Pénteken a reggeli órákban elszállították az Országház tőszomszédságából, a Vértanúk teréről a Nagy Imre szoborkompozíciót.
Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. a vonatkozó kormányhatározatnak megfelelően megkezdte a Vértanúk terének rehabilitációját. Ennek első lépéseként a Nagy Imre szoborkompozíciót újrafelállítás előtti restaurálásra elszállították. Közlése szerint az alkotóval folytatott egyeztetés, a szükséges hozzájárulások beszerzése, valamint a terület előkészítése után kerülhet a mártír miniszterelnök emlékműve a Jászai Mari térre, a tervek szerint még 2019. június 16. előtt.
A Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) 2018. december 7-én adta előzetes hozzájárulását a Vértanúk terének átépítéséhez. Wachsler Tamás, a terveket előterjesztő Steindl Imre Program (SIP) Nonprofit Zrt. vezetője akkor azt mondta, a szobor helyén a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza. A Nagy Imre-emlékművet pedig a Jászai Mari tér déli, lipótvárosi területrészének geometriai középpontjában tervezik felállítani. A szobor áthelyezése ellen korábban Nagy Imre unokája Jánosi Katalin, valamint Nagy Imre Társaság is tiltakozott.
Nagy Imre szobrát 1996. június 6-án, a mártír miniszterelnök születésének 100. évfordulóján avatták fel az V. kerületi Vértanúk terén. Az emlékmű, amely Varga Tamás szobrászművész alkotása, három üzletember kezdeményezésére, anyagi hozzájárulásával készülhetett el.
Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda. Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:
– Aztán tudjátok-é – kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
– Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.
– Ez igaz – mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.
Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.
– Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki:
“Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.”
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot. A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.
Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.
“Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.”
“Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.”
Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt. Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
“Édesanyám, éhes vagyok…” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.
“Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal. – Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.”
“Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam.”
S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe. A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:
“Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!”
Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.
S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszűntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.
– Ez a karácsony igazi meséje – fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.
Meg is halhattunk volna. Bármelyikünk, aki akkor, azokban a zavaros decemberi napokban kint volt az utcán. Márpedig, aki élt és mozogni tudott akkoriban az kint is volt.
Forradalmárok voltunk, eufóriában lengettük a likas zászlókat, ordítottunk szavakat, verseket, dalokat, amelyekért néhány nappal azelőtt kemény börtönévek vártak volna. Hideg volt, de tüzet raktunk a kommunista propaganda gyűlölt eszközeiből. Melegedtünk, világ kincséért nem mentünk volna haza. Itt ott, repkedtek a golyók, lőttek a „terroristák”, de mi nem féltük a halált. Pedig meg is halhattunk volna… Ezernél többen meg is haltak. Lánctalpak alatt, gépfegyvertűzben.
A szabadságot drágán adták Romániában. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjünk, megloptak. Aljas manipulátorok, tolvaj gazemberek orozták el tőlünk azokat a napokat és éjszakákat, amikor lánglelkű forradalmárként, halált megvetve álltunk a tereken-barikádokon. A forradalommal együtt ellopták a szebb jövőnket, a szabadságot, az ország vagyonát.
Ma már csak „fordulat”-ként, „gengszterváltás”-ként emlegetjük azokat a forró napokat, szánkra nem merjük venni a szót: „Forradalom”. Erről szerettem volna leírni pár gondolatot, azonban az interneten szembejött velem egy román nyelven megírt szöveg, egy édesanya levele, aki egyetlen fiát veszítette el azokban a napokban. Annál mélyebb fájdalommal, úgy érzem, nem lehet kifejezni azt a végtelen szomorúságot, amit magam is érzek forradalmat csináló generációm ellopott jövője, megnyomorított élete miatt. Az eredeti szerzőt nem sikerült azonosítani, annyit tudtunk meg róla, „egy bukaresti hölgy”. Az ismeretlen szerző iránti maximális tisztelettel, mégis úgy döntöttem magyarba ültetem a levelet.
Drága gyermekem, azóta már 29 év telt el…
Több mint ahány éves voltál akkor, amikor egy fagyos decemberi reggelen elmentél itthonról, mert, mint mondtad „harcolni akarok a szabadságért, a boldogságért”. Éppen ma 29 éve, hogy kiléptél az ajtón. Soha nem tértél vissza. Megtalált egy eltévedt golyó, és kioltotta fiatal életed.
Emberek jöttek, mondták, egy bátor férfinak, hős vértanúnak adtam életet, de én sokkal jobban szerettem volna egy hétköznapi, de élő fiatalember anyja lenni.
Egyedül maradtam drága gyermekem! Mind elmentek… Egyesek meghaltak, mások elhagyták az országot. Én mindig arra gondoltam, hogy Te értük, a boldogságukért, szabadságukért haltál meg azon a decemberi napon. Ők azonban azt mondták, hogy itt se nem boldogok, se nem szabadok. Inkább elmentek.
Lassacskán felnőtté vált az összes gyerek, akikkel egykor a tömbházak között játszottál, és elmentek. Már senki nem maradt, akivel emlékeket idézve, Rólad beszélhetnék. Mintha, soha nem is léteztél volna…
Mi van a szerelmeddel? A lánnyal, akivel rajongtatok egymásért, akkor decemberben? Akivel szépen és fiatalon, csillogó szemekkel azt ígértétek, hogy soha nem hagyjátok el egymást. Amerikából hívott fel, úgy húsz éve. Férjhez ment, három gyereke van, és mint mondta boldog…
Nekem nincs már gyermekem… Csak az a vékony kis sportdzseki maradt nekem, amelyikben elmentél. Akkor szép és makulátlan fehér volt, de én vérfoltosan, sárosan kaptam vissza tőlük.
Eleinte még néztem a tévét, láttam, hogyan fogott neki lopni mindenki, aki közel került a tűzhöz. Döbbenten néztem, mint teszik tönkre az Országot, amelyért hősi halált haltál. Nagyon fájt látnom ezt gyermekem, úgyhogy nem is néztem többé. Miféle hatalmam maradt volna a gazemberek ellen? Hiszen minden erőm és reménységem benned volt drága Gyermekem…
Az utóbbi években, csak decemberben kapcsoltam be a tévét, tudtam olyankor Rólad és a társaidról beszélnek a képernyőn, azokról, akik életüket nem kímélve utcára mentek a „szabadságért és boldogságért”. Néha, pár másodpercre a Te fényképed is mutatták. Néztem és nyeltem a könnyeket.
Azóta elmúlt 29 év, ismét itt a december. Bekapcsoltam hát a tévét. De nem mondanak már semmit Rólad. Arról beszéltek, akik halálod óta pusztítják az országot, törvényt tettek, hogy menthessék tolvaj bőrüket.
Drága Gyermekem! Ha akkor, azon a hideg, decemberi reggelen, amikor elmentél és halált megvető bátorsággal álltál fegyvertelenül a repkedő golyók között, tudtad volna, hogy ezek lopnak, csalnak, rabolnak majd közel harminc évig és végül megússzák, vajon indultál volna-e? Mondtad volna-e nekem, hogy muszáj harcolni a szabadságért? Gyermekem, jobb lett volna, ha itthon maradsz. Be kellett volna zárnom az ajtót és a kulcsot kidobni az ablakon…
Kikapcsolom a tévét, gombóccal a torkomban meghalni készülök. És, ha majd én sem leszek, akkor már senki nem fog emlékezni Rád és arra a hideg decemberi reggelre.
Mintha soha nem is éltél volna drága Gyermekem…
Egy édesanya levele, aki elveszítette fiát a romániai, 1989-es Decemberi Forradalomban.
Vajon mennyivel jártunk jobban mi, akik túléltük? Akik, azóta variációk végtelen sorozatával – buta, kegyetlen rendszerben, keserves küzdelemben, kiszolgáltatva mindenkinek, patronnak, hivatalban ücsörgő bürokratának, multinacionális cégek pénzéhségének – teremtjük elő a kenyérrevalót? Húzzuk a cérnát vékonyra, fizetéstől fizetésig. Közben látjuk, még karban tartani sem sikerül, amit attól az átkos rendszertől örökölt az új hatalom.
