Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

Az 1955-ben alapított Magyar Múzeum (Amerikai Magyar Alapítvány, American Hungarian Foundation, azaz AHF) igazgatója úgy véli: nemcsak az amerikai magyarok teljesítményét mutatják be, hanem a magyar közösségen belül és azon túl is visszakapcsolódási lehetőséget nyújtanak bárkinek a magyar örökséghez, és segítenek megtalálni magukban a magyar gyökereket. Az intézmény folyamatosan keresi a kapcsolódást a helyi közösségekhez és szervezetekhez, és oroszlánrészt vállal az idén június elsején zajló Magyar Fesztivál szervezésében és lebonyolításában is.

Mesélj röviden a gyermekkorodról. Te harmadik generációs magyar vagy, igaz?

A New Brunswick-i magyar közösségben nőttem fel. Nagyapám, Katkó József 1950-ben menekült el Magyarországról, és testvérével együtt New Brunswick közelében, Manville-ben telepedett le, később pedig a nagynénémet és a lányukat is kimenekítették Magyarországról. Nagyapám itt ismerkedett meg nagyanyámmal, Margittal egy partin. 1952-ben házasodtak össze; anyukám, Margaret (Margie) 1954-ben született. Nagyapám úgy tartotta, hogy anyukám első generációs, így én második, de ez csak attól függ, hogyan nézzük. Pepin a Puerto Ricóból származó biológiai apám neve, de engem édesanyám és mostohaapám, Bodó Pál, a helyi Magyar Református Egyház presbitere nevelt fel. Otthon főleg angolul beszéltünk, és a református egyház angol nyelvű istentiszteleteire jártunk, mivel nagyapám az asszimilációt támogatta.

ReklámTas J Nadas, Esq
Melissa Katkó Pepin kiállítás megnyitón a Magyar Múzeumban

Hogyan kerültél kapcsolatba az AHF-fel, amelyet a helyiek Magyar Múzeumnak hívnak?

Amikor óvodás voltam, a keresztanyám a Somerset Street 177-ben található múzeumban dolgozott. Iskola után elsétáltam a munkahelyére, és az íróasztala mellé ültem, onnan figyeltem, mi történik. Amikor Molnár Ágoston professzor, az AHF elnöke odajött hozzám beszélgetni, mindig azon gondolkodtam: hogyan lehetnék én Melissa professzor? Később, amikor középiskolás koromban édesanyám az AHF-nél dolgozott könyvelőként, órák után gyakran felsétáltam a Somerset utcába és meglátogattam őt. Amikor Molnár professzor beszélgetett velem akkoriban, ismét azon gondolkodtam, mennyire szeretnék Pepin professzor lenni. Később, amikor Molnár professzor megöregedett, és nyugdíjba szeretett volna menni, szüksége volt egy irodai asszisztensre. Éppen akkor fejeztem be a Rochester Institute of Technology-n végzett tanulmányaimat, és a Magyar Református Egyháznál dolgoztam irodai adminisztrátorként és közösségi kapcsolattartóként. 2014 októberében Molnár professzor felhívott, és megkérdezte, szeretnék-e neki dolgozni, amikor épp nem az egyháznak dolgozom. Azt válaszoltam: „Tudja mit, kedves professzor úr, amit én igazán szeretnék, az az ön állása…” Ezt csak úgy odavetettem neki, mert frusztrált és kétségbeesett voltam, azért mert akkoriban nem találtam munkát. Decemberben elkérte az önéletrajzomat, és 2015. március 13-án ügyvezető igazgató lettem. Kulcsot kaptam egy épülethez, amiről semmit sem tudtam. Ma, kilenc évvel később úgy gondolom, a Magyar Múzeum nemcsak az amerikai magyarok teljesítményeit mutatja be, hanem a magyar közösségen belül és azon túl is visszakapcsolódási lehetőséget nyújt bárkinek a magyar örökséghez, és segít megtalálni magukban a magyar gyökereket. Ez történt velem is. Itt megtalálhatjuk magukban a magyarságnak azt a darabkáját, amibe belekapaszkodhatunk, amikor bemegyünk ebbe az épületbe, amely mindenki számára elérhető, mert itt minden kétnyelvű. Mindenkit szívesen látunk, akár magyarok, akár „csak” támogatók.

