Főoldal Blog Page 869

Berki Krisztián ezüstérmes – elutasították az óvást

A magyar küldöttség második óvását is elutasították szombaton a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságán, így Berki Krisztián lólengésben szerzett ezüstérme véglegessé vált.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berkit azért sújtották háromtizedpontos büntetéssel, mert túllépte a harminc másodperces időhatárt a gyakorlata előtt. Így 14,900 pontja lett, ezzel pedig csak a második helyen végzett, az orosz David Beljavszkij ugyanis 15,100 pontot kapott.

A hazai szövetség beszámolója szerint a magyar delegáció ezt azért nem hagyta annyiban, mert a zöld jelzés – amikor az orosz vezetőbíró elindította az órát – és a szólítás között 7-10 másodperc telt el, így Berkinek a szokásos harminc másodperc helyett kevesebb ideje maradt a gyakorlat elkezdésére.

Sóvágó Lajos szövetségi kapitány szerint a szervezők hibáztak, hiszen nem hangolták össze a hangosbemondót és az óra indítását. Az orosz vezetőbíró arra hivatkozott, azért nem engedte a hangos szólítást, mert – állítása szerint – a nemzetközi televízió-közvetítés miatt erre nem kapott jelzést. Ilyen a kolozsvári Európa-bajnokságon eddig csak Berkinél fordult elő.

A magyarok első – szóbeli – óvását elutasították arra hivatkozva, hogy nem a szólítást, hanem a vizuális zöld jelzést kell figyelni. A küldöttség ezek után írásban is beadta az óvást, amelyet – jóval az eredményhirdetés után – szintén elutasítottak.

“Most, hogy itt lóg az ezüstérem a nyakamban, érzem egy kicsit, hogy nem vagyok igazán boldog. Az egyik szemem sír, hogy nem aranyérmem van, de a másik nevet, mert tudom, hogy az enyém volt a legjobb gyakorlat. A feleségem fogalmazta meg jól, csak ilyen módon tudtak megverni” – nyilatkozta Berki Krisztián.

Mint elmesélte, szinte mindenki gratulált neki és azt mondta, az övé volt a legjobb gyakorlat.

“Az volt a célunk, hogy két hibátlan gyakorlatom legyen az Európa-bajnokságon, és ez összejött. Huszonnyolc éve tornázom, egyszer sem léptem túl az időt. Persze, túléljük ezt is” – tette hozzá.

Magyar Zoltán, a magyar szövetség elnöke hangsúlyozta: valóban előbb indították az órát, de a tornászoknak fél szemmel mindig figyelniük kell az időt.

“Nagyon sajnálom, mert kiváló gyakorlata volt Krisztiánnak, az egyik kezünkben ott volt az aranyérem, a másikkal viszont elengedtük” – vélekedett a sportvezető.

Altorjai Sándor csapatvezető azt mondta, egyelőre nem tudják, hogy továbblépnek-e az ügyben.

A magyar csapat szereplése még nem ért véget az Európa-bajnokságon, a gerenda vasárnapi fináléja előtt ugyanis Kovács Zsófia az első számú tartalékhelyről előrébb lépett, így indul a szerdöntőben.

MTI / demokrata.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

KISEBBSÉGI JOGOK ROMÁNIÁBAN: EGY LÉPÉS ELŐRE, KÉT LÉPÉS HÁTRA?

A kisebbségi nyelvhasználat szavatolása Romániában diszkriminatív és alkormányellenes az USR, PNL és PMP szerint.

Azok után, hogy a Képvislőház ellenszavazat nélkül elfogadta azt az RMDSZ által beterjesztett törvénymódosítási javaslatot, amely a kisebbségek anyanyelv-használatának kiterjesztését tűzte ki célul az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártja (PMP) az Alkotmánybíróságon megtámadta a módosítást. Ez a váratlan pálfordulás a három párt részéről egyszerre abszurd és sértő, hiszen csak úgy értelmezhető, mint a magyar közösség és az emberi jogok elleni támadás.

A kisebbségi nyelvhasználat szavatolása Romániában diszkriminatív és alkormányellenes az USR, PNL és PMP szerint.

Az RMDSZ által beterjesztett javaslat előírja, hogy azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya eléri a 20%-ot, vagy az 5000 fős alternatív küszöböt, a kisebbség tagjainak garantálni kell az anyanyelv-használatot az egészségügyi és szociális ellátásban. A kisebbségek nyelvi jogainak ezen kiterjesztése fontos lépés, mivel számos olyan eset volt az elmúlt években, hogy orvosok alázták meg betegeiket, amiért nem beszéltek helyesen románul.

