Hozzávalók:

  • 80 dkg tisztított pulykamellfilé
  • 1 közepes fej hagyma
  • olaj
  • 10 dkg csiperkegomba
  • 10 dkg gépsonka
  • bors
  • liszt
  • 1 dl tej
  • 10 dkg juhsajt (ha nincs, füstölt sajt is jó)
  • 2 db burgonya
  • 1 tojás
  • őrölt kömény

A körethez:

  • 3 dl rizs
  • 10 dkg gomba
  • kevés reszelt hagyma
  • őrölt bors

Elkészítés:

  1. Elkészítés: A pulykamellfilét vágjuk fel 4 egyenlő szeletre, és klopfolóval egyenként formázzuk téglalap alakúra.
  2. Közben finomra vágott vöröshagymát kevés olajon dinszteljünk aranysárgára, és pirítsuk hozzá a kockára vágott csiperkegombát és a gépsonkát. A sót, borsot ne hagyjuk ki belőle! Keverjünk bele 2 evőkanál lisztet, töltsük hozzá a tejet, és forraljuk fel. A tűzről levéve hagyjuk kihűlni, és morzsoljuk bele a sajtot.
  3. Ezzel kész a töltelék, melyet az előkészített húsokra egyenlő arányban el kell osztani. A húsokat ügyesen göngyöljük fel, és formázzuk téglalap alakúra.
  4. Ezután a nyers burgonyát reszeljük gorombára, tegyük hozzá az egész tojást, adjunk hozzá 3 evőkanál lisztet, fűszerezzük sóval, borssal, őrölt köménnyel, majd az egészet keverjük jól össze.
  5. Az így kapott masszába forgassuk bele a húsokat, és közepesen forró, bő olajban süssük ropogósra.
  6. Tálaláskor éles késsel szeleteljük a húsokat karikákra, adjunk mellé gombás rizst.

Forrás: www.mindmegette.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.