Orbán Viktor rajta van Donald Trump vendéglistáján, de az amerikai elnök még türelmet kért a tervezett találkozó előtt – mondta Szabó László, Magyarország washingtoni nagykövete a Figyelőnek.
Az új nagykövet az interjúban kiemelte, hogy az amerikai elnöknek a találkozó előtt
először az észak-koreai válságot kell megoldania.
Szabó elmondta, hogy a nagyköveti megbízólevél átadásakor szóba hozta az elnöknek, hogy Orbán Viktor volt az első európai vezető, aki tavaly nyáron nyilvánosan kiállt Trump megválasztása mellett. A republikánus politikus tisztában volt azzal, hogy mit mondott a magyar kormányfő Tusnádfürdőn. Azt mondta Szabónak, hogy Orbánt erős, bátor embernek tartja, a magyarok pedig nagyszerűek.
Szabó László szerint az amerikaiak elismerésüket fejezik ki amiatt, hogy a magyar katonák ott vannak Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, valamint részt vesznek a Baltikum légvédelmében. Hozzátette: Orbán Viktor már bejelentette, hogy a NATO előírásainak megfelelően a GDP 2 százalékára emelik a honvédelmi kiadások mértékét, és ezzel az USA-ban is tisztában vannak.
Szabó azt is közölte Trumppal, hogy sok közös pont van az ő és a magyar kormány politikai gondolkodása között. Jó példa erre a bevándorlás kezelése és az adópolitika kérdése.
Nem tűrhetjük, hogy egy sporteseményt gyűlöletkeltésre használjanak fel – írja a Sepsi OSK labdarúgóklub pénteki közleményében, amely leszögezi: a következőkben „határozottan fellépnek” minden sportszerűtlen, rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulással szemben.
A sepsiszentgyörgyi együttes főtámogatója, Diószegi László ezzel többek között a csapat legutóbbi, brassói mérkőzésére utalt, amelyen a Sepsi OSK a bukaresti FCSB együttesét fogadta. Diószegi kijelentette: nem tűrheti, hogy egy sporteseményt egyesek gyűlöletkeltésre használjanak fel. „Az utóbbi időben rendszeressé vált, hogy az ellenfél szurkolói azt skandálják, hogy a magyarok hagyják el az országot, legutóbb pedig a FCSB szurkolói egy hatalmas transzparenssel érkeztek, amelyen azt írta: Nektek Románia nem az otthonotok. Menjetek innen! Számunkra teljesen elfogadhatatlan ez a magatartás, a továbbiakban nem tűrünk meg ehhez hasonlót, és minden esetben határozottan reagálunk majd. Megjegyezzük, hogy saját szurkolóink mindig is sportszerűen biztatták a csapatot. (…) Köszönjük mindazoknak, akik civilizált magatartást tanúsítottak a lelátókon” – írja a Diószegi László által egy sajtóértekezleten felolvasott közleményben.
Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke egy, a témával kapcsolatos pénteki eseményen bejelentette, hogy a szövetség év végéig kidolgoz egy magatartási kódexet, amely szankciókat irányoz elő mindazoknak, akik diszkriminatív, rasszista vagy idegengyűlölő kijelentéseket tesznek.
Az eseményen jelen volt Cristian Jura államtitkár, a Diszkriminációellenes Tanács vezetőségi tagja is, aki azt nyilatkozta, hogy amióta a zömmel magyarokból álló szurkolótáborral rendelkező Sepsi OSK bejutott az I. ligába, megszaporodtak a rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások a romániai stadionokban.
Kertészkedem mélán, nyugodtan, Gyümölcsfáim közt bíbelek; Hozzám a tiszta kék magasból Egyes daruszó tévelyeg; Felém a kert gyepűin által Egy gerlice búgása hat: Magános gerle a szomszédban – S ifjú nő, szemfödél alatt.
Kevés ember jő látogatni, Az is csak elmegy hidegen: Látszik, hogy a halott szegény volt, Szegény s amellett idegen. Rokonait, ha van rokonja, Elnyelte széles e világ; Nem nyit be hozzá enyhe részvét, Legföljebb… a kiváncsiság.
Műhely körül a bánatos férj Sohajtva jár, nyög nagyokat; Ide fehérlenek deszkái, Épen azok közt válogat. Amaz talán bölcső leendett, Menyegzős ágy eme darab: Belőlük elhunyt hitvesének Most, íme, koporsót farag.
Siránkozik a kisded árva, Amott sir öntudatlanul; Ha nő szegény, az életkönyvből Nehéz első betűt tanul! Ölében rázza egy cselédlyány, Duzzogva fel s alá megyen: „Sirj no, igazán sirj!” kiált rá, S megveri, hogy oka legyen.
Kertészkedem mélán, nyugodtan, A fák sebeit kötözöm; Halotti ének csap fülembe… Eh, nékem ahhoz mi közöm! Nem volt rokon, jó ismerős sem; Kit érdekel a más sebe? Elég egy szívnek a magáé, Elég, csak azt köthesse be.
