A Magyarok Világszövetsége zsinórban kilencedik alkalommal szervezte meg 2018. június 4-én Versailles-ban a Trianon elleni összmagyar megmozdulást. A megmozdulás a hagyománynak megfelelően a Szent Lajos székesegyház előterében kezdődött, ahol Bottyán Zoltán, az MVSZ elnökhelyettese Harmadnapra feltámadunk! címmel mondott emlékező beszédet. Ugyancsak szólt az egybegyűltekhez dr. Léh Tibor, az MVSZ Franciaországi Országos Tanácsának elnöke, valamint Varga Tamás alelnök.
Ezt követően nagy feltűnést keltő tüntető felvonulás következett Versailles utcáin. Két Versailles-i iskola tanulói is kitódultak az utcára, és csodálkozva nézték-hallgatták a harsány Trianon elleni vonulást. Tüntetőink francia nyelvű szórólapokat osztogattak nekik a magyar nemzet elleni gyilkos merényletre való emlékeztetésképpen.
Budapesten a Trianon Társaság Nyers Csaba alelnök vezetésével ugyancsak vonulásos megmozdulást szervezett, amely a Batthyány örökmécsestől indult, a Szabadság téren és a Kossuth téren folytatódott, majd visszatért az indulóponthoz.
A Kossuth téren, az Országház lépcsője előtt mondott beszédet Drábik János, a Trianon Társaság elnöke. Ugyancsak szólt az egybegyűltekhez Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő ügyvéd. Fellépett Sinkovits-Vitay András színművész.
A vonulókkal tartott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke is.
A TÖRTÉNÉSZ SZERINT VANNAK AKADÉMIKUSOK, AKIK REMÉNYTELENSÉGET TÁPLÁLNÁNAK A MAGYARSÁGBA
Ha az országcsonkítás 98. évfordulóján erős magyar lélekkel mondjuk ki a nemzeti összetartozást, akkor nemzetünk mögött a véres, de csodálatos történelmünk, előttünk pedig a rejtélyes, ám megnyerhető jövő áll – nyilatkozta lapunknak Raffay Ernő történész, akinek 30 évvel ezelőtti Trianon-feldolgozása úttörő volt a magyar történettudományban.
– 1989-ben a Trianon titkai című kötete volt az első olyan munka, amely a diktátumot tabuk nélkül dolgozta fel a második világháborút követő hallgatás után. Közismert, hogy a könyv rövid idő alatt több százezer példányban kelt el, de milyen volt a fogadtatása a szakmában? – A történet 1987-ben kezdődik, akkor jelent meg az 1982-ben (!) leadott Erdély 1918–1919-ben című könyvem. Ez a kandidátusi disszertációm volt, aminek megvédése az ELTE BTK dísztermében azzal kezdődött, hogy fölállt az egyetem ismert marxista professzora, Siklós András, és azt követelte: a bizottság tagadja meg a vitára bocsátást, mert ez egy irredenta-soviniszta, Horthy-fasiszta mű.
Amikor az Erdély története című háromkötetes könyvről 1987 októberében szakmai vitát rendezett a debreceni egyetem, Pach Zsigmond Pál akadémikus megtámadta könyvemet, mondván, hogy az nacionalista, és megzavarja a román–magyar együttélést. Udvariasan válaszoltam, de előtte Köpeczi Béla művelődési miniszter megkért, hogy ne feszítsem túl a húrt. Tehát: a marxista–leninista kollégák egyáltalán nem fogadták el sem a témát, sem a tények szakszerű föltárását.
Amikor a szegedi szakmai vitája volt e disszertációmnak, Csatári Dániel tanszékvezetőm, majd Ormos Mária azt kérték, hogy a 7 fejezetből kettőt vegyek ki. Ezt nem tettem meg, aminek az lett a következménye, hogy Ormos 10 hónapig nem terjesztette elő a munkámat. A múltbeli támadásokkal párhuzamosan – s ez a legfontosabb – a fiatal tanítványaim közül többen Erdély-kutatók lettek, a nemzeti érdeket szem előtt tartva, a tények tiszteletben tartásával.
– Harminc év távlatában hogyan látja a könyvet, és miként alakult Trianon kutatása azóta? Megdőltek a régi marxista–leninista paradigmák, hogy a magyar királyság a népek börtöne volt, és megérdemeltük, amit kaptunk? – Ebben a szakmában is történésziskolák léteznek, egyes professzorok körül fiatal kollégák dolgoznak. Napjainkban Magyarországon háromféle világlátás létezik: marxista, liberális és konzervatív. A baloldal két nagy irányzatához – liberalizmus, marxizmus – tartozó személyek ott vannak az állami egyetemeken, s mérgezik a leendő középiskolai történelemtanárokat, valamint csak belőlük lesz akadémikus.