Lassan keserű vénemberek lettünk, közben elárasztott bennünket a mocsok, a szenny, – erkölcsileg és gyakorlatilag is – de eltűnt az ipar, szétlopták, rohad vasút, egészségügy, tanügy. Halljuk pufogni az üres frázisokat minden oldalról, de azt látjuk, harminc éve mindegy ki van éppen a bársonyszékben, mi egyre nehezebben cipeljük az életet.
Sok mindent akartunk azokban a decemberi napokban, de ami teljesen biztos, hogy nem ezt! A parlament és közintézmények csúcsvezetése korrupt bűnöző, vagy opportunista akarnok, pénzéhes bohócok gyülekezete. Nincs közöttük talán egy sem, aki tisztelettel, főhajtással emlékezne azokra, akik tizennyolc évesen lánctalpak és golyók között polcra segítették.
Remélem a fiaink nemcsak bátrak lesznek – a fiatalok, mindig halált megvető-bátrak –, amikor majd forradalommal seprik el ezeket a gazembereket, de bölcsebbek állhatatosabbak és sokkal kevésbé naivak mint mi.
Tanulnak majd apáik hibáiból és megvédik azt, amit, ha kell, vérrel vívnak ki maguknak, nem hagyják tolvaj gazemberek kezére a forradalmukat. Ha nem így lesz, akkor nemcsak a decemberi hősök, a román kommunizmus megtörésének vértanúi, de mi is, túlélők, úgy simulunk bele a nemlétbe, mintha soha nem is éltünk volna…
Kolozsvár az impériumváltás előtt. (forrás: Román Akadémiai Könyvtár)
Száz évvel ezelőtt, 1918. december 24-én Kolozsvár lakosai, nemzetiségi összetételüktől függően[1] történelmi pillanatot éltek meg. A Román Királyi Hadsereg egységei a magyar csapatok visszavonulása után bevonultak a városba.
A magyar lakosság természetesen tragédiaként, a világháború elvesztése utáni sorscsapásként élte meg az eseményeket, míg a román lakosság a felszabadulás, az öröm érzésében tobzódott. A továbbiakban a román hadsereg kolozsvári bevonulásának előzményeit, valamint magát a bevonulást ismertetem Janovics Jenő visszaemlékezéseire támaszkodva.
Janovics Jenő Kolozsvár egyik ismert személye, a város kulturális életének meghatározó alakja volt. A Hunyadi téri Nemzeti Színház igazgatójaként, mozi tulajdonosként és filmkészítőként a város közéletében fontos helyet foglalt el. A román hadsereg kolozsvári bevonulására az alábbiak szerint emlékezett vissza:
Janovics Jenő fiatalon (forrás: wikipédia)
„Az 1918. év karácsonyi ünnepének estéjén jöttek be a románok Kolozsvárra. Emlékezetes, fájdalmas, soha el nem felejthető Karácsony. Román nők a bevonult, hiányos öltözetű katonákkal horát lejtettek az igazságos Mátyás szobra előtt. A magyarok szíve pedig majd megszakadt a fájdalomtól, a Megváltó születésének örömünnepén. A szemekből omló könnyek tengerré dagadtak. Árvaságra jutott magyarok ezen a világnak ujjongást hirdető szent éjszakán nem hunyták le a szemüket. Virrasztottam én is a színház irodájában, ahová besikoltott a lövöldözés zaja, az eszeveszett kurjongatás furcsa, idegenszerű hangja. A fejem majd szétpattant az egymást kergető gondolatok forgatagától. Hajnalra elfogyott a töltény a puskákból, lehervadtak a dáridózók, a virrasztók lelkét pedig furcsa nyomasztó csend ülte meg. Hajnalra bennem is fogadalommá erősödött a gondolatok áradata, acéllá keményedett az akarat, hitté magasodott a kötelesség szava: bármi törjön reánk, nem szabad elhagynom őrhelyemet, ahová engem a legtisztábban látó magyar vezér, Tisza István állított tizennégy évvel azelőtt. Jön az áldozathozatal szent kötelessége, – vállalom boldogan, minden javammal. Felszegett fejjel, kitárt mellel fogom védeni a magyar színészek jogait ezen a földön. Reánk szakadnak majd a szenvedések órái, – viselem őket feljajdulás nélkül. Szívünkbe fúródnak a megalázás nyilai, tudom, hogy kegyetlenek és istentelenek lesznek, – meghajtom fejemet, de őrhelyemről el nem mozdulok. Ha üldöznek, szembefordulok velük, de meg nem futamodom. Ha odaátról hívnak javadalmasabb és előkelőbb helyre, – nem megyek. Belefúrom lábamat Erdély szikláiba, ha jön majd a zivataros orkán, engem el ne fújhasson. Ahová a magyar sors kegyelme állított, itt maradok fedetlen fővel, erős szívvel, bízó lélekkel.”[2]
A gyulafehérvári nagygyűlés
A katonai helyzet változását követően az erdélyi magyaroknak szembe kellett nézni az impériumváltás hosszabb és összetettebb folyamatával.[3] Először is a bizonytalan helyzetben a különböző nemzetiségű lakosság saját nemzetiségének megfelelő nemzeti tanácsokat hozott létre. Majd ezt követően nagygyűléseket hívott össze, ahol saját jövőképüket tudatták a közvéleménnyel.
Így a november végi marosvásárhelyi és a december 22-i kolozsvári nagygyűléseken a megjelentek a történelmi Magyarország fennmaradását hangoztatták.
A december 1-i gyulafehérvári nagygyűlésen a megjelent 1228 (más források szerint 1450) küldött elfogadta a korábbi napon, hosszú vita után megszövegezett határozatot, melyet végül felolvastak a Gyulafehérváron összegyűlt sok ezres tömeg előtt. Ebben kijelentették feltétel nélküli csatlakozásukat[4] a Román Királysághoz.
Az első világháború végét jelentő padovai fegyverszünetet követően[5] a Károlyi Mihály vezette magyar kormány egy delegációt küldött Belgrádba.
A delegációt az új Magyarország képviselői alkották és Franchet d’Esperey[6] főparancsnokkal tárgyaltak, hogy konkretizálják a Padovában kihagyott magyarországi demarkációs vonalat.
A tárgyaló feleket különböző érdekek vezették, így Károlyi Mihály azért kívánt külön konvenciót kötni, hogy ezzel saját kormányát elismertesse és esetlegesen védelmet szerezzen a cseh, szerb és román betörés veszélyével szemben.
D’Esperey pedig szabad kezet akart, hogy felvonulhasson a Monarchia területein az ekkor még harcoló Németország ellen (Németország csak november 11-én írta alá a fegyverszünetet).
Károlyi Mihály telefonálás közben (forrás: cultura.hu)
Az 1918. november 13-án aláírt belgrádi katonai konvenció értelmében a magyar kormánynak ki kellett üríteni a Szamos felső folyásától keletre fekvő, valamint a Maros vonalától délre fekvő területeket.[7]
Károlyi Mihály mindezt ideiglenes megoldásként elfogadta és a magyar állam későbbi határainak méltányos kijelölését az összeülő békekonferenciától várta.
A megállapodás arról is szólt, hogy a megszállt területen a polgári közigazgatás (csendőrség, rendőrség) és igazságszolgáltatás minden ágazatában, az összes állami törvényhatósági és községi hatóságok és közegek működésüket az addigi jogszabályok szerint változatlanul folytathatják, illetve, hogy a közalkalmazottak állásaikban megmaradnak.