Az Alkotmánybírósághoz intézett beadványban a PNL, az USR és a PMP azzal érvel, hogy a javaslat alkotmányellenes, mivel áthágja „a törvény előtti egyenlőség és a diszkriminációmentesség elvét”, és „diszkriminatív lehet más nemzeti kisebbségekre nézve”. Ezek az érvek nyilván ellentmondásosak, hiszen a törvénymódosításnak éppen az a célja, hogy megakadályozza a kisebbségekkel szembeni diszkriminációt.

Az RMDSZ által kiadott sajtóközleményben Kelemen Hunor rámutatott, hogy a három párt által beterjesztett kifogások csupán mondvacsinált érvek, amelyeknek az egyetlen célja az, hogy meggátolják a kisebbségi jogok kiterjesztését. „Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat” – tette hozzá Kelemen Hunor. A sajtóközlemény arra is rámutat, hogy egy ilyen intézkedéssel, a PNL és a PMP saját európai pártcsaládjával is szembefordul, „hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme.”

Forrás: Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kezdődik a kísérlet: Kanadában ingyen pénzt kap több ezer ember

Három éven át ingyen pénzt kap egy kanadai tartomány 4000 kiválasztott lakója. Az úgynevezett “alapfizetésről” szóló kísérletet Ontario tartomány néhány körzetében indítják el.

Finnország már kísérletezik vele, Hollandia tervezi, Kanadában pedig ismét kipróbálják: Ontario tartomány néhány ezer lakosa 3 éven át kap majd kiegészítő, „alapfizetést” a már meglévő, alacsony bére mellé.

Ez a teljességgel ingyenes támogatás a fizetés körülbelül duplája lehet. Például egy évente 10 ezer kanadai dollárt kereső személy további 12 ezret kaphat kiegészítésként az államtól.

A támogatásra 18-tól 64 éves korig jogosultak az alacsony jövedelműek közül sorsolással kiválasztott polgárok.

A szerencsések havonta kapnak majd pénzt – bármiféle feltétel vagy kérdések nélkül.

Finnországban januártól kap 2000 munkanélküli állampolgár havi 590 eurót. Hollandiában pedig két éven át összesen 250 polgárnak juttatnak majd havonta 1100 dollárnak megfelelő összeget.

  • Az úgynevezett alapjövedelem ötlete először az 1960-as években merült fel és néhányszor már kísérleteztek vele. Az eredmények vegyesek voltak – jegyezte meg az Independent című lap.
  • Kutatók szerint azonban inkább jobb az ötlet, mint rossz. Egy tavalyi tanulmány szerint például a feltétel nélküli anyagi támogatást kapó emberek kevesebb alkoholt és drogot fogyasztanak, mint azok, akik nem kaptak ingyenpénzt.
  • Kutatók emellett megjegyzik: az sem igaz, hogy az égből – pontosabban az államkasszából – az ölükbe hullott pénz lustábbá tenné az embereket.

Egy 2013-es felmérés szerint azok, akik „alapjövedelmet” is kaptak, 17%-kal többet dolgoztak és 38%-kal többet kerestek, mint akik nem kapták meg a támogatást.

Az ötlet ellenzői szerint ugyanakkor a legtöbb kísérletet a fejlődő világ kis falvaiban folytatták le, és így nem biztos, hogy hasonló eredményekre lehet számítani a fejlett országokban.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Az amerikai kormányzat erőteljesebb lépésekre készül Észak-Koreával szemben

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Washington, 2017. április 27., csütörtök (MTI) – Az amerikai kormányzat Észak-Koreával szemben a szankciók szigorítására és erőteljesebb diplomáciai erőfeszítésekre készül – jelentette be Donald Trump elnök, amikor szerdán fogadta a Fehér Házban a szenátus mind a száz tagját.

A maga nemében egyedülálló, az amerikai sajtóban különlegesnek minősített találkozón a republikánus és a demokrata párti szenátorok tájékoztatást kaptak az Észak-Koreával kapcsolatos fejleményekről és az amerikai kormányzati tervekről. A törvényhozókat először Rex Tillerson külügyminiszter, James Mattis védelmi miniszter, valamint katonai és hírszerzési vezetők tájékoztatták, majd fogadta őket Trump elnök. A találkozó után Rex Tillerson, James Mattis és Dan Coats, az Országos Hírszerzési Igazgatóság vezetője közös közleményt adott ki, amelyben leszögezte: “az Egyesült Államok célja a Koreai-félszigeten a stabilitás és az atomfegyverektől mentes övezet megteremtése békés úton”. A közleményben hangsúlyozták, hogy Washington e célok elérése érdekében nyitott a tárgyalásokra, habár készen áll saját és szövetségesei biztonságának megvédésére is.

A három vezető politikus a közleményben aláhúzta: Trump elnök célja, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt “további, szigorodó gazdasági szankciókkal és diplomáciai lépésekkel gyakoroljon nyomást Észak-Koreára annak érdekében, hogy felszámolja nukleáris-, és ballisztikusrakéta-programját”.