Melissa Katkó Pepin Frank Pallone kongresszusi képviselővel az Amerikai Magyar Alapítvány Karácsonyfák Fesztiválján – 2023. december 4-én, New Brunswick.

Azon kívül, hogy közeli rokonaid itt dolgoztak, és lenyűgözött Molnár Ágoston professzori titulusa, mi volt a belső motivációd, hogy az AHF-ben és az AHF-ért dolgozz?

Nyomdász és képzőművész vagyok. A diplomámat képzőművészeti nevelésből szereztem, a mesterdiplomámat pedig a nem toxikus művészeti alkotásból. Fogékony vagyok a szervezet művészeti oldala iránt. Hatalmas gyűjteményünk van például Domján Józseftől. Ő elsősorban fametszet-készítő volt, aki saját maga készítette a festékanyagait. Én elsősorban grafikus vagyok és szintén saját festékanyagot készítek, de míg az övéi olaj alapúak és mérgezőek, az enyémek szója alapúak és nem mérgezőek. Mindenesetre sok kapcsolódás van közöttünk.

Szeretek új kiállítási tárgyakat behozni a múzeumba. Szeretem bemutatni azokat a művészeket, akiket az Instagramon találok, vagy akik a közösségünk tagjai és szükségük van a bemutatásra. Próbálok olyan fiatalabb embereket választani, akik fogékonyak a modern művészetek iránt, új technológiákat és technikákat használnak, érdekes háttértörténetük van, vagy pozitív hatással vannak arra a közösségre, amelyben dolgoznak. Például volt egy szép kiállításunk Debrecen utcáiról, amely testvérvárosunk. Ez Loki Viktor fotós projektje volt több mint három éven át, az ő Instagram-csatornáját be tudtuk illeszteni közvetlenül a weboldalunkra, így nemcsak az itt kiállított, hanem a most készülő új munkáit is be tudtuk mutatni. Ezzel az újfajta technológiával és a közösségi média hatásával tényleg áthidaljuk a földrajzi szakadékot, ami elválaszt egymástól.

Mindenkinek, akit bemutatunk, van valamilyen magyar kötődése. Bemutattuk például Hagymási Tündét, és nagy támogatói vagyunk a Doaz nevű fiatal művésznek is, aki velem együtt nőtt fel az itteni közösségben. Segítettünk neki, hogy a Somerset Street túloldalán lévő falfestmény-sarkon túl – ami kis kulturális háromszögünket azaz a mexikói közösséget, a szemközti lengyel templomot és a magyar múzeumot képviseli – sok más falfestménye is lehessen szerte a városban. Ezek feldobják New Brunswickot, valami szépet és pozitívat nyújtanak, amit a városon keresztül vezetve vagy sétálva megtekinthetünk. Ez a másik, amire nagyon büszke vagyok: több magyar művészt össze tudunk kapcsolni a New Brunswick-i közösséggel.

Nemcsak néhány magyar művészt, hanem az egész intézményt sikerült összekapcsolnod a tágabb New Brunswick-i közösséggel. Hogyan tetted?

Tavaly december óta vagyok a New Brunswick-i testvérvárosok program elnöke, ami egy hatalmas lehetőség a kulturális cserékre. A városnak négy testvérvárosa van: Fukui és Soroka Japánban, Limerick Írországban és Debrecen Magyarországon. Mindegyikben jártam már különböző delegációkkal. Tavaly ősszel Írországban és Japánban voltunk. Áprilisban Debrecenbe küldtünk egy nyolc fős gyermekdelegációt, akik nagyon jól érezték magukat. Néhányuk még soha nem is járt a városon kívül, és ez volt az egyetlen lehetőségük arra, hogy külföldre utazzanak. Debrecenből pedig hamarosan érkezik egy delegáció a Magyar Fesztiválra, akiket bemutatunk a színpadon és akik megismerkedhetnek a mi néptáncosainkkal, cserkészeinkkel és a közösségünkben élő magyar fiatalokkal.