A megszálló három román hadosztály a Keleti-és Déli-Kárpátok szorosai után 1918. december 2–12. között elérte a Marost, mint demarkációs vonalat, amelyet néhány helyen át is lépett.[8] A román csapatok ellentmondásos viselkedése a egymásnak ellentmondó parancsokból származott, Moșoiu tábornok egyszer azt nyilatkozta, hogy „ők demarkációs vonalat nem ismernek,” máskor pedig azt, hogy a felsőbb parancsnak engedelmeskedve csak a „demarkációs vonalig szállják meg az erdélyi területeket.”[9]
Sisakban Traian Mosoiu tábornok
Tovább bonyolította a helyzetet Berthelot[10] távirata, amelyben azt közölte a magyar kormánnyal, hogy amíg nem sikerül francia csapatokkal megszállni Kolozsvárt, addig a román csapatok, mint Antant hadsereg fogják ezt a feladatot ellátni.[11]
Henri Mathias Berthelot (forrás: radioromaniacultural.ro)
Végül az ellentmondásos helyzetnek Berthelot tábornok vetett véget, amikor is 1918. december 12-én engedélyt adott – a román tábornokok kérését teljesítve – a Maros-vonal átlépésére. Berthelot önhatalmú döntését a román igények irányába tanúsított szimpátia, illetve az a törekvése magyarázza, amelynek értelmében minél korábban meg kell szállni a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad vonalat, hogy így a román területi követelések megvalósulhassanak.
A demarkációs vonalon túllépő román csapatok Naszód térségében és Aranyosgyéres, Torda felé nyomulva nem ütköztek ellenállásba.
Apáthy István (forrás: SZTE Egyetemi Gyűjtemény)
A budapesti kormány a belgrádi konvenció rendelkezéseinek megszegését látva 1918 decemberében két fontos belpolitikai döntést hozott.
Először is 1918. december 6-án elhatározták a Kelet-magyarországi Főkormánybiztosság megalakítását, amelynek élére a kolozsvári professzor, Apáthy István került.[12] A hatóság elsősorban a magyar területek igazgatásáért és budapesti kormány és a megszálló román csapatok közötti kapcsolatért felelt.
Másodsorban elrendelte az 1898–1900 között született legfiatalabb hadra fogható korosztály sorozását.[13]
Az erdélyi területek védelmére felállított egységek parancsnoka, Kratochvil Károly[14] ezredes miután szembesült azzal a ténnyel, hogy az erdélyi frontvonal egészén képtelenség védekezni, december 18-án parancsba adta a lassú visszavonulást.
Ekkor a támadó román hadsereg létszáma mintegy 15.000 főt tett ki, viszont számolni kellett a több ezer felfegyverzett erdélyi románnal is.
Itt elsősorban azokra a forradalom napjaiban alakult nemzetőrökre kell gondolni, akik először közösen a magyar nemzetőrséggel együtt tartották fenn a közrendet, később pedig a bevonuló román hadsereg kötelékeibe integrálódtak.[15]
A kolozsvári magyar alakulatok tehát a december 18-át követő napokban elhagyták a várost. Egy kisebb, 400 fős csoportot Kratochvil Bánffyhunyadra irányított, abból a célból, hogy a Kolozsvár–Nagyvárad vasúti vonalat biztosítsák, míg egy másik kisebb – nagyrészt csíki székelyekből álló – csoportot hazaengedett.
Szentkereszthegyi Kratochvil Károly, magyar katonatiszt, a Székely Hadosztály parancsnoka. (forrás: wikipédia)
A többi erdélyi egység a Szilágyságban tartózkodott, az 1700 főt számláló Székely Hadosztályt pedig Nagyváradra, majd Szatmárnémetibe vezényelték. Kolozsvárt elhagyta a Verbőczy Kálmán százados vezette magyar nemzetőrök egy része is.[16]
A román bevonulást hátráltatta azonban a december 22-re kitűzött magyar nemzetgyűlés[17] és a nyugatabbra található magyar csapatok esetleges ellentámadása. Napokon keresztül üzengetett egymásnak Traian Moșoiu tábornok és a magyar kormány.
Moșoiu tábornok közölte, hogy a magyar kormány a Nagyvárad és Kolozsvár között a csapatösszevonásokat szüntesse be, és intézkedjék a vasárnapra összehívott kolozsvári nagygyűlés betiltása iránt”.
Ha ez nem történik meg, akkor azt is kilátásba helyezte, hogy a várost övező dombokról a „kolozsvári gyűlést ágyúkkal fogja üdvözölni”.[18] A román beavatkozás nélkül megrendezett nagygyűlés után végül december 23-án jelentek meg az első román járőrök a város szélén.
Janovics Jenő tolmácsolásában ez az alábbiak szerint történt: „Az egyetemi menzában székelő főkormánybiztossághoz román futár érkezik. Neculcea[19] tábornok közli, hogy másnap, 24-én, megszállják a román csapatok Kolozsvárt és ha ellenállásra találnak, ő lövetni fogja a várost. Apáthy István, főkormánybiztos úgy határozott, hogy futár útján kérni fogja a tábornokot, halasza el pár nappal a bevonulást, ne rontsa el a magyarok karácsonyi ünnepét. Sejtve, hogy mi lesz a válasz, igyekszem Apáthyt lebeszélni erről a tervéről. Hasztalanul.
Verbőczy Kálmán (forrás: MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár)
A futár elment, s estére tért vissza a tábornok üzenetével: ő nem ünnepet rontani jön, hanem örömöt és felszabadítást hoz.
Csapatai élén tehát bevonul a kitűzött időben és követeli, hogy a szamosfalvi vámnál a város polgármestere fogadja és üdvözölje őt. Az engedetlenséget a magyar lakosságon torolja meg. Apáthy magához kéreti Haller Gusztáv polgármestert, aki azonban hallani sem akar róla, hogy kimenjen a román tábornok fogadására.
Hivatkozni kellett arra, hogy konoksága vérontást okoz, mire hajlandónak mutatkozott a szomorú útra. De mit mondjon? A feje zúg, a szíve fáj, nem tudja koncentrálni gondolatait. Általános volt a fejetlenség és zűrzavar. Esterházy László városi főjegyző hozzám fordul:
‒ Janókám, te vagy a leghiggadtabb, írd megy Gusztinak az üdvözlő beszédet.
Megígértem. Nem tudtam mire vállalkozom. Egész éjjel fel s alá sétálgatva a színházi irodámban s ceruzám végét rágva, töprenkedem, mivel is tudja üdvözölni a magyar polgármester a bevonuló román csapatokat? Máskor elég könnyen fogalmazok, vagy rögtönzők beszédeket, most egy gondolat-töredék sem ötlik eszembe. Világosság szűrődik be már az ablakon, az órára nézek: hét óra. S a papíron még egy betű sincs.”
A Szamos politikai napilap 1918. december 22-ei számának címlapja (via Juhász József).
A kolozsvári nagygyűlésről készült felvétel
A Kolozsvári Nemzeti Színház, Janovics Jenő működésének egyik helyszíne (forrás: RAK)
Miután különböző kisebb ügyek miatt súrlódások keletkeztek a felek között – többek között a románok a teljes rendőrség, csendőrség, nemzetőrség lefegyverzését és átvételét követelték – egy kompromisszumos megoldással álltak elő. Ennek értemében mintegy 100 főnyi magyar rendőr, 15 főnyi csendőr és mintegy 50 magyar nemzetőr megtarthatta a fegyverét. A többiek leszereltek és a várost már elhagyott magyar csapatok után indultak, később hozzájuk csatlakoztak.
Így kialakult a megszállást követően az a rövid ideig tartó gyakorlat, hogy a város rendjét olyan 6 fős csapatok irányították, amelyek 2 román katonából, 2 román gárdistából (nemzetőr), valamint 1 magyar nemzetőrből és 1 magyar csendőrből vagy rendőrből álltak. A parancsnok minden esetben román volt.[20] Végül a mintegy 3–4000 főt számláló két román egység pár tüzérüteggel december 24-én vonult be Kolozsvárra. A helyi román lakosság a környékbeli falvak román lakosai természetesen örömünnepként élték meg, zászlókat lengetve és kokárdákat viselve.