Közben szerdán délután a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán Harry Harris admirális, az Egyesült Államok Csendes-óceáni Főparancsnokságának vezetője védelmébe vette a teljes THAAD rakétavédelmi rendszer szerdán megkezdett dél-koreai telepítését. Az admirális szerint a rakétavédelmi rendszerrel “észhez téríteni és nem térdre kényszeríteni” szeretnék az észak-koreai vezetőket. Harris kifejtette azt is: nem osztja a törvényhozók bizakodását, hogy Észak-Korea nem támadja meg Dél-Koreát, Japánt vagy az Egyesült Államokat. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért szükség lenne az amerikai rakétavédelmi rendszer megerősítésére is, elsősorban Hawaii szigetén.

MTI

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Ők a leggazdagabb magyarok 2017-ben

Hét új szereplővel bővült a 100 leggazdagabb listája 2017-ben. A rangsort idén is Csányi Sándor vezeti, de az ötödik helyen már Mészáros Lőrinc található. A Napi.hu kiadásában immár tizenhatodik alkalommal megjelenő kiadvány már kapható a nagyobb újságárusoknál, a Libri üzleteiben, valamint a Bookline-on.

A 100 leggazdagabb rangsorát

2011 óta megszakítás nélkül Csányi Sándor vezeti.

Az OTP Bank első emberének vagyona egy esztendő alatt 60 milliárd forinttal, 260 milliárdra emelkedett. Hasonlóan jól “teljesített” a listát vezető első tíz üzletember: a második helyen álló Bige László 25, a harmadik helyezett Gattyán György 84, a negyedik Demján Sándor 40 milliárd forinttal növelte vagyonát tavaly.

A legnagyobb ugrás Mészáros Lőrinchez köthető. A felcsúti polgármester-üzletember a 2016-os 31. helyről idén az ötödikre katapultált, becsült vagyona egy esztendő leforgása alatt csaknem százmilliárd forinttal gyarapodott.

Tavaly jelentősen emelkedett a 100 leggazdagabb magyar vagyona. A 2017-es listára kerüléshez 7,5 milliárd forintos vagyonra volt szükség – ez 700 millió forinttal múlja felül a múlt évit, illetve másfél milliárddal magasabb a 2015-ösnél. A listán szereplők összvagyona idén megközelítette a 3380 milliárd forintot. Ez csaknem hatszázmilliárddal haladja meg az egy évvel korábbit.

Összehasonlításképpen: a 2002-ben megjelent első A 100 leggazdagabb rangsorban szereplők összvagyona akkori áron csupán 632 milliárd forint volt. Ez az összeg az elmúlt 15 év alatt több mint az ötszörösére emelkedett, miközben ezen időszakban a fogyasztó árak összesen alig 82 százalékkal, tehát kevesebb mint duplájukra nőttek. Az első és a mostani százas listán csupán huszonhat név azonos – ennyien tudták megőrizni helyüket a legvagyonosabb magyarok között.

Az idei listán hét új szereplő jelent meg: Fülöp Gábor (77. hely) a mezőgazdaságban, Fazekas Zsolt (87.) a kereskedelemben, Barkász Sándor (94.) a mélyépítésben, Kuna Tibor (97.) a kommunikációban, Gerendai Károly (98.) a szórakoztatóiparban, Fülöp László (99.) a környezetvédelmi iparban, Kovács Attila (100.) az ingatlanfejlesztésben érdekelt.

A vagyon szerinti lista mellett idén immár negyedik alkalommal található a kiadványban befolyásrangsor.

A 2017-es barométer első helyén az elmúlt évhez hasonlóan Orbán Viktor kormányfő,

a másodikon Csányi Sándor OTP-vezér, a harmadikon pedig Lázár János kancelláriaminiszter végzett. Az első tízben Habony Árpád, Matolcsy György, Vajna András György, Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Varga Mihály és Rogán Antal kapott még helyet. Érdekes, hogy az utóbbi három helyet rontott a tavalyi listához képest.

A Befolyásbarométer – műfajából adódóan szubjektív módon – a gazdasági és politikai szereplők befolyását együtt igyekszik meghatározni, és ez alapján egy alternatív sorrendet felállítani. A barométer összeállításához politikai elemzőket kértek arra, hogy helyezzék el egy skálán a Napi.hu által megnevezett száz politikust, üzletembert és közéleti szereplőt azok vélt befolyásossága alapján. A definíciót úgy határozták meg, hogy az a befolyásosabb személy másoknál, “aki egy ügy érdekében közvetlenül vagy közvetve több pénzt és/vagy más erőforrást tud megmozgatni”.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Gulyás Gergely: aki nem érti meg a kritikát, jelentősen rontja a választási esélyeit

Nem teljesíthetetlen követelmény, hogy a civil szervezetek feltüntessék a működésük finanszírozását, ugyanakkor a Fidesznek is értékelnie kell a jobboldali értelmiségiek bírálatát – vélekedett Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Fidesz alelnöke szerint nem teljesíthetetlen követelmény, hogy a civil szervezetek működéséről szóló törvény értelmében az érintett szervezeteknek feltüntessék a működésük finanszírozásának alapjait.