Emellett az Esperanza városrészi projektben is dolgozom. Ennek keretében megnyitottuk a múzeumot a szomszédság felé is: lakossági fórumokat tartunk, ahol kapcsolatba léphetünk például a helyi rendőrséggel, és elmondhatjuk nekik, mi foglalkoztat minket a környékkel kapcsolatban. Az udvarunkat a Covid-járvány idején élelmiszer-osztásra és oltópontként is használtuk. Mostanában magyar, mexikói és néha lengyel gyerekek lépnek fel az udvaron felállított színpadunkon. Ez egy másik módja annak, hogy kapcsolatba kerüljünk egymással, megosszuk egymással kultúránkat és örökségünket. Az AHF a New Brunswick-i Művészeti Tanáccsal is együttműködik, amelynek én is tagja vagyok. Ennek keretében négy-öt éve minden januárban közönségtalálkozókat szervezünk művészekkel, és egy közösségi művészeti kiállítást is rendezünk, amely a Megértés ablakai név alatt fut. Egy dolgozó művészt és egy diákcsoportot hozunk össze, akik valamilyen fontos politikai vagy társadalmi kérdés mentén készítenek műalkotásokat. Ez ismét megnyitja az épületet újabb emberek számára, akik utána joggal mondhatják, hogy a múzeum a közösség fontos része.

Egyébként megvan a régóta vágyott professzori címem is. A gyerekeim professzornak hívnak, mert műszaki rajzot tanítok az NJIT-en. Ez az AHF-et is megismerteti a diákjaimmal, mert beszélek nekik arról, hogy mit csinálok itt. A múlt félévben megemlítettem nekik a 10-15 ezer embernek vonzó Magyar Fesztivált, és most mindannyian el akarnak jönni…

Mielőtt a fesztiválról beszélnénk, térjünk át a múzeum kevésbé művészi és kevésbé modern részére: a nagy könyvtárra és a hatalmas mennyiségű, digitalizálás alatt álló archívumra.

1955-ös alapítása óta az AHF folyamatos küldetése az amerikai magyarok történetének megismertetése a Magyar Örökség Központ révén, amely az egyetlen ilyen típusú intézmény az Egyesült Államokban, s amely archívumot, múzeumot és könyvtárat is magába foglal. Könyvtárunk a legnagyobb magyar vonatkozású könyvgyűjtemény az Egyesült Államokban: több mint 40 000 cím található benne. A Rutgers Egyetem szatellit könyvtára vagyunk, így rajtuk keresztül kereshető a gyűjteményünk, minden könyvünket a Rutgersen keresztül katalogizálják. A honlapunkon a „Könyvtár” menüpontra kattintva a Rutgers rendszerén keresztül van lehetőség a keresésre. Tudományos könyvtár vagyunk, nem igazán vannak például regényeink. Időnként kapunk néhány magyarra fordított Danielle Steele-féle ponyvát is adományként, amelyeket egy-egy dollárért kiteszünk a múzeumi boltba. Sok idősebb hölgy a közösségből elviszi őket, fizet nekünk egy dollárt érte, és aztán visszahozza nekünk, vagy továbbadja a barátainak. Igyekszünk ösztönözni ezt a fajta megosztást és a regényeink ilyen jellegű hasznosítását, de a fő hangsúlyt a könyvtárat használó tudósokra, kutatókra

helyezzük. Vannak például Fulbright-ösztöndíjasok, akik kifejezetten a kommunizmus idején az Egyesült Államokban magyarul nyomtatott, de Magyarországon soha ki nem adott könyvekért jönnek hozzánk.