A román hadsereg bevonulása Kolozsvárra
Haller Gusztáv polgármester Szamosfalva határában fogadta a román csapatokat. Rövid beszéde után román beszédek következtek, elsősorban az egyházi méltóságok részéről. Pár kisebb incidens kivételével – itt-ott magyar nemzeti szimbólumokat távolítottak el, egy-két lakást kifosztottak – a bevonulás békésen folyt le.
A Népszava tudósítása szerint, míg mindezek az események a szamosfalvi részen zajlottak, addig maga a város teljesen kihalt volt. Csupán a Fő tér és környéke mutatott életjelt, ahol a korábban a magyar nemzetőrség kötelékébe tartozó román gárdák sorakoztak fel. Továbbá a bevonuló román egységek itt fogadták a Román Nemzeti Tanács üdvözletét.
Haller Gusztáv, Kolozsvár akkori polgármestere (forrás: Nemzeti Portrétár)
A román nemzeti gárda, a román egyetemi hallgatók és a román asszonyok nevében külön szónokok üdvözölték a bevonuló csapatokat.[21] Adjuk át a szót ismét Janovicsnak az események leírására:
„Reggel nyolckor már fent vagyok a főkormánybiztosságnál. Haller és Esterházy várnak rám. Röstelkedve mutatom az üres papírlapot, nem tudtam a beszédet megírni. Most mi legyen? Haller zokon vette, hogy vállaltam és nem csináltam meg. Így hát ő nem is megy ki, menjen Esterházy egyedül, s mondjon amit akar. Éles, rikácsoló hang veri fel a főkormánybiztosság levert, gyászoló csöndjét. Egy körszakállas, ellenszenves külsejű, bicegő, hangoskodó, szürkeruhás idegen ember szeli szélvészként a szobákat, intézkedik a fejveszett zűrzavarban. Parancsokol, mindenbe beleszól. A hangja nemcsak fületsértő, de lélekbenyilaló is. Ki ez az ember? Magyarul beszél, tehát még nem a román hódítók előfutárja. Apáthy összeroppanva, fakó arccal ül az íróasztal előtt, a hangoskodó ember minden szavára idegesen vonaglik ajka. Szíve tájára szorítja a kezét. Mereven néz a levegőbe. A szeme alatt mély, kék árkok. Látszik, hogy napok óta nem aludt. Lélegzése kihagyó. Arcán valami kimondhatatlan fájdalom. Kérdem tőle:
‒ Ki ez a kellemetlen idegen?
Legyint a kezével:
‒ Fényes László.[22] A pesti kormány küldte, hogy rendet csináljon. Lent járt már Székelykocsárdon is. Napok óta Erdélyben van. Izgat, destruál, parancsokat oszt a magyar hadügyi kormány nevében, intézkedik, hogy katonáink sietve vonuljanak vissza Bánffyhunyadra s kerüljék a románokkal az összecsapást. Én semmit nem tehetek, hiszen ő a magyar kormány megbízottja, én már nem vagyok az.
Fényes László most Hallerhez lép, s kérdi min tanakodunk? Haller ösztönszerűleg elfordul tőle, Esterházy pedig elmondja, mert kétségbe van esve, hogy egyedül kell kimennie a román csapatok elé. Fényes László fölényesen int:
‒ Ennyi az egész? Írja kérem!
S gondolkodás nélkül lediktálja Esterházynak a fogadó beszédet.
Haller és Esterházy elindulnak. Látom az ablakból, hogy a város díszfogatába ülnek. Fényes László pedig tovább rendelkezik, ide-oda cikázik. Szegény Apáthyt nagyon sajnálom. Ilyen szélkakast küldenek a nyakára, ezekben a borzalmas pillanatokban. Fényes László hangosan búcsúzik mindenkitől. Azt mondja telefonon sürgősen Pestre szólították. Nekem az a benyomásom, hogy menekül a közeledő veszedelem elől. Egyszerre eltűnt, mint a benzin.
Haller polgármester és Esterházy László délfelé érkeznek vissza a szamosfalvi vámtól. Haller sápadt volt, levert és a szívét fájlalta. Halkan beszél Apáthyval. Esterházy mondja, hogy a polgármester kezében reszketett a papírlap, amig a nyolc sort felolvasta. Alig tudott a végére érni, Geherescu ezredes azonban, aki a román csapatok élén jött, az egész idő alatt feszes vigyázzállásban, tisztelegve hallgatta a beszédet. A román csapatok egész nap özönlenek a városba. Szánalmas a fölszerelésük, siralmasan hiányos az öltözetük. Ilyenek a győzelemtől ittas hódítók?”
Janovics szövegéből többek között a helyzet bizonytalansága, a tétlenség tükröződik. A város vezetősége szembesült azzal, hogy a világháború elvesztését követően a Rákosi Jenő-féle 30 milliós Magyarország[23] és balkáni birodalom/nagyhatalom ábrándja elveszett. Sőt mi több, színmagyar területek kerültek idegen fennhatóság alá. Tehát a katonai helyzet 1918. december 24-ét követően változatlan maradt. Kolozsvár román megszállás alá került, kezdetben a polgármester és a tisztviselők megtarthatták állásukat. Az impériumváltás fázisai ezt követően a megszokott utat követték, vagyis hűségeskü letételét követelték Ferdinánd román királyra még a békeszerződés aláírása előtt. Ha ezt a felek nem tették meg, akkor állásukból elbocsájthatták őket. A román állampolgárság megszerzése évekig tartó folyamatnak bizonyult, intézményesült a cenzúra, átvettek különböző állami intézményeket (egyetem, kórházak, laktanyák, iskolák stb.). A kolozsvári és erdélyi magyar lakosság pedig egy új államban találta magát, ahol idővel meg kellett szervezze társadalmát, politikai érdekképviseletét, kulturális életét.
Jegyzetek
[1] Kolozsvár 60. 808 fős lakosságának nemzetiségi összetétele az 1910-es népszámlálás adatai szerint: 8886 (12,4%) román, 51192 (83,4%) magyar, 1678 (2,8%) német, 977 (1,4%) egyéb. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850–2002 között. https://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002.htm [letöltve: 2018.12.12].
[2] A kézirat lelőhelye: Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Kézirattára, Jordáky Lajos hagyatéka, Janovics Jenő kéziratai, III/81.
[4] A delegáltak egy része – így a szociáldemokraták – ideiglenes autonómiában és demokratizálásban gondolkodott. Vasile Goldiș az 1867-es magyar kiegezéshez hasonlóan képzelte el a terület jövőjét, külön törvényhozással és végrehajtással, csupán a külügy és a biztonság és az azt szavatoló pénzügy közösségével. A vitáknak Iuliu Maniu és Alexandru Vaida-Voevod vetett véget, amikor arra hivatkoztak, hogy Besszarábia és Bukovina feltételek nélkül csatalkoztak a Román Királysághoz. Valamint azt is kijelentették, hogy az erdélyiek, bukovinaiak és regátiak önmagukban is elégséges garanciát jelentenek a demokratikusabb viszonyok kialakítására.
[5] 1918. november 3-án Padova mellett Weber tábornok az Osztrák-Magyar Monarchia nevében aláírta a fegyverszünetet az olasz féllel. Mindezzel csak az volt a probléma, hogy a Monarchia több területén ekkor már a szuverenitásra igényt tartó különböző Nemzeti Tanácsok alakultak, amelyekről vagy nem szólt a fegyverszünet vagy pedig nem fogadták el –a jogfolytonosságot a Monarchiával.
[6] Louis Franchet d’Espèrey (1856–1942) francia tábornok. Az első világháború alatt a nyugati fronton szolgált, majd később a Balkáni csoportok főparancsnoka lett, innen irányította az előrenyomulást észak felé.
