 1916-ban az Antanttal kötött bukaresti titkos szerződés szerinti területek megszerzésére törekedett, míg a magyar kormány először az egységes történelmi Magyarország megtartására, majd pedig a pacifizmus és Antant-barátság jelszavak alatt a békekonferencia méltányos ítéletében bízott.
[8] Fráter Olivér: Erdély mint hadszíntér 1916–1922-ben. https://www.kre.hu/portal/doc/studia/Cikkek/2003.1_2.szam/09.Frater_Oliver.pdf [letöltve: 2018. 12.12].
[9] Romsics Ignác: Erdély elvesztése 1918–1947. Budapest, Helikon, 2018, 143.
[10] Henri Mathias Berthelot (1861−1931) a francia hadsereg tábornoka. 1917-ben Romániába küldték azzal a feladattal, hogy a szétvert román hadsereget szervezze újra. Ezt sikerrel teljesítette, ez követően a Balkánon előrenyomuló antant csapatok Dunai Hadseregének parancsnoka lett. A háború végén a bolsevikok elleni francia intervenciós erők parancsnoka volt.
[11] Berthelot-nak ez az intézkedése egybeesett Károlyinak a „menteni a menthetőt” szemléletlével, amelyben francia antantcsapatok bevonulását kérte, hogy akadályozzák meg az északról, keletről és délről előrenyomuló csehszlovák, román és szerb egységeket.
[12] Apáthy István (1963−1922) zoológus, MTA tag, 1890-től a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem egyetemi tanára, majd rektora 1903−1904 között. A budapesti Magyar Nemzeti Tanács mintájára alakult Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke, majd pedig a Károlyi-kormány által december 6-án létrehozott, az erdélyi ügyek irányítására hivatott Kelet-magyarországi Főkormánybiztosság vezetője lett.
[13] Fráter, i.m., 80–81.
[14] Kratochvil Károly (1869–1946) magyar honvédtiszt, a Székely Hadosztály parancsnoka. 1918. november 23-án nevezték ki az erdélyi katonai kerület és egyben a 38. hadosztály parancsnokává. Később a Székely Hadosztály parancsnoka lett, és 1919. januárja és áprilisa között sikerrel védte az északon Técsőnél kezdődő és délen Beléynesig tartó frontvonalat a román támadásoktól. Az áprilisi román támadás után a Hadosztály egy része letette a fegyvert, így Kratochvil is. Brassói internálása után visszatért a már konszolidált Budapestre, több évig a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója volt.
[15] Jurnal de operațiuni al Comandamentului Trupelor din Transilvania (1918–1922). I–II. Satu Mare, Editura Muzeului Sătmărean, 1998., 1–7.
[16] Romsics, i.m., 148.
[17] https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5449 Tévesen 1919. januári dátum szerepel, viszont a résztvevőket azonosítva minden kétséget kizáróan a kolozsvári Nemzetgyűlés felvételei láthatók.
[18] Uo., 149.
[19] Constantin Neculcea (1873−?), román tábornok. Az első világháborúban több egység vezetője, a román nemzeti mitológiában meghatározó „maraşesti csata” egyik hőse. Később a történelmi Magyarország keleti területeit megszálló román haderő parancsnoka.
[20] Romsics, i.m., 152.
[21] Népszava, 1918.12.25-i szám. A román csapatok bevonultak Kolozsvárra. 4–5.
[22] Fényes László (1871−1944) újságíró. A Károlyi-kormány nemzetőrségi kormánybiztosa, 1921-től a Népszava újságírója. A Horthy-rendszert bíráló cikkei miatt több sajtópert indítottak ellene. Az elítélést megelőzve 1926-ban Bécsbe, majd később Csehszlovákiába emigrált. Csehszlovákia német megszállása utána Franciaországba, majd 1940-ben USA-ba települt.
[23] Rákosi Jenő (1842–1929) újságíró, a Budapesti Hírlap főszerkesztője. A századforduló bódult hangulatában és a „boldog békeidők” unalmában Rákosi a turanizmus eszméjének hatása alatt egy nagyhatalom Magyarországról ábrándozott, amely a „turáni népek” vezetőjeként lefoglalja méltó helyét a nagyhatalmak családjában. Lásd: Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! A magyar turanizmus története. Budapest, Jaffa, 2016.
Két rendkívül tehetséges zentai születésű, jelenleg Budapesten élő fiatal művész, Sőregi Anna népdalénekes és Rudics Mónika grafikus voltak a zentai BeeHome Közösségi Ház Példakép(p) című rendezvénysorozatának vendégei csütörtökön este.
Sőregi Anna és Rudics Mónika egészen kisgyermekként ismerkedett meg egymással, hiszen osztálytársak és barátnők voltak az általános iskolában, aztán a középiskolai tanulmányai Mónikát Szegedre sodorták, ugyanis már akkor művészeti középiskolába iratkozott, Anna pedig a Zentai Gimnázium tanulója lett. Az egyetemi tanulmányait Mónika Egerben, Anna pedig Budapesten végezte, néhány hónappal ezelőtt azonban Mónika is Budapestre költözött és ott állt munkába, így az útjaik nagy-nagy örömükre hosszú idő után újra összeértek.