A ritka könyvek, kéziratok és egyéb történelmi jelentőségű dokumentumok kiterjedt és változatos archívumával rendelkezünk, amely mintegy 12 millió oldalnyi írott anyagot tesz ki. E mennyiségből kb. hárommillió oldalnyit már digitalizáltunk a magyarországi Arcanumon keresztül; a már digitalizált anyag a honlapunkon keresztül kereshető és 10 000 amerikai magyar újságot, benne különböző egyházak és közösségi intézmények kiadványait is tartalmazza. Aki a honlapunkon az „Archívum” menüpontra kattint, a digitális archívumba jut, ahol angolul és magyarul is kereshet, mert a vizuális archívumunk metaadatai mindkét nyelven megtalálhatóak. Például ha beír valaki egy személynevet, akkor minden, ahhoz a személyhez valamilyen módon kapcsolódó anyagot elérhet –  ezt elképesztőnek találom. A következő nagy projektünk néhány egyéni archívum – személyes naplók, díjak – digitalizálása lesz. Végül, de nem utolsó sorban, Amerika egyik legnagyobb magyar néprajzi gyűjteménye a miénk. A Covid-járvány idején az állandó gyűjteményünk 200-ről 1000 négyzetméterre nőtt.

Milyen rendezvényeket szerveztek a múzeumban?

Van egy Karácsonyfa Fesztiválunk, amelyet tavaly a 35. alkalommal rendeztük meg, 43 fával. Idővel hibrid kiállítássá vált: vannak fáink az épületben, és New Brunswick belvárosában is, a Heldrich Hotelben, az NBPAC-ban, az Előadóművészeti Központban, néhány bankban, étteremben és kisebb üzletekben is. És nemcsak magyar, hanem a világ minden tájáról: japán, ír, német, fehérorosz, litván, lengyel, ukrán fák is. Tavaly a New Brunswick-i rendőrség és a tűzoltóság is állított fát, valamint együttműködünk a közeli Franklinben található ukrán kulturális központtal is. Így szintén új barátokat hozunk a szervezethez, akik látják, mit csinálunk, meghívnak minket a rendezvényeikre, ahol mi is láthatjuk, hogy ők mit csinálnak.

Műhelymunkákat is szervezünk, például hímzőműhelyeket. Valentin-napon mézeskalácsot készítettünk Kocsis Anikóval, ami nagy sikert aratott, így tervezzük, hogy Hálaadás környékén újra megrendezzük ezt az eseményt. Havonta megrendezzük a magyar kézműves piacunkat, ami abból a beszélgetésből indult, amit Hirs Józseffel, az ismert magyar hentessel folytattunk arról, hogy legyen egy mozgóárus hentesbolt az udvaron, mivel 2015-ben bezárt a városban az utolsó állandó magyar hentesbolt. Amikor Hirsék először eljöttek, mint mozgóárusok, a sor körbeölelte a parkolót, s akkor rájöttem, hogy erre rendszeresen szükség van. A hentes után felbukkant a kürtöskalácsos, majd a Piros Papp-rika ételfurgon. A piac így építette fel magát, és most már 8-12 árus van, mint például a Magyar Apparel, az Eurodough vagy a Mannasüti. A havi piac hidat képez a közösség és az éves fesztivál között. Öröm hónapról hónapra viszontlátni ugyanazokat az embereket, akik ilyenkor kapcsolatba kerülnek a magyar kultúrával, saját örökségükkel és feltöltik vele lelküket egy darabkáját.

A lelküket és a gyomrukat… Azok, akik ételért jönnek, meglátogatják a múzeum más részeit is? Helyénvaló-e, hogy egy múzeumban rendszeresen ételt árulnak?