[7] Csak utalásszerűen fontos megemlíteni, hogy a román fél az 1916-ban az Antanttal kötött bukaresti titkos szerződés szerinti területek megszerzésére törekedett, míg a magyar kormány először az egységes történelmi Magyarország megtartására, majd pedig a pacifizmus és Antant-barátság jelszavak alatt a békekonferencia méltányos ítéletében bízott.
[8] Fráter Olivér: Erdély mint hadszíntér 1916–1922-ben. https://www.kre.hu/portal/doc/studia/Cikkek/2003.1_2.szam/09.Frater_Oliver.pdf [letöltve: 2018. 12.12].
[9] Romsics Ignác: Erdély elvesztése 1918–1947. Budapest, Helikon, 2018, 143.
[10] Henri Mathias Berthelot (1861−1931) a francia hadsereg tábornoka. 1917-ben Romániába küldték azzal a feladattal, hogy a szétvert román hadsereget szervezze újra. Ezt sikerrel teljesítette, ez követően a Balkánon előrenyomuló antant csapatok Dunai Hadseregének parancsnoka lett. A háború végén a bolsevikok elleni francia intervenciós erők parancsnoka volt.
[11] Berthelot-nak ez az intézkedése egybeesett Károlyinak a „menteni a menthetőt” szemléletlével, amelyben francia antantcsapatok bevonulását kérte, hogy akadályozzák meg az északról, keletről és délről előrenyomuló csehszlovák, román és szerb egységeket.
[12] Apáthy István (1963−1922) zoológus, MTA tag, 1890-től a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem egyetemi tanára, majd rektora 1903−1904 között. A budapesti Magyar Nemzeti Tanács mintájára alakult Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke, majd pedig a Károlyi-kormány által december 6-án létrehozott, az erdélyi ügyek irányítására hivatott Kelet-magyarországi Főkormánybiztosság vezetője lett.
[13] Fráter, i.m., 80–81.
[14] Kratochvil Károly (1869–1946) magyar honvédtiszt, a Székely Hadosztály parancsnoka. 1918. november 23-án nevezték ki az erdélyi katonai kerület és egyben a 38. hadosztály parancsnokává. Később a Székely Hadosztály parancsnoka lett, és 1919. januárja és áprilisa között sikerrel védte az északon Técsőnél kezdődő és délen Beléynesig tartó frontvonalat a román támadásoktól. Az áprilisi román támadás után a Hadosztály egy része letette a fegyvert, így Kratochvil is. Brassói internálása után visszatért a már konszolidált Budapestre, több évig a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója volt.
[15] Jurnal de operațiuni al Comandamentului Trupelor din Transilvania (1918–1922). I–II. Satu Mare, Editura Muzeului Sătmărean, 1998., 1–7.
[16] Romsics, i.m., 148.
[17] https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=5449 Tévesen 1919. januári dátum szerepel, viszont a résztvevőket azonosítva minden kétséget kizáróan a kolozsvári Nemzetgyűlés felvételei láthatók.
[18] Uo., 149.
[19] Constantin Neculcea (1873−?), román tábornok. Az első világháborúban több egység vezetője, a román nemzeti mitológiában meghatározó „maraşesti csata” egyik hőse. Később a történelmi Magyarország keleti területeit megszálló román haderő parancsnoka.
[20] Romsics, i.m., 152.
[21] Népszava, 1918.12.25-i szám. A román csapatok bevonultak Kolozsvárra. 4–5.
[22] Fényes László (1871−1944) újságíró. A Károlyi-kormány nemzetőrségi kormánybiztosa, 1921-től a Népszava újságírója. A Horthy-rendszert bíráló cikkei miatt több sajtópert indítottak ellene. Az elítélést megelőzve 1926-ban Bécsbe, majd később Csehszlovákiába emigrált. Csehszlovákia német megszállása utána Franciaországba, majd 1940-ben USA-ba települt.
[23] Rákosi Jenő (1842–1929) újságíró, a Budapesti Hírlap főszerkesztője. A századforduló bódult hangulatában és a „boldog békeidők” unalmában Rákosi a turanizmus eszméjének hatása alatt egy nagyhatalom Magyarországról ábrándozott, amely a „turáni népek” vezetőjeként lefoglalja méltó helyét a nagyhatalmak családjában. Lásd: Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! A magyar turanizmus története. Budapest, Jaffa, 2016.
Két rendkívül tehetséges zentai születésű, jelenleg Budapesten élő fiatal művész, Sőregi Anna népdalénekes és Rudics Mónika grafikus voltak a zentai BeeHome Közösségi Ház Példakép(p) című rendezvénysorozatának vendégei csütörtökön este.
Sőregi Anna és Rudics Mónika egészen kisgyermekként ismerkedett meg egymással, hiszen osztálytársak és barátnők voltak az általános iskolában, aztán a középiskolai tanulmányai Mónikát Szegedre sodorták, ugyanis már akkor művészeti középiskolába iratkozott, Anna pedig a Zentai Gimnázium tanulója lett. Az egyetemi tanulmányait Mónika Egerben, Anna pedig Budapesten végezte, néhány hónappal ezelőtt azonban Mónika is Budapestre költözött és ott állt munkába, így az útjaik nagy-nagy örömükre hosszú idő után újra összeértek.
De nemcsak ez a közös bennük, hanem az is, ahogyan a művészetek felé kezdtek fordulni, mert bár más-más művészeti ág ragadta magával őket, mindkettejükre igaz, hogy a környezetük már nagyon korán felfigyelt a tehetségükre, és bár eleinte inkább csupán szabadidős tevékenységként tekintettek a népdaléneklésre, illetve a képzőművészetre, ezeknek a szerepe egyre meghatározóbbá vált az életükben, olyannyira, hogy egy idő után rá kellett jönniük arra, ezek azok a területek, amelyeket a hivatásuknak kell választaniuk, és saját bevallásuk szerint ma már nagyon örülnek annak, hogy mindezt időben felismerték, hiszen ez az, aminek köszönhetően ma mindketten azzal foglalkozhatnak, amit a legjobban szeretnek.
Mónika, aki az elmúlt évek során több igen sikeres projektumban is részt vett, jelenleg egy budapesti reklámügynökségnél dolgozik, a legnagyobb vágya azonban az, hogy egyszer majd saját ügynökséget hozzon létre, amely lehetőséget teremt számára arra, hogy ne elsősorban a megrendelők igényei, hanem sokkal inkább a saját elképzelései határozzák meg, milyen alkotásokat hoz létre. Anna a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul, ám tanulmányai mellett rendszeresen fellép, nagy sikerrel szerepelt a Fölszállott a páva elnevezésű népzenei tehetségkutató műsor két sorozatában is, nemrég közös lemezt készített a Bajkó zenekarral, illetve mindemellett gyermekekkel is foglalkozik, a célja pedig az, hogy a jövőben a tanítás és az előadóművészet párhuzamosan legyen majd jelen az életében, amire a dolgok jelenlegi állása szerint minden esély meg is van.
Az est folyamán a két tehetséges fiatal művész a rendezvény házigazdája, Máriás Endre kérdéseire válaszolva mesélt pályafutásának kezdeteiről és meghatározó momentumairól, valamint sok egyéb témáról is. Kifejtették, úgy vélik, ahhoz, hogy az ember sikereket érjen el, szüksége van a kudarcokra is, hiszen ezek azok az élmények, amelyekből táplálkozni tud, majd hozzátették, mindketten fontosnak tartják nemcsak a pozitív, hanem a negatív visszajelzéseket is, ugyanis elsősorban azok révén tudnak igazán fejlődni, márpedig a folyamatos fejlődésre való törekvés az egyik legfontosabb mozgatórugója az eddigi életüknek és munkásságuknak, és ez reményeik szerint a jövőben sem fog változni. A rendezvény zárásaként Sőregi Anna egy különleges népdalcsokorral is meglepte az egybegyűlteket.