Ez a tudománypolitika diktatúrája, miközben az autonómiájuk égisze alatt hadat viselnek a magyarság ellen. Ez csak részben szól a pénzről, hiszen nem közismert, de az akadémikusok havi nettó félmilliós tiszteletdíjban részesülnek. Ideológiai monopóliumról is szó van. 1989 előtt kockázatos volt Trianonról beszélni; emlékirataimban meg fogom írni ennek rendőri-titkosszolgálati összefüggéseit.
Az említettek azt az álláspontot képviselték, hogy a diktátumot el kellene hallgatni, nehogy a szomszédos népek érzékenységét sértsük. 1990 után pedig a baloldal liberális része kialakította a maga Trianon-képét, ami ennek a folytatását jelentette, sőt, ma is ez az uralkodó álláspont az akadémiai világban. Ha az Akadémia valamit nem helyesel, ahhoz úgy fognak viszonyulni a többiek is.
Az utóbbi években érdekes jelenségre lehettünk figyelmesek: a liberális kollégák és tanítványaik elkezdtek Trianonról publikálni. Könyveikben „semlegesek maradnak”. A megszálló román, cseh és szerb kormányok tevékenységét csak mint értékítélet nélküli tényt írják le. Ez azt jelenti, hogy például Károlyi Mihályról vagy Kun Béláról ugyanolyan semlegesen írnak, mint bárki másról.
– Trianon külső okai egyértelműek: elveszítettük a világháborút a nagyhatalmi érdekek miatt. De melyek voltak azok a belső okok, amelyek miatt ilyen kedvezőtlenül alakultak 1918 után az események? Az akkori politikai elit mit nem vett észre a háború előtti folyamatokból? – Trianonnak egyik fő oka a belső meggyengülés. Ide sorolom az 1914 előtti, több évtizedes képviselőházi obstrukciót. Például közvetlenül a háború előtt alig lehetett megszavazni a haderő gyorsabb fejlesztését. Ha egy országban a parlament nem gyorsan és határozottan működik, hanem zavarok vannak, annak belpolitikai válsághelyzet a következménye.
De a zavarok legnagyobb részét a hazai kultúrharc okozta: ez nem más, mint a baloldal két ágának – liberálisok és szocialisták – harca a főhatalomért a keresztény magyar nemzetállam ellen. A hazai baloldal leghatékonyabb szervezete a szabadkőművesség volt, nem véletlen, hogy tevékenységükről eddig hat monográfiám jelent meg.
– Romsics Ignác akadémikus múlt héten egy lapinterjúban azt mondta, hogy Erdélyt örökre elvesztette a magyar állam, és a legjobb, ha beletörődünk ebbe a helyzetbe; egy távlati, európai konföderáció terve megoldja Erdély helyzetét. Egyetért a felvetéssel? – Ezzel a szellemi hozzáállással kérdés, lesznek-e akkor még magyarok Erdélyben, ha rajtuk múlik. Ez egy elvtelen mondat, amely csak a reménytelenséget táplálja a magyarokba. Romsics egyes régi marxista és liberális történészek szellemi örököse, akinek elvei, eszményei nincsenek.
Az említett interjúban először kritizálja a baloldalt, ami most nem vall túl nagy bátorságra, hiszen ez a politikai világ lényegében megsemmisült. Fontosabb ennél azonban, hogy Erdély nincs elveszve. Romsicsnak csak el kellene mennie a székelyekhez, a Hunyad megyei vagy a mezőségi magyar szórványfalvakba, esetleg a csángók szegény falvaiba, hogy meglássa azt a magyar erőt, amely – hála a végre anyaországként működő magyarországi jogi, anyagi és erkölcsi segítségnek is – nem engedi Erdély elveszítését.
Tehát aki ezt mondja, az hazudik, ráadásul dezinformálja az erdélyi magyarságot. A pártatlanság álarcában tetszelgő, Romsics-féle destrukció és gyávaság engem a vörös gróf, Károlyi Mihály hazaáruló tevékenységére emlékeztet.