Mindenkinek ajánlom a piacot. Miután elkezdtünk együttműködni a Hétvezér magyar sörfőzdével, változtatnunk kellett a logisztikán. Bezártuk a kaput, mert az emberek időnként behajtottak autókkal és az nem volt biztonságos. Elkezdtük a főbejáratot használni, ahol én vagy az igazgatóság valamelyik tagja üdvözli a betérőket, és ha valaki véletlenül jár erre, azonnal megpróbáljuk bemutatni neki a múzeumot és a helyi közösséget. Sok új embert érünk el így. Tehát a múzeumon és a múzeum boltján keresztül engedjük át őket a vásárba; az összes árus az udvar hátsó részén állítja fel asztalát, így a kiállítással is kapcsolatba kerülnek. Mindenféle emberek és családok jönnek hozzánk, nem csak magyarok, de lengyelek, afroamerikaiak, kínaiak is. Néha jönnek környékbeliek is, akik nem nagyon beszélnek angolul, csak spanyolul, de megtaláljuk a módját, hogy szót értsünk egymással. Jó látni, hogy értékelik azt, amit itt csinálunk. Visszatérve az eseményeinkre, a múlt hétvégén volt a Somerset Patriots Stadionban a Magyar Örökség Éjszakája, amelyen szintén részt vettünk. Választások idején szavazóközpont is vagyunk. A péntek esti cserkészfoglalkozások alatt a gyerekeikre váró szülők rendszeresen átjönnek hozzánk. Előadótermünket havonta néhány este a helyi magyar és nem magyar közösségek szervezetei veszik igénybe. 

Milyen szerepet játszik a  Magyar Fesztivál szervezésében és lebonyolításában a múzeum?

Három szervezet alapította és támogatja anyagilag a Magyar Fesztivált: az Amerikai Magyar Atléta Klub (HAAC), a Magyar Református Egyház és a helyi magyar cserkészcsapatok. Ők intézik a nagybevásárlást és készítik el az ételek nagy részét: töltött káposzta, kolbász, gulyás, palacsinta, stb. Nekünk nincs ipari konyhánk, mi más módon veszünk részt. Az udvarunkon felállítjuk a Budapest Kávézót, és délutántól süteményeket szolgálunk fel, mi adunk otthont az esti  koncertnek és egy kiállításnak. Idén a Széchenyi Magyar Iskola és Óvoda 50 éves jubileumi kiállítását állítottuk ki a galériába. Könyv- és kézimunka-vásárunk is lesz. Rengeteg kézimunkát adományoztak nekünk az évek során, amit nem tudunk kiállítani, ezért kitesszük, hogy az emberek megvásárolhassák, hazavihessék és kiállíthassák saját otthonaikban. Idén is sok eladható gyerekkönyv érkezett hozzánk, amelyeket kifejezetten a fesztiválra tartogattunk.

Tehát nem főzünk, de nagyra értékeljük a gasztronómia szerepét. A COVID-járvány miatti kétéves szünet után szerettem volna egy igazán jól hangzó szlogent a rendezvénynek; valami olyasmit, hogy: jöjjön a fesztiválra amerikaiként, és távozzon magyarként. Mert ez annyira igaz. Amikor olyan egyszerű ételt készítek a barátaimnak és ismerőseimnek, mint a gulyás vagy a csirkepaprikás, mindannyian odavannak érte. A családom Puerto Ricó-i oldaláról származó féltestvérem megszállottja a főztömnek. Az étel valóban összehozza az embereket. És ahogy a fesztiválon is látható, az emberek kifejezetten keresik a lángost és más magyaros ételeket. És azt is látható, hogy táncolnak az utcán, és értékelik, hogy mit jelent magyarnak lenni, és hogy a közösségünk ennyi év után is mennyire élénk. Merthogy egyes magyar közösségeknek nagyon nehéz fenntartaniuk magukat. Szerencsénkre New Brunswick városa mindig is támogatta kultúránk őrzését, ápolását. Cahill polgármester is szeretné, hogy a magyar közösség megmaradjon, gyarapodjon.