A zentai BeeHome Közösségi Ház Példakép(p) című nyilvános beszélgetéssorozata az Adai Színtársulat Kulturális Egyesület, az Intellektus Civil Szervezet és a TM-People International Kft. szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Zenta Község Önkormányzata és Zenta Község Ifjúsági Tanácsa támogatásával valósul meg.
Megszűnt az egy hónapra elrendelt a hadiállapot Ukrajnában – jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök szerdán a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülésén.
Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál beszámolója szerint Porosenko közölte, hogy a hadiállapot beszüntetése az ő elvi döntése, amely az ország biztonsági helyzetének értékelésén alapul. Korábban már többször kijelentette, hogy nem fogják meghosszabbítani a hadiállapotot annak lejárta után, kivéve, ha Oroszország nagyszabású támadást indítana Ukrajna ellen.
Porosenko ugyanakkor megállapította, hogy ami az ország fenyegetettségét illeti, “a helyzet jelentősen nem változott”.
“Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megerősítette felderítésünk információt, miszerint (a szakadár ellenőrzés alatti) Luhanszk körzetében Grad rakéta-sorozatvetőket észleltek, továbbá növelték a tüzérségi fegyverek számát, és a harckocsikat sem vonták hátrébb. Nem csökkent Oroszország katonai jelenléte az Azovi-tengeren sem” – szögezte le az ukrán elnök.
Porosenko azonban kijelentette, hogy a közelgő – március végén esedékes – elnökválasztás miatt szükségesnek ítélte a hadiállapot megszüntetését. “Szeretném hangsúlyozni, hogy az orosz fenyegetés nem múlt el” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ha nem lennének most választások, indítványozná a parlamentnél a hadiállapot meghosszabbítását.
Szerinte az országot egyszerre két veszély is fenyegeti, az egyik a nyílt katonai agresszió, a másik a demokratikus jogokat és az állampolgári szabadságot veszélyezteti, és ez utóbbi miatt döntött a hadiállapot feloldása mellett. Porosenko kiemelte: meggyőződése, hogy a hadiállapot egyúttal kedvező hatással volt az ország védelmi képességeire, javult a harckészültség a fegyveres erőknél, új, illetve korszerűsített fegyvereket kaptak a különböző alakulatok.
A hadiállapotot – ami az ukrán jogrendben a rendkívüli állapot egy formája – azután vezette be az elnök kezdeményezésére az ukrán parlament az ország tíz megyéjében 30 napra, azaz december 26-ig, hogy november 25-én a Kercsi-szoros közelében az orosz parti őrség tüzet nyitott három ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a legénységüket pedig letartóztatta és tiltott határátlépés címén eljárást indított ellenük.
Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet. Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást Moszkva engedélyhez köti.
Robert Fico évértékelő interjújában egyebek között arról beszélt, hogy szerinte a média úgy tálalta az eseményeket, mintha egyenesen a kormány rendelte volna meg Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolását.
Két külön világban élünk, ezek közül az egyikben jó úton halad Szlovákia – állapította meg Robert Fico szlovák exkormányfő az állami hírügynökségnek adott év végi interjújában. Fico a Kuciak-gyilkosság után kirobbant márciusi kormányellenes tüntetések hatására kényszerült megválni miniszterelnöki székétől, a közvélekedés mégis az, hogy valójában ő dönti el, milyen politika mentén haladjon Szlovákia, az őt váltó Peter Pellegrini miniszterelnök pedig csupán végrehajtja az utasításait.
Annak ellenére, hogy Ján Kuciak tényfeltáró újságíró februári meggyilkolása után kormányváltó hangulat uralkodott Szlovákiában, Fico úgy látja, hogy az előző évekkel összehasonlítva gazdasági és szociális szempontból az idei volt a legsikeresebb év az ország történetében. A jelenleg a kormánypárti Smer elnöki pozícióját betöltő pártvezető szerint a szlovák társadalom a pozitívumok ellenére kizárólag a negatív dolgokra összpontosít, és ezért elsősorban a médiát kárhoztatja.
„Aggaszt és elszomorít, ahogy a különböző médiumok és internetes közösségi oldalak tájékoztatják az embereket.
Két különböző világban élünk: az egyikben remek eredményeket mutatunk fel, a másik oldalon viszont állandó elégedetlenkedést hallunk”
– állapította meg Szlovákia korábbi miniszterelnöke. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia története során először büszkélkedhet jövőre kiegyenlített költségvetéssel, az államadósság csökken, a szociális támogatások pedig növekednek.
A szlovák gazdaság szempontjából Fico szerint Pozsony a legsikeresebb évét könyvelheti el, politikai szempontból viszont igencsak turbulens időszakon van túl az ország.
Fico úgy véli, az olasz maffia összemosása a kormánnyal csupán kitaláció volt. Nehezményezi, hogy a média úgy tálalta az eseményeket, mintha egyenesen a kormány rendelte volna meg Ján Kuciak újságíró és jegyese meggyilkolását. “Ha húszéves lennék, és reggeltől estig azt szajkóznák a fejembe, hogy a kormány a felelős a gyilkosságért, talán én is bedőltem volna a propagandának” – fogalmazott Fico, majd ismét támadást indított a Tisztességes Szlovákiáért nevet viselő mozgalom ellen, amely az országos méreteket öltő megmozdulások szervezőjeként tüntette fel magát.
„Nekem senki se mondja, hogy fiatal gyerekek csoportja képes ilyen méretű demonstráció megszervezésére és anyagi támogatására“
– utalt ezzel arra, hogy szerinte Soros György állhatott a tízezres tüntetések hátterében.
Éles bírálatot fogalmazott meg Andrej Kiska köztársasági elnökkel szemben is, akit azzal vádolt, hogy saját politikai karrierje építésére használta fel a tavaszi tömegtüntetéseket.
„Andrej Kiska egy politikai analfabéta. Egy olyan ember, akinek nincs semmilyen véleménye. Azt mondja, amit a tanácsadói a szájába adnak“
– fejtette ki az államfőről alkotott véleményét Fico.
A Smer elnöke leszögezte, önként mondott le a kormányfői tisztségről, mert a levegőben lógott az előre hozott választások lehetősége, és ezt mindenáron el akarta kerülni. Határozott célja, hogy a kormánykoalíció stabil maradjon a 2020-as parlamenti választásokig.
Azt pedig visszautasította, hogy befolyással lenne Peter Pellegrini miniszterelnökre.
“Pellegrinit hosszú évek óta ismerem. A döntést, hogy ő legyen Szlovákia új miniszterelnöke nagyon gyorsan meg kellett hoznunk, és ő megértette a helyzet súlyosságát.
Ez a duó azóta is működik, és nyolc hónap elteltével sem talált senki semmi arra utalót, hogy szükséges volna a váltás” – hárította el a bírálatokat Robert Fico.
„Magyarországot minden körülmények között megőrizzük magyar országnak”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter pökhendi, Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben az MTI-vel.
Szijjártó Péter arra reagált, hogy a Dagens Nyheter svéd országos napilap internetes felületén csütörtökön megjelent egy interjúban Margot Wallström egyebek mellett azt mondta, hogy Magyarország problémás. Magyarország számos alkalommal egyedül akadályozza meg az EU-t abban, hogy egységes hangon szóljon.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter válaszában hangsúlyozta: a svéd bevándorláspárti kormány belpolitikai bizonytalanságba kormányozta Svédországot, jelenleg nem lehet tudni, hogy mikor lesz új kormánya Svédországnak, Margot Wallström mégis fontosnak érzi, hogy Magyarországot kritizálja.
Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar emberek egymás után harmadszor választották meg nagy többséggel az Orbán-kormányt, a stabilitás nagy érték egy ilyen kihívásokkal terhelt időszakban.