Közönyös a világ… az élet Egy összezsúfolt táncterem, Sürög-forog, jő-megy a népség Be és ki, szűnes-szüntelen. És a jövőket, távozókat Ki győzné mind köszönteni! Nagy részvétel, ha némelyikünk Az ismerőst… megismeri.
Közönyös a világ… az ember Önző, falékony húsdarab, Mikép a hernyó, telhetetlen, Mindég előre mász s – harap. S ha elsöpört egy ivadékot Ama vén kertész, a halál, Más kél megint, ha nem rosszabb, de Nem is jobb a tavalyinál.
A múltheti életmódban egy könyvből idéztünk, Sorsdöntő találkozások – Szülők és gyermekek c. kötetből. Nem új könyv, sokan ismerhetik, hisz az egykori Mesterkurzus sorozat egyik legnépszerűbb kiadványa volt. Évek óta nem volt kapható, átszerkesztve és két szerző új írásaival kibővítve jelenik meg újra. A szerzők: Ranschburg Jenő, Popper Péter, Vekerdy Tamás, F. Várkonyi Zsuzsa, Orvos-Tóth Noémi. Ők öten közösen szerkesztették, és ebből most folytatjuk az idézeteket, ezennel is remélve hogy fölkeltjük az önök érdeklődését e könyv iránt.
Nekem nem sikerült, de neked összejöhet!
Van a szülő-gyerek viszonynak egy rendkívül fontos motívuma, amely meghatározza, hogy milyen is lesz ez a sorsdöntő találkozás. Vajon mit akar a szülő? Hozzászabni a gyereket a saját elveihez, gondolataihoz, vágyaihoz? Vagy azt próbálja segíteni – mert azt szeretné –, hogy a gyerek azzá legyen, aki? Másképp fogalmazva: tudja-e a szülő élvezni a különböző gyerekeit? Mert ha testvérek születnek – még akkor is, ha ikrek –, mindegyik más, természetesen. Képes-e a szülő arra, hogy valamilyen örömöt jelentsen számára az, hogy az egyik ilyen, a másik olyan? Vagy neki van egy elképzelése, amit csak az egyik gyerek tölt be? Az ’ügyes’, az ’gyors’, az ’okos’, a másik meg ’olyan kis szerencsétlen’, mindig mosolyog, jól érzi magát, na de ’semmire sem jut’? (Egyébként tudjuk, hogy az életben nemegyszer ő lesz a sikeres, akit az apa esetleg lenéz, mert ’egy szöget nem bír beverni’. De lehet, hogy bár sikeres lesz, sérülni fog attól, hogy az apa őt így megvetette. Vagy éppen: nem tudja kibontakoztatni, amit magával hozott, éppen az apai szuggesztió miatt – ’te semmire se vagy jó’, csak mert más, mint amilyennek az apa szeretné…) Szóval: mit akar a szülő? Van-e egy elképzelése, hogy az ő gyereke milyen legyen, mit higgyen, mit valljon, mihez csatlakozzon – ahhoz, amihez ő, természetesen! –, vagy pedig arra törekszik, hogy okosan megadott szabadsággal önmagát tudja kibontakoztatni? (Vekerdy Tamás)
Olyan vagy, mint az anyád! Mintha az apádat látnám!
A cserbenhagyott partnerek nem ritkán azzal próbálják csökkenteni fájdalmukat, hogy leértékelik az őket elhagyó társat. Akár egész szélsőségesen. Férfitől is hallottam már ilyenfajta sárba tipró szidalmat, de nőkre jellemzőbb, hogy szörnyetegként mutatják be volt partnerüket. Az elhagyott nő vagy férfi legfeljebb majd csak jövőbeli kapcsolataiban szenvedi meg, hogy a kudarcból nem vont le semmilyen rá vonatkozó tanulságot – de a gyerekei? Hogyan érinti majd az ő valóságérzéküket ez az angyal/ördög szerepábrázolás? Ők biztosan nagy árat fizetnek anyjuk vagy apjuk öngyógyító kísérletéért. Milyen terhet rak rájuk ezzel a gyűlölettel a velük élő szülő (általában az anya)? Először is: ha nem akarják a kegyeit elveszíteni, kénytelenek lesznek azonosulni vele, elfogadni álláspontját. Igen, apámnak nagy bűnei vannak, apám egy selejt. Hogy lánygyerekről vagy fiúgyerekről van-e szó, az következményében ’csak’ annyiban más, hogy saját nemét kell-e ezáltal gyűlölnie, vagy az ellenkező nemet. Egyik rosszabb, mint a másik… Hogyan tud valaki harmóniát megélni saját párkapcsolatában, ha abban nőtt fel, hogy férfiként nem szabad olyanná válnia, mint alig ismert legfőbb férfimintája, az apja, illetve, hogy nőként nem szabad bíznia a férfiakban? Az Olyan vagy, mint apád!, Nahát, ez pont olyan, mintha apád mondta/tette volna! jól ismert mondatok az ilyen családokban. Ebben a megbélyegzésben pedig az is benne van, hogy ’valami veled sincs rendben, nemcsak apáddal…’ (F. Várkonyi Zsuzsa)
Minden a családfám miatt van!