“Akiknek a beszámolóiból most is egyértelműen kiderül minden olyan adat, ami a külföldi támogatókra vonatkozik, azoknak az egy évben egyszeri, azonos tartalmú bejelentésen túl a törvénymódosítás semmilyen pluszterhet nem jelent.

Az érintettek működését ez semmiben nem nehezíti meg”

– hangsúlyozta Gulyás Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában.

A politikus a civil szervezetek bírálatáról is beszélt, amely szerint a civil törvény az érintettek megbélyegzésére szolgál.

“Szerintem ez az álláspont a véleménynyilvánítás szabadságának a tagadása. Tehát ha a külföldről adott támogatás nem negatív és nem megbélyegző – amit sokan állítanak, hogy az lenne, de a törvényjavaslat ilyet nem állít – akkor egy tényt kell nyilvánosságra hozni.

Ha ez kínos tény, akkor nem kell külföldről pénzt elfogadni.

Szerintem a helyzet nagyon egyértelmű és világos. A javaslat ebben semmilyen igazságot nem tesz, csupán azt a célt szolgálja,  amiért egyébként az érintett szervezetek jelentős része állítólagosan nap mint nap komoly szándékkal síkra száll: az átláthatóságot” – mutatott rá Gulyás Gergely.

A kormánypárt alelnöke hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Fidesznek is értékelnie kell azoknak jobboldali értelmiségieknek a véleményét, akik kritizálták a CEU-ról és a civil szervezetekről szóló törvényeket.

“A Fidesz elnökségének és frakciójának is feladata az, hogy a döntésekre adott reakciókat értékeljük”

– jelezte.

Hozzátette: sokan voltak, akik kifejezték, hogy nem értenek egyet a javaslatokkal. Gulyás Gergely szerint ha valaki nem érti meg a saját oldala ellenvéleményeit, az jelentősen rontja a választási esélyeit.

Gulyás Gergely jelezte: megfontolják Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének javaslatait is.

Kötelezettségszegési eljárás: nem mindig arányos az európai figyelem a magyar ügyekben

Az elmúlt években a fontos ügyek többségében Magyarország megegyezésre jutott az uniós intézményekkel – hangsúlyozta Gulyás Gergely. A felsőoktatási törvénymódosítás ellen indított kötelezettségszegési eljárás ügyében meghatározott lépések következnek – jelezte a politikus.

“Egy levelet írnak a magyar kormánynak, amelyre harminc napon belül kell válaszolni. Utána az Európai Bizottságnak el kell döntenie, hogy fenntartja-e ezt az igényt. Ha igen, akkor egyértelműen fel kell hívni a magyar kormányt arra, hogy a brüsszeli testület szerint mely rendelkezéseket kell módosítani annak érdekében, hogy az uniós joggal az összhang megteremthető legyen. A magyar kormány pedig eldönti, hogy véleménye szerint is sérti-e a közösségi jogot az, amit a bizottság kifogásol. Ha a magyar kormány ezzel nem ért egyet, akkor végső soron az unió bírósága jogosult dönteni” – ismertette az eljárást Gulyás Gergely.

Emlékeztetett arra, hogy a korábbi ügyek többségében megegyeztek az uniós szervekkel, de volt, amikor az uniós bíróság előtt ért véget az ügy.

“Biztosan ilyen volt a bírói nyugdíjazás kérdése, amelyet el is vesztettünk és természetesen eleget is tettünk a bíróság kérésének.

A fajsúlyos ügyek közül minden más esetben a bizottsággal megegyezésre tudtunk jutni

” – mutatott rá.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el, amikor az uniós tagállamok ellen indul kötelezettségszegési eljárások számát összesítik.

“Magyarország azon országok közé tartozik, amelyekkel szemben inkább kevesebb kötelezettségszegési eljárás indult” – mondta.

“Ez egy általános eljárásrend, az más kérdés, hogy egy ügynek milyen politikai visszhangja van a magyar és az európai nyilvánosságban”

– fűzte hozzá Gulyás Gergely.

A Fidesz alelnöke szerint nem mindig arányos az európai figyelem a magyar ügyekben. Pillanatnyilag nem kell arra számítani, hogy ez a vita az Európai Parlamentben ilyen formában, tehát Magyarországról szóló külön napirendként folytatódna.

“Azt, hogy mi lesz fél vagy egy év múlva, nehéz megmondani” – jegyezte meg.

Kétségtelennek nevezte, hogy gyakorlatilag minden fontos magyar változtatás az európai színtérre is került, és a miniszterelnök ennek megfelelően már sokadszorra járt Brüsszelben, s más alkalmakkor is a magyar belpolitikára tartozó kérdések övezték a találkozókat.