Raffay Ernő
– Egy 2010-es interjúban a küszöbönálló harmadik Trianonról is beszélt, mondván, hogy kísértetiesen hasonlítanak az akkori hazai és európai állapotok az 1914-et megelőző évekre. Most miként látja a kérdést? – Illyés Gyula írta, hogy a magyarok mindenben fölveszik a versenyt az utódállamok népeivel – csak a demográfiában maradunk alattuk. Ha ez így marad, végünk van. Az 1990-es évek legelején, az MDF egy elnökségi ülésén, ahol én képviselőként vettem részt, Fekete Gyula örömmel mondta: képzeljétek, a románok szaporodása megállt. Nos, az elmúlt 28 évben a kormányprogramokból két tényezőt hiányoltam: a demográfiai fordulat elindítását és a haderő komoly fejlesztését. E folyamatok most talán végre elkezdődnek, s eredményesek is lesznek.
– Milyen kilátásai vannak ön szerint a Kárpát-medencei magyarságnak? – A magyarok háromféleképpen viszonyulhatnak Trianonhoz. Az első: elfogadjuk véglegesnek a trianoni helyzetet, ezt szorgalmazza az akadémiai történészi világ is. Ez végzetes következményekkel járhat. A második: egyes országokban magyar etnikai-területi autonómiáért kell küzdeni. A székely autonómiát eddig minden esetben elutasította a román parlament, legutóbb az elmúlt hetekben.
Ebből arra következtetek, hogy mivel az EU-nak nincs autonómiák létrehozására vonatkozó törvénye, a román parlament pedig mindig elutasítja ezt, el kell felejtenünk az autonómiáért való hősies, viszont mindig eredménytelen küzdelmet. Szerintem új útra kell lépnie a nemzetpolitikának: s e harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja. 1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt.
Most is ez a feladat: megnyerni egyik vagy másik nagyhatalmat az ügy érdekében. Okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat. És nem vagyunk kilátástalan helyzetben: ha az országcsonkítás 98. évfordulóján erős magyar lélekkel mondjuk ki a nemzeti összetartozást, akkor nemzetünk mögött a véres, de csodálatos történelmünk, előttünk pedig a rejtélyes, ám megnyerhető jövő áll.
Budapest, 2018. június 4.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára beszédet mond a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Nemzet és közösség címû konferenciáján, amelyet nemzeti összetartozás napja alkalmából tartottak az Akvárium Klubban 2018. június 4-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartotta meg évtizedeken keresztül, és ez megmaradásuk legerősebb motorja ma is – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás napján tartott ünnepségen kiemelte: e nap legreményteljesebb üzenete az, hogy dacára az elnyomásnak, a jogfosztásnak, az évtizedes elszakítottságnak, a határainkon túl ma is élnek magyarok. Ma is van magyar szó Brassóban, Kassán, Újvidéken és Munkácson, sőt New Yorkban és Melbourne-ben is, a külhoni magyarság megőrizte nyelvét, kultúráját, nemzetéhez való ragaszkodását – mutatott rá.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartotta meg évtizedeken keresztül, és ez megmaradásuk legerősebb motorja ma is.
Ezt szem előtt tartva döntött úgy 2010-ben az Országgyűlés, hogy június 4-én többé ne az elszakítottságnak állítsanak emléket, hanem az összetartozásért adjanak hálát. Így fogadta el a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt a parlament – idézte fel, jelezve: a törvény értelmében immár nyolc éve ezen a napon, a nemzeti összetartozás napján nemcsak a veszteségekre tekintenek, hanem arra, ami megmaradt, amire ma is lehet építeni.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a magyar kormány célja, hogy erre az alapra, a nemzeti összetartozás stabil építményére építkezve segítse a nemzet egységének megvalósulását.
„Mi, magyarok olyan egységes nemzetet építünk, amelyben az állampolgárság mindenkit megillet, amelyben az anyasági támogatás mindenkinek jár. Olyan egységet, amelyben az anyanyelvi oktatás mindenkinek biztosított, amelyben egy erdélyi vagy egy kárpátaljai magyar iskola megmaradása közös ügy. Olyan közösséget, amelynek tagjai egyaránt megkapnak minden támogatást a szülőföldön való boldoguláshoz” – jelentette ki az államtitkár.
Kitért arra is, hogy az elmúlt években jelentős eredményeket sikerült közösen elérni ezen a téren; nemcsak a kormányzati munkában, de számos szakterületen, sőt a mindennapi élet során is természetessé vált a Kárpát-medencei térben való gondolkodás. Elkötelezettek abban, hogy ezt a munkát folytassák és újabbnál újabb területeken nyissanak a külhoni magyarság felé – mondta.
Potápi Árpád János rámutatott, hogy mindezekhez több kell szándéknál és tervnél: „életerőre van szükségünk”.
Hozzátette: stabil anyaországra van szükség, amely a külhoni magyarság számára is tudja biztosítani a megmaradáshoz szükséges feltételeket. Olyan magyar közösségekre, amelyeknek bizalmuk van a jövőben.