A tapasztalatok szerint a titkok és elhallgatások megkötik pszichés energiáinkat, és akár generációkon át súlyos teherként akadályozzák fejlődésünket. A feldolgozatlan traumák visszatérnek. Épp ezért önismereti munkánk fontos része a történetünk feltárása. A családfa felrajzolása után kirajzolódhatnak a generációkon átívelő hasonló sorsok, ismétlődően megjelenő betegségek, válások, veszteségek. A családfa a múltunk regénye, és ahogy végighaladunk rajta, érdemes minden ősünknél elidőzni s feltenni a kérdést, mit üzen nekünk az életével? Sokféle választ kaphatunk, de mind formálta a sorsunkat. Ám a családfa talán legfontosabb ajándéka, hogy meglátjuk benne a szüleink gyerekkorát. Ilyenkor kiderül, hogy ők, akiktől egykor az életünk függött, akik hatalmasnak és tévedhetetlennek tűntek, valamikor maguk is a szüleiknek kiszolgáltatott gyerekek voltak. Gyerekek, akik talán sosem kapták meg a feltétel nélküli elfogadást. A szüleinkhez fűződő kapcsolatunk sokkal érettebbé válik, amikor ezt felismerjük. (Orvos-Tóth Noémi)
Ranschburg Jenő – Popper Péter – Vekerdy Tamás – F. Várkonyi Zsuzsa – Orvos-Tóth Noémi: Sorsdöntő találkozások – Szülők és gyermekek
A mai Szólásmondásunkban egy igen ismert és gyakran használt szólásnak az eredetét keressük. Bizonyára önök között is megesett, hogy azt mondta dühében, Szíjat hasítok a hátadból, vagy megérdemelné hogy szíjat hasítsanak a hátából. Erre a szólásra próbálunk rávilágítani, O. Nagy Gábor mi fán terem című könyve segítségével. Elmondja Csibi Lóránd
15 dkg baracklekvár (ha bolti, egy kevés vízzel (2 evőkanálnyi kb) melegítsük össze egy csepp rummal hogy jobb legyen az íze!)
20 dkg étcsokoládé egy kanál olajjal vagy vajjal felolvasztva (vízgőz fölött), vagy a Dr. Oetker féle verzió!
Elkészítés:
A langyos tejbe tesszük a cukrot és felfuttatjuk az élesztőt – NE legyen forró, mert akkor nem fut fel az élesztő! A lisztet a szoba hőmérsékletű zsiradékokkal, tojással, sütőporral és a felfuttatott élesztővel összegyúrjuk az edényben, majd az asztalon készre gyúrjuk. Három részre osztjuk és ha túl lágy, betesszük egy órára a hűtőbe. Utána zsírozott (vagy margarinozott) és enyhén lisztezett tepsibe (kb 30×40 cm) rakjuk az első kinyújtott tésztalapot. Megkenjük a lekvár felével, majd megszórjuk a dió és cukor egyvelegének felével. Majd mehet rá a második kinyújtott lap, megint a lekvár, majd a cukros dió, végül az utolsó adag tészta.
Konyharuhával letakarva hagyjuk egy órát pihenni. Most a fűtött szobában volt, nyáron az ablak előtt szoktam. Így egy kicsit megnő a térfogata.
Az egy óra leteltével villával szurkáljuk meg a tetejét, majd 180 fokra előmelegített sütőben (légkeverésnél 165 fok körüli) nagyjából 30-40 perc alatt -míg a teteje szép színt kap-, süssük meg. Ha kihűlt, öntsünk rá csokoládét. Amint megszilárdult, vizes késsel szép szeleteket vághatunk belőle ( a széle a szakácsé;)).
Az amerikai közönséget a művész Miamiban, Clevelandben, Bostonban és New Yorkban kápráztatja el virtuóz zongorajátékával
Washington, DC. 2017. október 6.
A washingtoni The Hungary Initiatives Foundation (Magyar Kezdeményezések Alapítvány) kuratóriuma György Ádám zongoraművészt választotta az Év Kulturális Nagykövetének. Az Alapítvány ezzel az idén útjának indított kulturdiplomáciai kezdeményezéssel kívánja támogatni a magyar kultúra legjavának nagy presztízsű amerikai helyszíneken való bemutatását.
„György Ádám kimagasló nemzetközi elismertsége, fiatalok körében elért népszerűsége és egyedülálló személyisége teszi a magyar kultúra tökéletes amerikai nagykövetévé.” – mondta el a washingtoni The Hungary Initiatives Foundation igazgatója, Smith Lacey Anna.