A miniszter szerint a bevándorláspárti svéd külügyminiszter Magyarországon kéri számon Európa egységét, miközben a saját hazája megosztott. “Tudjuk, hogy a bevándorláspárti erők nem viselnek el semmilyen ellenvéleményt, de biztosíthatjuk a svéd külügyminisztert: Magyarországot minden körülmények között megőrizzük magyar országnak” – hangsúlyozta a miniszter.
Előnyös Merkel számára, hogy Kramp-Karrenbauer lett a német Kereszténydemokrata Unió elnöke, de kockázatot rejt a kialakult helyzet – mondta lapunknak Molnár Tamás Levente
A KKI kutatója úgy véli, az új pártelnök jóval hagyománytisztelőbb Merkelnél (Fotó: Hegedüs Róbert)
Meg kell szüntetni a Kereszténydemokrata Unión (CDU) belüli vitákat, csendes, de hatékony kormányzói munkát kell végeznie a pártnak, hogy szavazókat állítson maga mellé az európai parlamenti választásokig – nyilatkozta lapunknak Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kutatója, aki szerint a párt új elnökének megválasztásával konzervatív fordulat jöhet a CDU-ban.
– Angela Merkel német kancellár októberben jelentette be, hogy távozik pártja, a CDU éléről, ugyanakkor kancellár marad. Hogyan ítéli meg a politikus lépését?
– Korábban többször hangoztatta Merkel azt az alapvetését, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztséget egy kézben kell tartani, tehát a döntéssel komoly kockázatot vállalt, hiszen ha nem tudja a párton belüli folyamatokat ellenőrizni, könnyen lehet, hogy a CDU „kifarol mögüle”. A kancellár egyébként a német alaptörvény szerint nem tud egyszerűen lemondani a kormányfői posztról, a ciklus idő előtti befejezésére két lehetőség van. Az egyik a konstruktív bizalmatlansági indítvány, tehát ha a parlament többsége megvonja a bizalmat a kormánytól, a másik a bizalmi szavazás, amely a kancellár lehetősége arra, hogy felmérje, megvan-e még a parlamenti többsége a kormánykoalíción belül.
– Az októberi bejelentésekor Merkel közölte azt is, hogy 2021-ig ki akarja tölteni kormányfői tisztségét. Mennyi esély van erre?
– Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a kancellár ki tudja-e tölteni kancellári ciklusát, ezt talán majd a jövő májusi európai parlamenti, illetve a jövő őszi német tartományi választások után tisztábban lehet látni. Merkel kormányzati stílusa és munkafelfogása alapján azonban megpróbálja véghezvinni azt, amit eltervezett.
– A CDU decemberi hamburgi kongresszusán szoros eredménnyel a Merkel emberének tartott Annegret Kramp-Karrenbauert választották pártelnökké. Nyugodtabb lehet ezek után a kancellár?
– Együttműködés szempontjából mindenképp előnyös Merkel számára, hogy az ő favoritja az új CDU-elnök, ugyanakkor e megosztott hatalmi struktúra kockázatot is jelent, ezért muszáj lesz közös stratégiát kidolgozniuk.
– A sajtóban gyakran „mini-Merkelként” emlegetik CDU új elnökét. Kramp-Karrenbauer valóban a kancellár klónja?
– Az új pártelnök társadalmi, szociális szempontból sokkal konzervatívabb Merkelnél, nyíltan felvállalja például, hogy nem támogatja az egyneműek házasságát. Egyúttal jobban tudja egybefogni az embereket, mint a kancellár, aki 18 évig volt a CDU élén, eltávolodott a bázistól, és egyre kevésbé értette a problémákat. Összességében egyébként Kramp-Karrenbauer megválasztásával konzervatívabb fordulatok jöhetnek a CDU-ban, mint amire sokan számítanak.
– És mi a helyzet a migrációs politikával?
– Kramp-Karrenbauer a belbiztonsági helyzet javítását és a migrációs politika felülvizsgálatát ígérte az elnökválasztási kampány során. Mindezekre szerintem azért volt szükség, hogy ki tudjon lépni Merkel árnyékából.
– Sokan elpártoltak az elmúlt időszakban a CDU-tól, hogyan tudná elérni Kramp-Karrenbauer az európai parlamenti választásokig, hogy a párt megerősödjön?
– Rövid távon meg kell próbálnia lecsillapítani a kedélyeket, megszüntetni a párton belüli vitákat és törésvonalakat. A CDU vezetőinek azokra a politikákra kell koncentrálniuk, amiről a koalíciós szerződésben megállapodtak. Médiacsaták helyett pedig csendesebb, de annál hatékonyabb kormányzói munkát kell végezniük.
Megadóztatnák a mecseteket
A német kormánypártok mecsetadó bevezetését fontolgatják – számolt be tegnap a Euronews. A cél az imahelyek feletti külföldi – jellemzően török vagy szaúdi – befolyás csökkentése, valamint az átláthatóság és a radikalizáció visszaszorítása. Németországban a Deutsche Welle korábbi cikke szerint négy és fél millió muszlimra jut körülbelül kétezer-ötszáz imahely. (ŐM)
A Nemzeti Sport fedezte fel, hogy a topbajnokságok feléhez érkezve a Who Scored ranglistáján a magyar labdarúgó-válogatott és az RB Leipzig hátvédje, Willi Orbán szenzációsan szerepelt az ősszel.
A napilap azokat a labdarúgókat vizsgálta, akik az európai topligákban legalább 10 mérkőzésen léptek pályára. A szűrést követően kiderült, hogy a belső védők rangsorában csupán a Liverpool történetének legdrágább futballistája, a január 1-jén 78.8 millió euróért szerződtetett Virgil van Dijk előzi meg Orbánt. Gulácsi Péter lipcsei csapattársa az őszi szezonban épp tíz bajnokin jutott szóhoz, s ezeken 7.35-ös átlagosztályzatot kapott.
Csak a Liverpool rekordere előzi meg Willi OrbántForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Peter Steffen
Bár a 26 éves védő 186 centis magasságával nem tartozik az igazán magas hátvédek közé, legnagyobb erősségének ennek ellenére a légi párbajok megnyerését írja az oldal, emellett kiemeli, hogy a figyelme nem hagy ki, a rövid passzos játékot kedveli, és hogy gyakran tisztáz a kapuja elől – ezt átlagosan meccsenként 5.5 alkalommal teszi meg, ami kifejezetten magas szám.Ezekhez jön még hozzá átlagosan két szerelés, 1.7 labdaszerzés, egy szabálytalanság és 0.6 blokkolt lövés, de az ellenfél kapuja előtt sem jön zavarba a magyar válogatottban is bemutatkozó védő: a Bundesligában és a Nemzetek Ligájában is betalált egyszer-egyszer. Minden sorozatot (klub- és válogatott) figyelembe véve 78.1 százalékos a passzpontossága, és mérkőzésenként 4.7 légi párbajt vív meg sikeresen, ráadásul a Bundesligában még magasabb, 5.1 az átlaga.
A magyar labdarúgó-válogatottban bemutatkozó Willi Orbán keres a legjobban a magyar sportolók közül, évi csaknem egymilliárd forintnyi eurót.
A Blikk összesítése szerint az RB Leipzig magyar származású és állampolgárságú 26 éves védője évente 3 millió eurót keres (969 millió forint). A második Hanga Ádám, a Barcelona kosarasa, aki három évre 7,5 millió euróért (2,4 milliárd forint) kötelezte el magát, vagyis évente 807,5 millió forintra számíthat. A korábbi listavezető Dzsudzsák Balázs, aki Egyesült Arab Emírségeken belül váltott klubot, az Al-Ittihad Kalbánál évi 2,2 millió eurót (710 millió forint) keres.
A nők közül egyedül a párosban immáron kétszeres világbajnok, Grand Slam-győztes teniszező, Babos Tímea verekedte be magát a legjobb tízbe az idén.