Éppen ezért a következő időszak egyik központi feladata az, hogy hozzájáruljanak ennek az életerőnek a fenntartásához: ahhoz, hogy a magyar fiatalok Kárpát-medence szerte itthon találják meg a helyüket és bontakozhassanak ki, hogy a magyar családok itthon és a határon túl is gyarapodjanak és szülőföldjükön tervezzenek jövőt gyermekeiknek – hangoztatta az államtitkár.
Ezért szól az idei év Magyarországon és a külhonban is a magyar családokról: a külhoni magyar családok évében közvetlenül, és az őket támogató környezet megerősítésén keresztül is támogatjuk a magyar családokat – tette hozzá.
Az államtitkár köszöntője után Nemzet és közösség címmel konferenciát tartottak a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében.
Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője kiemelte: a magyar nemzetpolitika tevékenysége egyfajta válasz Trianonra.
A tanácskozáson történészek és jogászok tekintették át a korszak történéseit.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Trianon terhét akkor tudjuk levetni magunkról, ha hiszünk a magyarság jövőjében – jelentette ki Varga Mihály a nemzeti összetartozás napja alkalmából, a főváros III. kerületében, hétfőn tartott megemlékezésen.
Minden erőnkkel azért dolgozunk, hogy minden tekintetben emelkedő nemzetté váljuk – közölte a terület fideszes országgyűlési képviselője, pénzügyminiszter.
Hozzátette: ezért a 21. században is erősítenünk kell a magyarság összetartozását és sem kishitűségből, sem külső, idegen nyomás hatására nem engedhetünk a magyarság érdekeiből. Nemzeti összetartozásunk ünnepén egyszerre emlékezünk a trianoni békediktátum aláírására és ünnepeljük az egységes magyar nemzet napját – mondta.
Arra emlékezünk, hogy 1920 június 4-én feldarabolták a történelmi Magyarországot, ami elveszítette területének kétharmadát és több mint 3,3 millió magyart taszított kisebbségi létbe – idézte fel.
Úgy fogalmazott, hogy a trianoni döntés áldozattá tett minden magyart. Azokat is akik az anyaországban maradtak és azokat is, akik a határon kívül rekedtek és azóta is keserű árnyat vet ránk – mondta.
Ugyanakkor – folytatta – van okunk reménykedni, mert az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy az egységes magyar nemzet összetartozása a jelenben is valóság.
A magyarok ismét felismerték, hogy a nemzet nélkül nincs haza, a külhoni magyarság nélkül pedig nincs nemzet – fogalmazott.
Ebben a helyzetben Magyarország új kormánya továbbra is, a 2010-ben kijelölt úton jár. A magyarság egészének érdekeit szolgáló, a korábbinál gyökeresen más értékeket valló politikát folytat. Nemzetben, családban és keresztény kultúrában gondolkodik. Teljesíti a magyar történelem által rá rótt feladatot, az egybetartozó nemzet ismételt összekötését – sorolta.
Ezért mindig kiemelt figyelmet fordítanak a külhoni magyarságra – tette hozzá.
A továbbiakban felhívta a figyelmet arra:
miközben Magyarország az elmúlt években komoly gazdasági sikereket ért el, olyan új kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyek már nemzeti létünket is veszélyeztetik.
Ezért a kormány határozottan ellenáll a külső diktátumnak és ellenzi Brüsszel migrációs politikáját. Ugyanis tudják, hogy a korlátlan migráció romba dönti a nemzetállamokat.
„Erős Európában vagyunk érdekeltek, de továbbra is a nemzetek Európájában gondolkodunk” – mondta Varga Mihály.
Az Országgyűlés 2010-ben nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a Nemzeti Összetartozás Napjává.
Június 4-én az egyik legmélyebb, leginkább csontig hatoló nemzeti tragédiánk 98. évfordulójára emlékezünk. A helyzet majd’ egy századdal később változatlanul nem mondható rózsásnak. A centenáriumhoz közeledve tehát számot kell vetnünk! A miértek után pedig a mikénteknek is elő kell jönniük – hogyan tud majd a Trianon-trauma és az aktuális nehézségek ellenére is kitartani a Kárpát-medencei magyarság?
Az utódállamok egy része ma nem érdekelt az őshonos kisebbségek ügyének rendezésében. Erdélyben az 1918-ban megígért kisebbségi Kánaán helyett jogtiprások, elnyomatás, rendszeres inzultusok és lelki terror jellemzi a magyarok mindennapjait. Lehajtott fejjel hallgatják a szitkozódást, leszegett tekintettel tűrik a mocskolódást nagyapáik földjén. Kárpátalján a más népek háborújába való behívás után most az anyanyelvi oktatás ellehetetlenítése borzolja a kedélyeket és nehezíti a magyarok helyzetét. Tette mindezt Ukrajna úgy, hogy Magyarország az utóbbi években feltétel nélkül támogatta az országot valamennyi nemzetközi fórumon.