„Ezzel a koncertsorozattal a klasszikus zene legszebb darabjain keresztül tudjuk bemutatni a magyar kultúra nyelvtudástól függetlenül élvezhető, gyönyörű oldalait az amerikai közönségnek. Külön fontosnak tartottuk, hogy György Ádám koncert turnéjának állomásai Amerika olyan nívós koncerttermei lesznek, ahol az amerikai nagyközönség mellett a helyi magyar közösség számára is hozzáférhető lesz ez a világszínvonalú esemény sorozat.” – tette hozzá az igazgató.
Miami koncert az Irma hurrikán áldozatai megsegítésére
A koncert sorozat a több, mint ötmillió lakost számláló Miami város felkapott hangversenytermében, a New World Centerben indul október 7-én, amely egyben jótékonysági koncert is lesz. A The Miami Foundationnel együttműködésben a koncert bevételeit ugyanis az Irma hurrikán áldozatainak ajánlotta fel György Ádám. Mint ismeretes, a hurrikán több száz itt lakó magyar családot érintett.
Bemutatkozó koncert az amerikai magyar közösség szívében Clevelandben
Október 16-án a világ egyik leggyönyörűbbnek tartott koncerttermében, a clevelandi Severance Hallban folytatódik a turné. Itt először mutatkozik be a nagyközönség előtt a magyar művész. Cleveland az egyik legtöbb lelket számláló amerikai-magyar közösség szíve is.
Visszatérés Boston történelmi negyedébe
Az egy évvel ezelőtti elsöprő helyi sikerére való tekintettel György Ádám idén is visszatér Boston városának ikonikus helyszínére, a “Szabadság Bölcsőjeként” is emlegetett Faneuil Hallba, ahol 165 évvel ezelőtt Kossuth is megfordult. Az október 18-ai koncert első sorban a fiatalok irányába kíván nyitni, különleges kedvezményekkel.
Csúcspont a Carnegie Hallban
A sorozat október 22-én, New York legelőkelőbb koncerttermében, a Carnegie Hallban végződik, ahová több ezer érdeklődőt várnak a szervezők. Itt legutoljára tavaly lépett fel a művész, akkor teltházas közönség fogadta.
Program
A koncertsorozat programja tisztelgés általában a magyar klasszikus zene így Liszt Ferenc műveinek legnépszerűbb darabjai előtt, de a közönség Chopin műveit és György Ádám saját, amerikai vonatkozású szerzeményét is élvezheti majd.
A művészről
György Ádámot korunk egyik legkiemelkedőbb Liszt-játékosaként tartják számon a nemzetközi zenekritikusok. A New York-i Carnegie Hall koncerttermét eddig négyszer töltötte meg szóló zongoraestjeivel. A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarugó Európa-bajnokság nyitóünnepségén a helyszínen 60 ezren, a tévé képernyők előtt 300 millióan élvezhették játékát. A szingapúri nemzeti televízió főműsoridőben sugározta koncertjét a budapesti Zeneakadémiáról, a BBC Radio3 élőben közvetítette hangversenyét, de a CNN amerikai hírtelevízió is többször tudósított koncertjeiről.
2016-ban Magyarország köztársasági elnöke György Ádám zongoraművész részére a magyar komolyzenei élet figyelemreméltó tehetségeként elért nemzetközi és hazai sikerei, valamint zenei örökségünk népszerűsítését szolgáló művészete elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta.
György Ádám koncertjein egyszerre képes megszólítani közönségét ismert dallamokra épülő improvizációival, valamint a klasszikus repertoár legösszetettebb műveivel. Ez a kettős karakter teszi művészetét még különlegesebbé.
2017. szeptember 22 és 24 között lezajlott az első észak-amerikai táncháztalálkozó, a TOBORZÓ. Rövid összefoglaló, élménybeszámolók, interjúk készültek a találkozó alatt. Osztható és szerethető! 🙂
A Toborzó helyszínéül a new brunswicki Magyar Amerikai Atlétika Klub a HAAC (Hungarian American Athletic Club) épület szolgáltatta. A táncház kísérő programjai, a Magyar Katolikus Templom, a Magyar Református Templom, a Magyar Cserkész Ház és Magyar Amerikai Alapítvány épületeiben zajlott.
Fergeteges hétvégének lehettek részesei azok, aki megtisztelték jelenlétükkel a Toborzót. A főszervezők Török Melinda és Bott-Varga Denisa, rádiónknak elmondták, hogy reményeik szerint hagyománnyá fejlődik ez a program sorozat.
A TOBORZÓ szervezőit, Denisa Bott-Vargat és Torok Melindat kérdeztük a találkozó megszervezésének ötletéről, a programról, majd arról, hogy kiknek a támogatásával sikerült létrehozni ezt a nagyszerű rendezvényt. The Hungary Initiatives Foundation, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Péntek este táncházzal nyílt meg a program sorozat. Fiatalok és idősek együtt ropták végkimerülésig a szebbnél-szebb néptáncokat. Az igazat megvallva ez a látkép végig kísérte az egész hétvégét.