De nemcsak ez a közös bennük, hanem az is, ahogyan a művészetek felé kezdtek fordulni, mert bár más-más művészeti ág ragadta magával őket, mindkettejükre igaz, hogy a környezetük már nagyon korán felfigyelt a tehetségükre, és bár eleinte inkább csupán szabadidős tevékenységként tekintettek a népdaléneklésre, illetve a képzőművészetre, ezeknek a szerepe egyre meghatározóbbá vált az életükben, olyannyira, hogy egy idő után rá kellett jönniük arra, ezek azok a területek, amelyeket a hivatásuknak kell választaniuk, és saját bevallásuk szerint ma már nagyon örülnek annak, hogy mindezt időben felismerték, hiszen ez az, aminek köszönhetően ma mindketten azzal foglalkozhatnak, amit a legjobban szeretnek.
Mónika, aki az elmúlt évek során több igen sikeres projektumban is részt vett, jelenleg egy budapesti reklámügynökségnél dolgozik, a legnagyobb vágya azonban az, hogy egyszer majd saját ügynökséget hozzon létre, amely lehetőséget teremt számára arra, hogy ne elsősorban a megrendelők igényei, hanem sokkal inkább a saját elképzelései határozzák meg, milyen alkotásokat hoz létre. Anna a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul, ám tanulmányai mellett rendszeresen fellép, nagy sikerrel szerepelt a Fölszállott a páva elnevezésű népzenei tehetségkutató műsor két sorozatában is, nemrég közös lemezt készített a Bajkó zenekarral, illetve mindemellett gyermekekkel is foglalkozik, a célja pedig az, hogy a jövőben a tanítás és az előadóművészet párhuzamosan legyen majd jelen az életében, amire a dolgok jelenlegi állása szerint minden esély meg is van.
Az est folyamán a két tehetséges fiatal művész a rendezvény házigazdája, Máriás Endre kérdéseire válaszolva mesélt pályafutásának kezdeteiről és meghatározó momentumairól, valamint sok egyéb témáról is. Kifejtették, úgy vélik, ahhoz, hogy az ember sikereket érjen el, szüksége van a kudarcokra is, hiszen ezek azok az élmények, amelyekből táplálkozni tud, majd hozzátették, mindketten fontosnak tartják nemcsak a pozitív, hanem a negatív visszajelzéseket is, ugyanis elsősorban azok révén tudnak igazán fejlődni, márpedig a folyamatos fejlődésre való törekvés az egyik legfontosabb mozgatórugója az eddigi életüknek és munkásságuknak, és ez reményeik szerint a jövőben sem fog változni. A rendezvény zárásaként Sőregi Anna egy különleges népdalcsokorral is meglepte az egybegyűlteket.
A zentai BeeHome Közösségi Ház Példakép(p) című nyilvános beszélgetéssorozata az Adai Színtársulat Kulturális Egyesület, az Intellektus Civil Szervezet és a TM-People International Kft. szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Zenta Község Önkormányzata és Zenta Község Ifjúsági Tanácsa támogatásával valósul meg.
Megszűnt az egy hónapra elrendelt a hadiállapot Ukrajnában – jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök szerdán a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülésén.
Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál beszámolója szerint Porosenko közölte, hogy a hadiállapot beszüntetése az ő elvi döntése, amely az ország biztonsági helyzetének értékelésén alapul. Korábban már többször kijelentette, hogy nem fogják meghosszabbítani a hadiállapotot annak lejárta után, kivéve, ha Oroszország nagyszabású támadást indítana Ukrajna ellen.
Porosenko ugyanakkor megállapította, hogy ami az ország fenyegetettségét illeti, “a helyzet jelentősen nem változott”.
“Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megerősítette felderítésünk információt, miszerint (a szakadár ellenőrzés alatti) Luhanszk körzetében Grad rakéta-sorozatvetőket észleltek, továbbá növelték a tüzérségi fegyverek számát, és a harckocsikat sem vonták hátrébb. Nem csökkent Oroszország katonai jelenléte az Azovi-tengeren sem” – szögezte le az ukrán elnök.
Porosenko azonban kijelentette, hogy a közelgő – március végén esedékes – elnökválasztás miatt szükségesnek ítélte a hadiállapot megszüntetését. “Szeretném hangsúlyozni, hogy az orosz fenyegetés nem múlt el” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ha nem lennének most választások, indítványozná a parlamentnél a hadiállapot meghosszabbítását.