Az AHF sok adminisztratív háttérmunkát is végez a fesztiválon.

Az AHF egy ernyőszervezet és a kapcsolattartó a várossal és a megyével, merthogy mostanra már túlnőttünk New Brunswick-on. A városi tanács hagyja jóvá az összes útlezárást, a rendőrség és a közmunkások alkalmazását. A parkokkal, a mozgószínpaddal és az összes hasonló kellék előkészítésével, megszervezése is a mi feladatunk. A fesztivál napján reggel 5:00-kor kezdek, a Somerset Street-en ülök a kocsimban, és figyelem, ahogy érkeznek a vontatóautók, 6:00 körül érkeznek az árusok, 7:00-re a színpad is itt van. Minden nagyon szigorú időbeosztás szerint történik. Az utcákat reggel 8:00-kor zárják le, és utána már csak gyalogos közlekedés folyik a környéken. Az AHF együttműködik rendezvényt biztosító összes biztosítótársasággal. Rengeteg háttérellenőrzés és papírmunka áll tehát emögött. Januárban kezdjük az előkészületeket, amelyek egészen a fesztivál reggeléig tartanak. Én tartom az első beszédet, és az AHF zárja a fesztivált az esti (Alkonyat/Twilight) koncertünkkel, amely idén Nyári Bernadett hegedűvirtuóz fellépése lesz. Ez tehát egy nagyon hosszú nap, de nagyon jó látni, hogy New Jersey-n túl a környező államokból, azaz New York-ból, Delaware-ből, Connecticutból, Nyugat-Pennsylvaniából, sőt még a kanadai Torontóból is jönnek vendégek. Jövőre 50. évfordulója lesz a New Brunswick-i Magyar Fesztiválnak, ami nagy teljesítmény: mi vagyunk a legrégebbi és az egyik legnagyobb létszámú fesztivál Middlesex megyében. Az ohiói magyar fesztivál talán néhány évvel régebb, mint a miénk, de ők idővel nemzetközi fesztivállá alakították át a fesztivál profilját, más nemzetiségi kultúrákat is meghívtak. Mi tényleg arra törekszünk, hogy a fesztiválunk jellege minél magyarabb maradjon. Beengedünk ugyan néhány nem magyar ételárust a környékről, akikkel az évek során barátságot kötöttünk. Például a Mozzarella kijön a taco kamionjával, általában közel a múzeum épületéhez, de egyébként tényleg igyekszünk magyarnak megtartani a fesztivált. Mindenki tudja, hogy június első szombatján ellepik az utcákat a magyarok, így lelkileg is felkészülnek a tömegre, a parkolás hiányára, és gyalogosan élvezik a látványt és az illatokat.

Említetted, hogy a vásárokon az ajtóban fogadod az embereket. A legutóbbi AHEA konferencián a vacsora után te szedted össze a szemetet. Ez is a munkád része? Nincs csapatod erre (is)?

Én vagyok az intézmény ügyvezető igazgatója, de ha van szemét, valakinek ki kell vinnie. Hasonlóképpen, csaknem két méter magas vagyok, így ha valamit hátul vagy felül kell elérni, akkor azt én csinálom. Amikor egyszer bent ragadtam a liftben, a szerelő megmutatta, hogyan kell megjavítani, ha még egyszer beszorulnék. Tehát nemcsak az igazgató vagyok, hanem a szervezet tükörképe, ahogy az alapítvány is az én tükörképem. Amikor New Brunswickban nyilvános helyre megyek, például időnként vacsorázni a barátaimmal, szinte biztosan odajön hozzám valaki, hogy a következő piacról érdeklődjön. Néha úgy érzem magam, mintha én lennék a polgármester. (nevet) Mivel megközelíthető vagyok, mindenki úgy érzi, hogy ismer a különböző városi rendezvényekről. Egyesek számára még a New Brunswick-i magyar közösség arca is lettem. Ez a munkámmal együtt jár, és én ezt megszoktam, és mindent megteszek, hogy mindig teljesen átlátható legyek. Mindig nálam van például a névjegykártyám és az eseménynaptárunk, amit szívesen osztogatok. Én vagyok tehát a fő mosogató vagy épp az archivátor vagy a kurátor, ahogy szükséges. Nincs nagy személyzetem, öten vagyunk. Varga Chilla az irodai adminisztrátorunk, a jobbkezem, aki mindenben segít, amire szükségem van. Kocsis Kamilla tavaly szeptember óta a könyvtárosunk és levéltárosunk, akit az előző levéltáros és könyvtáros, Margaret Pápai képzett ki. Kalán Bence és Vajtay Gergő végzik a „piszkos munkát”, azaz a tárgyak, könyvek költöztetését és a rendrakást. Kis csapat vagyunk, de családként tekintünk és vigyázunk egymásra. Igyekszem nagyon nyitott és pozitív munkakörnyezetet fenntartani.