Szombaton délelőtt 10-kor folytatódott a programsorozat. Estig a különböző tájegységek néptáncait lehetett elsajátítani. Ebben a résztvevők segítségére voltak a Magyar Állami Népi Együttes művészei, Lévay Andrea és Ágfalvi György, akik bevezették a közönséget a Bonchida-, a Rábaközi és a Délalföld tánc rejtelmeibe. A kisebbek közül, akik szintén a táncot választották programul a Néptáncpedagógusok, Marosy Gerda és Józsa Tamás által ismerkedhettek meg a Bodrogköz-, a Mezőföld-, és a Bukovina táncokkal. Azok a gyerekek, akiket nem szólított meg a tánc, választhatták a hegedűoktatást, a játszóházat vagy a kézművesfoglalkozást. A felnőttek is választhattak a kulturális programok közül. A Magyar Múzeumban Domján József kiállítást tekinthették meg, illetve három magyar filmalkotás vetítése is zajlott a táncházzal párhuzamosan. Idősebb Magyar Kálmán bővebben mesélt nekünk ezekről a kísérőprogramokról, vele készült interjúnkból meghallgathatják az érdeklődők.
Kalman Magyart, sokan ismeritek, ugyanis ő volt az, aki beindította az amerikai diaszpórában az első néptánc tábort, majd profi tánccsoportokat alakított szerte Amerikában. Ő volt az, aki tudatosan, hosszú évek alatt megszerettette nem csak a magyarokkal, hanem az amerikai társadalommal is a magyar népzene és a tánc örök értékeit. Az utolsó nagy szervezésén az Első TOBORZÓ Táncház-találkozón kérdeztük motivációjáról. Köszönjük Kálmán!_______________Osztható és LIKEolható!
Az est fénypontja a Gálaműsor volt, ahol a Magyarországról meghívott táncosokon kívül felléptek az észak-amerikai néptánc őrzői, érkeztek előadók Torontoból, San Franciscoból, Clevelandból és persze a helyi hagyományőrző előadók is felléptek köztük a program szervezői is. A parádés Gálaműsor után ismét a táncház nyitotta meg kapuját, ahol a jelenlévők megmutathatták újonnan elsajátított tánclépéseiket.
A vasárnapi napon a zene vette át a főszerepet. Délelőtt a magyar hangszerekkel és magyar zenével ismerkedhettek meg az érdeklődők. Majd a vasárnapot és az egész hétvégét egy nagyszerű koncert zárta, ahol a remek zenészek előadásai mellett, tánc fellépéssel fűszerezték meg a showműsort.
A zárás után még sokáig körbe lengte a HAAC épületét a jó hangulat. A mulatság visszhangjait minden résztvevő magával vitte és elraktározták a következő táncháztalálkozóig.
Kicsik-nagyok, fiatalok-idősebbek mind egy helyre gyűltek méghozzá a Kelet oldali Református Templomba, ugyanis 2017. szeptember 30-án lezajlott a Walton Hills-i Első Magyar Református Egyház Szüreti Bálja.
Egy igazán szép, napsütötte őszi nap adta a program hátterét, mely igazán ideális volt egy családi napra, baráti összejövetelre.
A programot Dr. Krasznai Csaba lelkész, köszöntéssel és imával nyitotta meg.
A Szüreti Bált végig kísérte a családias hangulat, melyet megfűszerezett a csodás, élő magyar zene. Délután két és négy órakkor a gyülekezet gyerekei és fiataljai, a tagok unokái, rokonai, barátainak a gyermekei magyar táncot mutattak be. Magyar népviseleti ruhákban, melyekben igazán bájos volt minden kislány és jóvágásúak a kislegények.
A tánc előadás szüneteiben a vendégek vehették birtokba a táncparkettet. A felnőttek mellett a gyerekek is táncra perdültek.
Természetesen a szüreti mulatságról a finom magyar ételek sem hiányozhattak. Nem hiányozhatott a palettáról, természetesen a Laci pecsenye, a káposztás tészta és a kolbász sem. Desszertnek friss fánkot és zamatos kávét lehetett elfogyasztani.
A finom falatok felett pedig kellemes beszélgetések zajlottak, melynek morajlásai terjengtek a teremben.
Egy meghitt és kellemes délutánt tölthetett el mindenki, aki részt vett az eseményen.
Húsz év Las Vegas után, első ízben rendezték meg az Árpád Kupa elnevezésű nagypályás labdarúgó tornát a kaliforniai San Franciscóban. Pontosabban a Stanford egyetem Palo Alto-i kampuszán. Nyolc magyar csapat érkezett a világ különböző tájáról és mérte össze az erejét, tudását a világ legnépszerűbb sportjában, a labdarúgásban.