Szerinte az országot egyszerre két veszély is fenyegeti, az egyik a nyílt katonai agresszió, a másik a demokratikus jogokat és az állampolgári szabadságot veszélyezteti, és ez utóbbi miatt döntött a hadiállapot feloldása mellett. Porosenko kiemelte: meggyőződése, hogy a hadiállapot egyúttal kedvező hatással volt az ország védelmi képességeire, javult a harckészültség a fegyveres erőknél, új, illetve korszerűsített fegyvereket kaptak a különböző alakulatok.
A hadiállapotot – ami az ukrán jogrendben a rendkívüli állapot egy formája – azután vezette be az elnök kezdeményezésére az ukrán parlament az ország tíz megyéjében 30 napra, azaz december 26-ig, hogy november 25-én a Kercsi-szoros közelében az orosz parti őrség tüzet nyitott három ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a legénységüket pedig letartóztatta és tiltott határátlépés címén eljárást indított ellenük.
Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet. Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást Moszkva engedélyhez köti.
Robert Fico évértékelő interjújában egyebek között arról beszélt, hogy szerinte a média úgy tálalta az eseményeket, mintha egyenesen a kormány rendelte volna meg Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolását.
Két külön világban élünk, ezek közül az egyikben jó úton halad Szlovákia – állapította meg Robert Fico szlovák exkormányfő az állami hírügynökségnek adott év végi interjújában. Fico a Kuciak-gyilkosság után kirobbant márciusi kormányellenes tüntetések hatására kényszerült megválni miniszterelnöki székétől, a közvélekedés mégis az, hogy valójában ő dönti el, milyen politika mentén haladjon Szlovákia, az őt váltó Peter Pellegrini miniszterelnök pedig csupán végrehajtja az utasításait.
Annak ellenére, hogy Ján Kuciak tényfeltáró újságíró februári meggyilkolása után kormányváltó hangulat uralkodott Szlovákiában, Fico úgy látja, hogy az előző évekkel összehasonlítva gazdasági és szociális szempontból az idei volt a legsikeresebb év az ország történetében. A jelenleg a kormánypárti Smer elnöki pozícióját betöltő pártvezető szerint a szlovák társadalom a pozitívumok ellenére kizárólag a negatív dolgokra összpontosít, és ezért elsősorban a médiát kárhoztatja.
„Aggaszt és elszomorít, ahogy a különböző médiumok és internetes közösségi oldalak tájékoztatják az embereket.
Két különböző világban élünk: az egyikben remek eredményeket mutatunk fel, a másik oldalon viszont állandó elégedetlenkedést hallunk”
– állapította meg Szlovákia korábbi miniszterelnöke. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia története során először büszkélkedhet jövőre kiegyenlített költségvetéssel, az államadósság csökken, a szociális támogatások pedig növekednek.
A szlovák gazdaság szempontjából Fico szerint Pozsony a legsikeresebb évét könyvelheti el, politikai szempontból viszont igencsak turbulens időszakon van túl az ország.
Fico úgy véli, az olasz maffia összemosása a kormánnyal csupán kitaláció volt. Nehezményezi, hogy a média úgy tálalta az eseményeket, mintha egyenesen a kormány rendelte volna meg Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolását. “Ha húszéves lennék, és reggeltől estig azt szajkóznák a fejembe, hogy a kormány a felelős a gyilkosságért, talán én is bedőltem volna a propagandának” – fogalmazott Fico, majd ismét támadást indított a Tisztességes Szlovákiáért nevet viselő mozgalom ellen, amely az országos méreteket öltő megmozdulások szervezőjeként tüntette fel magát.
„Nekem senki se mondja, hogy fiatal gyerekek csoportja képes ilyen méretű demonstráció megszervezésére és anyagi támogatására“
– utalt ezzel arra, hogy szerinte Soros György állhatott a tízezres tüntetések hátterében.
Éles bírálatot fogalmazott meg Andrej Kiska köztársasági elnökkel szemben is, akit azzal vádolt, hogy saját politikai karrierje építésére használta fel a tavaszi tömegtüntetéseket.
„Andrej Kiska egy politikai analfabéta. Egy olyan ember, akinek nincs semmilyen véleménye. Azt mondja, amit a tanácsadói a szájába adnak“
– fejtette ki az államfőről alkotott véleményét Fico.
A Smer elnöke leszögezte, önként mondott le a kormányfői tisztségről, mert a levegőben lógott az előre hozott választások lehetősége, és ezt mindenáron el akarta kerülni. Határozott célja, hogy a kormánykoalíció stabil maradjon a 2020-as parlamenti választásokig.
Azt pedig visszautasította, hogy befolyással lenne Peter Pellegrini miniszterelnökre.
“Pellegrinit hosszú évek óta ismerem. A döntést, hogy ő legyen Szlovákia új miniszterelnöke nagyon gyorsan meg kellett hoznunk, és ő megértette a helyzet súlyosságát.
Ez a duó azóta is működik, és nyolc hónap elteltével sem talált senki semmi arra utalót, hogy szükséges volna a váltás” – hárította el a bírálatokat Robert Fico.