Nemcsak New Brunswickon belül, a tágabb amerikai magyar diaszpórán belül is segíted az együttműködéseket, hiszen az AHF aktív tagja az Amerikai Magyar Koalíciónak (HAC).

Én vagyok a Koalíció Múzeumi és Könyvtári Bizottságának elnöke. Igyekszünk negyedévente találkozni. Nagyon sok kis magyar könyvtár van szerte az országban, például a washingtoni Kossuth Házban, a New York-i Magyar Házban, vagy a kaliforniai Orly Múzeumban. És nem mindenki tudja, hogy vannak kisebb katalogizálási rendszerek, amelyek online elérhetőek nonprofit szervezetek számára, és nagyon olcsók, évi 75 dollárnál nem jelentenek nagyobb kiadást. Szeretném a kisebb könyvtárakat abban segíteni, hogy képesek legyenek könyveiket katalogizálni és a nyilvánosság számára kereshetővé, hozzáférhetővé tenni. A kiállításainkat is meg kellene osztanunk egymással, egymás gyűjteményeit felhasználva. És sokkal többet kellene beszélnünk a támogatásokról. Mi például tavaly félmillió dolláros támogatást kaptunk a légkondicionáló rendszerünk cseréjére, és 125.000 dolláros támogatást az épület összes lámpájának cseréjére. Ezekre minden szervezetnek szüksége volna. Fontos a megfelelő időben és megfelelő paraméterekkel pályázni. Middlesex megye nagy támogatója a szervezetünknek, minden évben a költségvetésünk 20%-át adja. De a támogatások mellett mi egy teljesen adományokból finanszírozott szervezet vagyunk. Ami néha nehéz. Fontos, hogy továbbra is minél több emberhez eljusson a múzeum híre.

Hogyan gyűjtitek az adományokat? Ez minden szervezetnél kulcskérdés…

Sokféle módon. Van éves adománygyűjtő gálánk. Tavaly volt az 57., és nagyon sokan részt vettek rajta. Vajtay Gabit Kiváló Szolgálatért Díjjal, az általa vezetett Reconnect Hungary-t pedig Lincoln-díjjal tüntettük ki. Mindig kitesszük az adománygyűjtő dobozokat, akárhol is vagyunk, például a múlt hétvégi a Magyar Örökség Éjszakáján is, és elmondtuk mindenkinek:  csak az emberek támogatásával tudjuk folytatni a munkát. Archívumunk digitalizálásához is kérünk támogatást. Részt veszünk a Hálaadás utáni Adakozó Kedden. Ha van olyan igazgatótanácsi tagunk, aki nagyobb cégnél dolgozik, akkor azt a céget is megkörnyékezzük. A múzeum boltjában árulunk, és a havi magyar kézműves piac árusai is fizetnek bérleti díjat. Ezek nem nagy összegek, de minden fillér számít.

Antal-Ferencz Ildikó

Képek az AHF archívumából származnak.

Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.