“Tudomásul kell venni, hogy az Európai Unióban van egy ideológiai vita is, ennek Magyarország az elmúlt években sokszor került a középpontjába.

Biztos volt, hogy ezt mi provokáltuk ki, de az esetek többségében én megtisztelőnek, ámbár túlzónak érzem azt a figyelmet, amit az Európai Parlament ellenzéki frakciói Magyarországnak tulajdonítanak” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Újabb nagy reformot tervez Trump

Nem sikerült első 100 napja során visszavonatnia az Obama-féle egészségügyi törvényt, így most az adócsökkentéssel és a külpolitikával foglalja el magát Donald Trump amerikai elnök.

Barack Obama volt elnök egészségbiztosítási törvénye mélységesen megosztotta az Egyesült Államokat, és Donald Trump ezt az elégedetlenséget is kihasználva tudott bejutni a Fehér Házba.

Egyik kampányígérete az volt, hogy 100 napon belül visszavonatja az úgynevezett Obamacare-törvényt, a Kongresszus megosztottsága miatt azonban nem sikerült neki.

Bár saját republikánus pártja mindennél jobban szeretné eltemetni az Obamacare-t, voltak olyan képviselők, akik szerint a törvényt felváltó másik jogszabály nem volt elég radikális.

 

A mérsékeltnek mondható republikánusok 15 ellenálló és 22 ingadozó képviselő miatt nem tudtak elég támogatót szerezni ahhoz, hogy a jövő héten napirendre kerülhessen alternatív javaslatuk, így elhalasztották a szavazást, megfosztva az elnököt egy látványos győzelemtől.

Közben azonban Trump már több másik nagyszabású projekttel foglalja el magát:

hatalmas adócsökkentési és adóreform-javaslatot próbál átnyomni a Házon,

amelynek árát a bírálók szerint a szegényebb amerikaiak fizetik meg azzal, hogy romló közszolgáltatásokra kell számítaniuk.

Trump az adórendszert egyszerűsítve

háromra csökkentené az eddigi hét adókulcsot,

és 35-ről 15 százalékra csökkentené a társasági adót. Kritikusai megjegyezték: jó a javaslat, mármint az adózása miatt támadott Trumpnak jó.

Azért, mert csökkentené az úgynevezett alternatív minimumadót – ezt a különböző adókedvezményeket halmozó szupergazdagokra találták ki, hogy legalább valamilyen adót megfizessenek. Trump adózási adatai szerint a milliárdos üzletember – és immár elnök – 2005-ben így mindössze 31 millió dollárt fizetett be.

Az adócsökkentésekből a Trump-kormányzat több tagja is profitálna, mivel rajta kívül is van néhány milliárdos a kabinetben.

Kérdés, hogy ezek után hogyan tudja megtartani azt a kampányígéretét, hogy „nagyon gyorsan” csökkenti az amerikai szövetségi állam „első ligás” 19 billió dolláros adósságát. Szakértők szerint csak a vállalati adókulcs 20 százalékos mérséklése

közel 2,5 billió dollárt ad hozzá a nemzeti adóssághoz.

A magát függetlennek mondó civilszervezet, az Amerikaiak az Igazságos Adózásért igazgatója, Frank Clemente szerint Trump az alapellátások megnyirbálásával tömné be a keletkező lyukat, ami azt jelentené, hogy zuhanni kezdene az átlagemberek életszínvonala.

Trump javaslatát csak demokrata támogatással tudják megszavazni – a költségvetési hiányt befolyásoló törvényekre vonatkozó szabályok miatt – így a nagy kérdés most az, lesz-e belőle valami, és ha igen, mennyire módosul majd az eredeti elképzeléshez képest.

Az elnök emellett a meghirdetett elzárkózás helyett egyre aktívabb a külpolitikában. Legutóbbi megjegyzése az volt, hogy „nagyon nagy konfliktus” robbanhat ki Észak-Koreával és „nagyon jó embernek” nevezte Hszi Csin-Pin kínai elnököt, amiért nyomást próbál gyakorolni sztálinista szomszédjára.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A rendszeres testmozgás segít megőrizni az agy frissességét ötvenen túl is

A hetente többször végzett mérsékelt testmozgás a legjobb módja annak, hogy az ember megőrizze agya frissességét ötven éves kor felett is – állapították meg ausztrál kutatók.

A British Journal of Sports Medicine című folyóiratban közölt tanulmány szerzői 39 korábbi vizsgálatot elemezve jutottak arra, hogy a szív és az izmok rendszeres edzése van a legjobb hatással a kognitív funkciókra, azoknál is, akiknél már megkezdődött ezeknek a képességnek a leépülése – írta a BBC News.