Ezalatt a húsz év alatt Las Vegasba Clevelandot sikeresen képviselték több alkalommal is a magyar focistákból és a labdarúgást szeretőkből összeálló csapat. Elmondásuk szerint kétszer meg is nyerték az Árpád Kupát, ezúton is gratulálunk nekik.
Az idei Árpád Kupa egy teljesen más szellemben került megrendezésre. A magyarságtudat megőrzése, az összetartozás érzésének megerősítése és az új barátságok kialakulása volt az első számú cél. Természetesen mindezt egy olyan sporttal ötvözve amelyet a világon a legnépszerűbb. Az elmúlt néhány évben, a las-vegasi tornákon azt hiányolták a résztvevő csapatok, hogy legalább a torna befejezése után legyen egy közös vacsora vagy állófogadás, de talán egy nagyobb terem is elég lett volna ahol tudjanak a világ különböző tájairól érkezett magyarok megismerkedni, akik pedig ismerik egymást legyen ahol eltöltsenek néhány órát együtt. Biztosan tudom, hogy régebben Las Vegasban is így zajlottak a tornák, de az utóbbi években ez hiányzott. Az okát nem firtatom, nem az én dolgom, de annak nagyon örültünk hogy a San Franciscóiak bevállalták a megszervezést, annak tudatában, hogy a megszűnés szele lengte körül az Árpád Kupát.
Ennek fényében szeretném elmondani, hogy öt clevelandi fiatalember, ( köztük jómagam is ) arra a közös elhatározásra jutottunk, hogy saját zsebünkből kifizetjük a benevezési díjat, ezzel is garantálva a folytonosságát a clevelandi magyar labdarúgás hírének. Egy másik nyomós okunk amiért nem szerettük volna, hogy ez a sokéves hagyomány félbeszakadjon, az abból a gondolatból született, hogy ha egyszer valami magyar dolog, rendezvény abbamarad, azt nagyon nehéz újra föleleveníteni, folytatni. Sajnos a játékoskeretünk nem volt elég, hiába ígérték meg többen is, hogy eljönnek velünk, végül is nem utaztak el. Így csupán heten voltunk Clevelandiek. Ketten jöttek Floridából, hárman Las Vegasból és egy nagyon kellemes meglepetés játékos is hozzánk csatlakozott, őrá később visszatérek. Innen is hálásan köszönjük mindazoknak akik eljöttek és velünk játszották végig ezt a labdarúgó tornát.
Már az elhatározásunkat követően, hogy részt veszünk az idei kupán, saját pénzünkön új rend felszerelést rendeltünk, új lógóval, új névvel, piros mezt, fehér rövidnadrágot és szintén fehér sportszárat, majd nagy örömünkre kerültek nagylelkű szponzorok városunkból, ők ezt a költséget átvállalták. Ezért külön köszönet Koszorú Gábornak.
A torna két naposra volt meghirdetve, csütörtökre és péntekre. Előző nap, szerda délután a csapatok képviselői egy fogadáson vettek részt, ahol minden fontos dolgot megbeszéltek közösen és egy nyilvános sorshúzással kialakították a két csoport felállását. Ezt egy volt magyar válogatott labdarúgó segítségével, nevezetesen Lisztes Krisztiánnal bonyolították le. Az így kialakult kétszer négyes csoport időbeli beosztására is sor került. Ezek a csapatok a következők voltak: szekszárdi Plasticom, a szintén szekszárdi Masterplast, a torontói Magyarok, a san josei Hungarians, a Google- Parlament vegyes csapata, a san franciscói Hungarians, a los angelesi Hungarians és mi, a clevelandi Magyarok.
Másnap, csütörtökön reggel a los angelesi főkonzul Széles Tamás jelenlétében került sor egy rövid megnyitó ünnepségre, amelyen már mind a nyolc magyar csapat teljes létszámával részt vett. Ennek a híres Stanford egyetem területének két egymás melletti műfüves pályái közötti kis térség adott lehetőséget, ahol a főkonzul után Gáspár András főrendező kívánt sok sikert mindenkinek, természetesen az amerikai, a székely és a magyar himnuszok közös eléneklése után .
Ezután kezdetét vették a csoportmérkőzések, ahol minden csapat aznap két-két mérkőzést játszott. Másnap reggel folytatódtak a csoportmérkőzések, ezek után az elért eredmények tükrében kialakult egy sorrend mindkét csoportban. Az előzetes egyeztetések szerint a 7- 8 és az 5-6 helyezésért csupán 11-es rúgások lebonyolítására volt szükség. Nekünk, clevelandieknek a két vereség és egy győzelem az 5-6 ik helyosztóra volt elég, amelyet sikeresen végre is hajtottunk, mind az öten berúgtuk a 11-es pontról elvégzendő pont rúgást, ezzel az ötödik helyen zártuk a 2017-es san franciscói Árpád Kupát.
