Hozzávalók:

  • 40 dkg dió
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál + 2 evőkanál + 8 dkg cukor
  • 4 evőkanál+3 evőkanál liszt
  • 1/4 teáskanál sütőpor
  • 10 dkg vaj
  • 6 dl tej
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 teáskanál rumaroma
  • csipet só

Első lépésben megdaráljuk a diót.

Diós piskóta –

4 evőkanál lisztet összekeverünk 4 evőkanál darált dióval és 1/4 teáskanál sütőporral. Kimérünk 6 evőkanál (12 dkg) kristálycukrot. 6 tojást egyesével különválasztunk. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy 40×30 centis tepsit sütőpapírral kibélelünk. Egy nagy tálba tesszük a fehérjéket és csipet sóval kicsit felverjük, majd folyamatosan beleszórjuk a 6 evőkanál cukrot és kemény habbá verjük. Szép fényesnek kell lennie és nagyon keménynek. Ezután kisebb fokozatra állítjuk a habverőt, a felvert habhoz keverjük a tojássárgákat, majd amikor jól elkeveredett, beletesszük a lisztes-diós keveréket is. Átkeverjük és a sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Betesszük az előmelegített sütőbe és kb. 20 perc alatt megsütjük. Legyen szép piros-barna a teteje, de ne égjen meg. 1 perc után kifordítjuk a piskótát egy fa vágódeszkára – véletlenül se műanyag felületre, mert beizzad a piskóta teteje és akkor lejön a felső bőre. Lehúzzuk a sütőpapírt, majd visszafordítjuk. Várjuk meg míg teljesen kihűl.

ReklámTas J Nadas, Esq

Diós krém –

Amíg sül a piskóta egy kisebb lábasban 3 evőkanál lisztet simára keverünk 6 dl tejjel és 2 evőkanál cukorral. Feltesszük a tűzre és felforraljuk, ezalatt be is sűrűsödik, mint egy puding. Legalább 1 percig érdemes főzni, hogy ne legyen lisztíze. Amíg a lisztes pép kihűl, addig a piskóta is.

10 dkg vajat habosra keverünk 8 dkg cukorral. Beletesszünk 1 csomag vaníliás cukrot és 2 teáskanál rumaromát. Ezután evőkanalanként hozzákeverjük a felfőzött, kihűlt lisztes pépet és alaposan elkeverjük. Végül belekeverjük a darált diót, de meghgyunk blőle  2 evőkanálnyit.

A diótorta összerakása –

A diós piskótát – lapjára – három vagy négy egyenlő részre vágjuk, majd egy szép tálcára tesszük a középső lapot. Megkenjük 4 evőkanál krémmel, majd mehet a következő piskótalap fenekével felfelé, újabb 4 evőkanál kém, végül az utolsó lap piskóta, szintén fenékkel felfelé, de úgy, hogy a vastagabb pereme ellentétes oldalra kerüljön az előző laphoz képest.

Azért érdemes trükközni a piskótával, hogy a torta ne dőljön se jobbra, se balra és a torta teteje is egyenes legyen, így szebb is lesz.

A maradék diós krémmel megkenjük a torta tetejét és oldalait. A megmaradt 2 evőkanálnyi darált dióval megszórjuk a torta tetejét. Hűtőbe tesszük. Hűtőben a krém 1-2 óra alatt szilárdabbá válik. A krém nem túl vajas, de nem is túl pudingos, nem túl édes, jól érződik benne a dió és a rum is, a piskóta-krém aránya is tökéletes. Lehet szeletelni és nem lehet megunni.

Kellemes tortázást kívánunk!

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.