A probléma forrása mindkét helyen ugyanaz: nem értik Kijevben, mi történik Beregszászon. Nem értik Bukarestben, mi történik Marosvásárhelyen. Nem látják át, hogy a kisebbség és a többségi társadalom együttműködve nagy dolgok elérésére képes. Hogy csak haszna lehet államuknak abból, ha az őshonos kisebbségek ügyét felelősségteljesen, európai módon kezelik. És hogy badarság elszakadásról beszélni, hiszen vajmi kevés esélye van ennek napjainkban.
Ezen esetek mellett azt láthatjuk, hogy az említett két országgal ellentétben vannak olyan utódállamok, amelyek meghallották az idők szavát. A szlovákokkal és a szerbekkel ugyanis nem volt olyan jó a kapcsolatunk az elmúlt 98 év során, mint most. Hogy esetükben pálfordulás történt volna, és hirtelen megszerették a magyar nemzetet? Nem. Csupán megértették a körülöttük lévő világot: olyan romboló folyamatok indultak el kontinensünkön, amelyek idővel visszafordíthatatlanok lesznek. Ezáltal pedig előrébb helyezték a nagyobb célt, Európa megvédését a másik megvetésénél. E néhány év alatt pedig jelentősen csökkentek a magyarellenes atrocitások, megjegyzések – nemcsak az utcán, de a politikai életben is. Láthatunk tehát pozitív tendenciákat is egyes utódállamok és Magyarország kapcsolatát illetően.
A határon kívül rekedt magyarokkal kapcsolatban fontos nyomatékosítani: nem ők könyörögtek azért, hogy áthúzzák a fejük felett a határvonalat. Szülőföldjük, felmenőik hazája egyik napról a másikra vált idegen ország martalékává. Nekik nem magától értetődő, hogy magyarként élhetnek. Minden nap meg kell küzdeniük magyarságukért, kultúrájuk megvédéséért, identitásuk megőrzéséért. Kitartásukért minden tisztelet kijár.
Fontos az erős anyaország, egy törődő budapesti vezetés, mint a jelenlegi. Ami nem megvonja a vállát akkor, amikor Erdélyről vagy Felvidékről van szó, hanem valóban az a hitvallása, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ennek megfelelően pedig minden formában támogatja, segíti a külhoni nemzettestvéreket. Ez pedig erkölcsi és lelki megnyugvás a jóérzésű anyaországi magyaroknak, és hatalmas segítség a határon túliaknak.
A határon kívül rekedt magyarok jogaiért minden fórumon ki kell állnunk! Etnikai alapú, önkényes hátráltatásuk ellen valamennyiszer fel kell szólalnunk! Önrendelkezésükért minden helyzetben síkra kell szállnunk! Viszont most már azon is el kell kezdenünk gondolkodni, hogy merre tovább. Nem azon rágódni, hogy mi miért volt, hanem arról elmélkedni, hogy mi hogyan lesz. Beteljesülni látszik a határokon átívelő nemzetegyesítés – nemcsak lelki, de közjogi értelemben is, köszönhetően annak, hogy 2010 óta a külhoni nemzetrészek tagjai is igényelhetik a magyar állampolgárságot. Összetartozunk. És ha hisszük, hogy a magyarság többre hivatott az örökös áldozatszerepnél, újra nagy és erős nemzet lehetünk. Csak rajtunk múlik.
A Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete idén huszadszor szervezte meg a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a trianoni megemlékezését.
Amint Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: az eseményt hagyományosan a békeszerződés aláírásának órájában tartják az Erzsébet parkban, ahol egykor az Országzászló állt. A főszervező hozzátette: felkérésükre az idei megemlékezés időpontjában is megkondultak a sepsiszentgyörgyi templomok harangjai.
Amint a Maszol.ro portál beszámolt róla: a sepsiszentgyörgyi rendezvényen a magyar pártok és politikai szervezetek helyi vezetői, képviselői mondtak beszédet.
Benkő Erika, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselője kijelentette: „el kell érni, hogy Románia betartsa, amit 1918-ban ígértek, amit ha lefordítunk, autonómiát jelent; azt, hogy a magyar legyen regionális hivatalos nyelv, az itthon befizetett adó itthon maradjon, és a számunkra fontos kérdésekről ne Bukarestben, hanem itthon döntsünk”.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki elnöke, Bálint József azt hangsúlyozta: hiába minden panasz, ha „eladjuk házainkat, bezárjuk iskoláinkat, menni hagyjuk fiainkat”.