Majd következett a 3 – 4 helyért való kisdöntő amelyet a szekszárdi Masterplast és a san josei Huangarians játszott, ebben a szekszárdi csapat győzött, övék lett a harmadik helyezés. Mindezek után már csak a döntője volt hátra , ami egy igazi magas színvonalú mérkőzést hozott. Ezt ugyanis a másik szekszárdi Plasticom és a san franciszkói Hungarians vívta. Mindkét csapatban voltak volt magyar válogatott labdarúgók is, ilyenek mint Lisztes Krisztián, Vincze Ottó és egy tiszteletbeli meghívott is színesítette ezt a társaságot. Ez a fiatalember egy 6. Danos, 2012-ben Londonban olimpiai ezüst- érmes, háromszoros Európai bajnok, cselgáncsozó Ungvári Miklós volt, aki két mérkőzésünkön velünk, clevelandiekkel is játszott és egyáltalán nem sikertelenül, még gólt is szerzett. A döntő tehát egy izgalmas, jó iramú mérkőzés volt amelyen 3-2 re a rendező város, azaz a san franciscói Hungarians győzött, megállítva az öt éve töretlenül menetelő Szekszárd győzelmi sorozatát.
Ezek után nem messze a focipályáktól terített asztalok, üdítők, sörök, borok, édesség, jó zene várta a csapatok tagjait és azoknak a hozzátartozóikat. Itt került sor az érmek átadására ünnepi keretek közt, amelyen részt vett a volt los angelesi főkonzul is Dr. Kálmán László valamint San Francisco tiszteletbeli konzulja Voisin Éva. A gálaműsort követően kisebb-nagyobb csoportokban, asztaltársaságonként kötetlen beszélgetések, ismerkedések folytak, a háttérben zene szólt, akinek kedve volt még táncolhatott is.
Ezt az időszakot kihasználva beszélgettem a főrendezővel Gáspár Andrással akit a szervezéssel kapcsolatosan kérdeztem és a további tervekről. (Az interjú itt is meghallgatható a vasárnapi rádióadásunk után).
Ezután Ungvári Miklóst kértem meg, meséljen egy picit magáról és arról, hogy hogyan készül egyedüli sportolóként egy lehetséges 6. Olimpiai szereplésre. (Az interjú itt is meghallgatható a vasárnapi rádióadásunk után).
Ha már labdarúgásról szólt majdnem az egész hetünk, nem szalaszthattam el annak a lehetőségét sem, hogy Vincze Ottót is mikrofonvégre kapjam. Azt a Vincze Ottót, aki 11 szeres magyar válogatott volt, megjárta a híres FC Barcelona B csapatát is, de többnyire Svájcban és Németországban volt profi játékos. Második felesége a méltán híres magyar kézilabdázó Görbicz Anita, két fia van, ezekről és pár fontos dologról beszélgettünk. A felvétel után egy sarokba állva hosszasan beszélgettünk még, hihetetlen élmény volt számomra. (Az interjú itt is meghallgatható a vasárnapi rádióadásunk után).
Összességében egy igazi profi módon megrendezett labdarúgó tornát tudhat maga mögött San Francisco és a környéki magyarság, akik energiát nem sajnálva, pénzt paripát fegyvert bevetve álltak bele igazán ebbe a kihívásba. Arról is szó esett, hogy elképzelhetőnek, sőt egyenesen kiváló ötletnek tartják a csapat képviselői annak a lehetőségét, hogy más-más városok is megrendezzék az Árpád Kupát, ezzel is megismertetve az ott élő magyarság életét, a más városban élőkével. Ugyanakkor egy nagyon hasznos összetartozást és közösségépítő szellemiséget teremt és ápol egy-egy ilyen nagyszerű rendezvény.
A miniszterelnök a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán méltatta a reformációt, egyházi elöljárók, lelkészek és politikusok társaságában.
Kató Béla református püspök szerint az erdélyi magyarok lojális állampolgárai akarnak lenni annak az országnak, amelyben élnek, de protestáns hitük miatt sem fogadhatják el másodrangúságukat.
Erdély református püspöke a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet udvarán tartott ünnepségen beszélt erről szombaton.
Elmondta: az ünnepségen részt vevő Orbán Viktor miniszterelnök gyakran megkérdi tőle:
megéri-e ma Erdélyben magyarnak lenni?
„Hogyan lehetne erre igennel válaszolni, ha az egyházi tulajdonban levő iskolaépületek omladoznak, dohosak, és gyengén felszereltek. Hogyan lehetne igennel válaszolni, ha apáink örökségét elveszik, és börtönbe is zárnak, ha merjük azt visszakövetelni” – fogalmazott a püspök. Nem csodálkozhatunk ezen, ha ilyen körülmények között itt hagynak gyermekeink – tette hozzá.
Ünnepi istentisztelet a Farkas utcai templomban|Cikkfotók: Kiss Gábor
Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarság a sajátos észjárását is a reformációnak köszönheti. Az RMDSZ elnöke úgy vélte: Luther Márton tanai „és a nyomukban keletkező kreatív káosz”
jelentősen hozzájárult az erdélyiség, a transzilván szellemiség születéséhez.
