Székelyföld legnépesebb községében, Gyergyóditróba születtem, majd Csíkszeredába költöztünk szüleimmel, 3 éves koromban. Kisiskolás éveim alatt rengeteg tanítónői beírással örvendeztettem meg szüleim. Hiába voltak a kötelező házi olvasmányok, úgyis a foci volt az elsőszámú tevékenység, amit minden időjárásban nagy előszeretettel űztünk a barátokkal. Fiatalon nősültem, aminek egy kislány és egy válás lett a következménye. Kislányommal kettesben, pár év sikeres túlélés után hozott össze a gondviselés életem párjával, akinek úgyszintén kettétört az előző családja egy tragédia folytán. Így aztán a két fél családot kovácsoltunk eggyé, ezáltal lett egy fiam is. Azóta is együtt vagyunk négyen, új hazánkban, itt Clevelandbe, 2001 óta.
A túlélésre való koncentrálás és a beilleszkedés mellett számunkra nagyon fontos volt és ma is nagyon fontos a magyarságunk megőrzése. Ennek tükrében vállaltam el a Bocskai Rádió vezetését. Ezzel ( remélem ) nagyban hozzájárulok a magyarságunk megmaradásáért, amit a nyelvünk megtartásával, irodalmunk használatával, múltunk, történelmünk megismerésével érhetjük csak el. Ezért is igyekszem, igyekszünk minden vasárnapra tartalmas, érdekes műsort összeállítani, ameddig igény lesz rá. Márpedig igény az van és ennek szívből örülök.
Az igazság minden előtt!
Tisztelt Szerkesztőség!
Mai nap “bukkantam” rá az oldalra, eddig fogalmam sem volt róla, hogy létezik a Bocskai Rádió!:) Örülök, hogy rátaláltam az oldalra és örülök annak, hogy távolról is ápolják a hagyományokat, őrzik magyarságtudatukat.
Munkájukhoz jó egészséget, sok sikert kívánok, a messzi Budapestről.