Tudtad, hogy a növényi italokat tévesen hívjuk tejnek? És azt, van olyan rizsital, melynek szénhidráttartalma a hagyományos tej többszöröse, míg a legtöbb növényi ital energiatartalma alacsonyabb a tehéntejénél? Összegyűjtöttünk pár hasznos és érdekes infót.

A különböző növényi alapú tejhelyettesítő italok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. „Van egy kis rizstejed?” Kérhetném a kávémat mandulatejjel?” Ugye ismerős?  Hát persze! A hétköznapokban gyakran használjuk a növényi „tejek” megfogalmazást, nem véletlenül, hiszen legtöbbször az állati eredetű tejek, leginkább a tehéntej kiváltására használjuk őket.

A helyes meghatározás azonban, amit a dobozokon is látsz, a növényi ital.

Hivatalosan tejnek, csak az állati eredetű italokat hívhatjuk, ez alól a kókusz kivétel. A kókuszból készült italt lehet kókusztej-italnak hívni.

Miből és hogyan készülnek a növényi italok?

A növényi italok alanyag szempontból igen változatosak, készülhetnek gabonából, álgabona félékből, hüvelyesekből és olajos magvakból is. A kókusz például egy pálmaféle, de gondoltad volna, hogy [i]még kenderből is készülhet növényi ital?

A növényi italok készítése alapanyagtól függetlenül hasonló lépésekből áll. Általában áztatják az alapanyagot, majd összetörik vagy turmixolják a masszát. Végül leszűrik, és az így kapott folyadék lesz a növényi ital alapja. Az italokhoz sok esetben „adalékanyagokat” is adnak, mint a cukor, só, fűszerek, vitaminok, ásványi anyagok. Ezek mind befolyásolhatják az ital íze mellett tápanyag tartalmát is.

Mikor válassz növényi italokat?

A növényi italok fogyasztásának több oka is lehet. Ilyen például a vegán étrend, tejfehérjeallergia vagy tejcukorérzékenység fennállása.

Fontos megemlíteni, hogy a növényi italok fehérjéi fehérje- és aminosavbevitel szempontjából nem megfelelő helyettesítői a tehéntejnek. A tej és tejtermékek fontos makro-, és mikrotápanyag-források, ezért amennyiben az orvosilag nem indokolt, nem javasolt ezek kizárása az étrendből. Amennyiben ez mégis szükséges, kérd dietetikus szakember tanácsát az étrend összeállításában, hogy szervezeted teljes értékű fehérje, kalcium, D-vitamin ellátását más forrásokból biztosítani tudd!

Érdekességek a növényi italokról

  • A kókuszital a legismertebb és legnagyobb arányban fogyasztott növényi italfajta.
  • A növényi italok tápanyag-összetétele eltér a felhasznált alapanyag tápanyagtartalmától.
  • A legtöbb növényi ital jóval kisebb fehérjetartalommal rendelkezik, mint a hagyományos tej, ez alól a szója a kivétel.
  • A mandulaital szinte nem tartalmaz szénhidrátot.
  • A növényi italok tejfehérjementesek, tejfehérje-allergia fennállása esetén alkalmazhatók a tej helyettesítésére, bár attól táplálkozás-élettani jellemzőkben eltérnek.
  • A rizsital hasonló energiatartalommal rendelkezik, mint a tej, viszont a többi növényi ital általában kisebb energiatartalmú.
  • A növényi italok szénhidráttartalma igencsak változó, függ attól, hogy milyen alapanyagból készült, valamint az is befolyásolja a szénhidrát tartalmát, hogy tartalmaz-e hozzáadott cukrot. A gabonákból készült italoknak általában nagyobb a szénhidráttartalma a tehéntejhez képest, míg a mandula-, kókusz- vagy szójaitalnak hozzáadott cukor nélkül minimális a szénhidráttartalma.

Forrás: igyteljesazelet.hu

SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a honlap Akismet szűrőt használ, hogy kevesebb spam legyen. Olvasson többet arról, hogy hozzászólása, hogyan van feldolgozva.