A tíz legjobban kereső magyar sportoló
Willi Orbán (labdarúgás) 3 millió euró (969 millió forint)
Hanga Ádám (kosárlabda) 2,5 millió euró (807,5 millió forint)
Dzsudzsák Balázs (labdarúgás) 2,2 millió euró (710 millió forint)
Szalai Ádám (labdarúgás) 1,7 millió euró (549,1 millió forint)
Nikolics Nemanja (labdarúgás) 1,9 millió dollár (541,5 millió forint)
Babos Timea (tenisz) 1,57 millió dollár (447,4 millió forint)
Gulácsi Péter (labdarúgás) 1 millió euró (323 millió forint)
Kádár Tamás (labdarúgás) 0,9 millió euró (300 millió forint)
Fucsovics Márton (tenisz) 1,041 dollár (296,6 millió forint)
Németh Krisztián (labdarúgás) 1 millió dollár (289,9 millió forint)
A magyar néphagyományban a Tejútnak – mint az égen látható fényes csillagösvénynek –, más nomád népekhez hasonlóan, fontos szerepe volt, hisz az állataikat legeltető, vándorló népeknél a tájékozódást az égbolt ismerete nagyban segítette. A gyakorlati ismereteket – tudomány híján – a mitológia gyűjtötte össze.
Az ősi magyar mitológiában a Tejút egyrészt a „Hadak útja”, másrészt a székelyeknél „Csaba királyfi csillagösvénye” vagy röviden „Csaba útja” néven ismert. A monda szerint ezen a csillagösvényen távozott el a földi világból Csaba királyfi, Attila hun király fia, a székelyek vezére, és tér majd vissza, ha népének segítségre van szüksége. A székely himnusz két sora is ennek a mondának állít emléket: „Vezesd még egyszer, győzelemre néped,/ Csaba királyfi, csillagösvényen!“
Stuffed cabbage rolls with rice and meat in tomato sauce
Hozzávalók:
1 font (450 gram) vágott savanyú káposzta 10-15 db savanyú káposztalevél fél font (250 gram) füstölt tofu, esetleg gabonakolbász negyed font (125 gram) barna rizs (keverhetjük lencsével is) fél font (200 gram) darált dió 1 kávéskanál só 1-2 babérlevél 1 kávéskanál piros paprika pár szem egész fekete bors kis őrölt kömény, esetleg borsika levél 3 evőkanál olívaolaj 1 vöröshagyma 2-3 gerezd fokhagyma víz
A tetejére: natúr szójajoghurt, elkeverve növényi tejszínnel.
Elkészítés:
A barna rizst sós vízben puhára főzzük. A tofut sajtreszelőn lereszeljük, majd összekeverjük a rizzsel, darált dióval. A megtisztított hagymát belereszeljük, hozzáadjuk a préselt fokhagymát, majd sóval, pirospaprikával, őrölt köménnyel, borsika fűvel fűszerezzük, és összekeverjük az olajjal. A káposztát átmoshatjuk, de ha savanyún szeretjük az ételt, akkor nem szükséges. A levelek erős erezetét kivágjuk, és megtöltjük kb. 2 evőkanálnyi töltelékkel. A káposztalevél alsó és felső szélét behajtjuk, majd feltekerjük. Egy edényben lerakjuk először a vágott savanyú káposztát, majd erre következnek szép sorban a töltött levelek. Ha marad töltelék, azt a kettő közé rétegezhetjük. A tetejére újra vágott káposzta kerül. Rászórjuk a babérleveleket, az egész bors szemeket, majd felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, és kis lángon, lassan 1-1.5 órát főzzük. Szójajoghurttal tálaljuk. Erre a változatra is igaz, hogy felmelegítve finomabb.
Számos új találmánnyal gazdagodott idén a világ, ezek közül némelyiket az űrutazás ihlette, másokat a környezettudatos gondolkodás, vagy éppen a piaci igények. Vannak köztük kreatív, izgalmas és hasznos eszközök – most ezeket mutatjuk be a Vince Magazin cikke alapján.
Űrsör
Az alkoholipar kezd betörni az űrversenybe. Ezt mi sem igazolja jobban, mint hogy Dr. Jason Held űrmérnök – aki szerint az asztronautáknak meg kell adni a lehetőséget, hogy útközben elfogyaszthassanak egy-egy hideg sört – cégével, a Saber Astronautics-szal, valamint a 4 Pines Brewery nevű sörfőzde főzdemesterével, Jaron Mitchellel közösen elkészítette a világ első űrsörét. A sörösüvegek üzemanyagtartályokból készültek, hogy kibírják a speciális körülményeket, és a fekete alumínium palackban van egy elvezető betét, amely lehetővé teszi, hogy nulla gravitációban is folyjon a sör.
Fotó: The Drinks Business
Űrpezsgő
A Maison Mumm Champagne a Spade űrutazó ügynökséggel vállvetve azon dolgozott az elmúlt három évben, hogy létrehozzanak egy olyan pezsgőt, amely gravitáció mentes környezetben is fogyasztható. Az új champagne Mumm Grand Cordon Stellar néven jelent meg, és lehetővé teszi, hogy az asztronauták is élvezhessék a pezsgő ízét a megpróbáltatást jelentő körülmények között. A futurisztikus palack természetes gáz felhasználásával áthelyezi a folyadékot egy gyűrű formájú keretbe, amelyben csepp formájú buborékká koncentrálódik. Ez a buborék kikerülve az űrbe addig lebeg, amíg valaki el nem kapja a különleges formájú pohárral, amelyet erre a célra fejlesztettek. Mivel nincs gravitáció, a folyadék a teljes szájat betelíti, ezzel növelve az íz élvezetét.
Újrahasznosítható fém szívószál
Egy amerikai kerékpárgyártó úgy döntött, hogy segít az italiparnak a műanyag-felhasználás csökkentésében, ezért maradék fémcsövek újrahasznosításával szívószálakat készít. A bostoni Firefly július 24-én kezdett titán szívószálakat árusítani három különböző méretben, és kevesebb mint 24 óra alatt el is fogyott az összes. „7,5 év titánszemetét használtuk fel 24 óra alatt” – írta a cég egy blogposztban. A szívószálak egyéni igények szerint rendelhetők (Európába is szállítanak), s a megrendelő határozhatja meg a szívószálak színét és méretét.
Fotó: The Drinks Business
Vaktesztapplikáció
Júniusban indult a WineGame nevű új applikáció, amely bármely palack borhoz készít vaktesztkvízt, így a felhasználók tesztelhetik az ízlelőbimbóikat, miközben szórakoztató és informatív keretek között tanulnak a borokról. Az alkalmazás úgy működik, hogy a „házigazda” először feltölt egy képet a címkékről, mielőtt elrejti a címkét a „vendég” elől, akinek ki kell találnia a szőlő típusát, a régiót és az évjáratot.
Fotó: The Drinks Business
Ehető sörhabművészet
A Beer Ripples nevű cég találmánya a programozható gép, amely képeket és szövegeket nyomtat a sörhabra, maláta alapú tinta felhasználásával. A nyomtatás nagyjából 11 másodpercet vesz igénybe, és egy WIFI-kapcsolatos érintőképernyő irányítja. 18 cm magasságig minden a pohárra alkalmazható. A felhasználók a cég képtárából választhatnak mintát, vagy letölthetik az ingyenes Ripples applikációt és saját mintát is hozzáadhatnak.
Fotó: The Drinks Business
Környezetbarát pakk
Januárban, E6PR néven mutatta be a SaltWater nevű floridai sörfőzde az első környezetbarát sörösdoboz tartó pakkot, amely újrahasznosított és lebomló alapanyagokból készül. Felhasználás utána a komposztálóba dobhatjuk a terméket, de ha esetleg eldobja valaki, vagy beleesik a vízbe, akkor sem okoz olyan kárt, mint a műanyag vagy a fém tartók, mert pár héten belül lebomlik.
