Első ránézésre elég egyértelműnek tűnhet, hogy az emlékezés a múltról szól. Azonban friss kutatások szerint ugyanazok az áramköreink aktívak, amikor megtörtént eseményeket idézünk fel, mint amikor jövőben játszódó jeleneteket képzelünk el. Ráadásul a legbiztosabb emlékeinkről is könnyen kiderülhet, hogy valójában hamisak. Részletek Milanovich Domi cikkéből, amely a divany.hu oldalon jelent meg.

A memóriánkra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint egy passzív adathordozóra, ahol információkat tárolunk, hogy aztán később érintetlenül előhívhassuk őket. Az emlékezés azonban egy rendkívül aktív folyamat, sokkal inkább olyan, mint egy kirakós játék. A hiányzó alkotórészeket előzetes tudásunk alapján néha olyan ügyesen kipótolja az elménk, hogy észre sem vesszük a különbséget.

Arra pedig, hogy miként illesztjük össze a múlt darabkáit, a jelenben betöltött mindenkori pozíciónk erősen hatni fog. Például más képek emelkednek ki egy házasság többezer jelenete közül, amíg még benne vagyunk, mint amikor éppen túl vagyunk egy váláson, vagy évek múlva tekintünk vissza a kapcsolatra. Ugyanúgy, ahogy a személyes történetünket a jelen függvényében újra és újra létrehozzunk, egy ország politikai vezetése is hajlamos lehet újraírni a történelmet, hogy fennálló hatalmát időbeli folytonossággal is alátámassza. A múlt, a jelen és a jövő feletti kontroll szorosan összefügg, ahogyan arra George Orwell is figyelmeztet: “Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.”

Az emlékezés aktív folyamat, mint egy kirakós játék

Az idézetben leírt társadalmi jelenséget azonban most a legfrissebb, amnéziás emberekkel készült neurológiai kutatások helyezik új megvilágításba. Az amnéziás emberek ugyanis, akik nem emlékeznek múltjuk történéseire, nem tudják elképzelni a jövőt. Egy-egy különálló képet tudnak vizualizálni, de az élmény teljességét nem tudják megragadni. Mintha a kirakós darabkái messzire gurultak volna, már nem volt hozzáférésük sem a múlthoz, sem a jövőhöz, benne ragadtak a pillanatban.

Azonos idegpályákon közlekedik az emlékezet és a képzelet

A St. Louisbeli Washington Egyetem kutatói főiskolai hallgatók agyi folyamatairól készítettek fMRI vizsgálatot. Kathleen McDermott és munkatársai kutatásukban arra kérték a résztvevőket, hogy emlékezzenek vissza egy epizódra a múltjukból (például amikor eltévedtek, a barátaikkal voltak, vagy szülinapot ünnepeltek), majd képzeljenek el egy ilyen eseményt a saját jövőjükben, illetve képzeljék el azt, hogy mindez Bill Clinton egykori amerikai elnökkel történik meg. Az előtesztelések ugyanis azt mutatták, hogy ismert ember lévén az emberek őt könnyen vizualizálni tudják a helyzetek sokféleségében. A vizsgálat során azt találták, hogy Clinton elképzelésekor a megkérdezetteknek inkább a szemantikus memóriája, tehát a világról való általános tudása aktiválódott: a legtöbb embernek például nincsen személyes tapasztalata a Fehér Házról, de tudja, hogy az micsoda. Az önéletrajzi emlékeik aktiválásakor, illetve saját jövőjük elképzelésekor azonban ugyanazok az agyi területek léptek működésbe. A jövőt ráadásul ismerős helyszíneken, ismerős emberekkel képzelték el. Gyakorlatilag az történt, hogy a jövő vizualizálása során a múlt egy részét hívták elő, s annak darabkáit kombinálták egy új képpé. A múlt és a jövő közötti határvonal tehát nem is olyan éles az elménkben, mint gondolnánk. (…)

Az emlékezés és a képzelet azonos idegpályákon halad

Kik élnek még a pillanatban?

A múlt felidézése és a jövő elképzelése közötti összefüggést tovább erősíti, hogy amnéziás embereken kívül is lehetnek olyan személyek, akik számára mindkettő általában nehezebben megy. Kutatások szerint depresszióval küzdő emberek kevésbé részletgazdagon tudják felidézni a múltat és látni a jövőt, így még inkább bezárva érezhetik magukat a jelen szenvedésteli állapotába. Gyerekek esetében is gyakori tapasztalat, hogy még nehezen igazodnak el a múlt történései között, s a jövőről is homályosabb elképzeléseik vannak. Például szombat délután megkérdezhetik tőlünk, hogy másnap mennek-e oviba. Ez a némiképp időn kívüli állapot számukra abban segíthet, hogy önfeledten éljék meg a jelen pillanatait.

Előfordul, hogy a képzeletünkre emlékezünk, nem a valóságra

Az emlékezet ugyanis minden embert megtréfálhat, és sokszor nem könnyű eldönteni, hogy egy régebben elképzelt képre, egy általunk észrevétlenül megtoldott részletre, vagy egy valós dologra emlékezünk. Elizabeth Loftus több évtizede kutatja a mindannyiunkban kialakuló hamis emlékeket. Egyik nagyhatású vizsgálatában a résztvevők egy autóbalesetről néztek meg egy videót. Azt kérdezték tőlük, hogy milyen gyorsan mentek a járművek. Az a csoport, akiknél a kérdésben a becsapódás (smashed into) igét használták, máshogy reagáltak, mint azok, akiknél az enyhébb ütközés (hit) kifejezést. A “becsapódás” csoport tagjai egy hét múlva inkább nyilatkoztak úgy, hogy a videóban törött üvegeket is láttak, holott ez nem szerepelt a filmben, csak a szóhasználat hatására létrejövő sugallat volt. (…)

A ködös állapotot az amnéziás és depressziós emberek is megélhetik (A képek forrása: pexels.com)

Mi következik mindebből?

Karl Ove Knausgård norvég szerző ezt írja a Játék c. könyvében: “Az emlékezet pragmatikus, megbízhatatlan és becsapós, de semmiképp sem ellenséges vagy gonosz módon; éppen ellenkezőleg, mindent megtesz azért, hogy a gazdája elégedett legyen vele.” Az említett kutatásokból látszik, hogy az emlékezetünk, a történelmünk, a világról szerzett tapasztalataink sosem lehetnek teljesen objektívek. (…) Sokszor ezért is érdemes a megéléseinkről és az érzéseinkről beszélgetni, mert azok valóságtartalma nem kérdőjelezhető meg. Közösen pedig csak úgy építhetünk jól működő rendszereket, ha elfogadjuk, hogy többféle igazság létezik egymással párhuzamosan.

Forrás: https://divany.hu/eletem/2018/11/10/emlekezet-es-kepzelet/

A cikket Miklós Melánia, KCSP-ösztöndíjas választotta.

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.