A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi elnöke, Nagy Gábor Levente szerint Erdély megszerzői most is félnek. E félelmet jelzi, hogy ha Kolozsváron meglátnak egy Erdély zászlót, büntetést rónak ki érte, holott száz évvel ezelőtt az erdélyi románok is azzal a zászlóval vonultak fel Gyulafehérváron.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, Gazda Zoltán emlékeztetett, a Magyarországtól elcsatolt területeket olyan országok kapták meg, amelyek „köszönőviszonyban” sem voltak a demokráciával, és egyetlen szándékuk az volt, hogy „bedaráljanak bennünket”. Sérelmezte, hogy Románia EU-csatlakozása óta nemhogy bővültek volna, hanem csorbulnak az erdélyi magyarság jogai, és az EU nem kéri számon a mulasztást.
A sepsiszentgyörgyi rendezvény, amelyen mintegy 250-en vettek részt, a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet, Ezzel porba zúzod minden ellenséged, Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót ha írod lobogód selymére, Ezt ha belevésed kardod pengéjébe, Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted, Munkás, ki ezt vallod, boldog jövőd veted, Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved. Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vittél, Polgár, ki ezzel kelsz, új hazát szereztél, Magyar – e szent hittel mindent visszanyertél!
Mert a hit az erő! Mert aki hisz, győzött, Mert az minden halál és kárhozat fölött Az élet urával szövetséget kötött. Annak nincs többé rém, mitől megijedjen, Annak vas a szíve minden vésszel szemben, Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lábanyomán zöldül a temető, Virágdíszbe borul asz eltiport mező, Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a háza tája, Mézes a kenyér, boldogság tanyája, Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő, Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő, Magyar, legyen hited s tiéd a jövendő.
Magyar, legyen hited, s tiéd az országod, Minden nemzetek közt az első, az áldott, Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse, Ajkad azt rebegje reggel, délben, estve, Véreddé, hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában!
Mi van akkor, ha az oviban vagy az iskolában bántják a gyerekünket? Mi van akkor, ha fél az intézménybe járni, és minden reggel nehezen, aggodalmakkal indul útnak? Mivel tudjuk őt ebben a helyzetben támogatni?
Egyrészt szeretném elmondani, hogy nincs két egyforma gyerek, és két egyforma szülő sem. Ami nekem működik, az neked nem biztos, hogy fog.
Másrészt, ami ilyen helyzetben majdnem biztosan hatékony, az az önbizalom, a magabiztosság érzésének erősítése a gyermekben. És hogyan tudjuk ezt támogatni?
Az első és legfontosabb, hogy mi magunk higgyünk önmagunkban. A gyerekek másolnak. Az első 6-7 életévükben teszik magukévá azt az életszemléletet, ami alapján látják a világot, az embereket maguk körül. Kialakul a személyiségük 80-90%-a, és ez alapján élik meg a tapasztalásaikat. Ha tehát a gyermeked még nem jár iskolába, akkor légy tisztában azzal, hogy önmagad magabiztosságának, életörömének fokozása automatikus velejárója, hogy az ő magabiztosságát és életörömét is erősíted. Ezt jelenti a szimbiózis, amiről A kulcs című könyvemben már írtam.
Ha gyermeked már iskolába jár, akkor is óriási hatással vagy rá. Nem csak a szavaiddal, de a vele kapcsolatos gondolataiddal érzéseiddel is erősítheted őt.
Pár napig érdemes azt játszani, hogy minden reggel elképzeled, milyen flottul, könnyedén haladnak a dolgaitok. Elképzeled, ahogy a fiad, vagy a lányod mosollyal az arcán indul el az iskolába, és ugyanazzal a mosollyal érkezik haza.
Napközben pedig olyan gondolatokat engedsz magadhoz, melyek azt erősítik, hogy a gyermeked erős és minden helyzetben feltalálja magát.
A féltés és aggdalom érzése helyett próbáljunk meg minél inkább a “hiszek benned” érzésbe menni, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar észrevesszük a változást.
Szavak szintjén pedig használjunk olyan mondatokat, amelyek támogatják, erősítik gyermekünk önbizalmát:
– Tudom, hogy képes vagy rá! – Hiszek benned! – Erős vagy! – Biztosan tudom, hogy minden helyzetben megtalálod a megoldást! – Bízom benned!