A kutatók szerint a rendszeres testmozgás bevezetése a mindennapokba minden életkorban jótékony hatással van az elmére és a testre. A tajcsi órák például hatékony mozgásformát jelenthetnek az olyan ötvenen túliak számára, akik nem szeretnének nagyobb fizikai kihívással járó testmozgást választani.

A fizikai aktivitás csökkenti egy sor betegség, köztük a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát, valamint a kutatók úgy vélik, hogy segít megakadályozni az agy természetes – öregedéssel járó – leépülését.

A szakemberek szerint testmozgás közben a szokásosnál nagyobb adag vér, oxigén és tápanyag jut az agyba, fokozva annak egészségét és serkentve egy növekedési hormon termelődését, ami az új idegsejtek és idegsejt-kapcsolatok kialakulása miatt fontos.

A Canberrai Egyetem kutatói korábbi tanulmányok elemzésével nézték meg, hogy legkevesebb négy hétnyi rendszeresen testmozgásnak milyen hatása van a felnőttek agyi funkcióira.

Az eredmények szerint az aerob edzés fejleszti az olyan kognitív képességeket, mint a gondolkodás, az olvasás és a tanulás, míg az izmok edzése – például a súlyzózás -, jelentős jótékony hatással van a memóriára és a végrehajtó funkciókra, úgy mint a tervezés és a szervezés képessége.

“Már heti egy-két mérsékelt testedzéssel fejlődés figyelhető meg a kognitív képességek terén, és annál nagyobb mértékű a változás, minél több a testmozgás” – húzta alá Joe Northey, a tanulmány egyik szerzője.

Az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England) munkatársaként dolgozó Justin Varney szerint a munkába biciklizés, vagy sétálás is aerob edzésnek számít, és a nehéz bevásárlószatyrok cipelését is el lehet könyvelni erősítésnek.

Az Alzheimer’s Research UK munkatársaként dolgozó David Reynolds szerint a fizikai aktivitás mellett ugyanolyan fontos szerepet játszik az agy egészségének megőrzésében a mentális aktivitás, a kiegyensúlyozott étrend, az alkoholfogyasztás mérséklése és a dohányzásmentes életmód.

(MTI, Forrás: www.bbc.com)

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Kiverte a Szent Antal tüze

Mai adásunkban egy közismert szólással foglalkozunk. Ha egy feltűnően vörös ábrázatú vagy vörös orrú embert látunk, szokás azt mondani rá, hogy kiverte a Szent Antal tüze. A következő percekben O. Nagy Gábor Mi fán terem című könyvéből merítve magyarázatot ad erre Hargitai István, hogy valóban miért mondjuk ezt és honnan ered ez a szólás.

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Sajtos palacsinta, tele csupa finomsággal

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • 15 dkg liszt
  • kapor
  • 1/2 liter tej
  • 1 tasak sütőpor
  • 15 dkg sajt
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál olaj
  • 5 dkg vaj
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítése:

Mossuk meg a kaprot majd vágjuk apróra. Tegyük a tojásokat egy tálba, sózzuk meg és verjük fel, adjuk hozzá a cukrot majd kicsi továbbverés után  a tejet és a már kihűtött, olvasztott vajat. Keverjük a lisztbe a sütőport és keverjük a tojáshoz. Amikor jó  palacsintatészta állagú lesz, szórjuk bele a reszelt sajtot, a kaprot és a zúzott fokhagymát. Öntsünk forró serpenyőbe kevés olajat és süssük ki a palacsintákat a megszokott módon.

Tejföllel és reszelt sajttal tálalhatjuk. Viszont megtölthetjük sajtkrémmel vagy szendvicsrémmel is, de igazából bármivel lehet tülteni  ízlés szerint.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

 

Forras: www.holgyliget.hu

Reklám
Tas J Nadas, Esq

A reformáció kerek évfordulója egyre jobban összekovácsolja a clevelandi magyar közösséget

Szombaton, 2017. április 22-én, késő délután, közel száz érdeklődő jelenlétében a nyugatoldali evangélikus egyháznál ünnepi istentisztelet keretében (ami része a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak) dr. László Imre baptista lelkipásztor és felesége Klára bemutatta a kilenc éves szolgálatuk gyümölcsét, amelyet Kárpátalján végeztek, ami az ottani cigánymisszió keretében folyt.

Az ünnepségen a szép számban megjelent érdeklődők mellett több gyülekezet lelkipásztora is jelen volt: a református egyház részéről Nt. Tóth Péter, Nt. Endrei Ferenc; az adventista egyház részéről dr. Hangyás László és Botánszky Igor lelkészek voltak jelen; illetve a baptista egyház részéről dr. Fazekas László és dr. László Imre lelkipásztorok; végül, de nem utolsó sorban házigazdaként Nt. Tamásy Éva és Tamásy Zoltán evangélikus lelkészek.