A protestánsok ugyanis újraértelmezték magukat, saját helyüket az akkori világban, újraértelmezték viszonyukat a keresztény hithez, a másik emberhez, és újragondolták céljaikat és küldetésüket e világon.
„Az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki, vált egyedivé, a maga korában egyenesen különlegessé. Amikor a tordai országgyűlés 1568-ban kimondta a vallásgyakorlás szabadságát, az akkor művelt Nyugaton még nagyban folyt a vallásüldözés” – idézte fel a politikus.
Orbán Viktor miniszterelnök magyarázatot adott arra a „profán kérdésre”, amelyet Kató Béla említett beszédében. A kormányfő Széchenyi Istvánt idézte, aki szerint
magyarnak lenni felemelő, de nem kifizetődő
– ő márpedig azon dolgozik, hogy kifizetődő is legyen.
A reformáció elmúlt 500. évére utalva Orbán úgy fogalmazott: „kérünk még 500 évet a Kárpát-medencében, Erdélyben, Kolozsváron – majd a mennyei ítélőbíró eldönti, kiérdemeltük-e”.
Orbán Viktor miniszterelnök, Kató Béla püspök és Buzogány Dezső egyháztörténész megnyitja az Erdélyi Református Múzeumot
A miniszterelnök leszögezte: 500 éve a reformáció volt a válasz egy utat tévesztett Európa számára, és a magyarság számára is, gondoljunk a nemzeti nyelvű irodalomra vagy a „nemzeti ellenállás végváraira”, a protestáns iskolákra – és azt sem feledhetjük el, hogy 1989-ben a temesvári református parókiáról „indult útjára a szabadság”.
A kérdés az, van-e ma a reformációnak gyógymódja Európa bajaira,
a kulturális elernyedésre, a gazdasági problémákra, a népességfogyásra – mondta Orbán, aki a magyarokat ért jogsértésekről is beszélt, utalva az ukrajnai helyzetre és a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyére. Mint mondta, abban érdekeltek, hogy Magyarország és Románia viszonya kiegyensúlyozott legyen, és a magyarok jogait is tiszteletben tartják
„Közös érdekünk egy olyan jövő, ahol egy iskola bezárása csak rendszerhiba, valamiféle baleset lehet, de nem az élet rendje” – emelte ki. Úgy folytatta: „közös érdekünk egy olyan jövő, ahol nem fordulhat elő, hogy bármely magyar vagy román közösséget megfosztanak attól, hogy a saját nyelvén tanulhasson. Olyan jövő, amelyben a felívelő Magyarország összekapcsolódik a feltörekvő Romániával. Egy olyan jövő, amelyben a visegrádi országok, amelyek az európai gazdaság motorjai, összekapcsolódnak Romániával“ – mondta a miniszterelnök.
Orbán szerint a nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében.
„A jövőt magyar nyelven írják”
– mondta Orbán, aki szerint „ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is”.
„Soli Deo gloria” – zárta beszédét a miniszterelnök.
A magyar állam, ha szükséges akár magániskolákkal, magánegyetemekkel is biztosítani fogja a magyar nyelv oktatását Kárpátalján – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban péntek este Budapesten, a „Nemzetpolitika – szorítóban. Aspektus – határok nélkül” című könyv bemutatóján.
A kormánypárti politikus szerint pozitív, hogy a magyar politika – kormány és ellenzék – egységesen tud fellépni nemzetpolitikai ügyekben. Hozzátette: a székelység mellett a kárpátaljai magyar közösség a legösszetartóbb határon túli kisebbség.
Schöpflin György fideszes EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy miután Ukrajna nem tagja az EU-nak és vélhetően még sokáig nem is lesz az, az ukrán nyelvtörvény nem uniós kérdés. Az EP-képviselő beszélt arról is, hogy az európai liberális, valamint az amerikai felfogás az egységes emberiség felé mutat, amely szerint a kisebbség, a többnyelvűség zavaró. Ilyen volt 1914 előtt a magyar álláspont is – mondta.
Takaró Mihály irodalomtörténész szerint a migráció ügyében politikai érv lehet, hogy a gyarmatosítás árát fizessék meg az egykori gyarmattartók. Ők emiatt bűntudattól szenvednek, „de mi nem voltunk gyarmattartók” – fűzte hozzá.
A Püski Kiadónál megjelent kötet másfél évtized vitaestjeit tartalmazza szerkesztett formában, több mint ötszáz oldalon. A könyvet a beszélgetéssorozat egyik szervezője, Gecse Géza szerkesztette. A 2002 januárja és 2017 májusa közötti 63 vitaest résztvevője volt például Kövér László, Németh Zsolt, Schöpflin György fideszes politikusok, Habsburg Ottó, Pozsgay Imre korábbi szocialista politikus, Csoóri Sándor költő, Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter, valamint Ormos Mária, Romsics Ignác, Tőkéczki László, Szakály Sándor és Gerő András történész.