Beszélgessünk gyermekünkkel, amikor beszélgetni szeretne velünk. Legyünk tisztában vele, hogy óriási dolog, ha egyáltalán elmondja nekünk, ami történt, hiszen ez azt jelenti, hogy bizalmi kapcsolatot építettünk ki az elmúlt években kettőnk között. (Ha nem beszél róla, akkor a szégyen érzése erősebb, erről majd legközelebb írok.)
Semmiképpen ne kezdjünk el aggódni, vagy az iskolát és a pedagógusokat hibáztatni! A kérdés minden esetben az, hogy Ő és MI mit tehetünk, hogy ez a helyzet a lehető legkönnyedebben megoldódjon. Vállaljuk a felelősség ránk eső részét! És igen, a mi felelősségünk, hogy gyermekeink ne áldozatként, hanem az életük tudatos teremtőjeként éljék az életüket.
“Ezen keritésben két nevezetes siremlék volt, melyek most már eltüntek, de az 1648-ban kezdődött megyekönyvben (egyházközségi jegyzőkönyv) fennmaradt emlékük. Mind két sir alatt hősök, a haza védelmében elvérzett hősök nyugodtak, miért siremlékök több kegyeletet érdemelt volna. E sirok egyike alatt Tompos István volt eltemetve. Ez a Tompos tekintélyes ember volt, szereplése azon időre esik, midőn az 1694-ben beütött tatárok Fel-Csíkban iszonyu dulást követve el, Somlyónál és Sz.-Királynál – mint fennebb látók – legyőzettek. Tompos ez időben éppen kisebbik fiának tartá lakadalmát. Jön a hir, hogy a haza szent földjét vad ellen dulja. Tompos összeszedi falujának harczosait s élükre áll; ekkor nemes verseny fejlődik ki az atya és két fia közt, hogy ki menjen a csatába, az atya kisebbik fiát, – kinek ekkor tarták menyegzőjét – akként akarta maradásra birni, hogy mondá neki: „Te még csak most kezded a boldogságot, mit én átéltem, azért maradj”. A nagyobbik fiunak pedig azt: „Neked apró, atyai ápolásra szorult gyermekeid vannak, s azért maradj itt”. Végre is a nemes törekvés versenyét csak ugy lehetett elintézni, hogy mind a hárman elmentek, el velök a lakadalmas népnek minden fegyverfogható férfia, s nem kis mértékben folytak be azon utólsó győzelemre, melyet Hoszaszó mellett Xántus Keresztes királybiró vezénylete alatt kivivtak; de Tompos István nem tért vissza, hanem csak is legénye beszélte azt el: hogy a tatárokat megszalasztván, Tompos igen merészen utánok vágtatott, azonban tulkövér lova elfáradván és elbukván, egy az erdőben elbujt tatár szivén átlőtte nyilával; fiai felkeresték hős atyjuknak tetemét s haza hozva, nagy pompával temették el a szentgyörgyi templom-keritésben. Eltünt az oda helyezett siremlék, de a bátor férfi emléke él a néphagyományokban, fennmaradt a megye jegyzőkönyvében, s családja – mely ekkor nemesittetve, czimerült átnyilalt harcznokot nyert – ma is megvan Sz.-Györgyön.”
1. A zsemlemorzsát, a diót, a fokhagymát, a tejet, az olívaolajat és a krémsajtot egy nagy tálban vagy konyhai robotgépben jól összedolgozzuk, majd hozzákeverjük a tejszínt. Az így kapott sűrű mártást sóval, borssal ízesítjük.
2. Egy nagy fazékban sós vizet forralunk. Szokásosan, a tésztát éppen csak puhára főzzük (al dente).
3. A tésztát leszűrjük, lecsepegtetjük, és előmelegített tálalóedényre tesszük. A mártást a tésztára halmozzuk, és elkeverjük. Azonnal tálaljuk melegen.
Május 18-án hajnalban indultunk el Csíksomlyóra a kb. 500 meter hosszú, 850 zarándokot szállító Szent István-mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors nevű zarándokvonattal.
A gyönyörű mozdonyunkról felismerhető vonatunknak Magyarországon is több helyen tömegek integettek magyar zászlóval de ez semmi nem volt ahhoz képest ahogy Erdélyben fogadtak minket. Az egész út során találkoztunk olyanokkal akik az út mellett állva integettek, autóikból kiszállva zaszlólengetéssel üdvözöltek minket, több fotós a mezőn várta a vonatot. Ahol a vonat forgalmi okok miatti menetrend alapján meg is állt pár percre, ott az integető tömegeken kívül zenekar is játszott. Nem csak a helyiek de a csíksomlyói búcsúra utazó autósok is köszöntöttek minket. Egészen leírhatatlan érzés amit ez a fogadtatás adott. Nagyváradon, Kolozsváron és Gyergyószentmiklóson szervezett fogadást is szerveztek ahol beszédeket is mondtak.