Az ünnepélyes előadást és istentiszteletet Nt. Tamásy Éva evangélikus lelkipásztor nyitotta meg, majd ezt követően a helyi magyar iskola fiatal, lelkes diákjai tettek tanúságot Krisztus követésének öröméről igerészek megosztásával és dalok éneklésével.

A lelkesítő előadás után két, Kárpátaljához kötődő szavalatot hallgathattak meg a jelenlévők, majd dr. Fazekas László baptista lelkipásztor bemutatta a missziós lelkipásztor életművét és tevékenységeit, majd ezt követően rövid igehírdetést tartott dr. László Imre az istenkövetés fontosságáról. Dinamikus igehírdetésében felhívta a figyelmet arra, hogy “csak úgy lehet szeretni, ha adok. Istent szeretni is csak úgy lehet igazán, ha adunk. Ha Neki adjuk a szívünket.”

Ő és felesége, Klára még inkább adni akart Istennek, így kilenc évet Kárpátalján töltöttek missziós tevékenységet folytatva az ottani nehéz sorsban élő magyarság körében és főképpen a cigánypasztorációval foglalkoztak.

A rövid igehírdetést követően a lelkipásztor felesége, Klára egy képes bemutató kapcsán beszámolt a Kárpátalján végzett szolgálat gyömülcseiről, amelyeket többek közt a Beregszász vonzáskörzetéhez tartozó falvakban folytattak. Több imacsoport indult el a segítségükkel és helyi, vállalkozó szellemű szolgálókkal. Több gyermektábort és különböző ifjúsági találkozót is szerveztek, de az idősek otthonában élő idősebb generációval is indítottak imacsoportot. Az összefogásokból és több Amerikából származó pénzbeni adomány segítségével cigánycsaládok kaphattak több heti ételcsomagot, gyermekek csizmát és még egy közösségi ház is felépült azottlétük során.

A missziós beszámoló után a lelkipásztor néhány jelenlévőt búzdított, hogy egy cigány szerzőtől származó, ifjúsági dalt közösen énekeljenek el.

Megható volt ez a képzeletbeli utazás, melyet odavarázsolt a lelkész és felesége.

A beszámoló után az idei március 15-i megemlékezés alkalmából megalakult és a különböző egyházak kórusainak összefogásából származó Clevelandi Magyar Egyházak kórusa nem hagyta abba a próbákat és a nemzeti ünnep óta immáron másodjára örvendeztette meg produkciójával az egybegyűlteket. Láthatóan egyre színesebb a repertoárja a kórusnak és még a továbbiakra is tervezik, hogy szolgálatukkal gazdagítnak egy-egy eseményt.

Az est folytatásaként Simon Judit csengő hangjával énekelt el egy Pintér Bélától származó darabot, mely arra hívta fel a figyelmet, hogy el kell engedni a sérelmeket és mintegy homokba írva kell azokra tekinteni.

Egy záró éneket követően, melyet a közösség együtt énekelt Nt. Tamásy Zoltán lelkipásztor ünnepi áldással zárta az istentiszteletet.

Az alkalom során összegyűlt adományokat a kárpátaljai misszió céljaira ajánlották fel.

A jelenlévőket a szervezők egy szerény rakottkrumpli-vacsorára invitálták.

A következő rendevényre  május 13-án kerül sor a kerek évforduló kapcsán, melyre szeretettel várják az érdeklődőket.

YouTube player
Reklám
Tas J Nadas, Esq

San Franciscó magyar fesztiválra készül

A múlt vasárnapi adásunkban alkalmunk nyílt az idén, 2017. május 13-án  sorra kerülő san fransiscói Hungarian Heritage fesztivál kapcsán, Gilbert Szilviával, a Magyar Örökség Alapítvány elnökével beszélgetnünk, aki ennek az évről évre egyre nagyobb sikerű rendezvénysorozatnak a főszervezője.

A beszámoló alapján kiderült, hogy akinek lehetősége van San Franciscóban lenni ezen a májusi hétvégén, érdemes részt vennie ezen a változatos programokkal tarkított fesztiválon.

Gilbert Szilvia kérdésünkre választ adva elmondta, hogy az immáron 5. alkalommal megrendezendő fesztivál idei témája a magyar hagyományokon belül a lakodalom és az esküvő tematikáját dolgozza fel.

Az idei rendezvényre, vagy mondhatnánk a „lakodalomra” kb. 4000 részvevőt várnak a szervezők, amiből kb. 1500 magyar vendégre számítanak és kb. 200-250 önkéntes segítségével gondoskodnak a rendezvény zökkenőmentes lezajllásáról.

Az elnökasszony elmondta, hogy a Magyar Örökség Alapítványnak nem csak az a célja, hogy a magyarok közt megtartsák a magyar hagyományokat, hanem az amerikaiakkal és más nemzetiségűekkel meg is ismertessék a nemzeti örökségünket.