18-án este érkeztünk meg helyi családoknál lévő szállásainkra, ahol a háziak az erdélyi vendégszeretetet alátámasztva igyekeztek mindent megtenni a kényelmünkért.
19-én részt vettünk a csíksomlyói búcsún ami idén 451. alkalommal került megrendezésre. A 850 fős csoportunkkal együtt zászlók alá rendeződve vonultunk a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, hogy ott a több százezer magyarral együtt meghallgassuk a szentmisét – amit a magyarul tökéletesen beszélő Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes tartott -, majd együtt énekeljük el a magyar és székely himnuszt.
Az időjárás kegyes volt hozzánk mert bár egész napra esőt jósoltak, csak a szentmise második felében érkezett.
Másnap ellátogattunk Gyimesbükkre az ezeréves határhoz ahol legutóbb 20 éve jártam.
Innen Csíkszentsimonra mentünk. Gyimesbükkről útközben a mozdonyunk az utat végigdudálva köszöntötte az út mellett álló és zászlókkal integető erdélyieket.
Csíkszentsimonban Böjte Csaba egyik árvaházban ünnepélyes keretek között átadásra került a zarándokok által gyűjtött adományok és ahol rendezvénnyel vártak minket.
Pünkösd hétfőn indultunk haza. Útközben az állomásokon ugyanolyan lelkesen búcsúztak tőlünk, mint amikor fogadtak. Ami számomra a legmeghatóbb élményt jelentette az Nagykárolyban várt minket. Itt nem csak zenekar, lelkes tömeg, ételek, italok, pogácsák és ételcsomagok vártak minket de a helyiek virággal is készültek.
Egészen leírhatatlan ez az érzés.
Mindenkinek ajánlom, hogy a zarándokvonattal látogasson el Csíksomlyóra mert a lelki feltöltődésen kívül életre szóló élményeket is fog szerezni.
2018. május 27.-én a clevelandi magyar közösség az Egyesült Magyar Egyletek szervezésében megtartotta a magyar Hősök Napi megemlékezését.
Napsütötte délelőtt a Szent Imre Római Katolikus templomban a vasárnapi szentmisén Bona Richard atya említést tett a nap jeles voltáról. Már ő is elmondta, hogy minden kornak megvannak a maguk hősei, őket nem szabad soha elfelejtenünk. Ezért is fontos e napnak az üzenete, amikor azokra emlékezünk, akik életüket adták a mi szabadságunkért vagy éppen harcoltak érte majd példamutató életükkel kimagaslottak és büszkén említhetjük neveiket, helyezhetünk el egy-egy szál virágot a sírjaikon. A clevelandi protestáns egyházak is megemlékeztek a hősök emlékéről a délelőtti istentiszteletek keretében.
Az Egyesült Államokban első ízben képviseltette magát a Magyar Honvédség egy ilyen rendezvényen, tiszteletet adva az egykori hős magyar katonáknak. Hess János ezredes a Magyar Honvédség Washingtonban akkreditált védő attaséja volt a megemlékezés főszónoka. A Chicagói Magyar Főkonzulátust Kovács Tamás vezetőkonzul képviselte aki rövid beszédében a mai kormány új védelmi és katonai fejlesztésekre vonatkozó terveiről is beszélt. Az ünnepségen résztvevő 60 jelenlevő koszorúkat helyeztek el a Magyar Hősök emlékművénél, amely a Sunset Memorial Park temetőben található. Koszorúzás alkalmával dr. Marton Máriusz adventista lelkész kürtszóval adta meg a tiszteletet a hőseinknek, ami újdonságnak számított a clevelandi megemlékezésen. Ugyanakkor megkoszorúzták Oszlányi Kornél altábornagy és Kovács Gyula altábornagy sírhelyeit is. Az ünnepség végén Hess János ezredes meglátogatta a ma élő legidősebb, 104 éves Tomaschek László Főhadnagy urat, aki a II. Világháborúban harcolt. Az ezredes úr a Magyar Honvédség ajándékával kívánt neki további jó egészséget megköszönve Magyarországért tett szolgálatát.
Az ezredes úrral készítettünk egy interjút amelyben a nap jelentőségéről beszélt.
Budapesten a Trianon Társaság Nyers Csaba alelnök vezetésével ugyancsak vonulásos megmozdulást szervezett, amely a Batthyány örökmécsestől indult, a Szabadság téren és a Kossuth téren folytatódott, majd visszatért az indulóponthoz.