A fesztivál programjáról megtudhattuk, hogy helyet kap a magyar gasztronómiai felhozatal mellett a néptánc és a néphagyományok megismertetése, de a fesztivál ideje alatt egy állandó kiállítást is megnyitnak, amely a magyar történelmet hivatott ismertetni az érdeklődőkkel, illetve néhány hungarikumot vagy éppen találmányt, készítményt, amiről híresek a magyarok. Aki kedvet kapott a rendezvényre való ellátogatásra, az alábbi honlapon megtalálja a fesztivál teljes programleírását: www.hungarianheritagefestival.com.

A fesztiválról megosztott információk mellett Gilbert Szilvia ismertette a San Francisco és környékén élő magyarság jellemzőit is. Elmondása szerint kb. 1500-2000 magyar család él ezen a vidéken. Ugyanakkor a nagy álmát és nemes célját is ismertette az elnöksége alatt működő alapítványnak, hogy ezen sorra kerülő fesztivál és más kisebb rendezvények bevételéből nem titkolt szándékuk, hogy egy helyi magyar házat építsenek fel, mihelyt erre lehetőség adódik.

Aki bővebben szeretne utána olvasni a Magyar Örökség Alapítvány tevékenységeiről és esetleg más rendezvényre ellátogatna, az alábbi honlapon bővebb információt talál ezen san franciscói magyar szervezet honlapján: www.hungarianheritagefoundation.com

A fesztiválra a különböző diaszpórában lévő magyar szervezetek képviselői mellett Széles Tamás los angelesi magyar konzul is ellátogat, illetve Voisin Éva tiszteletbeli magyar konzul is megtiszteli jelenlétével a rendezvényt.

A Gilbert Szilviával készült teljes interjút az alábbi hivatkozásra kattintva hallgathatják meg:

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Dr. Müller Péter: A Magyar kultúra jelenléte és hatása az amerikai művészet színtéren

Dr. Müller Péter

Múlt héten, 2017. április 13-án, a Cleveland State Egyetemen (CSU) „A Magyar kultúra jelenléte és hatása az amerikai művészet színtéren” címmel tartott előadást Dr. Müller Péter, Fulbrightos Vendégtanár.

Az alkalmat Dr. Greg Sadlek a CSU Bölcsésztudomány karának dékánja nyitotta meg és mutatta be az előadót, Dr. Müller Pétert, aki a Pécsi Tudomány egyetemről érkezett és a clevelandi egyetemen magyar nyelvet tanít.

A dékán úr bevezetőjében arról is beszélt, hogy jó barátság is fűzi az előadóhoz, ugyanis mikor Magyarországon járt korábban, Müller professzor úr fogadta Pécsett és mutatta be neki a gyönyörű magyar várost és egyetemet. Bevezetőjében a hallgatóságot kérte a dékán úr, hogy mindenki szívügyének tartsa, a clevelandi egyetem magyar karának létét és működését, amit minél nagyobb körben ismertessünk, mert ez által maradhat fenn a magyartanítás Clevelandben.

Dr. Müller Péter olyan amerikai magyar művészekről, írókról azaz híres emberekről beszélt előadásában, akik nagy befolyással voltak az amerikai művészetre. Beszédében említette Breuer Marcel pécsi származású építészt, aki a Metropolitan Múzeum új kiállítóhelyének tervezője. Majd Moholy-Nagy László festőművész-fényképészről beszélt, akinek tavaly novemberben a Sotheby’s árverésén hat millió dollárért kelt el egy festménye. Beszélt Sebestyén Mártáról, népdalénekesről, aki a kilenc Oscar-díjas „Az angol beteg” című film főcímdalát énekeli. Külön kitért Márai Sándor íróra, aki nagyon sok remekművet írt amerikai emigrálása után is. Krasznahorkai László és Molnár Ferenc munkásságára is kitért melyek ugyancsak mély nyomot hagytak az amerikai művészet színterén. Az írók után a zeneszerzőkre tért át, mint Bartók Bélára és a kortárs Eötvös Péter zeneszerző-karmesterre, kinek Amerikában és világszerte vannak bemutatói. Előadása végén az amerikai filmiparra nagyhatást gyakorló magyar származású operatőröket, Zsigmond Vilmost és Kovács Lászlót mutatta be, akik 56 után emigráltak és váltak híressé Hollywoodban.

Az alkalom második felében a jelenlevőknek lehetőségük volt megnézni a Deák Kristóf rendezésében készült Mindenki (Sing) című rövidfilmet, amely az idén Oscar-díjat nyert ebben a kategóriában. A professzor a film után a nézők által felvetett kérdésekre válaszolt.

Az előadás után gurmé harapnivaló mellett kellemesen csevegthettek tovább a résztvevők egymásközt, vagy éppen a professzorral a bemutatott témákról.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq

Reklám

Kövess Minket

12,421FansLike
138FollowersFollow
232FollowersFollow
1,270SubscribersSubscribe